KORMÁNYZÁS AD HOC

Forrás: Internet

Valami nagyon nincs rendben regnáló kormányunkkal. Persze a törvényhozásban meglevő kétharmad minderre nem ad valamiféle ésszerű magyarázatot. Ha a kedves olvasó végig gondolja, hogy április óta mit tett ez a kormányzat — siralmas vergődést láthat.

A mindennapokban ezek el is sikkadnak, mert az egyik ostobaság írja felül a másikat. A választópolgár pedig csak les, mint az a bizonyos Alizka a moziban.

Közben a lakosság többségét – akiknek már se energiájuk, se pénzük arra, hogy más forrásokból is tájékozódjanak – elárasztja a kormányzati média „hurrá optimista” propagandája. Az egyszerű ember tényleg azt gondolhatja ezek hallatán, hogy minden rendben van. Az, hogy saját tapasztalatai ezt nem mindenben támasztják alá, betudja annak, hogy esetleg romló körülményei csak a helyi körülményekre vonatkoznak. Nem képes saját helyzetét és a „nagypolitikát” összekötni, és levonni a következtetést: hozzá nem értők irányítják az országot.

Csak néhány dolog, ami pedig meg fogja határozni jövőbeni életét:

Forrás: Inrternet - Femina.hu

Nem fogsz vásárolni vasárnap, mert érthetetlen (dehogy is érthetetlen, jól meghatározható saját anyagi érdekek) okokból megfosztják a vásárlót attól, hogy beszerezze azokat a dolgokat, ami egyébként nem fér bele egy átlagos napi beszerzésbe. Nagyon hangzatos az indoklás, miszerint a családok érdekében ne dolgozzon a kereskedelem, mert a dolgozók legyenek a családjukkal.

Mindezt elhatározzák annak ellenére, hogy maguk a dolgozók is jelezték: hiányozni fog az a jövedelem, amelyet a pihenőnapi munka többletdíjazásával keresnek. Figyelhetnének arra is, amit a kereskedő cégek mondanak: komoly bevételkiesésre számíthatnak, ami közvetlenül érinti a költségvetést is. Ha ugyanis x összeget (itt éves szinten milliárdokról van szó) forgalmaznak a vasárnap nyitva tartó üzletek, annak minimum 27 százaléka ÁFA formájában a költségvetést gyarapítja. Itt és most nem végeztem számítást arra, hogy egyéb állami bevételek (adó, járulékok stb.) mennyivel lesznek kevesebbek.

Ez a bevételcsökkenés pedig érzékenyen érintheti azt a bizonyos három százalékos hiánycélt. Már csak azért is, mert minden független gazdasági elemző műhely – hazai és nem hazai – azt hangsúlyozza, hogy a következő évben csökken a nemzetgazdaság teljesítménye. Ha pedig ez csökken biztosan csökken minden – úgymond – szociális kiadás az oktatástól az egészségügyön át a szociális ellátásig. Ennek pedig egyenes következménye az ország elnyomorodása, a már ma is elviselhetetlenül gyors ütemben növekvő szegénység.

Ez pedig olyan indulatokat fog gerjeszteni az országban, amelyet a kormány nem lesz képes kordában tartani. (Emlékeztetnék a 2004-es Szlovák éhséglázadásaira). Súlyosbítja a helyzetet, hogy az itthoni rasszizmus erősödésével valós a szomszédoknál már megtörtént események esetleges hazai megismétlődése. A szociális érzéketlenség – például a gyermekélelmezéstől milliók átcsoportosítása a sport területére – nagyon veszélyes politika.

Az is látszik az elmúlt hetek eseményeinek tükrében, hogy a tömeges tiltakozás sem téríti jobb belátásra a kormányt és a döntéshozókat.

Ez pedig elég szomorú jövőt vetít előre.

Ceterum censeo OV esse delendum!

ADÓ, KORRUPCIÓ, TÜNTETÉS, AMERIKA

Forrás: Internet - MTI Soós Lajos

A botrány kitört. No nem a „közfelháborodás”napja miatt, hanem azért, mert végleg lehullott a lepel, és kiderült a király meztelen.

Az már csak hab a tortán, hogy a mai nap elfogadta a kormány adóügyi előterjesztését a parlament. Nem is tehetett mást. Ma ebben az országban a kormányzó párton belül nincs egyetlen, józan paraszti ésszel megáldott, képviselő sem, aki azt merné mondani a miniszterelnöknek, hogy túllőtt a célon, és éppen saját magát lövi lábon.

Az adók emelésére és új adók kitalálására persze azért van szükség, mert egyébként nem tartható a költségvetési hiány három százalékos hiánycélja. És ha ez nem tartható, akkor újra megindulhat az uniós túlzott deficit eljárás, amely a pénzek befagyasztásával és a magyar költségvetésbe való betekintéssel járna. Ettől meg úgy félnek, mint ördög a tömjénfüsttől.

Bármilyen furcsa, itt kapcsolódik egymásba a két téma: az amerikai tiltakozás a korrupció ellen és a NER gazdasági rendszere. Ez utóbbi ugyanis egy valamit tartott az elmúlt négy év alatt gazdasági célnak: a magyar gazdaság újraosztását. Ezt azonban nem volt képes megtenni a verseny szabályai között, így „kénytelen” volt a törvényhozó és végrehajtó hatalom közvetlen beavatkozásával végbevinni.

Nem részletezem, miként osztották újra a piacokat, miként szorították ki – a köznép számára befogadható nacionalista propaganda kíséretében – a nemzetközi cégeket, a bankokat, a nagy kereskedelmi láncokat.

Az elmúlt négy évben dollár milliárdokat vontak ki a befektetők Magyarországról. Mindezt azért, mert a hatalom által előállított törvények szöges ellentétben vannak annak a gazdasági és politikai közösség által vallott gyakorlattal és értékrenddel, amelyhez egyébként hazánk önként csatlakozott.

Az amerikai nagyköveten mind a mai napig valamiféle bizonyítékokat követelnek a korrupciós ügyekkel kapcsolatban. Ez persze nem más, mint a probléma elmaszatolása. Hiszen a amerikai nagykövetség nem konkrétumokkal vádolta meg a kormányt, hanem erkölcsileg.

Az történt, hogy az USA és az EU már régóta tudta, hogy mi folyik adó és korrupciós ügyekben. Felhívták a kormány figyelmét több ízben is, hogy ez a gyakorlat számukra elfogadhatatlan. Az egyes emberek kitiltása csak nyomaték annak bizonyítására, hogy a figyelmeztetést komolyan gondolják. Nem az USA-nak vagy személy szerint az ügyvivőnek kell bizonyítania a korrupció jelenlétét egyes esetekben, hanem a magyar kormány szervezeteinek kellene azt felderíteni, és nyilvánosságra hozni.

Ám a kormány ezt nem teheti meg, mert ha megtenné, saját politikai imázsát rombolná porrá. Az egész rendszer – amit némi eufémizmussal NER-nek és unortodox gazdaságpolitikának hívnak – arra épül, hogy a szervienseket lássák el anyagi alapokkal, és a nemzetgazdaságban megtermelhető értéket a saját gazdasági érdekszférának osszák le. Akinek ez nem tetszik, az vagy alkalmazkodik, vagy pedig felhagy tevékenységével. De találkoztunk e téren némi kényszerítéssel is: gondoljunk csak a kormányzati informatikai rendszer eistandolására, vagy egész szolgáltatási ágak kényszerű államosítására.

Forrás: Internet

Az eszközök között persze nagy szerepet játszik az adópolitika és a korrupció. (Ha tejelsz, maradsz, ha nem, mész a levesbe!)

Szóval, ezt a rendszert unta meg két legerősebb szövetségesünk. Nota bene, a korrupciót nem csak nálunk, de saját házuk táján is tűzzel-vassal üldözik. Gondoljunk csak Juncker esetére. A volt luxemburgi miniszterelnök, jelenleg az EU „kormányának” feje, most éppen azzal néz szembe, hogy megbízatása bizony rövid életű lesz, mert bizalmatlansági indítványt adtak be ellene éppen adóoptimalizálási ügyekben.

Nem tisztem Vida Ildikót védeni, de ebben a játszmában ő csak egy közönséges, feláldozható figura, akire – ha minden kötél szakad – rá lehet kenni a nyilvánosság előtt a szar nagy részét.

A fekália maradéka örökre rákenődött már a FIDESZ kormányra. Hiába fenyegetőznek perekkel, hogy egyetlen kormánytagra sem lehet rábizonyítani a korrupciót. Valóban nem. Egyetlen kormánytag sem fogadott el közvetlenül egyetlen forint készpénzt sem. Csak éppen minden megtettek annak érdekében, hogy ezt a barátaikról se lehessen elmondani. Úgy alakították a törvényeket, hogy ami az egyszerű emberek erkölcsi érzéke szerint megvesztegetés, hatalommal való visszaélés, az ne kerülhessen jogi eljárás alá.

Ügyes! … Mondta erre a régi pesti vicc. Csakhogy mára már olyan lett e „vicc” nagysága, és a hatalomtól elvakultak olyan nyíltan művelik, hogy az már a legegyszerűbb emberekben is megfordította a borjút!

Lesz még itt cifrább tüntetés is, mint amilyen a tegnapi volt! Ez csak a bemelegítés. Az országgal nem lehet mint magántulajdonnal bánni!

Ceterum censeo OV esse delendum!

NETADÓ NEM VOLT…. (NEM VAN)… DE LESZ

Forrás: Internet -  pendulum.blog.hu

Kiverte a biztosítékot az átlagembernél a gazdasági miniszter bejelentése, miszerint megadóztatnák a netes forgalmat gigabájtonként. Nosza, lett is nagy nekibuzdulás! Rögtön tízezrek vonultak az utcára, és keresetlen szavakkal (Orbán takarodj!) utasították el ezt a meglehetősen bornírt törvénytervezetet.

Most nem igazán szeretném magyarázni, hogy miért lenne ez a törvény káros. Legyen elég annyit, hogy a hétköznapi életben korlátozná a nagyik kommunikációját családtagjaikkal: unokáikkal, gyerekeikkel. nem is kell ehhez az, hogy az utóbbiak határon túl keressék boldogulásukat, elég annyi is, hogy az ország egyik sarkából a másikba költöztek. Komoly problémát jelentene a tanuló nebulóknak, akik feladataik egy részét már az internet használatával kapják és hajtják végre. Nem is beszélve a felsőbb oktatási intézményekbe járókról, akik egy közönséges kollokviumra is a neten jelentkeznek be.

Gondot jelent a kisvállalkozóknak, akiket köteleztek arra, hogy az internet felhasználásával csatlakozzanak pénztárgépeikkel a NAV-hoz.

És még lehetne folytatni.

Forrás: Internet - NOL.hu

A tüntetéssorozatnak az lett az eredménye, hogy Svájcból visszaérkező miniszterelnök kétfenekű interjút adott a rádiónak. Ebben elmondta, hogy így nem lesz internetadó, de amúgy meg gőzerővel dolgoznak rajta. Deutsch Tamást bízta meg Orbán Viktor mindezzel. Ezzel kapcsolatban vannak fenntartásaim, de ez legyen az én problémám, szabadon gondolkodhat el róla mindenki.

A legnagyobb gondnak azt tartom, hogy az egész költségvetési törvényből mindössze csak ez verte ki a biztosítékot. Számos más adóváltozást is tartalmaz ez a törvény, például a kereskedelmi láncokra és vállalkozásokra kivetendő járulék, amelyet a forgalom nagyságához igazítanának. Így egy nagyobb kereskedő cég (aminek például az élelmiszer forgalomban általában maximum 3 százalékos az üzleti haszna), ha milliárdos nagyságrendű forgalmat bonyolít, akkor hat százalékban határoznák meg a járulékot. Egyszerűen szólva: többet vonnának el tőle, mint amennyi ekkora forgalmon a haszna.  Ez a vállalkozás csak akkor maradhat talpon, ha a névleges hasznát felemeli a járulék mértékéig. De a nagy kérdés ebben az esetben, hogy mindezt ki fizeti meg!

Ne legyen kétségünk: az átlagember!

Ez az egész játék a mini adókkal és járulékokkal jellemzője a regnáló kormánynak. Miközben nagy garral rezsicsökkentésről beszél, közben apránként – és főleg áttételesen – ennek az összegnek a többszörösét veszi ki a zsebünkből. Mindezt tetézi azzal, hogy szűkíti a szociális ellátásokat és erre kényszeríti a munkaadók többségét is. Legutóbbi intézkedése a cafeteria (a béren kívüli juttatások) megadóztatása 50 százalékkal, amely arra kényszeríti a vállalkozásokat, hogy ezt a fajta „bért” megvonják az alkalmazottaktól, mert akkora terhet jelent a vállalkozásnak, amit már nem tud kigazdálkodni.

Forrás: Internet

A mai hatalom olyan mértékben cinikus és gátlástalan, hogy ennek komoly következményeivel szembesült a magyar társadalom az elmúlt évek során. Az átlagember egy ideig megpróbálta követni a kormány intézkedéseit (esetleg tiltakozott is ellene), majd miután látta, hogy ennek semmi értelme, legyintett rá. A polgár elmerült saját gondjainak megoldásában (még akkor is, ha ezeket a gondokat tulajdonképpen a kormány hozta a fejére) és a politika irracionalitásától elfordult.

Ez okozta azt is, hogy igen csekély volt a választásokon is a részvétel. „Úgy sem változik semmi, a gátlástalanság folytatódik, az emberek semmibevétele sem változik!”

Az az egyetlen biztató a mostani tiltakozóhullámban, hogy olyan emberek is kiálltak saját érdekeik mellett, akik eddig passzívan tűrték a hatalom packázásait.

Ha ez folytatódik, lehetséges, hogy az ország visszatalál Európába!

Ceterum censeo OV esse delendum!

NEMZETI ÜNNEP — MÉZZEL, MÁZZAL

Régen nem írtam bejegyzést. Nem igazán tetszett – jobban fogalmazva –, teljesen felháborított mindaz, ami a lassan elmúló hónapban kis hazánkban történt. Nagyon „nem áramlott a csí” – ahogy fiam szokta mondani – a választópolgárokban.

Számtalanszor leírtam már, hogy a demokrácia alapja az, hogy az emberek képesek legyenek véleményt alkotni, szabadon, valós információk birtokában, saját tapasztalataik figyelembe vételével. Erre a legutóbbi önkormányzati választásokon sem került sor – néhány ritka kivétellel.

A kormány ostoba és végletekig lebutított propagandája ismét hatott. Hiába a tapasztalat, hiába a széttagolt ellenzék gyengécske tiltakozása, a társadalom negyede ismét hatalomra juttatta azokat, akiket egyébként az elmúlt esztendőkben sokan kívántak a pokol fenekére.

Hogy van az, hogy buta, rasszista és nyíltan szélsőjobboldali emberkék kerülnek újfent vezetői székbe, olyanok, akik az elmúlt négy esztendőben emberileg és politikailag is lenullázták magukat (részegesek, verik az asszonyt, jelképes bábukat akasztanak).

Hová lett a társadalom egészséges önvédelmi reflexe, amely kiveti magából a hasonló alakokat? Vagy én vagyok a naiv és azt hiszem, hogy valaha is volt ilyen képessége a közösségeknek, az országnak?

A választók többsége nem vette a fáradságot arra, hogy felkeresse a szavazófülkéket. Ez pedig intő jel. Valami nagyon nincs rendben.

Ezt a valamit kell nagyon gyorsan megtalálni, elemezni. Mi az oka a nagyarányú érdektelenségnek? Miért van egy generációnak de ja vou érzése, miért gondolja, hogy a mai helyzet – bár nagyon nem ugyanaz, mint 1957 tavaszán-nyarán – kísértetiesen hasonlít a Kádár-rendszer konszolidációjára?

Október 23-a nemzeti ünnep.

A nemzeti lobogó – köszönhetően az őszi szélnek szépen lengedez a parlamenttel szemben. A zászlófelvonás gyér közönségét még büszkeség is eltölthette. Ám egy valamit már nem láthat a mai Kossuth téren: a forradalom lángját. A fekete márvány obeliszket nagy átalakítási buzgalmában eltüntette a mai kormány. Joggal vetődik fel a kérdés: lehet-e ennek valamiféle másodlagos tartalma?  A válasz mai ismereteink szerint feltétlen igen.

E kormánynak már nem jelenti azt 1956, amit a rendszerváltó elitnek jelentett. Negyedszázaddal ezelőtt még a FIDESZ is 1956-ot és annak eszméit tekintette követendő példának. Mára ez teljesen elenyészett és helyét átvette valami avítt, rossz szagú, dohos ideológia, amely egy letűnt és bűnös kormányzatot kíván feleleveníteni, az 1944 előtti állapotokat.

E szavatosságát vesztett politikát persze a mai kormány leönti valamiféle mézes-mázos intézkedési csomaggal, amely segít abban, hogy az egyszeri magyar lenyelje e sok szennyet.

A szép felszín alól persze kilátszik a lóláb, a bornírt világkép és a kapkodó intézkedések, amelyekről ordít, hogy ad hoc születnek, semmiféle hatástanulmány és hosszabb távú gondolkodás nincs mögötte. Ugyanakkor azt is láthatjuk, hogy a mai hatalom gyáva. Nem meri megmondani, mire készül.

A választások előtt azt hangsúlyozták, hogy folytatják mindazt, amit elkezdtek. És tényleg: lementek a választások és máris megjelentek a „nagy ötletek” az internet adó, a különböző vegyipari termékekre bevezetendő díjak. És még azon is csodálkoznak, hogy mindez kiveri a biztosítékot az egyszerű embereknél.

Forrás: Internet - cink.hu

Persze mindez szolgálja azt a célt is, hogy elfedjen egy sokkal nagyobb problémát: a nemzetközi bírálatok sokaságát, és a kormány ellen megfogalmazott számos kritikát és intézkedést. Az erre adott válaszok pedig hasonlóak az intézkedésekhez: ugyanolyan ostobák és rögtönzöttek.

Mint a struccok, homokba dugják a fejüket, mondván, hogy amit nem látnak (nem akarnak látni) az nincs is. Csak a legelkötelezettebb FIDESZ-fanok érthetnek egyet a kormányzattal abban, hogy semmiféle ismeretük nincs arról, hogy milyen korrupciós botrányok borzolják a tisztességes üzleti szereplők idegeit.

Ha pedig igaznak tekintjük mindazt, amit a kormány állít: „nincs tudomásunk ezekről az ügyekről”, akkor még rosszabb a helyzet, mert akkor alkalmatlanok posztjaik ellátására, élükön a miniszterelnökkel. Boldogabb uniós országokba ebbe már régen belebukott volna a kormányzat — nálunk nem, még csak el sem pirultak. Mi több, képtelenek a helyzetet kezelni. A külügyminiszter rohan Washingtonba, a pofonért, egy harmad vonalbeli tisztségviselővel tárgyalni. Normális esetben, amikor jelzik, hogy nem az adott szintű tárgyalópartner fogadja, akkor el se kell menni. Küldeni kell a probléma megtárgyalására egy hasonló státusú hazai diplomatát. De még ezt a finomságot sem fogják fel. Mindez a hozzá nem értés tipikus példája.

És akkor ez a kormány azt szeretné, hogy a lakosság felhőtlenül dicsőítse és ünnepelje vele azt az ünnepet, amit maga sem vesz komolyan!

Hát nem borzasztó mindez?

Ceterum censeo OV esse delendum!

NÉHÁNY SZÓ A MAI ELLENZÉKRŐL — ÉS A TÁRSADALOMRÓL

Forrás: Internet - valasz.hu

Az, hogy Lánczi András miként vélekedik a hatalomról és a demokráciáról — az egy dolog. Ezen a társadalomtudományok – ezen belül a politikatudomány – keretein belül lehet, és kell is, vitatkozni.  Ez azonban nem a napi politika, és főleg nem a gyakorló politikusok terepe.

Néhány megjegyzése azonban mindenképpen megszívlelendő: „…De a politika nem alkalmazott etika vagy jogtechnikai kérdés. …A politika lényege a kreativitás, aki ezt nem érti, semmit sem ért a politika lényegéből.”

Az ellenzék ma mintha egy olyan egérhez hasonlítana, amelyet megbabonázott a rá vadászó kígyó szeme, és képtelen racionális cselekvésre, bávatagon várja, hogy felfalják.

2010 óta az ellenzék képtelen a társadalom valós helyeztét felmérni és a legégetőbb kérdésekre stratégiai válaszokat találni, és azokat megfelelő szinten (hogy értsék a legegyszerűbb választók is) kommunikálni.

Pedig volt rá négy évük. Nem használták ki az ellenzékben töltött időt arra, hogy egy merőben új – a század leglényegesebb trendjeit figyelembe vevő – politikát dolgozzanak ki. Nem járták az országot, nem végeztek (legalább is nincs nyoma a nyilvánosságban) lényeges felméréseket. Az addig őket támogató értelmiségieket, akik esetleg segíthettek volna e munkában, „lekoptatták saját holdudvarukból. Az ott feltűnő „szakértők” pedig láthatóan képtelenek voltak megbirkózni e feladattal.

Az sem tett jót a dolognak, hogy a baloldal vezető pártja, és annak konzervatív vezetése nem ismerte fel a változtatás szükségességét, csak akkor, amikor ez a párt szakadásához vezetett. Nota bene, ez hozzájárult a 2014-es újabb, a korábbit jelentősen meghaladó vereséghez.

Baloldalon sokszor elhangzik, hogy az ország teljesen a FIDESZ propagandájának hatása alá került. Ez persze nem igaz, hiszen a rendszeres közvélemény kutatások is azt mutatják, hogy a szavazóképes polgárok 40-50 százaléka számít politikailag passzívnak. Ezt a legutóbbi parlamenti, EU-s választások is alátámasztják. Így lehetséges, hogy a szavazásra jogosultak 34 százalékának támogatásával kétharmados többséget lehet szerezni a parlamentben. Erről azt mondani, hogy a többség, enyhe túlzás.

Forrás: Internet - VS.hu

A legnagyobb baj az, hogy sem 2010-ben, sem 2014 tavaszán nem jelent meg egy olyan politikai alternatíva a mai ellenzék oldalán, amelyre felfigyelt volna a szavazó. nem találkozott távlatos, és a számára vonzó programokkal. Azt azért mégse tekinthetjük annak, hogy „leváltjuk Orbán Viktort”. Mert mi lesz azután? Megy minden úgy, ahogy eddig, vagy tetszenek valami újat csinálni, valami olyat, amiben én, az állampolgár is jobban érzem magam. Amiben, mint egyszerű ember, megtalálom azt kicsi részt, ami miatt érdemes támogatni.

Orbán Viktor megtalálta ezt a hívó szót a sokszor bírált (magam szerint rendkívül kockázatos) „rezsicsökkentésben”. Nem kárhoztatom az ellenzéket, azért, mert nem ment bele vállalhatatlan igéretekbe. De azt gondolom, hogy a magyar társadalom nem olyan ostoba, hogy ne legyen képes saját helyzetét felfogni. Mi több: azt is megérti, ha okosan elmagyarázzák neki, hogy a jelen helyzetből milyen kiutat lehet bejárni.

Ám ezt az utat fel kell neki vázolni. Ha kell, lépésről lépésre, konkrétumokkal. Az olyan – számára elvont – értékek, mint a demokrácia és szubszidiaritás — nem mond semmit.

Tehát a mai ellenzéknek – totálisan függetlenül attól, hogy miként szerepelnek az önkormányzati választásokon – az elkövetkező három évet a társadalmi program elkészítésével kell tölteniük.

Meg azon, hogy végre felülemelkedjenek kicsinyes egyéni és kiscsoportos érdekeiken, és végre elkezdjenek „országban” gondolkodni.

Ha ezt nem teszik, akkor 2018-ban jó eséllyel mennek a levesben — mind!

Ceterum censeo OV esse delendum!

„EGY A TÁBOR, EGY A ZÁSZLÓ?”

A fenti mondat a miniszterelnökhöz köthető, még anno a 2005-ben hirdette meg, a vesztett választások sokkját felejtendő.

Most valami hasonlót figyelhetünk meg ellenzéki oldalon is. A kissé súlytalan és – valljuk be, színtelen – Falus Ferenc főpolgármester bejelentette visszalépését Bokros Lajos javára.

Na, erre varrjon gombot a „baloldal” — gondolhatja az egyszeri választó. Mi folyik itt — teheti fel a kérdést.

A válasz azonban nem egyszerű, de nem is nagyon bonyolult. Ám érdekes következtetések levonására alkalmas.

A FIDESZ a választási törvények módosításával már ez előző ciklusban elérte, hogy a hagyományos demokratikus keretek és gyakorlat alapján ne lehessen fellépni helyette. Itt is most nincs lehetőség e feltételek részletes ismertetésére, volt szó elég róla a parlamenti választások során. A baloldal azonban nem volt képes felkészülni az új törvények adta korlátok közötti harcra. Már csak azért sem, mert döntéshozási mechanizmusaik gyökeresen eltérnek attól, amit a győztes párt magáénak vall.

A demokratikus pártok – és itt nem csak az MSZP-ről, hanem minden más ellenzéki pártról is beszélünk – döntéseiket általában konszenzussal hozzák, a különböző érdekek és értékek közösen vállalható képviseletére helyezve a hangsúlyt.

A tavaszi vereség után a vezető szerepet vivő MSZP láthatóan nem tudott olyan személyt választani jelöltnek (későn is kezdték az ez irányú castingot), akit Budapesten oda lehetett állítani a választók elé, azzal a kitétellel, hogy bármely más demokratikus erő is támogatná.

Ne menjünk most bele azokba az izmozásokba, ahol a különböző pártok bizonyítani akarták, hogy márpedig helyük van a politikai palettán. (lásd: Uniós választások)

A lényeg: még az uniós választások után sem ismerték fel, hogy nincs más lehetőségük, mint az orbáni jelmondat átültetése az ellenéki politizálásba. Most ennek a tévedésnek látjuk kissé parodisztikus előadását.

Paradox módon azonban ennek a folyamatnak is vannak pozitív üzenetei a választók számára. Azt mutatja, hogy a résztvevők egy valamihez: a demokratikus döntéshez valamennyien ragaszkornak. Képesek arra, hogy kompromisszumot kössenek a siker érdekében. (Most a kedves olvasó felhördül persze – vérmérséklete szerint –, hogy micsoda megegyezés ez? De gondolkozzon el azon is, hogy itt és most tud-e jobbat? Van-e a jelen ellenzéki kínálatában alternatív megoldás?)

Egy valami azonban elveszni látszik a főpolgármesteri jelöltek versenyében. Ez pedig az a legutóbbi törvénymódosítás, amely teljesen átrendezte a főváros közgyűlésének összetételét. A kerületi polgármesteri küzdelem háttérbe szorulni látszik, pedig a főváros következő irányító testületének összetétele ettől függ. Bármely polgármester – ad absurdum még Tarlós István is – komoly harcokra számíthat a kerületi vezetőkkel szemben, és igen nehezen lesz képes a főváros érdekeit érvényesíteni a lokálisokkal szemben. Így bármilyen furcsa is: a legfontosabb, hogy a főpolgármester és a kerületi polgármesterek legalább a főbb értékrendjeikben egyetértsenek. Különben kormányozhatatlan lesz a főváros, a közgyűlés döntésképessége megkérdőjeleződik.

Izmozhatnak most a pártok, de nagyon sok lehetőségük nincs: vagy a teljes vereség, vagy a siker kis lehetősége.

Mindennek persze majd a budapesti és kerületi polgárok látják a kárát.

Ceterum censeo OV esse delendum!

A HATALOM „HÁBORÚI”

Olvasom a mai netes böngészéseim során, hogy bizony háború dúl az eddigi szövetségesek között. A FIDESZ két nagyágyúja ment állítólag egymásnak, és eddigi gyümölcsöző kapcsolatuknak látszólag vége. A politikai hatalmat birtokló kormányfő és éhes új szövetségesei elérkezettnek látják az időt arra, hogy megnyirbálják az eddigi „kedvenc” territóriumát.

Nos, ha harc, legyen harc! De azért érdemes végig gondolni, hogy milyen következményei lehetnek ennek a purparlénak.

Forrás: Internet

Egy biztos – legalább is a cikk által hivatkozott „pletykák” szerint –, hogy a politika korlátozni akarja Simicska Lajos befolyását a politikára „A Lajos egy olyan hálózatot épített ki, ami az állam szinte minden területére beszivárgott. Mivel mindenhol ott ültek az emberei, nem lehetett keresztülvinni semmilyen politikai döntést az apparátuson a beleegyezése nélkül. Ez sokkal jobban korlátozta a miniszterelnök döntési szabadságát, mint Brüsszel vagy a multik. Viktor igazi szabadságharca most folyik.”

Ez a fenti mondat két dolgot jelent. Először is beismerése annak a maffiaállamnak, amiről már hónapok óta tudunk Magyar Bálint, Csepeli György és Békesi László írásaiból.

A probléma igazi lényege, hogy ebben a veszekedésben kinek milyen aduk vannak a kezében.

Kezdjük talán Simicskával. Ha igaz a fenti idézet, akkor az államapparátus tele van a nagyvállakozóhoz lojális személyekkel. Hogy ezek miért is képviselik Simicska érdekeit, azt most ne boncolgassuk. Ám jó, ha valamivel tisztában vagyunk: a gazdasági hatalom (pénz, termelőeszközök, vállalkozások, kiépített gazdasági kapcsolatok) általában tartósabbnak bizonyulnak, mint a politikai hatalom. A jelen kormányzati kurzus – ha nagyon akar – árthat annak a cégbirodalomnak, mely felett ma Simicska diszponál, okozhat annak átmeneti veszteséget. De ennek a vagyonnak a nagysága – és a hozzá tartozó kapcsolati rendszer – túlságosan nagy ahhoz, hogy egy ciklus alatt le lehessen amortizálni. (Rossz nyelvek pletykái szerint ennek a vagyonnak egy jelentős része már nincs is a magyar hatalom befolyása alatt, külföldi számlákon csücsül.)

A hatalom másik problémája, hogy nincs lehetősége arra, hogy az új kedvezményezettekből felépítsen egy újabb, hasonló nagyságrendű gazdasági hátteret. Erre nincs forrása még akkor sem, ha minden állami megrendelést az új kedvezményezetteknek juttat. Ugyanis maga az állam áll igen csehül gazdaságilag. Az állami megrendelések források híján pedig a jövőben sokkal visszafogottabbak lesznek, mint az elmúlt öt esztendőben. Ez igaz még akkor is, ha jó néhány milliárdhoz jut az államháztartás 2018-ig az EU-s támogatásokból.

Nem szabad elfeledkezni arról sem, hogy milyen eszközök – többnyire a kommunikáció területén – állnak Simicska rendelkezésére. Ha ezek a csatornák igazán beszállnak a harcba, akkor reklámadó ide vagy oda, a kormányzat sokkal többet veszíthet politikailag, mint amennyi hasznot attól remél, hogy az „új generációra” támaszkodik. (Lásd RTL Klub híradója).

Arról már nem is beszélve, hogy az új kedvezményezettek között nem igazán látni olyan kaliberű személyeket, mint Simicska.

Forrás: Internet

A másik dolog, amit figyelembe kell venni a politika. Lehet a választásokat és a törvényi környezetet változtatni az éppen aktuális kívánalmaknak megfelelően a kétharmad birtokában, de ez nem vég nélküli. Olyan változtatások elképzelhetetlenek, amelyek alapjaiban tennék lehetetlenné a szabad választásokat. (Ha ugyanis ezt megteszik, akkor az Unió válaszlépéseivel, döntően a forrásmegvonással találnák szembe magukat.) Ezt pedig nem teszik meg, hiszen ez olyan állapotokat hozna létre kis hazánkban, amely az azonnali bukásukat eredményezné.

A közvélemény befolyásolása csak bizonyos mértékig (néha nagyon) lehetséges a hatalom részéről. A választásokhoz kapcsolódó propaganda hadjárat eldöntheti egy hatalom tündöklését vagy bukását. Ha az ország polgárainak a közérzete folyamatosan romlik, úgy a kormányellenes vélemények felerősödésével egyre bizonytalanabbá válik az uralkodó politikai elit státusa. Így aztán csínyán kell bánni az anyagi alapokat még mindig biztosító oligarchákkal.

Arról nem is beszélve, hogy ha „levágja az aranytojást tojó tyúkot”, akkor igaz, hogy egyszer jóllakik, de a következőkben éhen hal.

Ceterum censeo OV esse delendum!