Hazánk miniszterelnöke megtartotta „évadzáró” beszédét. Előtte azonban eleget tett egy berlini meghívásnak. Mindkét helyen komoly, nagy ívű beszédet tartott, hosszút! — hogy honnan, mely elődjétől vette a mintát rejtély (vagy talán mégsem?).
Tegyük egymás mellé a 72 óra alatt elhangzott beszédek részleteit, és próbáljuk meg értelmezni, kihámozni belőle, hogy a Nemzeti Együttműködés főkoordinátora mit is szeretne.
Nem könnyű, de hazánkban azért elegendően nagy hagyománya van a „sorok közötti” olvasásnak” – úgy látszik ennek is újra eljött az ideje.
Lássuk a medvét!
Berlin 2010. július 20-a: a Német Külügyi Társaság meghívására miniszterelnökünk előadást tart hazánk gazdasági, politikai helyzetéről az új kormány céljairól és törekvéseiről. A lehetőségeit a miniszterelnök úgy foglalja össze, hogy „…úgy kell mozognom, mint elefántnak a porcelánboltban”.
Ugyanakkor – tekintetbe véve az IMF-el és az EU illetékeseivel folytatott budapesti tárgyalásokról megjelent nyilatkozatok hangnemét – egészen más hangnemet ütött meg pénzügyi és gazdasági kapcsolatokat és hazánk vállalásait illetően. Nem győzte hangsúlyozni, hogy milyen állapotban – szerinte igen rosszban – vette át az ország irányítását, ám ehhez képest az elmúlt hónapok alatt döntő változásokat. Ugyanakkor Berlinből üzente a valutaalapnak, köszöni a mentőcsomagot, amely kihúzta az országot a bajból.
Arra most ne vesztegessünk időt, hogy berlini meghívóinak mit nyilatkozott a hazai szélsőségekről és azok kezeléséről. Elegendő annyi, hogy Európát okolta az egész kontinensen tapasztalható jobbratolódás miatt.
Budapest, 2010. július 22. A parlament ülésszakának utolsó napja, a nyári szünet előtt, a kormányfő felszólalásával kezdődött. (Várt is rá az egész T.Ház csaknem egy órát.) A zárójelhez csak annyi hozzáfűzni valóm van, hogy a protokollosok és a programszervezők sem álltak a helyzet magaslatán!
Ledöntötték a tabukat – hangsúlyozta OV –, hozzányúltak a bankokhoz, és már olyan erősek, hogy nem kérnek az IMF támogatásából sem, mert az októberben lejáró hitelszerződés megújításáról szó sem esett. Mindez az „józan ész” égisze alatt.
Mondott persze a miniszterelnök ennél ütősebbet is, miszerint: „kijelenthetjük, hogy a kormányzó erőknek több baloldali szavazója van, mint magának a szocialista pártnak.”
A legaranyosabb az volt, amelyben politológiai és szociológiai hiátusairól tett tanúbizonyságot.
„ A kormány a józan ész nevében arra vállalkozott, hogy ledöntse azokat a tabukat, amelyeket a XX. századi ideológiai viták mutattak.” Többek között eredményként könyvelte el a politikai osztály kisebbítését és az egykulcsos adót. Vége annak az időnek, amikor a bankok diktálnak, amikor a nagyok és ez erősek minden felelősséget az emberekre akarnak hárítani. Szükséges és igazságos, valamint hatékony a bankadó. Leszámoltak a jó erkölcsbe ütköző végkielégítésekkel, a hatalmas rezsiköltségekkel, sőt már nem tabu az elszámoltatás sem.
Továbbá lesz szociális akcióterv is, mert „senkit sem fogunk az út szélén hagyni” – mondotta a miniszterelnök.
Lássuk akkor az értelmezést, a sorok közötti mondanivalót, a buktatókat és csúsztatásokat.
Miután az új kormány 57 nap alatt három jókora pofont kapott, olyanokat, amelyek – ökölvívó kifejezéssel élve – rogyasztóak voltak, rá kellett jönniük, hogy az a fajta politizálás, amit itthon megengedhetnek maguknak a világban nem comme il faut, nem elfogadható. Sem gazdaságilag, sem politikailag.
Berlinben gyorsan visszakozott minden hazai problémával kapcsolatban, és biztosította hallgatóságát, hogy jó fiúként, az EU-ban elfogadott elveknek megfelelően fog kormányozni!
Mit mond ezzel szemben itthon alig több, mint 48 óra elteltével?
Ledöntöttük a tabukat, minden tiltakozás, jó tanács ellenére kikezdünk a bankokkal, kockáztatva a jövő hitelezésének folyamatosságát, amely a gazdasági kilábalás egyik tartópillére.
Az IMF-ről szó sem esik! Ez pedig azt jelenti, hogy az artista kötél és védőháló nélkül ugorja a szaltó mortálét a kupolában. Megeshet, hogy leesik, kitöri a nyakát, ám ezt nem tudja megakadályozni senki!
Kínos nem tudás állhat egy-két kijelentése mögött. No, jó, megengedően tételezzük fel, hogy a beszédírójának vannak hiátusai. Ugyanis azzal, hogy a képviselők – parlamenti és önkormányzati – számát lecsökkenti, az nem jelenti azt, hogy lecsökkentette a politikai osztályt. El kellett volna olvasni Szelényi Iván idevonatkozó műveit.
Hasonló derűt keltő, hogy a XX. század ideológiai vitáit meghaladja. Velős mondás! Sajnos több probléma van vele. Egyrészt a manapság használatos politikai ideológiák keletkezési ideje a XVII-XIX. század, másrészt pedig koránt sincs vége ezeknek. Sőt új politikai (filozófiai megközelítések) vannak születőben, főként ökológiai, szociológiai alapokon (itt nincs módunk ezek részletezésére a terjedelem miatt). Egy azonban biztos, nem az úgynevezett „centrális erőtér” az új politikai ideológia. Az nem más, mint a hatalomgyakorlás egy módszere.
Orbán Viktor nagy bajban lesz. Ugyanis nem elég jó sakkjátékos. Ez utóbbi ugyanis legalább öt lépére előre gondolkodik, tervez. A jövő évi büdzsé megalkotásában saját korábbi politikája akadályozza. Nem tud hitelesen hozzányúlni a nagy elosztórendszerek reformjához – ami biztosítaná 2011-re a három százalékos deficit cél elérését –, mert az saját maga akadályozta meg két évvel ezelőtt.
Ahelyett, hogy hagyta volna a korábbi kormányoknak elvégezni a „piszkos munkát”, nem ezt tette, hanem megakadályozta azt. Ezzel ugyan nyert egy csatát: tömegtámogatása megnőtt, ami választási győzelemhez vezetett. Ám vesztésre áll a háborúban, mert ma nem lépheti meg az elkerülhetetlen átalakításokat.
Két eset van: vagy kockáztatja politikai támogatottságát és végrehajtja a reformokat, vagy sodródik tovább populista politikájának árján, ám ekkor nem képes eleget tenni az országgal szemben támasztott követelményeknek.
Nincs más választása most, mint táncolni, mint a „Madagaszkár” csíkosfarkú makijai, elvonva a figyelmet a lényegről: „riszálom így is, úgy is… riszálom így is, úgy is.”
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése