„BÁRHOGY LESZ, ÚGY LESZ”

A címben foglalt régi Hollós Ilona dal cseng napok óta a fülemben. (Elég öreg vagyok már ahhoz, hogy emlékezzem gyerekkoromra, amikor az eredetit elég sokszor nyekeregte a szomszédok ócska lemezjátszója.) Mert a rádió 1956 után ezt – az eredetileg egy Hitchcock film betétdal, „Whatever will be, will be” – nótát dekadens és fatalista volta miatt letiltotta. Csak nagy sokára, a ’80-as évek elején került újra elő.
Most újra ijesztően aktuális kezd lenni a refrén, ha a kormány politikáját vizsgáljuk. Mintha ezek a szavak ihlették volna gazdaság és társadalompolitikájukat.

Nem írtam az elmúlt napokban. Nem mintha nem lett volna esemény, amelyről van – kell, hogy legyen – véleményem. Sokkal inkább az akadályozott, hogy mindazt, amit gondolok, miként lehet nyomdafestéket tűrő szavakba foglalni. Egyre nő bennem a meggyőződés, hogy valóban

Abszurdisztánban élünk.

A gazdasági tervezés elképesztően felelőtlen voltát semmi sem mutatja jobban, mint az a voluntarista tákolmány, amelyet költségvetés címén a parlament elé terjesztettek. A miniszterelnök bevezető beszéde pedig minden elképzelésem alulmúlta. Orbán Viktor képes kiállni az ország és a parlament nyilvánossága elé, és arcunkba vágni azt a teméntelen közhelygyűjteményt, amit valóságként akar lenyomni a tokunkon.
Tabudöntögetésről beszél, amikor nincs tisztában a tabu fogalmával.
Ugyanis ezt a fogalmat két értelemben használjuk, Az első néprajzi értelmű, miszerint „Némely tárgy, személy stb. megnevezésére, érintésére stb. vonatkozó, hiedelmen alapuló, illetve vallási tilalom. Az ilyen tilalom alá eső tárgy, személy vagy szó. A másik értelme pedig gúnyos, a túlságosan féltett, kímélt tárgy vagy személy.”
Mindkét értelem mögött egy, az adott közösség, társadalom által megfogalmazott közmegegyezés áll. Ezek a közmegegyezések sokkal mélyebben gyökereznek a társadalmakban, mint egy kormányzat röpke – vagy szándéka szerint hosszabb – uralma.

De a szófejtésről és fogalommagyarázatról vissza a valóságba.

Egyet – nem is egyet, sokat – nem igazán értek: miért vesztette el sok, magát okosnak és kompetensnek tartó ember a valóságérzetét. Miként adhatja komoly közgazdászok csapata a nevét egy olyan programhoz, amelyről már az első látásra bűzlik, hogy légből kapott. Hogyan lehetséges az, hogy annak ellenére készítenek irreális gazdaságpolitikát, hogy a baloldalinak (vagy liberálisnak) nem tekinthető szakértők is cáfolják mindazokat a folyamatokat, amelyekre az egész légvár épül?
Ha az ember józanul gondolkodik, nem igazán talál válaszokat.
Azt hiszem azért nem, mert nagyon sokan racionálisan viszonyulnak mindahhoz, ami körülöttünk történik. Számba veszik a lehetőségeket, az erőforrásokat, és aszerint döntenek. A mai kormányzat pedig nem így működik. Fittyet hánynak a racionalitásra – tabukat döntögetnek –, nem veszik figyelembe az objektív valóságot, amely körbeveszi őket és az országot.
Ha egy átlagpolgár képes – mai információs világukban – releváns információkhoz jutni öreg kontinensünk és a világ gazdaságának folyamatairól, akkor miért ne követelhetné meg ugyanezt a döntéshozóitól?
Márpedig a mellékelt ábra, a kormány benyújtotta költségvetés, nem ezt tükrözi. Reális adatok helyett kívánságlista, mely első olvasatra is végrehajthatatlan.
A döntéshozók bizonyára G. Dénes György versfordítását tekintették irányadónak:
„A jövőt nem sejthetem... Ahogy lesz, úgy lesz!
Ahogy lesz, úgy lesz! Bárhogy lesz, úgy lesz!”
Ha pedig az állampolgár ennél komolyabb tervezésre vágyik, az ellene van a Nemzeti Együttműködés Rendszerének, azaz nemzetidegen és kishitű, akadálya a nemzet felemelkedésének.
Immáron csak azt kellene eldönteni, hogy ki szenved identitászavarban? A Kormányzat vagy az állampolgárok sokasága. Ha csak a számokat nézzük…. megtaláljuk a választ.

Jobbik vs. Károlyi

Az pedig egész egyszerűen veszélyes és szánalmas is egyszerre, amit november 16-án délután művelt a magyar szélsőjobboldal. Az országgyűlési képviselők asszisztálásával tartott Jobbik tüntetés maga volt a kis magyar abszurd. Már csak ezért is, mert tüntettek valahol, valami ellen, amiről nem tudják, hogy mi!

Táblát akasztottak Károlyi szobrának nyakába, miszerint felelős a trianoni döntésért. Ezek az emberek szégyenteljes tudatlanságról tettek tanúbizonyságot. Amellett, hogy fennen hirdetik hazájukkal szembeni elkötelezettségüket, nem ismerik annak történelmét.
Nem tudják, hogy Károlyi Mihály nem felelhetett a békediktátumért, már csak azért sem, mert miniszterelnöksége és köztársasági elnöksége csak néhány hónapra korlátozódott 1918 októberétől 1919 márciusáig. A trianoni békekonferencia okmányait pedig 1920. június 4-én írta alá Benárd Ágoston – a Horthy-kormány népjóléti minisztere – és Drasche-Lázár Alfréd rendkívüli követ és meghatalmazott.
Ezek a félművelt és bornírt képviselők tájékozatlanságukat esetleg olvasással és történelmi, kulturális ismereteik bővítésével kompenzálhatnák, semmint frusztrált akciók szervezésével. Mert ha elegendő tudás lenne a fejükben, úgy felfognák azt is, hogy a tűzzel játszanak.
Továbbá nem tudják a mentelmi joggal rendelkező képviselő urak, hogy ők nem attól lesznek jó honatyák, ha mindezt rovásírásba adják. Nem attól lesznek jófiúk, a társadalom érdekében tevékenykedők, ha régi avítt és egyszer már Európában megbukott eszméket elevenítenek fel.

Jelenünk problémái

Persze a Jobbik parlamenti jelenléte mutatja, hogy sajnos nem csak néhány forrófejű látszatpolitikus fejében kellene rendet tenni. Nagyon sok ma kis hazánkban az olyan polgár, aki nem veszi a fáradtságot szürke agysejtjei használatára. Nem veszi, mert az fárasztó! Sokkal kényelmesebb készen kapott, jól hangzó paneleket ismételgetni papagáj módjára.
Csak arról feledkeznek meg, hogy a nem gondolkodás nem mentesíti a polgárt a választása felelőssége alól. Akik úgy gondolják, hogy a demokráciába belefér a szélsőjobboldali ideológiák felélesztése súlyos tévedésben él. Formálisan ugyan igaza van, ám ellenére van a társadalom többségének erkölcsi és politikai értékítéletével.
Márpedig ha sokáig provokálják a társadalom normálisabb többségét, abból – a történelmi tapasztalatok alapján – soha nem jön ki semmi jó!
Már csak abban bízom, hogy a magyar polgárok sokaságában többségben vannak azok, akik néha gondolkodnak is!