ULTIMÁTUM — ORBÁN ÉRA VÉGE?

Papandreu — Berlusconi — Orbán

Az Európai Unió nem viccel. Nem fenyegetőzik, nem harcol. Az Európai Unió számon kéri mindazt, amit tagországai vállalnak. Többek között a jegybanki függetlenséget. Számon kéri azt a jogállami normát, amely az unió minden országát jellemzi. Számon kéri mindazokat a törvényeket, amelyeket a tagországok – a közösség érdekében – ratifikáltak, amelynek betartását magukra nézve kötelezőnek tartanak.

Lehet, hogy a mai kormányzópárt úgy gondolja, hogy sarokba szorította az Európai Bizottság, amelynek döntését Olli Rehn tolmácsolta. Az események azonban nem ilyen egyszerűek. Az kétségtelen igazság, hogy Európában ma komoly gazdasági problémák vannak. Inog a közös valuta, a kontinens legnagyobb gazdaságai hitelproblémákkal és valutaválsággal küzdenek.
Ám mindezt nem egyéni problémaként kezelik – német, francia, belga vagy holland stb. –, hanem közös megoldásokat munkálnak ki, lehetőleg a leggyorsabban.
Azt az elmúlt hónapokban láthattuk, hogy a pénzügyi válság során megelőző intézkedéseket léptettek életbe a legveszélyesebbnek tekintett országokban. A görög államcsőd, az olasz költségvetési politika kudarca azt mutatta, hogy az unió nem rest komoly lépéseket tenni, ha az adott ország politikai vezetése nem képes felismerni a problémák nagyságát.

Papandreu és Berlusconi akadálya volt a problémák rendezésének, nem voltak képesek olyan politikai döntésekre, amely megmenthette volna országaikat a gazdasági válság eszkalációjától.
Mindkét országban új politikai garnitúra kellett ahhoz, hogy rendezhessék a gondok sokaságát.

Lehet arról beszélni, hogy „leváltotta” az unió ezeket a vezetőket. A valóság azonban az, hogy a helyi – görög és olasz – politikai elit ismerte fel, hogy menesztenie kell a kormányt, mert másként nem képesek a válságot kezelni. Ebben a „felismerési folyamatban” kétségtelenül komoly szerepe volt az uniónak és az Európai Bizottságnak és az Európai Parlamentnek is. Szembesítették a görög és olasz képviselőket a valós helyzettel, és azzal a feltételrendszerrel, amelyhez a segítséget kötötték.
Szélsőséges véleményt lehet alakítani arról, hogy az unió ilyetén formában „beleszól” az országok szuverenitásába. Ez azonban csak egy nézőpont.
A európai közösség nézőpontja azonban más. A periféria országainál fejlettebb gazdasággal rendelkező országok az előbbieknél jóval nagyobb összegeket fizetnek be az unió költségvetésébe, mint az előbbiek. A 17-ek elszámolással tartoznak saját adófizetőiknek, hogy mire, és hogyan használják fel az euró milliárdokat.
Az Unió sem feneketlen kosár, amely tele van pénzzel, és abból korlátlanul lehet kimarkolni hatalmas összegeket, pótlandó a meg nem gondolt, forráshiányos költekezést.
Olaszország után Magyarország is megkapta a maga feltételeit.
Érdekes módon ezek a feltételek csak részben gazdaságiak. Adódik ez abból, hogy kis hazánk gazdasági potenciálja kicsi, részesedése a kontinens jövedelméből és érték előállításából szintén alacsony. A magyar gazdaság talpra állításához – még az elmúlt másfél év dúlásait figyelembe véve is – elenyészően csekély forrásokra van szükség, összehasonlítva a most futó, pénzügyi válságot igénylő összegekkel. (A fenti linken található adatokból kitűnik, hogy hazánk nemzeti jövedelmének 26-szorosát állítja elő a német gazdaság, de még a „válságmenedzselt” olasz gazdaság is 16-szor többet állít elő!)

A követelmények másik része kimondottan politikai. Az unió eddig sem nézte jó szemmel, hogy ahogyan a kormány fokozatosan építette le a polgári demokratikus rend független hatalmi ágait, lehetetlenítette el a különböző demokratikus vívmányokat a NGO-któl kezdve a művészeti és egyéb közalapítványokig.
Nem gondolhatta komolyan a kormány és a törvényhozás, hogy mindezt az közösség tétlenül nézi. Most jött el az igazság pillanata.
Ha kormánypárt és annak vezetői nem akarják véglegesen kiírni magukat a magyar és az európai politikából – ez utóbbihoz már nagyon közel vannak –, akkor kénytelenek lesznek eleget tenni az unió követelményeinek.
Saját érdekükben kell ezt megtenniük, ugyanis, ha nem teszik, olyan körülményeket teremtenek, amely nem csak saját magukat, hanem a teljes országot is tönkre teszi.
Új kormány kell a következő évre. Tetszik ez a mostani miniszterelnöknek vagy nem, ez nem számít. Ugyanaz a sors vár rá, mint olasz és görög kollégáira. Jobb ezzel a gondolattal megbarátkozni, semmint a szakadékba rántani az országot.