Nemrég megjelent a Rubikon különszáma, amelyben a professzor emerita elmúlt éveiben írt kiemelkedő – és a nagyközönségnek szánt – írásai szerepelnek. Kiváló cikkek, amelyek közel hozzák az olvasóhoz elmúlt 20. századunk valóságát, mindazt, amit sajnos egyre kevésbé és egyre elnagyoltabban tanítanak az általános és középiskolákban.
De ez a blog nem a közoktatás tartalmi kérdéseit szeretné elemezni, hanem azon elmélkedik, hogy kis hazánk történetében milyen félelmes párhuzamok húzódnak. E párhuzamok eredője, mozgatórugója pedig az a gondolkodásmód, amely az elmúlt több mint ezer esztendőben meghatározta mind az uralkodó osztályok, mind az egész társadalom gondolkodását.
Ezt a legegyszerűbben úgy fogalmazhatjuk meg, hogy a magyarságot mindig is meghatározta a „legyünk bent is kint is” taktikája.
Ez persze így nagyon sommás. Ki lehetne ezt fejteni bővebben is, de nem fér bele a terjedelembe.
Azt gondolom erről, hogy Magyarország mindenkori vezetőire egész történelmünk során jellemző volt a „kettős beszéd”. Azaz mást mondtak és cselekedtek az országon belül, és mást cselekedtek külpolitikájukban.
Aki olvasta Szabó Magda „Az a szép fényes nap” című drámáját, vagy látta azt színházban, televízióban (Sinkovitssal, vagy Koncz Gáborral), az emlékszik Géza szavaira:
„Géza: Öreg, én jelentős diplomáciai feladattal bízlak meg, csak – úgy látszik nem vetted észre. Neked dialektikusan kell mosolyognod, mindig úgy, ahogy a helyzet megkívánja, aszerint, hogy kire és hogy mit akarunk elérni. Holnap részt veszel a szertartáson, nézed, hogy vedlik le rólunk a pogányság, állsz, nézel, és mosolyogsz.
Gyula: Nem értelek.
Géza: Adalbert megkereszteli Vajkot és a család többi tagját. Óriási szertartás lesz, nincs egy üres lyuk a várban… Ez ma egy boldog vár, itt mindenki röhög. Az idegenek azon, milyen vén nálunk minden testőr… ha tudnák, hogy ők nem is testőrök, hanem katonák, a régi sereg fiai. Ki-ki olyan küldött ajtaja előtt áll, akinek a nyelvét érti, nem árt tudni, miről folyik a szó, mikor az urak nem latinul beszélnek… Adalhaid jobban tud latinul mint én.
Géza: …Szóval ketten álltok majd, régi keresztények, a szertartáson, Adalhaid és te, Adalhaid ájtatosan, te sejtelmesen. Adalbert Róma hitét hozza, és Adalbert mögül a pápa néz. Nem akarom, hogy Róma teljes biztonságban érezze magát. Ezért fogsz mosolyogni…
…nem gyanút akarok kelteni, csak egy kis bizonytalanságot Rómában. Eszem ágában sincs a görögökkel paktálni… de azért Róma se érezze magát egészen nyeregben. Fiatal királyság leszünk. …udvaroljanak neki egy kicsit a bíborosok.
…Impozáns vallás ez, és igazán régen tanulgatjuk, mindjárt szemléltető oktatást kaptunk belőle, mihelyst kitettük a lábunkat Nyugatra…
…(később Vajknak) Európa táncos föld. Ha nem táncolsz vele az a rossz szokása van, hogy megöl. Akik előttünk éltek a Duna-medencében, nem táncoltak, és nézd meg, hol vannak.”
De elmondható mindez Thökölyről vagy a magyar rendek ellentéteiről, a kettős királyválasztásról.
Modern korunkban sem volt ez másképp. Az 1920-as évek Bethleni stabilizációja, a későbbiekben pedig Kállay „hintapolitikája” folytatta a „kettős beszéd” hagyományát a Horthy-korszakban.
ÉS MA?
Ez a kettősség jellemzi mai politikai életünket is. A befelé populista – multiellenes és az önállóságot hangsúlyozó, kurucos kijelentések – politika jól megfér az Európai Uniónak kommunikált együttműködési szándékkal. Lásd magyar elnökséggel kapcsolatos várakozások.
Hasonló a helyzet az IMF-el is. A látványos szakítás mögött ott vannak a nem nyilvános gesztusok, a kapcsolat permanens fenntartása.
Mert más ugye a politika, és mások a kőkemény realitások. Más a kívánságlista, és más a tényleges mozgástér. A nyitott gazdaság nem engedi meg a „kuruckodást”, a hazai ipar és kereskedelem számtalan szállal kötődik Nyugat-Európához – elsősorban a német gazdasághoz –, fejlődése nem magától való, hanem a külső piacok és kapacitások függvénye. Ez tükröződik a hazai tőzsdei és a devizaárfolyamok alakulásában.
A populista „hajrá magyarok” szlogen előbb-utóbbi kiürülése látványos lesz. Az ígéretek ma még elfedik a valóságot, de apró tények már ma is mutatják a határokat. A személyi jövedelemadóval kapcsolatos kormányzati „manőverek” – nem egyszerre, hanem fokozatos bevezetése 2013-ig – azt jelzi, hogy a kormány rájött: csak abban az esetben képes valamelyest betartani az orbáni 29 pontot, ha biztosítja a költségvetési egyensúlyt. Ez pedig nem lehetséges akkor, ha az adóbevételeket korlátlanul csökkenti, mert nem képes forrásokat teremteni az okvetlenül szükséges közjószágokra.
A pálya tehát behatárolt és igen keskeny.
Le lehet persze bontani a kordonokat, ám ez a gazdaság, a fizetőképesség összeomlásának kockázatával jár. Az pedig minden szempontból – politikai, pénzügyi, gazdasági, diplomáciai – megengedhetetlen.
„Nincs más út, mint isten útja” – énekli Vajk az „István a király”-ban.
Lefordítva napjainkra: Okos, a nemzetközi és a hazai lehetőségek kínosan pontos mérlegelése alapján lehet csak az országot kifelé kormányozni jelen helyzetéből.
Ez pedig nem tűri a populizmust. Ezt csak egyetlen módon lehet megtenni: hatékony és modern közigazgatással, és átlátható, eurokonform politikával, amely ad absurdum a demokrácia.
Minden más kezdeményezés egyenlő a törvényszerű kudarccal.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése