LÁZÁR JÁNOS IGAZSÁGA —MI AZ IGAZSÁG?

Lázár János igazsága kikívánkozott belőle. Kikívánkozott belőle a kérdés, hogy a volt államelnök – mint a jelenleg érvényes alkotmány egyik szülőatyja – mennyiben tartja magát felelősnek azért, hogy az Alkotmány eltávolodott az emberek igazságérzetétől, és a jog (a volt alkotmánybíró) már csak jogot akar szolgáltatni, nem igazságot.

Súlyos szavak ezek, megérdemel egy kis gondolkodást — Lázár János helyett is.

Kezdjük talán az igazsággal.

Nekem van egy igazságom, Lázár Jánosnak van egy igazsága, a grundon a focicsapatnak is van egy, sőt, az országnak is van egy igazsága, azon belül pedig majd’ minden rétegnek, csoportnak megvan a maga igazsága. Milyen igazságról beszélünk hát?
„igazság: a filozófia egyik fő problémája, amelyet a különböző iskolák és gondolkodók különféleképpen értelmeznek. Ált. egy kijelentést, egy állítást v. egy közleményt akkor tekintenek igaznak, ha annak tárgyi tartalma a valóságnak megfelel; téves, ha a tárgyi tartalmat akár szándékosan, akár önkéntelenül elhibázza. Az általános tételek akkor igazak, ha azok v. mint a priori szükségszerűségek beláthatók, v. indukció útján posteriori igazolhatók.”
Részletesen lásd: Magyar Nagylexikon 9. kötet 769. oldal.
Egy más meghatározás szerint: „igazság fn. 1. Vminek igaz volta. 2. A valóságot hűen tükröző, neki teljesen megfelelő, igazi tényállás. Történeti ~; kiderül az ~. Ezt kifejező állítás, tétel. Nagy ~okat mond. 3. Vmely közösségben kialakult erkölcsi eszmény, követelmény, ill. ennek érvényesülése. Győz az ~. 4. A törvényeknek, jogszabályoknak való megfelelés, ill. nekik megfelelő döntés, ítélet. ~ot szolgáltat.
rég Igazságszolgáltatás, bíróság. Az ~ kezére ad valakit. 5. nép: Vkinek ~a: igazad van. …”
Részletesen lásd: Magyar Nyelv Értelmező Szótára, Akadémiai Kiadó Budapest, 1987, - 583. oldal.

E két bővebb idézetből kitűnik, hogy bizony az igazságnak több olvasata is van, és bizony csak egyet nem tehetünk meg: kisajátítjuk annak tartalmát, és úgy gondoljuk, hogy az igazságot egyes egyedül csak mi birtokoljuk.
Ha ebben az axiómában megegyezünk, máris érdekessé válik a kérdés, amit Lázár János felvetett. Mi jogon kérdőjelezi meg az Alkotmány igazságát? Milyen filozófiai megközelítésből mos össze két egymással ok-okozati összefüggésben nem levő dolgot – nevezetesen az Alkotmány tartalmát és a magyar állampolgárok elszegényedését és elfordulását a politikától?
El lehet gondolkodni azon is, hogy a jogszolgáltatás mennyiben tekinthető igazságszolgáltatásnak, továbbá azon is, hogy egy felhatalmazás alkalmas-e arra, hogy abból valamiféle igazságot szűrjünk le.
Komolyabb eszmefuttást igényelne annak kitárgyalása is, hogy egy társadalmon belül, egyik felének a felhatalmazása mennyiben határozza meg a teljes népesség igazságát, és mindezekből levezethető-e egy konszenzusos igazság (Alkotmány) érvénytelensége, avagy érvényessége.
Lázár János tehát most róka fogta csuka szerepébe szorult. Ugyanis azt nem állíthatja teljes bizonyossággal, hogy az egész társadalom igazságát képviseli, maximum a szűkebb csoportjának (pártjának) érdekeit és abból fakadó önigazságát.

Lázár János azt nem fogja fel – miközben kérdését nekiszegezi a nála nagyságrendekkel műveltebb és szakmailag képzettebb ex köztársasági elnöknek –, hogy a polgári demokráciában a választók által adott felhatalmazás, bármilyen mérvű legyen is, nem felhatalmazás jogtalanságra, vagy az alapjogok felrúgására.
Persze mindannyian tudjuk, hogy Lázár János nem magától „szüli” ezeket a gondolatokat. Mondandója szervesen illeszkedik a Vezér céljaihoz. Orbán Viktor famulusaival mondatja ki a legproblémásabb gondolatokat, mert így ő maga megmarad a támadhatatlan, felkent vezetőnek, akinek kezéhez nem tapad piszok, akinek száját nem hagyja el igaztalan állítás.
(No, akkor most a fenti meghatározások szerint kell vizsgálni az előző mondatot. Ennek igazságtartalmát döntsék el az olvasók!)

Lázár János nagy felbuzdulásában minden kritika nélkül eregeti nyilatkozatait, láthatóan azért, hogy ezzel is eleget tegyen a pártvezető és kormányfő elvárásainak, tetszésének. Nem is igen tehet mást. Ha csak egy kicsit is ellenszegülne – néha még ki sem mondott, csak érzékeltetett – az óhajnak, ha csak egyszer merné azt mondani, hogy tán ezen el kellene egy kicsit gondolkodni, hogy helyes-e — máris mehetne a hóra, eltűnne a FIDESZ süllyesztőjében, mint már annyian.

Lázár János ezt nem engedheti meg magának. Most van lehetősége ideje, hogy olyan anyagi és kapcsolati tőkét halmozzon fel, amely kiemeli Hódmezővásárhely provincializmusából. Most kell helytállnia – amíg lehet –, hogy megteremtse későbbi egzisztenciájának alapjait. Mert ha nem így tesz, a gőzhenger ledarálja, elfelejtik, sőt még az is lehet, hogy később „utána nyúlnak”. Láttunk már erre példát a FIDESZ berkeiben.
A felemelés és az ellehetetlenítés nagy machinátora a Vezér. Emlékezzünk Mádi László esetére (ingatlanadó ügyek).
Lázár János igazsága tehát nyilván nem Sólyom László igazsága, de nem is a választói igazsága. Lázár János igazsága csak a sajátja.
És ezt így kell elfogadni. Ám a saját igazság nem érdemli meg, hogy azt az alkotmányhoz, a törvényhozáshoz és a társadalmi konszenzushoz hasonlítsuk.

Lázár János igazsága az övé! De nem az országé!