HOSSZÚ AZ ÚT A DEMOKRATIKUS KOALÍCIÓ ELŐTT

Valami elkezdődött. Október 22-én a Szent István parki sátorban. Lelkes emberek, jó hangulat. Ahogyan az már megszokott az ’50-esek között. Több ismert arc a közelmúltból. Emberek, akik keresik helyüket. Sokfélék. Egyben közösek: a demokrácia alapértékeik között szerepel.

Megszületett a csecsemő. Többen bábáskodtak körülötte.
Úgy van ez, hogy a gyerek megszületésével nem csak egy új élet lát napvilágot, hanem a sűrűsödik a szülők – nagyszülők, mindenki a szeretve körülveszi – gondja is. Az első időben különösen gondoskodni kell róla! (De minek is írom mindezt, amikor legtöbbünk átélte ezt nehéz, gürcölős, de boldog korszakot – saját gyermeke felnevelését)
Így vagyok ezzel én is, amikor az újonnan létrejött kezdeményezést figyelem. Az alapító összejövetelen elhangzott beszédek is tanulságosak.

Vitányi Iván – a maga több mint félévszázados politikai tapasztalatával – bölcsen fogalmaz: „…Azt, hogy a társadalom felemelkedése csak akkor fog végbemenni, ha felhasználjuk a legjobb eszközöket, egy olyan ember mondta ki először, akinek a nevét nem mindig szoktuk említeni, úgy hívták, hogy Marx Károly. Ő azt mondta, hogy a szocializmus előfeltétele, hogy megvalósítsuk mindazokat a polgári reformokat, amelyeket a fejlettebb polgári nemzetek elértek. Mi ezt még nem tettük meg. Ez tehát az első lépés.”

Dr. Molnár Csaba, az „ifjú törökök egyike” – ahogy a fiatalabb és alapvetően „gyurcsányista” politikusokat nevezte egy elemző – képes volt szembenézni azokkal a hibákkal, amelyek az elmúlt néhány évet jellemezték: „…tudatos munkával leépítették a nemzeti büszkeségünket, különösen a magyar baloldal szimpatizánsainak és szavazóinak a büszkeségét. Mondhatni azt is, hogy bűntudatot kényszerítettek rájuk, pedig egyébként büszkeségre lenne okuk. Elvették a nyelvüket, elvették a szókészletüket, és nem maradt más, mint az ok nélküli szégyenkezés. …Nem szabad hagynunk, hogy mások döntsenek arról, hogy mi kik is vagyunk valójában. A mi dolgunk, hogy döntsünk a saját identitásunkról, ezért vagyunk ma itt. Ezért fogadjuk el közös politikai értéknyilatkozatunkat. …Nem kell magyarázkodniuk, ezért nem az értelmezhetetlen és – valljuk be őszintén – soha ki nem fejtett balra fordulásról, baloldali gyökerek megtalálásáról vagy negyedik út megtalálásáról értekezünk, hanem a balközép politika talaján létrehozzuk a demokraták széles körű koalícióját… a szociáldemokratákon túl a liberálisok és a mérsékelt konzervatívok támogatását is.”

Gyurcsány Ferenc hozta a formáját. Meggyőzően érvelt modernitásról és nyugatosságról, demokráciáról és elkötelezettségről. http://kapcsolat.hu/video/gyurcsany_ferenc_beszede_a_demokratikus_koalicio_alakulo_ulesen

A puding próbája…

Alapvetően munkál az emberben az optimizmus, ám a kis ördög ott piszkálódik a háttérben, ha végig gondolom a következő lépéseket. Nagy fába vágta a fejszéjét most néhány tucat (bocsánat: néhány száz) elkötelezett.
Számot kell vetni a lehetőségekkel. Milyen a politikai és társadalmi mozgástér. Milyen a társadalmi valóság ma az országban, és ezt hogyan lehet változtatni.
A FIDESZ rapid törvénykezése az új parlament megalakulás után nem sok kétséget hagy afelől, hogy a kormányzópárt hosszú időre kívánja a hatalmat birtokolni. Az alkotmányozás – minden demokratikus erő tiltakozása ellenére – a kormány és a ma regnáló hatalom akarata mentén valósul majd meg. Mivel e témában nem lehet népszavazást kiírni (kezdeményezni), így nem marad más, mint a „népi kezdeményezés”, amelynek sikere igen kétséges. Vagy figyelembe veszi a parlament vagy nem. Még az is elképzelhető, hogy „önálló indítványként” az erről szóló passzust is megváltoztatják, nehogy szembesüljenek a ténnyel, hogy foglalkozniuk kell a kérdéssel.
A mostani kormány láthatóan több ciklusra rendezkedik be. Kérdés, hogy a demokratikus erők fellépése elegendő-e arra, hogy ezt az elképzelést keresztülhúzzák.
A mai törvényi és egyéb feltételek (média túlsúly, az átlagpolgárok apolitikussága és befolyásolhatósága, az önálló polgári gondolkodás hiátusai) azt sugallják, hogy bizony a mai kormánynak legalább három ciklus adatik.

Persze lehet ebben változás. Ám ezek főleg a külső körülményektől és a gazdasági változásoktól függnek. Ma azt látjuk és érzékeljük, hogy a kormány gazdaságpolitikája rövid távú. A költségvetési egyensúly fenntartásának négy éven túli feltételei hiányoznak. Ezt támasztják alá mind a független hazai értékelések, mind a külföldi elemzések. http://www.vg.hu/gazdasag/makrogazdasag/goldman-lehet-hogy-forditva-sul-el-orban-nyugdij-terve-331225
Amennyiben a magyar gazdaság az elkövetkező két-három évben nem lesz képes oly módon növekedni, hogy az abból származó bevételek pótolják a most kivetett „válságadók” 700 milliárdját, úgy az ország nagyon könnyen rosszabb helyzetbe találja magát, mint amilyenben volt 2010 nyarán. http://www.fn.hu/belfold/20101023/megengedheto_e_valsagado/
 Ez a „nem pozitív”gazdasági scenário azt hozhatja magával, hogy a választópolgárok nagyobb rész a „zsebén” fogja érezni a változást. Azaz nem emelkedik a jólét, sőt várhatóan komolyabb problémák adódhatnak. Negatívan változhat az ország fizetőképességének megítélése, ez magával hozza a forint gyengülését, a tőzsde visszaesését. E külső körülmények pedig azt eredményezhetik, hogy a hazai megélhetési és munkakörülmények sem fejlődnek – a legrosszabb esetben visszaesnek –, ami pedig a a családok költségeinek meredek emelkedését hozzák magukkal.
Az elégedetlenség várhatóan errodálja a FIDESZ népszerűségét. A kérdés csak az, hogy mennyire. Képes lesz-e a most kormányzó párt – elsősorban elbutított, önálló gondolkodásra kevéssé képes – tömegbázisát újra mozgósítani. Hatékony lehet-e három év múlva az a propaganda, amely a gondok jelentős részét az előzőek nyakába varrja.
Meg tudja-e a FIDESZ őrizni nimbuszát, el tudja-e majd feledtetni választóival, hogy képtelen volt megbirkózni a problémák sokaságával annak ellenére, hogy négy esztendőn át kétharmados többséget birtokolt.
Mert azt azért ne feledjük el, hogy más dolog egy alapvetően konzervatív és múltba néző – példákat onnan vevő – törvénykezést, alkotmányozást végezni, és más az országot gazdaságilag és politikailag irányítani.
A választót alapjában nem érdekli, hogy a „szent korona-tan” benne van-e az ország alaptörvényében vagy nincs. Ez főleg az értelmiséget, a demokratikus elkötelezettségű, a közéletben aktívakat foglalkoztatja. Az átlag magyar választót az érdekli, hogy miként képes megélni, jut-e gyermekeinek és magának napi betevő, élhet-e kiegyensúlyozott, kiszámítható életet élni.
Ez a kormány elkövetkező négy évének leckéje. 2014 májusában kiderül megtanulta-e. Ha igen, felsőbb osztályba léphet, ha nem, megbukott.

Az MSZP megújítása

A másik nagy falat az új platform és a követők számára, hogy miként lehet átalakítani azt a 20 éve bebetonozódott struktúrát, amely ma az MSZP-t és a baloldalt jellemzi.

Ne gondoljuk ugyanis azt, hogy az MSZP jelenlegi vezetése egyértelműen Gyurcsány Ferenc mögött áll. Az is naivitás, hogy a választók nagy része támogatja a volt miniszterelnököt. Az MSZP-n belül még meg kell vívni ezt a harcot. Nyilván való, hogy a párt vezetésében ma „meghatározónak” számító személyek továbbra is ragaszkodni fognak státusukhoz. A napjainkban feltűnt „erős emberek” – elsősorban Botka László – pedig még nem álltak elő koherens megújító programmal. Amit ez utóbbiról – nyilatkozatai alapján – tudni lehet, vagy vélhető, az nem egyéb, mint az egyéni ambíciók kiélése. Mai híreink szerint nem egységes az MSZP-n belül az új platform magítélése. Vannak, akik felfújt lufinak tartják, mások a múlt embereinek erőlködését látják benne.

A platformot alapítók között kevés az igazán fiatal. Az alakuló gyűlésen a sátorban a 40 év alattiak aránya elkeserítően kicsi volt. A túlnyomó többség bizony az ’50-es és ’60-as korosztályból került ki.

Ez a korosztály tapasztalt ugyan – sok mindent látott és megélt –, ám egy négy-nyolc éves kemény politikai küzdelemre már kevéssé alkalmas. A platform egyik alapvető feladata, hogy fiatalokat sorakoztasson fel, nyerjen meg a demokráciának és a platform politikájának.
Mondhatnánk azt is – jó orbáni szlogennek – mindenki hozzon egy fiatalt.
Azért is fontos a 20-asok és 30-asok bevonása, mert végül is az „ő bőrükre” megy a játék. Ez a korosztály az, amelyik az elkövetkezendő 20-30 esztendőben a legnagyobb súlyokat fogja cipelni, így részvételük a demokratikus koalícióban több mint kívánatos.

Bízzunk abban, hogy a kezdeményezés a sok kihelyezett „akna” ellenére sikeres lesz!