PÁNIK! — Bismarck és a „nyuggerek”

A hét végén – nem csak kis hazánkban – attól volt hangos a sajtó, hogy óriási problémák vannak az európai nyugdíjrendszerekben. Ez a szó hétköznapi értelmében azt jelenti, hogy már középtávon sem – vagy csak nagyon nehezen – finanszírozható az úgynevezett „bismarki nyugdíjrendszer”.
A nyugat-európai országokban az elmúlt években egyre-másra emelték a nyugdíjkorhatárt. legutóbb arról olvasni, hogy Merkel német kancellár bizony 70 évük betöltése után engedné állampolgárainak a nyugodalmas életet. Görögországban is forrnak az indulatok a hasonló nagyságú szolgálati idő emelése okán.
Nálunk a Bajnai-kormány a korhatárt tavaly emelte 62-ről 65 évre. Persze nem egy csapásra vezetik be, hanem fokozatosan, 2022-ig.
Az már az én egyéni szoc problémám, hogy el tudom képzelni: az a ma 50 éves munkavállaló, akinek még a régebbi rendszer szerint is van 12 éve aktív munkában (már ha kap egyáltalán munkát), hogyan reagál arra, hogy ez a tucat év bizony 15-re módosul! Valószínűleg nem repes az örömtől. Ne legyek rossz jósda, de egyáltalán megéli?



Társadalmi szolidaritás és a tények
A bismarki rendszer arra az elvre épült fel, hogy a társadalom szolidáris idős tagjaival, akik az országot és a társadalmat építik. Így egyéni nyugdíjfizetéssel jogot szereznek egyfajta öregkori ellátásra. Ez a lényeg, és engedtessék meg nekem, hogy ennél mélyebb elemzésbe ne bocsátkozzam. Ha az olvasót érdeklik a társadalombiztosítás rendszereinek a részletei, azokat megtalálhatja az alábbi linkeken:
www.oali.etovabbkepzes.hu/.../Boldogné%20Csurik%20Magdolna%20-%20Társadalom%20biztosítás.ppt

http://hu.wikipedia.org/wiki/T%C3%A1rsadalombiztos%C3%ADt%C3%A1s

A felosztó-kirovó rendszereknek az a tulajdonsága, hogy az adott időszak munkaképes – és járulékot fizető – népessége (munkavállalók és munkaadók) együttesen fedezik a nyugdíjasok ellátásának költségeit. Ez a rendszer alapvetően addig funkcionál megbízhatóan, míg a két társadalmi réteg – járulékfizetők és járulékosok – körülbelül egyensúlyban vannak.
Ez az egyensúly azonban az elmúlt század hatvanas éveitől rohamosan romlott, totálisan átalakult.
Ennek egyik része a rohamos technikai-technológiai fejlődés, a tudományos eredmények beépülése a mindennapokba. Mindezek azt eredményezték, hogy örvendetesen megnőtt Európában és hazánkban is az átlagéletkor.

Hazánkban ez a következőképp alakult.
Születéskor várható élettartam:
1941-ban nők: 58,2 év, férfiak: 55 év
1949-ben nők: 63,4 év, férfiak: 59,3 év
1960-ban nők: 70,1 év, férfiak: 65,9 év
1980-ban nők: 72,7 év, férfiak: 65,5 év
2001-ben nők: 76,5 év, férfiak: 68,2 év

A megnövekedett életkor ugyanakkor azt is jelentette, hogy az ellátásokat az eddiginél jóval hosszabb ideig veszik igénybe. Az így keletkező járulékhiányt pedig az állam a saját költségvetéséből pótolta.
A 70-es évektől azonban folyamatosan megváltozott az európai helyzet. Egyre kevesebb lett a járulékfizető. Ez annak köszönhető, hogy drasztikusan csökkent a munkahelyek száma és a munkába álló fiatalok száma. Jelentősen csökkent ugyanis a népesség gyarapodása az európai országokban.
Ez a két jelenség többé-kevésbé összefügg. A munkahelyek csökkenése nagyrészt a munka hatékonyság növekedésének és a technológia megújulásának következménye.
Lásd előző blogban:
http://gondolatok-ideak.blogspot.com/2010/07/napjaink-politikai-filozofiai.html
Téves megoldások – felboruló rendszerek
Az Európai Unió felismerve a minden tagállamát érintő problémát egyeztetésre hívta politikusait. Előzetesen kiadtak egy „zöld könyvet”, amelynek célja, hogy bizonyos „nyomást” fejtsenek ki a tagállamok politikusaira, hogy azok minél hamarabb vegyék napirendre a reformokat. Az Európai Bizottság azonban konzervatív módon kívánja kezelni ezt a problémát. Alapvetően három javaslatuk van: az első a járulékok növelése; másodszor a munkaerő és a munkahely teremtés ösztönzése; harmadszor a nyugdíjkorhatár emelése.
Elsősorban arra koncentrálnak, hogy megteremtsék az anyagi alapokat az ellátás folyamatosságához az állam lehető legkisebb tehervállalásával.

Ez a gondolkodás csapda.
Nem oldja meg a problémát, maximum egy-két évtizeddel kitolja azt.
Egy tény: az állam nem vonulhat ki ezekből a rendszerekből, már csak azért sem, mert egyre több az olyan polgára, amely valamely oknál fogva kimarad a munka világából és a társadalmi szolidaritás rendszereire szorul.
Így az egyre kevesebb számú munkavállaló és azok munkáltatóinak befizetései nem fedezik az egyre nagyobb számú ellátott finanszírozását.
Gyökeresen új rendszert kialakítása szükséges néhány éven belül. Ennek együtt kell járnia egy merőben más, a mai gyakorlatnál sokkal hatékonyabb társadalmi elosztási rendszerrel is, amely figyelembe veszi a javak termelésében résztvevők érdekeltségét, de ugyanakkor a társadalmi elvárások szintjére emeli azokat a rétegeket, amelyek nem vesznek részt a javak előállításában.
Nincs sok idő erre!
A jövő „nyuggerei” , a ma járulékfizetői elsődleges érdeke a megoldás. Már csak azért is, hogy körükben ne uralkodjon el a pánik!