GAZDASÁGI SZAKEMBEREK ÉS A KORMÁNY

Kis magyar abszurd

Tegnap két gazdaságpolitikai konferenciára is sor került Budapesten. A nagyobb érdeklődést kiváltó esemény a Portfolio által rendezett Budapest Economic Forum volt a budai Hiltonban, a másik pedig a Republikon Intézet konferenciája az A38-on.


Forrás: Internet

 Mindkét esemény szinte azonos tematikával tárgyalta a hazai gazdaság helyzetét, lehetőségeit. Mindkét eseményen megkerülhetetlen volt az IMF-megállapodás kérdése. A hazai és meghívott külhoni elemzők is igen borús képet festettek a jövőről, és a kormánnyal ellentétben nem igazán rajzoltak rózsás képet az elkövetkező évekről.
A lényeg – ez egyébként Kákosy Csaba szájából hangzott el –, hogy a magyar gazdaság elvesztegetett 10 esztendőt. Mindez azt is jelenti, hogy várhatóan 2014-ben a hazai GDP a 2006. évi szinten lesz. A fogyasztás ebben az időben a 2003-as szintre csökken, míg a beruházások az Orbán-kormány utolsó évében a 2000. év szintjére esnek vissza.

Mindez igen riasztó jövőkép.



Forrás: Internet

 A Hiltonban ugyanakkor Varga Mihály arról biztosította a jelenlevőket, hogy az IMF-megállapodás szinte az utolsó szakaszba jutott. Bár a jegybank elnöke korántsem osztotta ezt a véleményt, valós képet festett. Ugyanezt tette Bajnai Gordon volt miniszterelnök is.
Az egyszerű olvasó csak kapkodja a fejét a sok okosságtól, és csak nagyon kevesek értik is meg, hogy miről is szól mostanában az életünk. Hogyan juthatott az ország ebbe a helyzetbe az elmúlt évtizedek alatt?
Valahogy soha sem néztünk szembe a valósággal. Ian Stewart (a Deloitte vezető közgazdásza) tartotta a tükröt. Sajnos nem szép képet látunk benne. A kívülálló perspektívája ugyanis mindig objektívabb, mint az a kép, amelyet magunkról képzelünk. Mondhatjuk még ezt akkor is, ha figyelembe vesszük, hogy adott elemző esetleg az értékelésbe saját érdekeit is beleszövi.

A valóság azonban mindent felülír!

Olyan komédiának lehettünk tanúi az elmúlt napon, amit éles eszű szatíraszerzők is csak véres verejtékkel képesek kiizzadni magukból. Matolcsy György pedig mindezt szinte csípőből – mint egy vadnyugati cowboy – lőtte a szemünk közé. Rögtön el is indult forint – kifelé az országból és a saját zsebünkből is – lefelé, de később visszatért ma reggelre a 277,92-ről 278,18-ra. Az, hogy végül is ki fogja fizetni ezt a 367 milliárdot, abban ne legyen senkinek se kétsége: a lakosság. Vagy annak legalább is a nagyobbik fele. Mert azokat a megszorításokat, amelyekkel ismét a „multikat” akarják megszorítani, azok egy-kettőre a mi pénztárcánkat fogják üríteni.
És még csak nem is ez ebben a legszomorúbb. Hanem az, hogy ez a gazdaságpolitika legalább 10 évre vágja el a fejlődés lehetőségét a hazai gazdaságban.

Milyen jövőt várhatunk?



Forrás: Internet - Rebublikon.hu

 Ezt a kormányt leváltani kívánó ellenzék – minden gyerekbetegsége dacára – politikailag esetlegesen sikerrel járhat 2014-ben. Ez azonban, a hitelt érdemlő elemzők szerint – szinte semmit sem változat a dolgokon, hiszen a rendszer, az marad. Azt csak kétharmaddal lehet megváltoztatni. Ez pedig sajnos – a mai állás szerint, ha az ellenzék nem mozgósítja minden erejét, és éri el a kétharmadot – változtathatatlannak tűnik. Azaz: egy esetleges új kormánynak olyan kicsi lesz a mozgási lehetősége, esélye arra, hogy valamiféle átlátható és hatékony gazdaságpolitikát dolgozzon ki, hogy az szinte szót sem érdemel. Mindezeket alátámasztják az elmúlt hónapok felmérései is.
Itt az ideje, hogy a választópolgárok elgondolkodjanak: mit akarnak? Folyamatos lecsúszást, eddig elért eredményeik felélését, a jövő nemzedék kilátástalanságának fokozását, vagy képesek lesznek belátni, hogy olyanokra adták a voksukat 2010-ben, akik nem teljesítették a polgárok elvárásait, és mint elefánt a porcelánboltban összezúztak mindet, amit elértek!

Ceterum censeo OV esse delendam!

ORBÁN: MERKELTŐL A FÖLDIG

Forrás: Internet

Az elmúlt hét várakozással telt. Legalább is abban az értelemben, hogy milyen eredményeket hoz a magyar és a német kormányfő találkozója.

A sajtó jól kielemezte a berlini eseményeket, a sajtótájékoztatótól Kertész Imrét ért méltatlan „meghatározásig”. A lényeg azonban mégiscsak egy ebben a dologban: jól látható, hogy Magyarország nem tétel a német politikában, hanem csak olyan ballaszt féle, amit cipelni kell annak érdekében, hogy stabilan maradjon a hajó. (lásd még tőkesúly). A magyar kormányfő persze igyekezett ezt a tényt elbagatellizálni, és hangsúlyozta az európai – főleg monetáris – ügyek fontosságát. Kommunikációját hallgatva örömmel értesültünk arról, hogy új szót illesztett szótárába, a „prudens”-t. (Szótári értelmében: a latinból származó kifejezés [prudentia], amely jelentése okosság, körültekintés.) Ezt még helyén alkalmazta, kis hazánk euro zónához való csatlakozásával kapcsolatban. (Mert, ahogy a mondás tartja: az idegen szavak használata szerencse kérdése!)De egyebekről csak annyit tudtunk meg, hogy Orbán Viktor – jó tanulóként – felmondta a költségvetés hiányáról szóló leckét, és a tanító néni ennek megfelelően megsimogatta a buksiját. Hogy a „tanáriban” (négyszemközti tárgyaláson a Reistagban) mi is történt, azt azért jótékony homály borítja a magyar hivatalos tömegtájékoztatásban. Persze egy-két dolgot megtudhat a kedves olvasó, ha veszi magának a fáradságot és utánanéz az interneten, miként szóltak erről a tudósítások a Lajtán túl (FAZ, Die Welt, a Tagesspiegel, a Der Spiegel stb. – magyar nyelvű összefoglaló itt).


Forrás: Internet

Minden esetre le lehet szűrni a tanulságot: Európa gondjai manapság sokkal nagyobban annál, semmint egy kis ország kis stílű gondjaival elfedjék az előbbieket. Az EU ugyan még fenntartja kifogásait a demokratikus értékrendek és intézményrendszerek megsértésével kapcsolatban, ám a német kormány – éppen azért, mert a kontinens gazdasági gondjait cipeli a vállán – ezt a kérdést másodlagosnak tekinti.
Orbán Viktor hazatérve Berlinből – megittasulva attól, hogy a számítottnál valószínűleg kisebb letolást kapott – újra a lovak közé csapott. Cegléden kinyilatkoztatást tett a fiatal gazdák előtt. Nem gondolom persze, hogy ez a beszéd úgy bevonul a magyar történelembe, mint Kossuth híres beszéde, ám figyelemre méltó badarságokat hozott össze megest. „A szocialista mezőgazdaságnak vége!” és a „termőföldet meg kell védeni a külföldiektől és a bankoktól.” „visszametsszük a nagybirtokot”.


Forrás: Internet

Dicséretes elgondolás, hogy a magyar gazdák jussanak birtokhoz, ahol hatékonyan tudnak gazdálkodni, és képesek eltartani családjukat, az országot pedig minőségi termékekkel ellátni.
A probléma azzal van, hogy – és ezt minden agrárközgazdász szajkózza – a földbirtok csak egy bizonyos nagyságrend felett lehet a mai körülmények között rentábilis. Az elaprózott kisbirtokok nem szolgálják sem az ország, sem az azzal rendelkezők érdekeit. Az ország érdekét azért nem, mert a kisbirtokokon megtermelt áru drága. Magas a fajlagos költség (üzemanyag, vetőmag, talajjavítók, bér és jövedelemhányad) így a termék értékesítési ára is magas. A piac pedig ezt nem fizeti meg. A hazai piac pedig még úgy sem, hiszen nincs fizetőképes kereslet, a lakosság jövedelmi viszonyai az elmúlt tíz év mélypontján vannak.


Forrás: Internet - mek.oszk.hu

A modern mezőgazdaságban – ahol korszerű eszközparkkal, a tudományos eredmények felhasználásával gazdálkodnak – kicsi a munkaerő szükséglet. A kormány mostani intézkedési tervei visszarepítik a magyar mezőgazdaságot egy 50 évvel ezelőtti korba, ahol kis nadrágszíj parcellákon dolgoztak a háború után földhöz jutott parasztok. Ne akarjunk a mai vidéki lakosságból éjjel nappal robotoló, tőkeszegénységgel küzdő gazdálkodókat csinálni, akik csak keserves erőfeszítések árán képesek termékeiket értékesíteni, szinte haszon nélkül. Be kell látni, hogy egy bizonyos határon alul (általában 300-500 hektár) nem lehet tartósan hatékony gazdálkodást folytatni.
Nagy a kísértés, hogy azt gondolja az egyszeri ember: ez a fajta „földreform” csak azt a célt szolgálja, hogy a klientúra olyan gazdasági alapokhoz jusson, amelyet egy esetleges kormányváltás után is megtarthat.

Ceterum censeo OV esse delendam!

A KÉT ELLENFÉL: AZ ÖNSAJNÁLAT ÉS AZ UNOKATESÓ, A LEBESZÉLÉS

Olcsó poénnal lehetne kezdeni ezt a bejegyzést, miszerint két rokon beszélget. Az egyik az önsajnálat, a másik az unokatesó, a lebeszélés. Valahogy így:

– Jajj, istenem, már megint gondban vagyok. Nem tudom, mit fizessek ki: a gyerek tandíját vagy a villanyszámlát – siránkozik Önsajnálat.

– Ugyan mááá! Ne ríj! Ne csinálj magadnak problémát! Minek a gyereknek tanulni, hiszen úgy sem lesz hová elhelyezkednie! Tehát teljesen felesleges taníttatni. Így is, úgy is a munkanélküliek számát gyarapítja! A villany meg mi a fenének! Olcsóbb a petróleumlámpa! Tudod Te, hogy egy liter petró mennyi ideig ég? Meg különben is, ha besötétedik, menj aludni!Ölelgesd ez asszonyt, legalább gyarapszik a nemzet! – válaszol a Lebeszélés.

De félre a tréfával!
Kormányfőnk mesmeg elvette a sulykot! A Magyar Diaszpóra Tanács (ez a sóhivatal is megérne néhány markánsabb mondatot) második ülésén elmondta a tutit. Ettől kezdve már szinte semmi dolgunk – szerinte –, már felszálltak a sült galambok, itten van a tejjel mézzel folyó Kánaán. Csak egy kicsit kell még várni.


Forrás: Internet - Hír24

 Mert a kormányfő szerint továbbra is csökken az államadósság és nő a versenyképesség. Hát persze! Csökken az államadósság valóban, de csak azért, mert ma elég erős a forint – ami részben köszönhető annak a teljesen abszurd gazdaságpolitikának, amely magasabb kamaton bocsát ki államkötvényeket, mint amilyen százalékban növekedik a gazdaság és az állam bevétele –, ám ha bármi történik, ugyanott vagyunk, mint az a bizonyos mádi zsidó.

Forrás: Internet

Ha nem hibázunk – szónokolt Orbán Viktor – jövőre együtt növekszünk a német gazdasággal. Valamit nem igazán értek: Magyarország legnagyobb nyugati kereskedelmi és gazdasági partnere évtizedek óta Németország. A fiatalabbak kedvéért: még a rendszerváltás előtti évtizedben, az egykori NSZK volt kis hazánk legfontosabb „nyugati relációja”. (A RÁBA például a ’70-es években az MAN-el, annak know-how-jával építette ki az akkori modern motorgyártást, a vendéglátó és szállodaipar gyarapodott és épített a Kelet- és Nyugat-német családi turizmusra…)
Tehát az az állítás, hogy a magyar gazdaság ezer szállal kötődik a német gazdasághoz nem új, mint ahogy az a tapasztalat sem, hogy ha a német gazdaság gyengélkedik valamely okból (például egy gazdasági válság 2008-ban), akkor bizony azt a hazai beszállítói és itteni üzemei is megérzik. Mint ahogy az egész magyar gazdaság.


Daniel Cohn-Bendit 1968 Párizs - Forrás: Internet

 Mindez persze csak ezért van, mert az a fránya ’68-as nemzedék, amely ma Európa boldogabbik felén jelentős politikai befolyással bír, a legnagyobb hevességgel utasítja el a magyar kormány „unortodox” politikáját. Ha nagyon sokan mondják valakinek, hogy beteg, akkor az menjen el, és vizsgáltassa meg magát. A sokaságnak ugyanis – már statisztikai alapon is – rendszerint igaza van.
Miből gondolja Orbán Viktor, hogy Európában a társadalomfejlődésnek új szakasza az, amit hangoztat? A tapasztalatok és a napi trendek éppen ennek az ellenkezőjét igazolják. Egyre több országban döntenek úgy a polgárok, hogy gyarapodásuknak és további eredményes életüknek a minél szélesebb együttműködés adhatja meg a reális alapot. Természetesen – mindenütt vannak konzervatív gondolkodók és az őket követő tömegek – ellenzik is ezt a gondolatot, ám a többség még mindig az együttműködés és kooperáció alapján áll. Sehol sem nyúlnak vissza egy retrográd, nacionalista, az egyházat előretoló társadalmi berendezkedéshez. Mert ezt meghaladta az idő.


Prága 1968 szovjet tankokkal - Forrás: Internet

 Érthető a kormányfő utálata a ’68-as nemzedékkel kapcsolatban, hiszen nem éppen diplomatikusan, annak egy prominens személyisége oktatta ki a demokrácia mibenlétéről. ’68-at Orbán Viktor meg sem értheti, hiszen abban az időben, ötévesen, nem igen foglalkoztatták a világpolitika eseményei. Ez nem is várható egy egy ilyen kisfiútól, de azért az elmúlt 45 év alatt illett volna tájékozódni arról, hogy mit is köszönhet 1968-nak (pro- és kontra) a világ. Milyen következtetéseket vont le az öreg kontinens a diáklázadásokból és Csehszlovákia „baráti megsegítéséből”.
Lezárult egy korszak a kormányfő szerint, ami a mostani – és az előbb általa már ostorozott – politikai elit gondolkodásmódjának végét is jelenti, mert arra nem lehet jövőt építeni. Mert mindaz a kritika, ami éri kis hazánkat, az európai kultúra másfajta értelmezéséből fakad. Ezzel nem is mond mást, mint azt, hogy Magyarország e kultúrának a letéteményese, és aki nem úgy gondolkodik, mint mi, az tulajdonképpen nem is európai.
Ez valami olyan nonszensz, amit nem is érdemes ragozni, mert az már az orvosi kompetenciát igényelne.


"Alsó középosztály" - a miniszterelnök szerint

 Nem áll ez másként a társadalomszociológiai ismeretekre. A kormányfő szerin az alsóközéposztályra több figyelmet kell fordítani. Ez úgy alapvetően rendben is lenne, ha nem lenne zavaros egy kicsit ez az egész középosztályosdi. A kormányfő szerint a 100-120 ezer forintot kereső tartoznak az alsóközéposztályba. Itt szeretném felhívni a tisztelt miniszterelnök figyelmét arra, hogy totálisan el van tévedve. Ugyanis a társadalom rétegződésének csak egy – és nem a legfontosabb – mutatója a megszerzett jövedelem. A kizárólag jövedelmi szintű besorolás torz képet ad.
A társadalom alsóközéposztályába ugyanis a képzett – alkalmasint felsőfokú végzettséggel rendelkező –, főként az államigazgatásban (egészségügyben, oktatásban, szociális szolgáltató szektorban, kulturális szolgáltatásokban) foglalkoztatottak tartoznak. Akikről a kormányfő beszél, az a népszerűen „plebsznek”nevezett réteg, amely érdekérvényesítő képessége alacsony. Jellemzője, hogy általában alul, vagy egyáltalán nem képzett, kizárólag a munkaerejét képes eladni (korábbi terminológiával: a „munkásosztály”). Ez a réteg – sajátos módon, és önhibáján kívül marad ki az értékteremtési folyamatból – a vesztese a 21. század tudományos és technikai forradalmának, ahol is nincs szükség a tömeges munkaerőre, mert olcsóbban és jobban lehet a termékeket a gépekkel előállítani.


Forrás: Internet

 Az igazi probléma – amit a mai politikát irányító kormány ostobasága miatt figyelmen kívül hagy – egy olyan új társadalmi közmegegyezés létrehozása (néhány éve ettől hangosak az európai társadalomtudósok fórumai), amely képes kezelni a fenti társadalmi problémát. Mindez éppen az ellenkezőjét bizonyítja, mint amit Orbán Viktor állít.
Az pedig már-már a nevetségesség tárgya, hogy a magyarokat „világnemzetté” nyilvánította. Azon kívül, hogy magának a fogalomnak sincs értelme (mert vagy világ, vagy nemzet), miből gondolja a kormányfő azt, hogy a határainkon kívül élő – önmagukat magyarnak valló – sokaság maga a világ?
Nem egy olyan nemzet létezik e földtekén, amelynek tagjai legalább akkora – de általában nagyobb – diaszpórát alkotnak öt kontinensen, mint a magyar.
E beszéd már megint azt bizonyította, hogy a kormányfő nincs tisztában két dologgal: az egyik az, hogy bármit is mond, az elmondásának pillanatától nyilvános. Megszűnt a „sajátjaimnak mondom” lehetősége. A másik pedig az, hogy tájékozódni kellene arról is, hogy az új gazdasági és politikai trendek – nem a felszínes, napi politikai események –, a mélyáramlatok merre húzódnak az öreg kontinensen.

Ceterum censeo OV esse delendam!

MATOLCSI HÉT PONTJA

Forrás: Internet

Úgy látszik a valóság betört a magyar döntéshozókhoz. Véglegesen szembe kell nézniük azzal a gazdasági környezettel, ami hazánk mozgásterét meghatározza. Nem más ez, mint az eddigi „unortodox” politika kudarca. Persze a mai kormány szerint szó sincs semmiféle „megszorításról”, hiszen ezt a szót kiiktatták a politikai diskurzusból. Ám mi másnak tekinthetjük azt a csomagot, amelyet kuszaszemű gazdasági miniszterünk bejelentett.

A jövő évi költségvetés gyors beterjesztése gyors kiigazítást követelt. Már csak azért is, mert a légvárakra épített stratégia látványos vereséget szenvedett.
Az, hogy a hiánycélt felfelé módosították, az közvetlen összefüggésben van azzal, hogy a hazai gazdaság nem teljesítette a – szakértő közgazdászok által elve kifogásolt – növekedési tempót. A bejelentett 397 milliárdos „kiigazítási program” azonban – már most látszik – nem képes orvosolni a bajokat.


Forrás: Internet - VG.hu

 A 133 milliárdos zárolás a költségvetésben – amely elsősorban a minisztériumokat érinti – azzal jár, hogy a kötelező takarékosság jegyében közszolgák kerülhetnek az utcára a rosszabbik esetben, a jobbik esetben pedig befagyasztják béreiket. Ez pedig máris cáfolja azt a kijelentést, hogy nem érinti a lakosságot. Ez utóbbi csak akkor lenne igaz, ha az államigazgatásban (minisztériumokban és azok háttérintézményeiben) dolgozókat nem tekintjük a lakosság részének.
A legsúlyosabb tétel ebben az, hogy 15 százalékról 5-re mérséklik az uniós támogatásokhoz nyújtott támogatást. Ez lefordítva annyit jelent, hogy a már megvalósulás alatt álló vagy éppen pályázati szakaszban levő uniós támogatásokhoz nem lesz meg az úgynevezett „önrész”. Ha pedig ez az 50 milliárd kiesik e szegmensből, úgy ennek az összegnek a sokszorosát veszíti el az ország. Ez különösen fájó, hiszen az Állami Számvevőszék legutóbbi jelentése szerint is Magyarország a rendelkezésére álló uniós források jelentős hányadát nem használta fel.
A közszolgák – háttérintézmények, egészségügyi és oktatási szektor – vagy nyugdíjat, vagy bért kaphatnak. Ezzel gyakorlatilag megszűnik annak lehetősége, hogy egyes hiányterületeken visszafoglalkoztassák a tapasztalt nyugdíjasokat. Komoly problémát okozhat ez az orvosi alapellátásban, ahol sok nyugdíjas orvos lát el szerződéses vagy más alkalmazással egy-egy körzetet. Ezek az önkormányzatok komoly problémával néznek majd szembe a tiltás miatt. Ugyanez mondható el a pedagógusok esetében is.
A másik nem igazán hatékony intézkedés, hogy nem töltik fel a nyugdíjba vonuló közszolgák helyét. Azaz a közigazgatásban csökken a létszám, növekszik a terhelés. A lakosság felkészülhet arra, hogy ha a hatóságokhoz hivatalos ügyben fordul, hogy az eddig sem zökkenőmentes ügyintézés tovább nehezedik: növekszik az eljárások ideje, nő a sorbaállás stb. Mindezt úgy eladni, hogy nem érinti az emberek mindennapjait, szintén bornírt állítás.
Mindig azt a réteget ütik, amelyik nem képes visszavágni. A nagy hanggal beharangozott program a pedagógusok bérének emeléséről, az „életpálya program” elhalasztása nem szolgálja az iskolai rendszerek – koránt sem kívánt – átalakítását, a pedagógusokat a jelenleginél is rosszabb helyzetbe hozza. Persze – a kommunikáció szerint – ez sem érinti a lakosságot, hiszen (gondolom én) a tanító, a tanár, az egyetemi oktató szintén nem tartozik a lakosság körébe. Ők a föld felett lebegnek…
A legfelháborítóbb a szociális juttatások egy részének megvonása. Nem ragozom: az a szerencsétlen közmunkás, akinek valamilyen bornírt ötlettől fogva már elve a törvényben meghatározott minimálbér felét fizetik, még megterhelik azzal, hogy segélyért sem folyamodhat saját önkormányzatához — ez több, mint elvetemültség.
A legbornírtabb ötlet az, hogy a kormány a saját kincstárát adóztatja meg 30 milliárd értékben, azaz egyik zsebéből a másikba teszi, miközben azt akarja elhitetni, hogy ez valamiféle bevételt jelent. Olyan ez, mint amikor a szegény ember elindul vásárolni. betesz a zsebébe egy ezrest. Útközben átteszi a másik zsebébe. A piacon meg már úgy számol, hogy az egyik zsebemben is van egy ezres, meg a másikban is, így aztán van kétezer forintom. Csak akkor esik pofára, amikor kiderül: nem tud csak egy ezresért vásárolni.
Ami érinti a lakosságot az az újfajta adó, az ATM illeték. Ez 3 ezrelék, azaz minden 1000 forint után három. Gondolja át minden kedves olvasó, hányszor, mennyi pénzt vesz ki az automatából. Egy család esetén ez havonta – még minimális használattal számolva is – családonként legalább 70 ezer forint. Ennek az illetékterhe 210 forint. Sok kicsi sokra megy!


Forrás: Internet - VG.hu

 Az online pénztárgép ötlete pedig nevetséges. Már csak azért is, mert számoljunk egy kicsit. Hány pénztárgép lehet ebben az országban? Több százezer (Matolcsy szerint 400 ezer)? Hogyan építik ki az online kapcsolatot? Minden falusi vegyesboltba bevezetik? Mennyibe kerül az a bizonyos pénztárgép, mert a mostaniak nem tesznek eleget a követelményeknek? Mindezt még ebben az évben a NAV közreműködésével. Szerény becslésem szerint a kütyü a gépekhez legalább 1500 forint. A hálózatkiépítés ennek legalább a tízszerese átlagosan. No, akkor mennyi az egyenleg? (400 000X1500+400000x15000 = 6600 000 000 Ft, azaz 6,6 milliárd) Ezzel szemben áll egy vélelmezett összeg a maga 95 milliárdjával. Ám ha már ÁFA-csalásról beszélünk, akkor csak arról feledkezik el a tisztelt miniszter, hogy azt a általában nem vezetik át a pénztáron (így a pénztárgépen sem) és a könyvelés sem mutatja ki. Az ügylet általában cash-ben bonyolódik, lehetőleg tanúk nélkül.
A fordított ÁFA-fizetést már több ágazatra bevezették, ám az így keletkező bevétel legalább annyira bizonytalan, mint az előbbi eset.
Ami pedig a TB járulékra alkalmazott plafont eltörlik, az még üdvözölhető is lenne, ám kétségeim vannak azzal kapcsolatban, hogy hosszú távú hatásvizsgálatot végeztek ezzel kapcsolatban. Ugyanis, ha eltörlik ezt a plafont, akkor a magas jövedelműek joggal fognak – a mai kiszámítási rendszertől eltérően – jóval magasabb ellátásra igényt formálni. Ez persze nem nagyon érdekli a mai kormányt, mert ennek hatásai majd csak később – az elkövetkezendő 10-20 évben – jelentkeznek. Főjön az akkori kormány feje!
Mint láthatjuk, nem más ez, mint a rossz gazdaságpolitika következményeinek a javítgatása. Be kell tömni a réseket, mert különben összeomlik a fal. Csakhogy ez a tömítőanyag nagyon gyorsan ki fog peregni az egyre táguló repedésekből. Néhány hónap után ugyanott leszünk, ahol most!

Ceterum censeo OV esse delendam!

LÁZÁR, A CREDO — MEG A KÉTKARÚ RABLÓK

A címben jelzett kétkarú nem tévedés. A pénznyerő automaták ugyanis kisstílű szerkezetek a kormányhoz képest.

Forrás: Internet - (MTI-Koszticsák Szilárd)

Lázár János miniszterelnökségi államtitkár szavaiból ugyanis kiderül, hogy a fenti szerkezetek léte nem összeegyeztethető a párt credojával. A FIDESZ hiszekegyetje (lásd: Bakos: Idegen Szavak és Kifejezések Szótára, 151. old.) persze nem tűri sem az ellentmondást, sem a konkurenciát.
Lázár János is beleesett a szerencsejáték üzletbe és a lobbik harcába, mint Pilátus a krédóba. Ugyanis az intézkedés általa előadott indoklásából nagyon kilóg a lóláb.
Mert az egy dolog, hogy ellentétes „a mi politikai családunk credojával”, ám az már érdekes érvelés, miszerint eleve szegénységben élő családok tízezreit tették tönkre a félkarú rablók. Az is sántító érvelés, hogy nemzetbiztonsági kockázatot jelent.
Az is feltűnő a javaslatban, hogy ezentúl sem vendéglátóhelyeken, sem játéktermekben nem lehet üzemeltetni a gépeket, azokat csak a kaszinókban tűrik meg.
Érdekes! A hír szerint négyezerötszáz gép működését tiltják be. Ezek tulajdonosai jelentős bevételtől esnek el, gyakorlatilag van olyan „vendéglátóipari egység”, amelyet ezek a kis gépek tartanak el. Nos, ezek az üzletek valószínű bezárnak. Mint ahogy ilyen sorsra juthatnak más játéktermek is.


Forrás: Internet

 Az intézkedésnek, mint látjuk, komoly következményei lesznek. Több vállalkozás lehúzza majd a rolót, elbocsátja a ma még foglalkoztatott alkalmazottait. Nem utolsó sorban pedig 30 milliárdnyi adó esik ki a költségvetésből. Ennek pótlását Matolcsyra bízta a kormány, mintha szerencsétlen sorsú gazdasági miniszterünknek nem lenne elég gondja a költségvetés 400 milliárdra rúgó egyéb hiányaival.
Két következtetés adódik mindebből:
Az első az, hogy valaki(k)nek – aki(k)nek komoly kaszinó érdekeltségeik vannak – elemi érdeke, hogy e téren monopóliumra tegyenek szert. A fenti adatokból jól látszik, hogy egy erősen visszafogott, csökkentett piacon is milliárdos hasznot hoz az üzletág. Így valamely „mi kutyánk kölyke” szerzi meg e szegmenst, akkor valószínűleg jól jár maga a FIDESZ is. Az egyszerű adófizetők mindenképpen rosszul járnak, hiszen a be nem folyó 30 milliárdot velük fogják valamilyen formában megfizettetni.
A másik következtetés: a mostani bejelentés – függetlenül attól, hogy bevezetik-e vagy sem – gumicsont. Azaz valami olyan, ami jól eltereli a figyelmet valami sokkal fontosabbról. Ezt a kérdést jól elrágcsálhatják a Szerencsejáték Szövetségtől kezdve a ballib sajtóig és más médiumokig az elemzők. Amíg ezt tartják „napirenden”, addig lehet a háttérben tényleg fontos döntéseket hozni, amiről persze a nyilvánosságnak és az adófizetőknek sejtelmük sem lesz!

Ceterum censeo OV esse delendam!

ELLOPJÁK AZ IDŐM ÉS AZ ÉLETEM

„Más nyelven beszélsz,

Más nyelven írsz,

De magyarul álmodsz

És magyarul sírsz!”

(Hobo)



Forrás: Internet - MUOSZ

 Az elmúlt napokban sorra jelentek meg a hírek különböző ellenzéki formációk összefogás-kezdeményezéseiről. Az átlagpolgár mondhatná, hogy itt az ideje.

Ha azonban azt nézzük, hogy milyen eredménnyel kecsegtet ez az összefogás, azt kell látni, hogy egyetlen közös nevező látszik kibontakozni. Ez pedig nem más, mint a jelenlegi kormány leváltása. Ha ez a kívánatos esemény bekövetkezik, akkor majd mi történik?

Kezdődhet egy újabb küzdelmes időszak. A jogállamiság helyreállítása, ezzel egyidejűleg pedig annak a szavahihetőségnek a helyreállítása, amit a FIDESZ-kormány – oly nagy elánnal, a nemzeti szabadságharc hamis jelszavát követve – eltékozolt.

A szakértők szerint ez a folyamat – a jogi rendszer, az alkotmányosság, a gazdasági rombolás „eredményeinek” visszaépítése – eltarthat akár egy évtizedig is. Minden esetre sokkal hosszabb ideig, mint ahogy azokat eltörölték.

Mit várhat az átlagember, hogyan reagálhat minderre?

A magyar polgárok – főleg a 28–35-ös korosztály – már reagált erre. Összeszedi a sátorfáját és Európában keresi egzisztenciális és szakmai boldogulását. Teheti. Tehetséges, nyelveket beszél, és az eddigi oktatási rendszer fel is vértezte mindazzal a tudással, amely jól – jobban, mint a nemzeti fizetőeszköz – konvertálható.
Marad azonban egy széles réteg ebben az országban – a mai 50-es 60-as korosztály, amely felnőttként – részbeni anyagi alapokkal, de mindenképpen rugalmas gondolkodásával – vállalta fel a rendszerváltás keserveit. Manapság egyre kevesebb szó esik az első szabadon választott parlament ügyetlenkedéséről, a kétségtelenül jóindulatú Antall József kormányzásáról. Az ezekből fakadó negatívumokat – amelyek egy része „sajnos” törvényszerű volt – az akkor harmincadik, negyvenedik életévüket taposók szenvedték el, próbálták meg kompenzálni. Ez a réteg viselte az első Bokros-csomag – bármennyire is indokolt – megszorításait. Akkor még valamiféle szent hittel, hogy megérte az áldozat, egyre inkább felzárkózunk a nálunk fényévekkel előttünk járó Európához.
Ez a generáció vitte a hátán az országot.


Forrás: Internet

 Húsz kemény évet áldozott az életéből arra, hogy ez az ország jusson valamire, eredményes legyen, megbecsült tagja annak a közösségnek, amihez tartozónak tartotta magát, mihez oly komoly reményekkel csatlakozott az ezredforduló után.
Napjainkban úgy látszik, hogy mindaz az erőfeszítés hiába való volt. Ma messzebb jár a kormány politikája attól az értékrendtől, amit az ország remélt a rendszerváltás idején, és igyekezett megtanulni, elsajátítani 1989-et követően.
Mint szabad és gondolkodó állampolgár kikérem magamnak, hogy semmivé váljék mindaz, amiért az elmúlt két évtizedben tevékenykedtem. Kikérem, de nem csak a magam nevében, hanem gyerekeink és éppen születő unokáink nevében is, hogy ellopják mindazt, amit – meglehetősen kavargó, és sokszor korántsem kedvező körülmények között – megtemetettünk.

A Nemzeti Együttműködés Rendszerére való hivatkozással – ami velejéig hazug, hiszen ezt az országot ma egy törpe kisebbség kormányozza, a lakosság mindössze 15 százalékos támogatásával – tönkretegye az országot. (Amikor a hatalmat ez a párt megszerezte, és egy szerencsétlen – bár a mostani tervezethez képest még mindig kitűnő – választási törvény alapján kétharmados többséget szerzett, akkor is csak a választó polgárok mindössze 36 százaléka támogatta.)



Forrás: Internet



Kikérem magamnak, hogy lenullázzák az ország tekintélyét. Kikérem magamnak, hogy veszélybe sodorják a jövő generációit, ostoba pénzügypolitikával olyan kölcsönöket oktrojáljanak ránk – „mert mi képesek vagyunk az országot a piacról finanszírozni” –, amiket még a dédunokáink is nyögve fognak fizetni.

És végül, de nem utolsó sorban: Kikérem magamnak, hogy bornírt intézkedéseik eredményeként újabb tíz évre kelljen cipelnem olyan terheket, amikre normális körülmények között nem lenne szükség. Azaz újabb tíz évet lopnak el az életemből. Újabb tíz évig megfosztanak attól, hogy végre élvezhessem közös eredményeinket és a saját munkám gyümölcseit.

„Ez több mint hiba, ez bűn!” – mondta Churchill. Az Orbán-kormánynak komolyan el kellene gondolkodnia, hogy folytatja-e ámokfutását. Mert ha azt teszi, akkor pontosan az általa hozott törvények erejénél fogva vonja majd felelősségre őket 2014 után egy új parlament.

Az ostobaságukat mutatja az, hogy ezzel a verzióval nem számolnak. Pedig kellene!

Ceterum censeo OV esse delendam!

CIVILEK ÉS A POLITIKAI ELIT — NÉZZÜNK MAGUNKBA



Forrás: Internet

 A Milla facebookos csoport vezetői a napokban siettek bejelenteni, hogy október 23-án ismét tüntetésre szólítják a civileket. De nem szeretnék, ha a rendezvényen pártzászlók lengenének, mert szerintük – ahogy a szóvivőjük, Juhász Péter, nyilatkozott – céljuk a politikai elit leváltása. Szerinte az Orbán kormány leváltásához új emberek, arcok kellenek, olyan politikusok, akik „az országért tesznek, nem magukért”.

A dolog már két okból is pikáns. A Szolidaritás mozgalom – látva a kormány teljes érzéketlenségét mindenféle tiltakozás és demonstrációval szemben – a nemzeti ünnepre minden demokratikus erő összefogását sürgetve hirdette meg tüntetését az Operaház elé. Kónya Péter nem zárta ki a demokratikus elkötelezettségű pártok részvételét sem.
A civilek tehát szervezkednek, csak éppen cselekvéseik kontraproduktívak.

Vizsgáljuk meg –felül- és alulnézetből – a hazai demokratikus erők erőfeszítéseit.

Felülnézetből azt láthatjuk, hogy igen széles tömegek támogatnák a jelenlegi kormány leváltását. Ez lehet alapja a demokratikus erőknek, hogy e célt megvalósítsák. A tömegtámogatás azonban csak abban az esetben érvényesülhetne, ha minden szereplő – akik ma magukat politikai tényezőnek tartják: pártok (MSZP, DK, LMP), mozgalmak (Milla, Szolidaritás, SZEM stb.) – képes lenne arra, hogy tevékenységét egy irányba terelje.
Valahogy képtelenek átlépni a Rubiconon: azaz saját nézetrendszerük háttérbe szorításához a közös eredmény érdekében. Zsigerből mindegyeik szereplő azt hiszi, a megoldás kulcsa nála van, mindenkinél jobban tudja a „tutit”, a siker biztos receptjét.
Meg kellene világosodniuk! A szerdán elfogadott választási végrehajtási törvény oly mértékben igyekszik megosztani a politikai erőket és a választókat is, hogy valódi, fegyelmezett, és részleteiben egyeztetett összefogás nélkül semmi esélye sincs a demokratikus erőknek.
Szándékosan nem fogalmazok bal- és jobboldali kategóriákban, mert a demokratikus összefogás nem kizárólag a baloldal jellemzője, bármennyire is igyekszik a FIDESZ propagandája ezt így beállítani. A demokratikus összefogásban ott van a helye mindenkinek – liberálisnak, konzervatívnak, baloldalinak vagy egyszerűen semlegesnek –, akinek fontos, hogy jogállami körülmények között élhessen, gyakorolhassa (ha akarja) alkotmányos és emberi jogait, európai normák között nevelhesse gyermekeit, kiszámítható módon tervezhesse jövőjét.
Ha kicsit felülről – elfogultság nélkül – megvizsgáljuk a demokratikus szervezetek programjait, szlogenjeit, azt látjuk, hogy bizony a szép szavak mögött sokszor igen eltérő (egyéni és csoportérdekektől sem mentes) törekvések húzódnak.


Forrás: Internet

 Az MSZP legutóbb napvilágra került stratégiája sajnos arról árulkodik, hogy a magát a legtisztább baloldali pártnak beállító szervezet sem elsősorban az ország érdekeit tekinti elsődlegesnek, hanem saját, hatalomban elfoglalt helyének erősítését és megszilárdítását. Azaz a támogatás csak arra kell neki, hogy a párt számára igen kényelmes kétosztatú politikai struktúra tartósan megerősödjön. Így, hosszú távon biztosított részvétele a politikai váltógazdálkodásban és a hatalomban.


Forrás: Internet

 A Demokratikus Koalíció már többször kinyilvánította, hogy feltételek nélkül kész részt venni bármely összefogásban, amely az Orbán-kormány leváltását célozza. A DK egyik legnagyobb hátránya (tagsága számára persze előnye) elnökének személye. A kétségtelenül karizmatikus – mások szemében „ördögi” – Gyurcsány Ferenc paradox módon egyszerre jelent egyfajta politikai biztonságot (a célok, a párt politikája értelmében) és hatalmas tehertételt. A volt kormányfő elutasítottsága ugyan magyarázható a FIDESZ karaktergyilkosság sorozatával, ám ennek eredményeként a választópolgárok sokaságában még ma is „nem kívánatos”. Hiába a helyes politikai cél, a személyéről kialakult, és a társadalomba „beleégetett” stigmák még ma is hatnak. Ez pedig magának a DK-nak az elfogadottságát is negatívan befolyásolják. Mindez nem mond ellent annak, hogy a DK-nak a támogatottsága lassan, de biztosan növekszik. Esetükben célszerű lenne új arcokat, tehetséges fiatal politikusokat előtérbe tolni, olyanokat, akik nem kötődnek az előző politikai kurzusokhoz.


Forrás: Internet

 Az LMP sajnos nem képes kilépni abból a bizonytalan helyzetből, amiben a 2010-es választások után találta magát. Vezetői közük sokan „nem látnak a pályán”, csakis saját elképzeléseik szerint nyilatkozgatnak, ami az esetek többségében kontraproduktív. Zsigeri „Gyurcsány-ellenességük” (Schiffer) és kiforratlan politikájuk csapongó reakciókhoz vezet, amely nem erősíti, sokkal inkább gyengíti pozícióikat. A magát „ökopártként” meghatározó LMP sajnos pontosan ezen a területen nyújtotta a leggyengébb teljesítményt. Még azt is magukra vállalták, hogy szembe menjenek az Európai Zöldpárt Orbán Viktort bíráló vezetőivel, akiktől egyébként igen sok segítséget kaptak a 2010-es kampány idején.
A Milla – mint már fent érintettük – célja a hazai politikai elit leváltása. Ebben a törekvésben van is valami, hiszen az elmúlt húsz esztendő alatt igen lejáratta magát a hazai politikai elit. Nem csak az, amely a rendszerváltás óta őrzi akkor megszerzett helyzetét, hanem azok az újabban belépő szereplők is, akik az előbbiektől tanulták el a „módit”.
A politikai elit kialakulása a polgári demokráciákban hosszasan tartó folyamat. Tapasztalhattuk a rendszerváltás után rögtön, hogy a hatalomba került „politikai elit”, bizony kontraszelektált, az esetek többségében nem állt a helyzet magaslatán. Ez abban a szituációban szinte természetes volt, hiszen olyanok kerültek döntési helyzetbe, akiknek semmiféle tapasztalata nem volt ebben.


Forrás: Internet - NOL.hu. - Marabu

 A Milla törekvése azért sem reális, mert az általa szorgalmazott változás újra egy jelentős kontraszelekcióhoz vezetne. A magyar társadalom még nem termelte ki a polgárságnak azt a rétegét, amely –megfelelő egzisztenciális és anyagi alapokkal a háta mögött – valóban hivatásnak tekintené a közösség szolgálatát. A politika ma éppen olyan „szakma”, mint bármi más. Az ezt művelő személyek nem az elkötelezettség (tisztelet a kivételnek), hanem egzisztenciális alapon – azaz az átlagot meghaladó javadalmazásért – látja el feladatait. Sőt, ha ebből a politikai elitből „kihull” valaki (nem kerül be a parlamentbe vagy más választott tisztségbe), akkor bizony, rosszabb esetben, anyagi gondokkal kell szembenéznie.
A Milla politikai célkitűzése bármennyire is szimpatikus, bármennyire is egyet lehet vele érteni, a mai magyar valóságban nem kivitelezhető. Ezzel kellene várni még két-három generációnyi időt.


Forrás: Internet -168óra.hu

 A Szolidaritás az előbbinél valamivel kompromisszumosabb politikát képvisel. Az összefogást szorgalmazza, felismerve azt a tényt, hogy a pártot nem választók tömege nem azonos a politikától elforduló közömbösökkel. Az általuk szervezett demonstrációk bizonyították, hogy a korlátozott média megjelenés ellenére, üzenetük eljutott a társadalom különböző rétegeihez. A Szolidaritás az a civil szerveződés, amely tisztában van azzal is, hogy a polgári demokrácia politikai játékterének a strukturális átalakítására ma nincs semmi esély. A politikai harcot a képviseleti demokrácia, a parlamentarizmus keretei között kell megvívni.
A két civil szervezet még egyeztet egymással közös fellépésükről
A demokratikus kispártok (Zöld Baloldal, Munkáspárt 2006, 4K) bár jelen vannak kis számú tagjaikkal minden jelentősebb eseményen, ám mégsem képesek arra, hogy támogatottságukat növeljék. Számos oka van ennek, elsősorban az, hogy e törpepártok nem rendelkeznek megfelelő anyagi erővel, és ez megakadályozza őket abban, hogy valódi, professzionális eszközrendszert birtokló országos párttá váljanak. Az elkövetkező választásokon ugyan – a lényegesen könnyített jelöltállítási feltételek mellett – megmérettethetik magukat, ám ez (ha nem csatlakoznak a demokratikus összefogáshoz) a jelenlegi kormánypárt malmára hajtja a vizet.
Mindezekből látható, hogy ha a legkisebb közös többszörös – az Orbán-kormány leváltása és a polgári demokratikus értékrend, a jogállam visszaállítása – alapján nem születik egységes politikai fellépés a demokratikus erők oldalán, úgy a mai jogi és politikai helyzetben semmi sem akadályozhatja meg a FIDESZ újabb négy évre való győzelmét.

Alulnézetből a dolog nem sokban különbözik.



Forrás: Internet - Szonda Ipsos

 A választópolgárokat – ezt már unásig ismerjük – három nagy csoportba lehet osztani: a pártválasztók, a biztos szavazók és a bizonytalanok csoportjára.
Mondanivalónk szempontjából a biztos pártválasztókkal kell a legkevesebbet foglalkozni, hiszen ők pontosan tudják – hacsak meg nem hasad az ég –, hogy kire fognak szavazni. Őket nem izgatja az új törvény előírása az előzetes regisztrációról, hiszen az első sorokban fognak tülekedni, az regisztráció megnyitásakor.
A biztos szavazók kategóriája – eddig nem volt kétséges, hogy elment, hiszen a választások helybe jöttek – azonban már nem ennyire egyértelmű. Azok a szavazók ugyanis, akik eddig leadták szavazataikat, nem biztos, hogy eleget tudnak tenni a regisztráció követelményeinek. Ugyanis – főleg az idősebb vagy mozgásukban korlátozottak, szegény körülmények között élők – nem biztos, hogy az utazással járó fáradalmakat vagy költségeket vállalni tudják. Ez jelentős mértékben csökkentheti a – főként vidéken élő – biztos szavazók táborát.
Ha beleképzeljük magunkat egy ilyen személy helyébe – akinek kialakult, jól meghatározott véleménye van napjaink politikai valóságáról –, ám figyelembe vesszük, hogy milyen lehetőségekkel rendelkezik, azt láthatjuk, hogy ez az áldozat, amibe a regisztráció kerül, felülírja politikai állásfoglalásának fontosságát. Ez utóbbi fogalmazás egy kicsit kacifántos, éppen ezért: azt kell eldöntenie emberünknek, hogy utazik-e például 15 kilométert 1000 forintért csak a regisztráció érdekében, vagy ezt az ezrest, ami havi jövedelmének a 70-ed része, valami másra, számára sokkal fontosabbra: élelmiszerre, gyógyszerre költi-e. Azt hiszem normális a választása, inkább ez utóbbiak mellett „voksol” — és kimarad a választásokból.

A bizonytalan választók egyre nagyobb arányt képviselnek a legutóbbi felmérések szerint. A civil szervezeteknek, a pártoknak az elemi érdeke, hogy közülük minél többet meggyőzzenek arról, hogy foglaljon állást. A döntés az ő esetükben a legnehezebb. Hiszen eddig sem nagyon érdekelte őket a politika (nem is kellett, hiszen alapvető jogaik nem voltak korlátozottak). Most azonban gyökeresen megváltozott a helyzet. A demokratikus erőknek azt kell megértetnie szavazókkal, hogy most már – dacára annak, hogy a véleménynyilvánításhoz még több erőfeszítést kérnek – a saját bőrére is megy a „játék”, ha most is passzív marad, annak olyan következményei lesznek, amely nem csak saját magára, hanem a gyerekeire, unokáira is komoly következményekkel járnak.
Mindezek alapján úgy gondolom, hogy a regisztrációs törvény mélyen antidemokratikus, ugyanakkor egyetlen célt szolgál: a demokratikus ellenzék (és szavazók) megosztását, ami automatikusan újabb négy évre biztosítja Orbán Viktor uralmát.
Ezt pedig senki sem hagyhatja figyelmen kívül. Itt az ideje túllépni az egyéni és csoportérdekeken.
Bár ez utóbbi ügyben nem vagyok felhőtlenül optimista!

Ceterum censeo OV esse delendam!