DÖGÖLJÖN MEG A SZOMSZÉD TEHENE IS – ELI Projekt

Nem hiszem, hogy Magyarországon a „zemberek” sokasága tudná, hogy mi az az „ELI-Projekt”. Ha a hírekben hallana felőle, valószínű, hogy valamiféle „multinacionális, oligarchisztikus” suskusra aposztrofálna. Ingerküszöbét ez a „benyomás” vezérelné, és élből azt mondaná: "Nem kell! Mert már megint kiszipolyoznák a magyar vért, és a nemzetet."

Pedig ebben az esetben egy ízig-vérig magyar ötletről van szó. Egy tudományos kutatóhely „kódneve” a fenti betűszó. Egy olyan kutatóhelyé, amely segítségével a magyar tudományosság eredményei hazai földön maradnának, itt születnének, ennek az országnak hoznának dicsőséget.
A projekt nem más, mint egy tudományos intézmény, amely csúcstechnológiával, csúcsteljesítményű lézerberendezéssel szolgálja a fizikusok alapkutatásait. Innen is a neve: (ELI=Extrem Light Infrastrucure). A dolog persze egy kicsit multinacionális is, mert ez a létesítmény párhuzamosan működne hasonló cseh és román berendezésekkel. Sőt az utóbbi időben csatlakozott ehhez az európai projekthez Bulgária, Franciaország, Németország, Görögország, Olaszország, Litvánia, Lengyelország, Portugália, Spanyolország és Nagy-Britannia is.
A létesítmény előkészítésére a Szegedi Tudományegyetem és a Szegedi Önkormányzat Közhasznú Társaságot hozott létre. Ennek feladata feladata a tervezés, a kapcsolatos pályázatok és egyéb előkészítési munkák intézése.
Ez a KHT már nyert is a Gazdaságfejlesztési Operatív Programtól szép summát, nevezetesen 992 millió forintot. Ebből az összegből kell fedezni ez előkészítő munkákat, és elindítani a brüsszeli pályázat anyagának összeállítását. Mert ezt a beruházást az Európai Unió támogatná, hiszen az ott születendő eredményekre az uniónak is szüksége van. Nagy valószínűséggel szép összeget hozna az ország konyhájára a projekt.

Kis magyar abszurd

Mi is a baj akkor? Eredményes a pályázat, most már csak dolgozni kellene.

Igen ám, de mindez még a Bajnai-kormány idején, sőt: a Gyurcsány-kormány alatt kezdődött, így persze felülvizsgálatra szorul. Így aztán a dolgozni vágyó KHT (itt tudni kell, hogy a közhasznú társaságok hasznukat csak az alaptevékenységre fordíthatják, onnan nem lehet „kitalicskázni a pénzt”) mindeddig egy árva garast sem látott a fenn említett összegből.
Igaz ugyan, hogy maga a miniszterelnök ígérte meg szeptember 27-én (kampánykörútján), hogy Szeged új hidat kap, és az ELI támogatása sem marad el.
De kis maszat esett a levesbe. Ugyanis Szegeden a választások után maradt a régi polgármester – a világ csúfjára –, és így szinte feloldhatatlan dilemma elé került a Nemzeti Együttműködés Rendszerének kormánya: hogyan támogathat egy olyan várost, amelynek a vezetője a múlt visszahúzó erejének oszlopos tagja?
E problémát még súlyosbítja az, hogy a Nemzeti Együttműködés Rendszere Vezetőjének kedvenc alelnöke, a cívis város polgármestere, abbéli elkeseredésében, hogy nem nyerte el a neutronkutatásokkal foglalkozó intézet létesítését a Debreceni Egyetem, megkifogásolta a szegedi projektet. mert ha Debrecen nem kaphatja meg a kutatóbázist, akkor Szegednek se legyen!
Hát igen!
Ez aztán a klasszikus magyar gondolkodásmód: dögöljön meg a szomszéd tehene is!
Ostoba, rövidlátó és ártalmas! (Kb. olyan, mint a görög válsághoz hasonlítani a hazai helyzetet – majdnem akkora kárt okoz.) A projekthez ugyanis az EU segítségével 245 millió eurós támogatás jár. A gyengébbek kedvéért ez a mai árfolyamon számolva: 66 milliárd 640 millió forint. Azaz csaknem annyi, mint amennyit a kormány a „válságadókból” kíván beszedni az elkövetkező években.
A hazai pályázati pénzek kifizetésének elmaradása pedig azért is problémás, mert Szegednek 2011 márciusáig be kell nyújtani a pályázati anyagokat. Addig elő kell készíteni mindent, ami az igényes – és a mi nézőpontunkból szőrszálhasogató – brüsszeli bürokratáknak megfelel.

Nagy probléma

Döntés előtt áll a kormány – nyilvánvalóan számára kellemetlen választás előtt –, vagy odaadja a már megnyert pályázati összeget a létesítmény előkészítési munkálataira, vagy pedig szembe kell néznie a magyar tudományos közélet rosszallásával, és az uniós döntéshozók értetlenségével.
Ugyanis ép ésszel nehezen magyarázható, hogy pusztán azért kekeckedik a kormány, mert kedvenc politikusa és polgármestere, valamint a kormányfő maga is, simán irigyli a sikert attól várostól.
Ha az egyiknek nem jutott (vagy nem volt sikeres a pályázata), akkor a másiknak se jusson!
Az idő pedig fogy. A határidő 2011 márciusa. Már most is erős késésben van az előkészítés.

Az irigység ára

Ha pedig lekésik a határidőt, úgy elesik az ország egy jelentős beruházástól, amely több száz tudományos dolgozónak (mérnöknek, technikusnak) ad munkalehetőséget hosszú távon. A megvalósítás és építés idejére pedig még ennél is több embernek teremt foglalkoztatottságot.
Semmivel nem pótolható presztízsveszteség éri az országot és annak tudományos életét. Pont most, amikor a MTA is arra törekszik, hogy a tehetséges kutatókat hazahozzák. Itthon szülessenek meg azok a szellemi termékek, amelyek ma külföldön válnak valóra, mert ott teremtik meg a körülményeket.
Elesik az ország mindazoktól a bevételektől, amelyeket az alapkutatásokért fizetnének a szegedi intézménynek.

Most akkor döntsük el: mi a jobb? Egy döglött tehén vagy a 21. századi hightech kutatóbázis?
Van egy olyan érzésem, hogy az ostobaság dönt, és maradunk a kimúlt marhánál.