A MAGYAR KORMÁNY ÉS A FALRAHÁNYT BORSÓ

Ha valamit teljesen feleslegesen csinálunk (vagy eredménytelenül), arra mondja a magyar, hogy falrahányt borsó. Lepereg és szétgurul. Hiába szórjuk újra és újra, az a fránya zöldség csak nem akar feltapadni a függőleges felületre, mindig visszahull és szerteszét görög.


Valahogy így van ezzel éppen regnáló kormányunk is. Megy a saját feje(i) után, és nem vesz figyelembe semmit. Pedig egyre többen figyelmeztetik, hogy a vesztébe rohan. A legutóbbi dobása, a költségvetés, több helyen és fórumon – idehaza és külföldön is – kiverte a biztosítékot.
A Nemzeti Együttműködés Rendszere olyan erőforrás a miniszterelnök szerint, amely feljogosítja őket arra, hogy a valóságtól és bennünket körülvevő objektív körülményektől függetlenül tervezzenek.
A bajok már az alapokkal kezdődnek. Az a merész feltételezés, hogy a magyar nemzeti jövedelem három százalékot meghaladó mértékben növekszik majd 2011-ben, enyhe fejcsóválást váltott ki.

Az igazi szakértők pedig a fejükhöz kaptak. Legutóbb éppen az OECD országok mérték fel a valós helyzetet, és fogták vissza saját prognózisaikat.
Egyesült Államok 2010: 2,7% (3,2%), 2011: 2,2% (3,2%), 2012: 3,1%

Eurozóna: 2010: 1,7% (1,2%), 2011: 1,7% (1,8%), 2012: 2%
Japán: 2010: 3,7% (3%), 2011: 1,7% (2%), 2012: 1,3%
A magyar gazdaság idei növekedési várakozását 1,2%-ról 1,1%-ra mérsékelték, míg jövőre 2,5%-os, 2012-ben 3,1%-os növekedéssel számolnak.

A gazdasági növekedés előrejelzését mintegy fél százalékkal. Mert rájöttek arra, hogy az elmúlt években – részben a gazdasági válság miatt – felhalmozott problémákat mégsem lehet olyan gyorsan megoldani, mint hitték. A felelős gazdasági vezetők ilyenkor terveiket a lehető leggyorsabban a valósághoz igazítják. Mert tudják: hiába terveznek valamit nagyvonalúan, a valóságot és a tényeket képtelenek felülírni. Azok nem attól függnek, hogy mi az adott ország kormányának szándéka, hanem attól, hogy mit lehet megtenni. Ez történt az USA-tól kezdve az összes államban. A OECD elemzése szerint Magyarország optimális esetben is csak két és félszázalékos növekedésre lehet képes. Ez pedig pontosan egy százalékkal kevesebb, mint amit a Matolcsy-féle tárca tervezett.

Persze az ördög a részletekben rejlik. 2009-ben a magyar GDP összege 26 ezer milliárd forint volt, ami a mai árfolyamon számolva (26 000:274,48)=94,72457 milliárd euró, vagy 129,68874 milliárd USA dollár. Így kimondva és leírva irdatlan összeg egy átlagember számára. Más azonban a helyzet nemzetközi összehasonlításban. Németország a gazdasági válság alatt 3673 milliárd USD GDP-t produkált. Feltételezzük, hogy ezt az összeget 2010-re is teljesíti. (A valóság persze az, hogy ezt az alapot 3,2 százalékkal meg fogja haladni.) Így az OECD által jósolt 2,5 százalékos emelkedés azt jelenti, hogy a német növekedés nominális értéke (3673x0.025)= 91,825 milliárd USD. Azaz, a magyar teljes nemzeti jövedelem hetven százaléka.

Igazán nem mindegy ugyanis, hogy egy nyílt gazdaság – mint a magyar – milyen konkrét nagyságrendű összegekkel rendelkezik. Mert a gazdaság forrásszükséglete (kivéve a munkaerő árát) semmiben sem különbözik az unió többi országáétól. A fejlesztésre és elosztásra fordítható összegek tehát nagyságrendekkel térnek el kis hazánkban attól, amivel a „gyengébb és visszafogottabb” növekedéssel számoló többi OECD ország rendelkezik.

Ezeket a tényeket pedig illő lenne figyelembe venni. Különösen a német adatokat, mert hazánk elsősorban ezzel az országgal ápol napi kereskedelmi, ipari és egyéb gazdasági kapcsolatokat. Ha tehát a német gazdaság egy százalékkal csökkenti növekedési kilátásait, akkor ez azt is jelenti, hogy a magyar partnerek is elszenvedik legalább ezt a csökkenést, vagy ennél még nagyobbat is.

Ha az EU teljesítménye csökken, úgy a közös valuta (euro) árfolyama is gyengül a dollárhoz és jüanhoz, a svájci frankhoz képest. Így az ország finanszírozásához szükséges tőke maga és kamatai is emelkednek. Azaz többet kell termelni és előállítani ahhoz, hogy fizetni lehessen azokat. Márpedig ha a felvevőpiac csökken, úgy kevesebb a termelés.

Ördögi a kör.

Egy a mostaninál valamivel hatékonyabb gazdaságpolitikára lenne szükség. Olyan ágazatok támogatására, amelyek mindig is a magyar találékonyságra épültek. A kutatás-fejlesztésre és a kevés anyagi erőforrást igénylő, ám nagy hozzáadott szellemi értéket előállító termelésre.

A mezőgazdaság ma a béka feneke alatt van. A szétaprózott, alapvetően a családi gazdaságokra épülő, mezőgazdaság nem veheti fel a versenyt az iparszerű termelési módot folytató uniós konkurenciával. Égető annak újragondolása, hogy hatékony, közösségi termelésen alapuló, nagyüzemi gazdaságok létrejöttét kellene segíteni. Ezekben a termékek magas feldolgozottságot érhetnének el, így sikerrel vehetnék fel a versenyt, és még megfelelő jövedelmet biztosítanának a most válsággal küszködő gazdáknak.

Nem kisebb feladat a közgondolkodás megváltoztatása, amely valóban segíthet a fellendülésben. Ehhez persze évtizedes, évszázados gondolkodásmódot, beidegződéseket kell megváltoztatni. Erre mutat jó tükröt a Tárki legfrissebb felmérése.

Van tehát tennivaló, még akkor is, ha figyelembe vesszük saját korlátainkat.