SZABAD ÖTLETEK JEGYZÉKE



Forrás: Internet: szegedma.hu



József Attila tán megbocsátja az elorzott címet. De jobbat amúgy sem lehetne kitalálni annak jellemzésére, amit mostanában a kormány művel. Mindent felhasználnak arra, hogy a „valódit” állítsák a közbeszéd középpontjába az „igaz” helyett. Az elmúlt két hét szinte másról sem szólt csak a rasszizmusról. Ez persze komoly társadalmi probléma, nincs szándékomban lebecsülni, sőt egyet érek mindazokkal, akik úgy gondolják, hogy ilyen beszédnek (írásnak) nincs keresnivalója a magyar nyilvánosságban.

A cikk és a körülötte kialakult politikai adok-kapok – a médiában megjelenő egyetértő és azzal ellenkező megnyilvánulások – mégis jótékonyan fedték el mindazokat a problémákat, amikkel szembe kellett nézni az elmúlt pár napban. A gazdasági miniszter szerencsétlen mondatai a Magyar Nemzeti Bank unortodox lehetőségeiről bedöntötték a forintot. Háromszáz forint körül járt az árfolyam, ami a devizahiteleseknek minden, csak nem jó hír. Így év elején újfent emelkedtek a törlesztő részletek, és ezen a tíz százalékos „rezsicsökkentés” sem igazán segített. Az egyre jobban elszegényedő népesség ugyanis már réges régen ezen a kiadásain spórol, így a havi 10-15 ezer forintos energiaszámla ezer-ezerötszáz forintos csökkenését eliminálja a frank növekvő váltási aránya.

Ahogy lecsengő ágba jutott a „cigánybűnözéssel” kapcsolatos indulatos párbeszéd, úgy új ötletet kellett előhúznia a kommunikációs szakembereknek. Meg is lett ma reggelre. A mindenre kapható Lázás János játszotta ezúttal a megmondóember szerepét, kijelentve, hogy a svájci kormányhoz hivatalos úton fordulnak, tudakolva a helvét bankokban elhelyezett magyar pénzek nagyságát.



Forrás: Internet

 A dolog persze rögtön ürügyet adott arra, hogy komoly emberek szólaljanak meg ez ügyben, hangsúlyozva az ötlet bornírtságát. Már csak azért is, mert nálunk állítólag demokrácia van, a magyar polgár azt tesz a saját pénzével, amit akar. Ad absurdum a melós, aki ma már munkaerejének árát csak számokban látja, hiszen munkáltatója nem a kezébe számolja le a bankókat, hanem számlára utalja át, szabadon utalhatja ezt az összeget tovább bárhová a világon. Senki sem akadályozhatja meg ebben, még a kormány és a NAV sem. Az akadályoztatásnak egyetlen útja-módja lenne, ha a magyar fizetőeszközt megfosztanák konvertibilitásától. De lássuk be, ez ezért túl nagy ár lenne a hatalom biztosítása érdekében (ez ugyanis egyenlő lenne az államcsőddel).
Most majd jókat fog csámcsogni ezen a blöffön a közvélemény, miközben elsiklik olyan lényeges kijelentések mellett, mint amilyen például az elektronikus útdíj bevezetésének elhalasztása. Most persze joggal kérdezhetik, hogy miért tartom lényegesebbnek ez utóbbit?
A válasz igen egyszerű. Ha a kormány nem képes teljesíteni tervezett bevételeit – például az úthasználatból, és most ne foglalkozzunk azzal, hogy egyetértek-e ezzel vagy sem – akkor kénytelen lesz valamilyen más forrásból összekaparni az így hiányzó pénzt. Ez pedig vagy azt jelenti, hogy újabb adójellegű bevételeket vet ki, vagy azt, hogy más – szintén fontos – területek finanszírozását kurtítja meg. Azaz lehetséges, hogy a tervezettnél mégis kevesebb jut felsőoktatásra, így persze dől mindaz az ígérethalmaz, amiben megállapodott a diákok képviselőivel. (Látjuk azt is, hogy ez alól igyekszik máris kihátrálni a hatalom, hiszen már azt hangoztatja, hogy minden, amiben megállapodott csak egyetlen tanévre érvényes.)
Mindezzel csak azt szeretném tudatni, hogy bármennyire is felháborító a hatalomhoz közeli egyének egy-egy megnyilatkozása, figyeljünk arra is, hogy miről akarják elterelni a figyelmünket, ami – lehet, hogy sokkal fontosabb – adott esetben a zsebünkre és a jövőnkre hat.
Lázár bornírt ötlete nem ér többet, mint azt, hogy jól megmosolyogjuk, és elkönyveljük magunkban: van az a pénz, amiért korpás lehet a hajam.

Ceterum censeo OV esse delendam!