ROSSZKEDVÜNK ŐSZE – FIDESZ „TISZTA ERŐBŐL”

Olvasom a nyílt levelezést Elek István és Lázár János között. Elkeserít. Elkeserít, mert két kompetens ember láthatólag nem akarja érteni azt, amit az egyik ír. Ugyanakkor mindketten felkent lovagként védik a demokráciát és az alkotmányosságot. Értelmezve a leírt szavakat, azért kiderül, hogy bizony óriási különbség van a két szerző között.

Nem tisztem, hogy bármelyiküket is védelmembe vegyem. Csak elemezni szeretném, hogy mit mond az egyik, és mit replikázik erre a másik.

Elek István – nem kell pályafutását itt és most ismertetni – demokratikus elkötelezettsége a politikai paletta bármely színét képviselő számára megkérdőjelezhetetlen. Lehet vele korábbi írásai, véleménye alapján vitatkozni aszerint, hogy kinek mi az alapmeggyőződése, ám demokratikus gondolkodását elvitatni ostobaság.
Mit is mond Elek nyílt levelében? Azt adja tudtára a kormányzó párt parlamenti frakcióvezetőjének, hogy készítettek egy törvényt, ami rossz. Amikor pedig ez kiderült, akkor a megoldásként még rosszabb eszközhöz fordultak, mint a nevezett törvény kijavítása – ami esetleg néhány napos fejtörés árán, de sikerült volna néhány jól képzett jogásznak. Ők a garanciális – alkotmányos rendszer – megváltoztatását választották.
Ez a döntés pedig joggal háborította fel azokat, akik – alkotmányos és demokratikus módon gondolkodva – elutasítják, hogy a polgári demokráciákra jellemző hatalommegosztási, garanciális elemeket csorbítsák. Az aggodalom csendül ki a levélből, és a figyelmeztetés: a kétharmados parlamenti jelenlét sem indokolhatja a harmadik Magyar Köztársaság hatalommegosztáson alapuló alkotmányos berendezkedésének felülírását.

Lázár János – személyes megszólíttatása okán is – védi a mundér becsületét. Nem is tehet mást. Érvrendszere – bár, mint írja: „higgadt és pontos” – a párt propagandájának érvrendszere. A kétharmados felhatalmazás, alapján „bornírt vádnak” tartja, hogy a FIDESZ-től kell félteni a demokráciát. Felsorolja azokat a paneleket, amelyekkel az elmúlt nyolc évben pártja szisztematikusan „karaktergyilkosságokat” követett el. Mindazokat az „érveket”, amelyekkel az elmúlt nyolc évben találkoztunk, amiket propagandájukban hangoztattak. Ezzel magyarázza az alkotmányozás szükségességét, mondván, megígérték választóiknak, „forradalmi újítás”-ként.
Nem hangzanak el valós érvek, csak a múlt nyolc évre szóló utalások, mint aminek következményeit „fel kell számolni”.

EGY MÁS NÉZŐPONT
a gondolkodó, szuverén polgár álláspontja

Ahelyett, hogy igazságot tennénk a vitatkozó felek között, azt kell megvizsgálni, hogy a fenti politikai események kinek az érdekeit szolgálják, milyen következményeket hoznak a közeli-távolabbi jövőben.
Kezdjük talán ott, hogy a FIDESZ kétharmados többséget szerzett az idei tavaszi választásokon. Minek köszönhető ez a kétharmad, és mit is jelent valójában. Hozzájárul-e a társadalom megosztottságának enyhítésében vagy ellenkezőleg.
A kétharmados többségről persze tudjuk, hogy az csak a „parlamenti matematikának” – pontosabban szólva az 1989-es, többször módosított, alapvetően antidemokratikus választási törvénynek – köszönhető. Ugyanis a számok mást mutatnak.

A választáson a szavazópolgárok (Magyarországon összesen 7 976 496 fő) csupán 64,38 százaléka adta le voksát, 5 172 222 fő. Ezen szavazók közül listán a FIDESZ-re szavazott 2 706 292 polgár.
Ez a szavazáson résztvevők 52,73 százaléka. Ez az eredmény adta – a törvény szerint – a kétharmados mandátumkiosztást.
Az állítani azonban a fenti számokkal kapcsolatban, hogy a kormányzó párt „forradalmat csinált a szavazófülkében” és ezzel elnyerte az egész magyar nemzet támogatását – tényleg bornírt.
Nem állítható ugyanis, hogy a kétmillió hétszázezer polgár maga a magyar társadalom. Nem állítható, hogy ezeknek a polgároknak a szavazata az egész társadalom akaratát fejezi ki. Kétségtelen: a magyar társadalom 33,39 százalékának – bő egyharmadának – véleményét tükrözi.

Ennyit arról az érvről, amellyel ma nyomul a kormányzópárt, amely ma a csapból is folyik.
Azt azonban az elmúlt húsz évben a demokráciához szokott állampolgár elvárja, hogy a kormányzás ne csak az adott párt szavazóinak ízlése szerint történjen. Elvárja, hogy a kormányzó párt tartsa be azokat a szabályokat – a demokratikus kontrollok működése, alkotmányos garanciák stb. –, amelyek a harmadik Magyar Köztársaságot jellemzik.

ALKOTMÁNYOZÁS

Alkotmányjogászok, politikusok, politológusok, független szakértők vitatkoznak azon, hogy a sokszor módosított alkotmányunk helyére kell-e újat alkotni, vagy sem.
Ez a vita – sajnos – csak kis mértékben keltette fel a társadalom többségének érdeklődését. Lehet vizsgálni e ténynek szociológiai aspektusait, ám a döntéshozók felelősségét egy jottányival sem csökkenti.
Nem csökkenti, mert nekik nem elsősorban saját érdekeik (politikai és gazdasági) szerint kellene dönteni, hanem a magyar társadalmat alkotó polgárok hosszú távú érdekei mentén.
Csakhogy azt látjuk, hogy e fenti elv nem érvényesül. A mostani alkotmányozás során egyre jobban és jobban kiviláglik a cél: a hatalom megőrzésének célja.
Hiába hivatkoznak arra. hogy az embereknek garanciákat kell adni az alaptörvényben bizonyos „jogaikra”, mert ők ezt igénylik. A valóságban pontosan az ellenkezője történik. Olyas valamik kerülnek az alkotmányba, amelyeknek nincs releváns közjogi értelme.
Az ezekről szóló kormánypárti kommunikáció azokat mint „felkent polgári értékeket” igyekszik bemutatni, holott azok nem mások, mint avítt – a társadalomban nem is igazán beágyazott –, egy régebbi társadalmi rendszer idealizált alapvetései.
Nem látjuk a modern, 21. századi polgári társadalomra jellemző követelmények megjelenését.
Mindez levezethető az előbbiekből.
Ne gondoljuk, hogy a mai kormánypárt vezetői nincsenek tisztában azzal: a mostani győzelmük egyszeri és megismételhetetlen volt. (Elszólta magát ezzel kapcsolatban a kormányfő az október 23-i ünnepi beszédében: „Egyszer van ilyen lehetőség. Ez a lehetőség a miénk! Megharcoltunk érte!
Ne hagyjuk, hogy lebeszéljenek róla, hogy elvegyék tőlünk, hogy kiénekeljék, hogy kicsússzon a kezünkből. Ők sem hagyták, hát mi se hagyjuk. A célt nézzük, és akkor sikerülni fog.”)
Ha pedig „egyszer van ilyen lehetőség”, azt ki kell használni. Olyan jogi, alkotmányos környezetet kell teremteni, amely biztosítja további hatalmunkat. Biztosítja azt, hogy a társadalom 61,61 százaléka ne juthasson szóhoz. Biztosítani kell – akár a demokratikus kontroll lebontásával is –, ne legyen akadálya annak, hogy olyan századunk legyen, amelyet a ma kormányzó politikai erő vizionál.

POLITIKAI LÉPÉSEK – TISZTA ERŐBŐL

A politikai botrány az Alkotmánybíróság körüli hercehurcából alakult ki. Mondhatni túl későn. Ugyanis a május óta folyó törvénykezésnek nem ez volt az első – a hatalom bebetonozását szolgáló – lépése. Kezdődött a parlamentről és létszámáról szóló törvényjavaslat elfogadásával. Majd folytatódott az önkormányzati választások végrehajtását előíró törvény megváltoztatásával. És folytatódik az alkotmányos fékek lebontását szolgáló törvényjavaslatokkal. (T/1445-ös tv javaslat).
Nagyon nehéz ezek után azt gondolni, hogy mindez a parlamentáris demokráciát szolgálja, összhangban van a ma is érvényes alkotmány szellemiségével.
Ezek a politikai és törvényhozási lépések egy célt szolgálnak:

A FIDESZ és vezetője Orbán Viktor hatalmának megalapozását, és azt, hogy uralmukat (hatalomgyakorlásukat) demokratikus játékszabályok szerint lehetőleg ne lehessen – vagy nagyon nehéz legyen – megdönteni.

Ez ijesztő lehetőség.

Visszatérve a levelezésre. A fentiek indokolják a címet. Elbeszélnek egymás mellett. Lázárt nem érdeklik a demokratikus játékszabályok. Nem is érdekelhetik, hiszen ő nem más, mint egy politikai játszma bábja. Fontos figura a sakktáblán, de nem ő a vezér. Kénytelen azt tenni, amit elvárnak tőle, még akkor is, ha ennek a következménye – sakkhasonlattal élve – a leütés, azaz a politikai hitelességnek az elvesztése.
Így aztán Elek mondanivalója süket fülekre talál, hiszen nem azonos paradigmák szerint gondolkodnak.
Az egyik védelmezné a demokrácia – egyébként igen macerás – rendjét, a másik pedig, jól végiggondolt stratégia mentén mondja azt az érvrendszerét.

Lázár János pontosan tudja, hogy csúsztat – sőt félre tájékoztat – annak érdekében, hogy mondandója belesimuljon abba a kommunikációs stratégiába, amelynek meg kell nyernie tájékozatlan vagy alulinformált polgárok tömegét arról, hogy a FIDESZ a „javukat” akarja.

A FIDESZ valóban a „javukat” akarja.

De az öntudatos polgár nem adja!