Olvasni egyszerre öröm és tanulás, amiről tudjuk ma már, hogy nem csak a „jó pap” tulajdonsága.
Nemrég kaptam meg egy érdekes Naplót. Ortutay Gyula 1937-től 1977-ig vezetett feljegyzéseinek szerkesztett, családi és egyéb fotókkal illusztrált, három kötetes változatát.
Nagyon érdekes olvasmány. Hű képet ad a múlt század közepének és harmadik negyedének viszonyairól, arról, hogy a magát értelmiséginek tartó ember, miként harcol saját ideáiért, hogyan változik gondolkodása a társadalmi-politikai változások hatására.
A kísérő fülszöveg szerint: „Egy magyar politikus és tudós vallomása arról, miként szolgálta ki a 20. század értelmiségi elitje a politikai hatalmakat.”
Nem tisztem „megvédeni” a szerzőt, de Ortutay Gyulát sokkal inkább tudósként lehet tisztelni, mint politikusként. Nem arról van szó, hogy nem vállalt politikai szerepet, mert vállalt. De olyan szerepet sohasem, amely kompromittálta volna. A tudós szakértelmét bocsátotta a hatalom rendelkezésére. És furcsa mód nem elsősorban a politika profitált munkásságából, hanem a magyar tudományosság.
Érdekes a Napló abból a szempontból is, hogy beszédes a szaggatottsága. A legkritikusabb időszakokban nincsenek bejegyzések. Amit persze a mi generációnk – ötvenesek, hatvanasok – természetesnek vesz, mindenféle ismert okokból. Háború, az újjáépítések, a rákosi-korszak kiépülése…
Ami nagy erénye a szerkesztésnek, hogy igen bőséges jegyzetapparátussal dolgozik, így azoknak is érdekes élményt – sok-sok ismeretet – ad, akik még meg sem születtek akkor, amikor a Napló szerzője elhunyt.
Ortutay végrendeletében meghagyta, hogy a napló csak halála után 30 évvel kerülhet nyilvánosságra. Külön köszönet illeti a naplót gondozó fiát – Ortutay Tamás szobrászművészt –, hogy sajtó alá rendezte a feljegyzéseket!
Így a ma olvasója szembesülhet azzal, hogy ez az ízig-vérig értelmiségi – a magyar néprajztudomány megkerülhetetlen tudósa –, miként létezett a világháború előtt és a „létező szocializmus” éveiben. Mit várt el tőle az akkori politika, mi volt a legszemélyesebb véleménye minderről.
Kitűnő, pár soros jellemzéseket olvashatunk kortársairól, prominens és kevéssé ismert személyiségekről.
A Napló persze szubjektív! Ortutay elsősorban saját magára és családjára koncentrál benne. Cselekedeteit, a vele történteket saját szemszögéből ítéli meg.
Mindezek ellenére lebilincselő az olvasmány. Műfaja is lehetővé teszi, hogy olvasója „csemegézzen” belőle. Le-letegye, majd ismét beleolvasva felelevenítse a kort (vagy megismerje azt).
Ajánlom ezt az élményt mindenkinek, aki kíváncsi rá, hogy honnan jöttünk, mit hagytunk magunk mögött.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése