Az alkotmányozás – új alkotmány előkészítése – során markánsan vetődik fel a mostani kormányzó pártok képviselőitől, hogy meg kell adni a szavazati jogot a határon túli magyaroknak.
Ez a megfogalmazás – még nekem is, aki nem jogvégzett – kicsinyég aggályos.
A legfőbb aggály, hogy ez a szemléletmód összemos két markánsan különböző fogalmat: az állampolgárságot és a nemzethez való tartozást.
Az állampolgárság azt jelenti, hogy valamely személy egy adott állam polgára. A nevezett állam jogrendszerének, intézményrendszerének hatálya alá tartozik, nemtől, nemzetiségtől, vallástól, bőrszíntől függetlenül. Elismeri annak az államnak a törvényeit, és aszerint él, cselekszik mindennapi életében.
A nemzethez való tartozás egy másik kategória, amely nem függ össze közjogi kategóriákkal. A nemzethez való tartozás elsősorban, kulturális elkötelezettség. A kohéziós erő a közös múlt, és a nyelv, továbbá minden olyan hagyomány, amely csak az adott népcsoportra jellemző.
Nem arról van szó, hogy nem ismeri el az ember a határon túl élő – erdélyi, felvidéki, délvidéki – polgárok magyarságát, a magyar nemzethez való tartozásukat.
A probléma ennél sokkal összetettebb. A más országban élő magyarok ugyanis – még akkor is, ha kettős állampolgársággal rendelkeznek – nem a magyar állam polgárai. Politikai aktivitásukat saját lakóhelyük kisebb–nagyobb, szűkebb–tágabb környezetében érvényesítik. Ez a politikai aktivitás határozza meg helyzetüket. Ennek eredményeként élhetik meg nemzeti hovatartozásukat, érhetik el kulturális, nyelvi, helyi politikai autonómiájukat. Ez az aktivitás eredményezheti például a szlovákiai nyelvtörvény megváltoztatását.
A határon túli magyarságnak tehát elemi érdeke, hogy hazájában – úgy is fogalmazhatunk, hogy történelmi lakóhelyén – gyakorolhassa alapvető emberi, politikai és kulturális jogait.
Ha a fentieket elfogadjuk, akkor hasonló jogoknak kell megilletniük a határokon belül élő állampolgárokat és nemzetiségeket.
A magyar állampolgárság nem csak nemzeti alapon meghatározott, hanem egyéni választás kérdése is. Ez a „jogviszony” arra ad lehetőséget, hogy a polgár élhessen alapvető jogaival. Beleszólhasson a politikai döntésekbe, amely rövid és hosszú távon meghatározza életkörülményeit.
A kérdés az, hogy a határon túli nemzeti közösség (egy más állam polgára) beleszóljon-e a határokon belül élő polgárok döntéseibe?
A kérdést kétfelől érdemes megvizsgálni, a „qui prodest” alapján.
Az első megközelítést a határon túl élő magyarok érdekei szempontjából vizsgáljuk.
Érdekében áll-e – mondjuk – egy erdélyi, hargitai magyarnak, hogy részt vállaljon a magyarországi politikai döntésekben? Van-e valamiféle közvetlen vagy közvetett hozadéka annak, hogy részt vesz ebben, vagy nem? Úgy gondolom közvetlen hozadéka nincs. Hiszen nem a magyar állam fennhatósága, törvényei szerint él, nem a magyar jogrendszer előírásai hatják át mindennapi életét.
Tehát bármilyen politikai erő mellett teszi le a voksát, az semmiben nem befolyásolja életét, politikai jogait és kulturális aktivitását.
Ilyetén szempontból felesleges felelősséget rak rá a magyar állam.
A másik szempont a magyar állampolgár véleménye.
Joggal vetődik fel az a probléma, hogy a politikai határokon belül élők döntéshozását mennyiben befolyásolja – és milyen alapon – 2-3 millió, nem az ország politikai közösségébe tartozó magyar, akiknek voksa torzíthatja az állampolgárok véleményét. Hiszen utóbbiaknak a döntéshez szükséges információik – még az oly sokszor emlegetett kommunikációs forradalom nyújtotta lehetőségek ellenére – meglehetősen korlátozottak a hazai helyzetet illetően.
Törvényi feltételek
További aggályokat vet fel az a tény, hogyha az alkotmányban rögzítik a külhonban élő magyarok szavazati jogát, úgy az milyen következményekkel jár egyéb törvényekre (választási törvény, annak végrehajtásáról szóló törvény stb.).
A javaslat elfogadása azt feltételezi, hogy át kell szabni a választási törvényt (amit amúgy is meg kell tenni a kisebb parlamentről szóló törvény miánt). Meg kell húzni a választási körzetek új határait. Az eddigi 176 egyéni Vk. helyett annak felével kell számolni.
Hogyan képzeli el a kormány – és a javaslattevők – a külhoni szavazatok beszámítását? Esetlegesen „virtuális” választókörzetek kialakításával a határokon túl? Ez kissé bizarr, hiszen egy állami közjogi aktust miként helyez át egy másik állam területére?
További problémákat okoz, hogy a külhoniak szavazatait miként számítják be az összes szavazat közé? Leadhatják-e voksaikat egyéni képviselőkre vagy csak pártlistákra szavazhatnának?
Persze mindezek módszertanát ki lehet dolgozni – mert végül is a politikai rezsim találékony –, ám nem biztos, hogy megéri.
Politikai és anyagi kockázatok
Kezdjük az anyagiakkal, mert az egyszerűbbnek látszik. A választások lebonyolításában sokmilliós többletköltséget okoz a határon túli magyarok szavaztatása. Ne feledjük el, hogy ha e passzust befoglalják az Alkotmányba, az nem csak a közvetlen határaink köztelében élő magyarokat foglalja magába, hanem a szerte világban élő – magukat magyarnak valló – szórványt is. Ez igen jelentős költségeket feltételez.
Továbbá a szavazás megszervezése és lebonyolítása sem két fillér. Nem lehet azzal érvelni, hogy a követségeken eddig is szavaztak néhány ezren – akik ideiglenesen külföldön tartózkodó magyar állampolgárok.
Kinek az érdeke?
Elemezve a javaslatot bátran ki lehet jelenteni, hogy a választójog megadása a határainkon túl élő magyarságnak, nem szolgálja a hazai állampolgárok politikai döntéseinek hatékonyságát és szuverenitását. Olyan külső tényezőt hoz be a rendszerbe, amely torzítja a politikai érdekérvényesítést.
Ez pedig azt jelenti, hogy a torz érdekérvényesítés csak egyetlen politikai erőnek kedvez ma Magyarországon, annak az erőnek, amely a legjobb úton halad a demokrácia vívmányainak felszámolásában, a tekintélyuralmi rendszer kialakításában.
A politikai kockázat ma kicsinek tűnik e kérdésben. Nem biztos azonban, hogy az idő előrehaladtával nem fog növekedni. Egyrészt a határon túliak elveszthetik még meg sem levő, vagy csak virtuálisan létező érdeklődésüket ebben az ügyben, másrészt pedig a hazai választópolgárok elégedetlensége is nőhet, ha érdekeiket csorbítani látják.
Értelmes polgár – aki elkötelezett abban, hogy politikai jogait ne csorbítsák – nem támogathatja azt, hogy a legfőbb érdekérvényesítési eszközét: szavazatait, hamis politikai, ideológiai manipulációkkal, befolyásolják.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése