Hanyas vagy?

(Szilágyi György bocsánatában bízva!)

Hanyas vagy? 51-es? Mi félszavakból értjük egymást.
Ugyanazt a nótát fújjuk, nem igaz?
„Néha furcsa hangulatban az utcát járom egymagamban”
Emlékszel, nekünk gyermekkorunkban mindig a szép jövőről meséltek.
Néha mozgalmi dalokat énekeltek a fülünkbe, mi pedig a legdivatosabb dizőz nótákat fújtuk:
„Oly távol, messze van hazám…”
Nekünk anyánk nem is énekelt.
Mi bölcsödébe, óvodába jártunk. Mi vagyunk a Ratkó-nemzedék.

A nagymama mindig a régi időkről beszélt. A háború előttiről.
Hogy akkor milyen nehéz volt.
Hogy akkor milyen jó volt
A nagypapa sohasem heverte ki igazán a hadifogságot.
A nagypapa 20 évvel később a háborúba halt bele. Ott kapta a szilánkot.

Mi már emlékeztünk sok mindenre. És sok mindent nem értettünk.
Láttuk a tankokat ’56-ban a belvárosban, és a József Központ előtt.
A Parlament előtt.
Mi ötévesen ősszel a pincében éltünk.
Nekünk lelőtték az apánkat, a nagyapánkat, amikor kenyérért mentek.
Soha, senki nem kért bocsánatot.

Mi félszavakból értjük egymást.
Azt mondom kisdobos, azt mondod hat pont.
Azt mondom úttörő, azt mondod Csillebérc.
Mi megtanultuk a nagy vezérek nevét.
Lenint igen, Sztálint már nem,.
Kádárt igen, Rákosit már nem.
Oly vidámak voltunk. Mint a mókusok fenn a fán…

Emlékszel, miénk volt minden. — Ezt mondták.
Mi sokat tanultunk, és sok mindent nem értettünk.
Mi két háborút tanultunk. Egyet az iskolában, egyet otthon.
Csak a helyszínek voltak azonosak:Battonya és Nemesmedves.

Minket felszabadítottak. Nekünk hálásnak kellett lenni.
És mi hálásak is voltunk.
„Fénylő április négy, te a hála ünnepe légy!”

Hanyas vagy? 51-es? Mi fél szavakból értjük egymást.
Ha azt mondom Vietnam, azt mondod Hó-apó.
Ha azt mondom Szputnyik, azt mondod Lajka.

Mi valamiért mindig harcoltunk. A jó jegyért az iskolában.
A nemek egyenjogúságáért, a feketék egyenjogúságáért,
a szocializmusért.
Mi egy harcos és szolidáris nemzedék vagyunk.
Szolidarítottunk Vietnámmal, a fekete Afrikával,
Chilével, Etiópiával, Angolával és az elnyomottakkal.
És mint később kiderült – az elnyomókkal is.
Nem tudhattunk a kubai rakétákról, de tudnunk kellett a NATO erőiről.

Minket egy ügy érdekében neveltek.
Mi egy ügyűeknek készültünk.
Hogy másként lett, nem a nevelőinken múlt.
Minket már megfertőztek a tömegkommunikáció eszközei.
Mi fellazultunk.
Faltunk mindent, ami Nyugatról jött.
Jót és rosszat.
A tiltott gyümölcs édességét éreztük benne.
Azt mondod Bécs, azt mondom orkán.
Azt mondom Levis, azt mondod farmer.

Mi láttuk Zapruder filmjén a Kennedy-gyilkosságot.
A gimnáziumban mi nyelveket tanultunk. Angolt és németet.
Franciát és olaszt.
Oroszt – azt muszájból.
A lányok dígóztak. A fiúk irigykedtek.
Miénk volt a Balaton. Hátizsákostól és szúnyogostól.
Söröstől és fejfájós reggelestől.
„Ó a Balaton, régi nyarakon, bár nem volt vitorlás hajónk…”

Nekünk már volt magnónk. Mambó, Terta, MK-21.
Mi ismertük a legújabb nótákat. Zárayt és Vámosit, Németh Lehelt és Toldi Máriát.
De ismertük a Beatlest és Cseke Lászlót is. (München 62, postfach 20)
Jelige: „Három kancsal poloska monokiniben”.
Mi hallgattuk a Kossuth Rádiót, a Petőfi Rádiót
és a Szabad Európát.
Vasárnap a Teenager partyt, a 41, 49-es rövidhullámon.

Mi tájékozódtunk és minket tájékoztattak.
Imperializmusról, fellazításról és aknamunkáról — a Gulagról nem.
Az egyetemen nekünk a klasszikusokat oktatták.
A marxizmus-leninizmus klasszikusait.
Lenin írásainak válogatása pedig a kornak megfelelően változott.
Mi a csak a kritikákból ismertük az eredeti gondolatokat.

Minket oktattak filozófiára és politológiára.
Lenint és Marxot igen, Nietzschet nem.
Szovjet szociológusokat igen, Max Webert nem.
Nekünk külön gazdaságtanunk volt. —
És erről csak a gazdaság nem tudott.

Mi itthon ünnepeltük Gagarint, Tyitovot és Tyereskovát.
Mi a TV-ben néztük Armstrongot a Holdon.

Mi értettük a párizsi diáklázadásokat.
Mi nem értettük ’68 Prágáját.
Pedig akik nem tanultak tovább, azok ott voltak.

Hanyas vagy? ’51-es? Fél szavakból értjük egymást.
Azt mondod Dubcek, azt mondom Szvoboda.
Azt mondod Bársonyos forradalom, azt mondom emberarcú.

Mi ismertük az itthoni viszonyokat.
A krumplileves, az krumplileves volt.
Élni akartunk, és hagytak élni.
Mi a fridzsider szocializmusban értünk meg.
Aki nem volt ellenünk, az velünk volt.
Azt mondom gazdasági mechanizmus, azt mondod dr. Agy.
Azt mondom gazdasági érdek, azt mondod Vályi Péter
Azt mondom kohó, azt mondod OHÓÓÓ!

Milyen változásokat éltünk át!
Mi ismertük Hruscsovot a Rákóczi útról, és megismertük Brezsnyevet a dísztribünről.
Aztán együtt pangtunk.
Mi tudtuk ki Mao és ki Honecker.
Halottunk a népi kohókról, és láttuk a teherautónyi verébhullát.
Nem láttuk a fal áldozatait, de ismertük a Wartburgot.
Mi elmehettünk dolgozni és tanulni az NDK-ba — és ott szerettek minket.

Minket felvettek az egyetemre, ha KISZ tagok voltunk.
Minket nem vettek fel az egyetemre, ha Pannonhalmán végeztünk.

Mi jártunk KISZ-táborba. Sokat nevelődtünk.
Sok mindent megismertünk.
Főleg a KISZ-lányokat.
Akkor kóstolgattuk a rumos kólát, amiről korábban azt mondták, hogy az ifjúság mételye.
Meg voltunk mételyezve.

A Várban Koncz Zsuzsától megtudtuk, hogy „Nyílik még a sárga rózsa”.
Az Ybl bazárban Kóbortól azt, hogy: „nem tilthatom meg neked..”

Mi sokat olvastunk.
Kosztolányit igen, Márait nem.
József Attilát és Radnótit igen, Csáth Gézát nem.
Solohovot igen, Paszternákot és Szolzsenyicint nem.
Mi ismertük és olvastuk a nyugati írókat.
Hemingwayt igen, Koestlert nem.
A nagyvilágra a Nagyvilágon át kacsintgattunk.
Mi a Mozgó Világot még a pult alól is megszereztük.

Mi játunk moziba is. Néztünk filmeket.
Szállnak a darvakat igen, a Cápát azt nem. A Born On Lose-t sem.
Mi a Tanút is csak zárt körben láthattuk.

Megbízhatóak voltunk, és nem bíztak meg bennünk.
Nekünk utánunk jártak, és mi utánuk jártunk.

Emlékszel, mi sokat utaztunk külföldre.
Volt útlevelünk. Bordó. Érvényes volt a falon belül.
Innen néztük a falat, és nem láttuk a graffitiket a másik oldalon.
Mi voltunk a VIT-ek lelkes fiataljai. Berlinben, Moszkvában, Havannában.

Mi dolgoztunk a nyári szünidőnkben.
Először a KISZ-táborokban, aztán a maszek műhelyében.
Ez utóbbival kerestünk.
Voltunk rikkancsok a belvárosban — abból mentünk Sopotba.

Mi jártunk a hatvanas-hetvenes évek szocreál és avantgard kiállításaira.
Az előbbi nem tetszett, az utóbbit néha nem értettük.

Belőlünk lettek közgazdászok, orvosok, tanítók.
Katonák és tűzoltók. Rendőrök és ügynökök.
Sikeresek és sikertelenek.
Mi voltunk az második maszek korosztály. Vállalkoztunk. Sikerült vagy nem.

Meggazdagodtunk és elszegényedtünk.

Lett autónk. Először Trabant, aztán Zsiguli.
Van, akinek mára is csak ez maradt. Volt, aki már akkor is Mercin járt.
Mi már jártunk nyugatra is. Eleinte két évenként.
Voltak, akik kint maradtak
Ellenálltak a csábításnak, hogy haza jöjjenek.

Emlékszel? Mi csencseltünk mindennel.
Azt mondom Lengyelország, azt mondod vodka és pulóver.
Azt mondom Törökország, azt mondod bőrkabát és arany.
Azt mondom Szovjetunió, azt mondod szerszámkészlet és színes TV.
Azt mondod Bécs, azt mondom Gorenje.
Azt mondod Hollandia, azt mondom használt autó.
Azt mondom Tarvisio, azt mondod bőr cucc.
Azt mondom Velence, miért nem mondod, hogy karnevál?

Mi sportoltunk és ittunk.
Mi lettünk olimpiai bajnokok és alkoholisták.
Azt mondod Los Angeles, azt mondom Moszkva

Mi félszavakból értjük egymást.
Kint voltunk a Király-dombon, és letérdeltünk a Himnuszra.
Az „Attilát” már nem ünnepeltük így.

Mi támogattuk és szidtuk a rendszert.
Mi aggódtunk gyermekeinkét, amikor felrobbant Csernobil.
Mi drukkoltunk Gorbacsovnak — bár szerettük a vodkát.
Mi vonultunk fel fáklyákkal az erdélyi falvakért.
És mi nem akartunk hinni a szemünknek és fülünknek
’89 decemberében.
Mi vittünk segélyszállítmányokat Aradra és Temesvárra.
Mi ott voltunk Nagy Imre temetésén, — de Kádárén is!
Bennünk helyére került az iskolai és a családi legendárium.

Mi lebontottuk a rendszert.
Kiskanállal.
Azt hittük orvosság, de csak keserű.
Mi sokat vártunk és keveset kaptunk.
Lettünk vesztesek és nyertesek.
A legtöbb zsíros falatokat elvitték előlünk.
Mert csodálkozástól megmerevedtünk.
Mire észbe kaptunk, bennünket átléptek az események.
Azt hittük most már jobb lesz — pedig tanultunk szociológiát!

Hanyas vagy? ’51-es

Mi félszavakból megértjük egymást.
Azt mondod SZETA, azt mondom szamizdat.
Azt mondod március 15, azt mondom gumibot.
Azt mondod Beszélő, azt mondom Rajk-butik.
Azt mondom Pozsgai, azt mondod ’56.
Azt mondom MDF, azt mondod Kerekasztal.

Dicsekedhetünk! Már a kilencedik kormányunk van.
A politikai elit rajtunk kísérletezik — mert nincs is máson.

Azt mondom Antall, azt mondod törpe minoritás
Azt mondod taxisblokád, azt mondom: Horvát Balázs
Azt mondod Horn Gyula, azt mondom: kitörte a nyakát
Azt mondod Tocsik Márta, azt mondom 800 millió

Azt hittük valóban választunk. De csak a verebeket zavartuk fel.
Aztán visszaültek ugyannak a fának más ágaira.

Azt mondod Simicska, azt mondom Kaja Ibrahim és Joszip Tot
Azt mondod APEH, azt mondom adatlopás.

Rájöttünk, hogy az ebek és a kutyák között nincs különbség.
Mégis választottunk. Látszólag mindig rosszul!

Azt mondod Kupa, azt mondom Centrum
Azt mondod iszik — de még mennyit!
Elitta a választási győzelmét is!

Azt mondod Orbán, azt mondom: működök ellenzék nélkül is.
Azt mondom Ezüsthajó, azt mondod tv-felvétel.
Azt mondod Torgyán, azt mondom chilei cseresznye
Azt mondom ügynök, azt mondod mindenki sáros.
Vesd össze „Javított kiadás”.

Azt mondod D-109, azt mondom Meggyesi
Bele esett a saját csapdájába.
Ígért és teljesített — csak az ország nem bírta.

Hazudtunk éjjel hazudtunk nappal — mint a régi szép időkben.
És ezt elhitte mindenki! De tudták az igazságot is.
Amikor kiderült, mindenki felháborodott — de miért?
Nem itt élnek?

Nekünk vannak ismereteink.
Nekünk vannak normáink.
Nehezen megyünk vele valamire.
Bennünket már nem kérdeznek.
Bennünket néha szenilisnek néznek. S azt hiszik, nem emlékszünk az elmúlt 35 évre.
Nekünk nincs pénzünk, nekünk csak terheink vannak.
Nekünk csak tudásunk van és gyermekeink.
Gondoskodunk szüleinkről, utódainkról és az országról.
A politika ellenében is.
Mi nélkülözhetetlenek vagyunk. — Még!
És egyre kevésbé!

A fiaink már másként élnek.
Hajtanak és élnek a mának. Nem tervezhetnek!
De mégis húzzák az igát, és esetleg jutnak egyről a kettőre!
Vannak unokáink!
Ők egy más világba csöppentek. Nekik ez természetes.
Kihasználhatják előnyeit, és érzik hátrányait.
Mi ezt megértjük. És csak drukkolhatunk nekik.