HELYEZKEDÉSEK — FURCSA KOMÉDIA A BALOLDALON

Napok óta tart a találgatás és a nyilatkozatok, sajtóközlemények özöne a baloldalon. Az MSZP különböző szintű vezetői szólalnak meg. Ez még nem is lenne baj. A probléma az, amit mondanak.

Politikusok szavatossági ideje, rosszallás testületi döntések miatt… és még folytathatnánk.
Az MSZP kiütéses vereséget szenvedett 2010-ben mind a parlamenti, mind az önkormányzati választásokon. Ez tény.
Jobb esetekben a vereséget szenvedő politikai párt összehívja kongresszusát, a teljes vezetőség lemond, ezzel is jelezve, hogy beismeri a kudarcot, és lehetőséget ad arra, hogy a sikertelenséghez vezető politikáját felülvizsgálhassák. Nem ez történt. A kép kívülről úgy fest, hogy adott egy súly nélküli parlamenti frakció, élén a párt – szintén súlytalan – elnökével és a listáról bejutott (a régi pártvezetést reprezentáló) képviselőkkel, valamint adott a párttagság, amely különböző fórumokon és internetes felületeken egyre ingerültebben követeli, hogy legyen már a baloldalnak valami épkézláb politikája, amely mögé esetleg fel lehet sorakoztatni a kiábrándult, de még baloldali szimpatizánsokat, választókat.
A szakadék mélyülni látszik a párt és a választói bázis között. Mit sem segít ezen, hogy a párt mostani elnöke szerint – milyen mélyenszántó gondolat – a „terepre kell menni”, meggyőzni a népeket.
Szánalmasnak látszik – a kívülálló számára kicsit visszatetsző is –, ahogyan a szegedi polgármester fényezi magát. Kétségkívül az egyik legkomolyabb sikert érte el városában, de azért ez nem menti sommás véleményét.
Úgy látszik, hogy az MSZP politikusai – hangsúlyozottan a vezetői és nem a tagsága – még mindig nem fogta fel, hogy a politikai játéktér margójára szorították őket. Sajnos ebben azok is osztoznak, akik sikeresnek mondhatják magukat az önkormányzati választásokon. Az ő sikerük csak azt mutatja, hogy helyben képesek voltak megőrizni hitelességüket, így kaphattak bizalmat szűkebb pártiájukban.

Fel kell állni

A pártnak most lehetősége van újra építkezni. Ehhez azonban az kellene, hogy lehántsák erről a munkáról a parlamenti frakciót. Az vegyen részt – nagyon korlátozott lehetőségeit kihasználva – a törvénykezésben, és ne foglalkozzon a párt újjáépítésével.
A párt szervezeteinek pedig minden eszközt igénybe véve – a még meglevő támogatók szellemi, szervezeti és anyagi forrásait felhasználva – arra kell törekednie, hogy a ciklus harmadik harmadára kidolgozzon egy koherens társadalomképet, és azt eljuttatva a választókhoz, újjáépítse társadalmi bázisát.
Az elmúlt évek egyik legnagyobb problémája volt, hogy az MSZP nem igazán tudta megszólítani a fiatalabb korosztályokat. Ma a társadalomban a 18-30 éves korosztály általában apolitikus. Teszi ezt egyrészt önvédelemből, másrészt pedig undorból. Nincs számára olyan politikai erő a palettán, amelyet érdemes támogatnia. Ezt a potenciális szavazóbázist kell megnyernie a baloldalnak azzal, hogy a 21. századra jellemző modern és közérthető politikai alternatívát képes felmutatni a fiatalok részére. Olyan politikát, amely nem az elmúlt század kétes – jobb és baloldali, félre és torzítva magyarázott – hagyományaira épül, hanem napjaink és a jövő globális és européer valóságára.
Persze könnyű mindezt így – az íróasztal mellől – előadni. Ám bocsássa meg mindenki a blog írójának, ha ezt így látja. Így látja, mert a tények ezt támasztják alá. Az a „Hirig Ferdinánd emlékverseny” – részleteket lásd Moldova Györgynél –, amely ma folyik az MSZP háza táján, szánalmas és mindenre alkalmas csak arra nem, hogy a baloldal visszaszerezze korábbi társadalmi presztízsét.

Mások

A baloldalon nem csak az MSZP van, hanem számos más kisebb csoport, pártocska. Mindegyik azt gondolja magáról, hogy az „igazi baloldaliság” letéteményese. Így e kis csoportok közötti párbeszéd igen korlátozott. Egyikük-másikuk el is utasítja a párbeszédet, a parlamenti baloldali párttal való együttműködést, mondván ez utóbbi nem képviseli a baloldali értékeket.
Ezeknek a csoportocskáknak a közös jellemzője, hogy a marxizmus ortodox szárnyát képviselik, politikai gyakorlatuk mintája pedig a késő-kádárkori Magyarország, a létező szocializmus letűnt világa.
Más pártocskák pedig megkísérlik ötvözni a hagyományos – és meghaladott – marxizmust más aktuális politikai ideológiával (például a zöld, ökológiai elméletekkel) vegyíteni. Sikereik a sikertelenséggel mérhetők. Nem képesek azt a bizonyos „láthatósági és hallhatósági” küszöböt átlépni, amely alapját adhatja annak, hogy a választók támogathassák őket.
További jellemzőjük e csoportoknak, hogy a mai infokommunikációs világban – ahol minden azon múlik, hogy az üzenetet el lehet-e juttatni a célközönség nappalijába – nem áll rendelkezésükre a működéshez és hatékony tevékenységhez, megjelenéshez szükséges források összessége. Így pedig még a támogatástól és esetleges szponzorációtól is elesnek, hiszen nincs ma komoly támogató, aki egy eleve vesztesnek látszó játszmába invesztál.
Mindezeket figyelembe véve – 2010 októberében – úgy látszik, nincs más út a baloldal számára, mint az újjáépítés, a legszélesebb körű összefogás, amely azt feltételezi, hogy ki lehet alakítani a legkisebb közös többszörös mentén egy kompromisszumot. Csak e kompromisszum az, ami a siker lehetőségét magában rejti. Ám ehhez félre kellene rakni vélt vagy valós presztízseket, előítéleteket.
És ez utóbbiban szkeptikus vagyok.