Napok óta tart a találgatás és a nyilatkozatok, sajtóközlemények özöne a baloldalon. Az MSZP különböző szintű vezetői szólalnak meg. Ez még nem is lenne baj. A probléma az, amit mondanak.
Politikusok szavatossági ideje, rosszallás testületi döntések miatt… és még folytathatnánk.
Az MSZP kiütéses vereséget szenvedett 2010-ben mind a parlamenti, mind az önkormányzati választásokon. Ez tény.
Jobb esetekben a vereséget szenvedő politikai párt összehívja kongresszusát, a teljes vezetőség lemond, ezzel is jelezve, hogy beismeri a kudarcot, és lehetőséget ad arra, hogy a sikertelenséghez vezető politikáját felülvizsgálhassák. Nem ez történt. A kép kívülről úgy fest, hogy adott egy súly nélküli parlamenti frakció, élén a párt – szintén súlytalan – elnökével és a listáról bejutott (a régi pártvezetést reprezentáló) képviselőkkel, valamint adott a párttagság, amely különböző fórumokon és internetes felületeken egyre ingerültebben követeli, hogy legyen már a baloldalnak valami épkézláb politikája, amely mögé esetleg fel lehet sorakoztatni a kiábrándult, de még baloldali szimpatizánsokat, választókat.
A szakadék mélyülni látszik a párt és a választói bázis között. Mit sem segít ezen, hogy a párt mostani elnöke szerint – milyen mélyenszántó gondolat – a „terepre kell menni”, meggyőzni a népeket.
Szánalmasnak látszik – a kívülálló számára kicsit visszatetsző is –, ahogyan a szegedi polgármester fényezi magát. Kétségkívül az egyik legkomolyabb sikert érte el városában, de azért ez nem menti sommás véleményét.
Úgy látszik, hogy az MSZP politikusai – hangsúlyozottan a vezetői és nem a tagsága – még mindig nem fogta fel, hogy a politikai játéktér margójára szorították őket. Sajnos ebben azok is osztoznak, akik sikeresnek mondhatják magukat az önkormányzati választásokon. Az ő sikerük csak azt mutatja, hogy helyben képesek voltak megőrizni hitelességüket, így kaphattak bizalmat szűkebb pártiájukban.
Fel kell állni
A pártnak most lehetősége van újra építkezni. Ehhez azonban az kellene, hogy lehántsák erről a munkáról a parlamenti frakciót. Az vegyen részt – nagyon korlátozott lehetőségeit kihasználva – a törvénykezésben, és ne foglalkozzon a párt újjáépítésével.
A párt szervezeteinek pedig minden eszközt igénybe véve – a még meglevő támogatók szellemi, szervezeti és anyagi forrásait felhasználva – arra kell törekednie, hogy a ciklus harmadik harmadára kidolgozzon egy koherens társadalomképet, és azt eljuttatva a választókhoz, újjáépítse társadalmi bázisát.
Az elmúlt évek egyik legnagyobb problémája volt, hogy az MSZP nem igazán tudta megszólítani a fiatalabb korosztályokat. Ma a társadalomban a 18-30 éves korosztály általában apolitikus. Teszi ezt egyrészt önvédelemből, másrészt pedig undorból. Nincs számára olyan politikai erő a palettán, amelyet érdemes támogatnia. Ezt a potenciális szavazóbázist kell megnyernie a baloldalnak azzal, hogy a 21. századra jellemző modern és közérthető politikai alternatívát képes felmutatni a fiatalok részére. Olyan politikát, amely nem az elmúlt század kétes – jobb és baloldali, félre és torzítva magyarázott – hagyományaira épül, hanem napjaink és a jövő globális és européer valóságára.
Persze könnyű mindezt így – az íróasztal mellől – előadni. Ám bocsássa meg mindenki a blog írójának, ha ezt így látja. Így látja, mert a tények ezt támasztják alá. Az a „Hirig Ferdinánd emlékverseny” – részleteket lásd Moldova Györgynél –, amely ma folyik az MSZP háza táján, szánalmas és mindenre alkalmas csak arra nem, hogy a baloldal visszaszerezze korábbi társadalmi presztízsét.
Mások
A baloldalon nem csak az MSZP van, hanem számos más kisebb csoport, pártocska. Mindegyik azt gondolja magáról, hogy az „igazi baloldaliság” letéteményese. Így e kis csoportok közötti párbeszéd igen korlátozott. Egyikük-másikuk el is utasítja a párbeszédet, a parlamenti baloldali párttal való együttműködést, mondván ez utóbbi nem képviseli a baloldali értékeket.
Ezeknek a csoportocskáknak a közös jellemzője, hogy a marxizmus ortodox szárnyát képviselik, politikai gyakorlatuk mintája pedig a késő-kádárkori Magyarország, a létező szocializmus letűnt világa.
Más pártocskák pedig megkísérlik ötvözni a hagyományos – és meghaladott – marxizmust más aktuális politikai ideológiával (például a zöld, ökológiai elméletekkel) vegyíteni. Sikereik a sikertelenséggel mérhetők. Nem képesek azt a bizonyos „láthatósági és hallhatósági” küszöböt átlépni, amely alapját adhatja annak, hogy a választók támogathassák őket.
További jellemzőjük e csoportoknak, hogy a mai infokommunikációs világban – ahol minden azon múlik, hogy az üzenetet el lehet-e juttatni a célközönség nappalijába – nem áll rendelkezésükre a működéshez és hatékony tevékenységhez, megjelenéshez szükséges források összessége. Így pedig még a támogatástól és esetleges szponzorációtól is elesnek, hiszen nincs ma komoly támogató, aki egy eleve vesztesnek látszó játszmába invesztál.
Mindezeket figyelembe véve – 2010 októberében – úgy látszik, nincs más út a baloldal számára, mint az újjáépítés, a legszélesebb körű összefogás, amely azt feltételezi, hogy ki lehet alakítani a legkisebb közös többszörös mentén egy kompromisszumot. Csak e kompromisszum az, ami a siker lehetőségét magában rejti. Ám ehhez félre kellene rakni vélt vagy valós presztízseket, előítéleteket.
És ez utóbbiban szkeptikus vagyok.
Egyetértek veled az összefogás szükségességében. Olvasva írásaid veled össze is fognának többen, mutass utat állj az élre, csak így tovább.
VálaszTörlés