GYÖKEREK — A BÍZTATÓ JÖVŐ

A civil társadalom képes az önvédelemre. Hogy mennyire másként gondolkodik az átlagpolgár e túldimenzionált politikai légkörben, annak szép példáját mutatta be a Hartai Duna Kör.

Harta Duna menti község, mintegy 3500 lakossal, független polgármesterrel és független többségű önkormányzattal.

A hartai polgár patrióta. Büszke települése múltjára, amely egészen az ősidőkig nyúlik vissza. Bizonyítják ezt az ásatások, amelyek bronz- és avar-kori települések nyomait tárták fel. Írásos emlékek 1187-ből lelhetők fel először. A „Harta” névalak 1289-ben jelenik meg az oklevelekben. A település többször is elnéptelenedett, először a tatárjárás idején. IV. László Vejtei Sebestyénnek adományozza a birtokot. 1455-ben Mikolai Mihály és Bálint birtoka. A törökdúlás alatt a székesfehérvári várbirtok része. Sok hasonló közép-magyarországi településhez hasonlóan a 150 éves megszállás alatt elnéptelenedik. Erről tanúskodik az 1686-os összeírás. Csaknem negyven év elteltével 1722 és 1724 között gróf Ráday Pál – Harta akkori ura – Württemberg, Hessen, Pfalz és Speyer környékéről telepít németeket a faluba.

A jellegzetes sváb házak még ma is a település legszebb épületei közé tartoznak.
A szorgalmas gazdálkodásnak és a folyóval tartott szoros kapcsolatnak köszönhetően a település virágzott. Sok hartai – 140 helybeliről bizonyítható – hajósként járta a Dunát.
A második világháború azonban szomorú változást hozott. 1947-48-ban 287 német családot telepítettek ki, és helyükre a délvidékről és a Felvidékről 243 családot hoztak a helyükre.

A kitelepített német családok egy jó része azonban már a hatvanas évekre visszatelepült, hiszen Hartát tekintették elsősorban hazájuknak.
A vegyes lakosságú községben komoly hagyományai vannak a sváb kultúrának. A helyi kulturális egyesület ápolja a hagyományokat, amihez az iskola és a művelődési ház is komoly segítséget nyújt.
Azt csak zárójelben jegyzem meg, hogy ez a mentalitás: munka és környezeti kultúra hagyományozódik apáról fiúra, és ez meghatározza a jelent is.

Fát ültettek szombaton a faluban. Tizenhét friss hárs csemete került a földbe, az ez évben eddig a községben született gyermekeket jelképezve. Mindegyikük neve ott szerepel a kis fa mellett. Az ültetésben kivette részét a polgármester, a gyermekek szülei és a családok.

Ennyi lenne a tudósítás. Elmenne bármely lapban. Nem nagy hír a mostanság vezető szenzációk és katasztrófa tudósítások között.

De mégis!

Jelképes e kis fasor.

Azt mutatja, hogy az ott élők ragaszkodnak szülőföldjükhöz, jól érzik magukat. Úgy gondolják, hogy jövőt jelképező fák – csakúgy, mint gyermekeik – megtalálják majd boldogulásukat a Duna partján.
Ha valaki fát ültet, tartja a régi bölcsesség, az bízik saját és leszármazottai – átvitt értelemben egy tágabb közösség – vitalitásában, jövőjében, sikereiben. Bízik abban, hogy képes mindazt megőrizni, amit több százados történelme során felhalmozott.

Lehetne ezt az eseményt tovább ragozni, de maga a cselekvés a lényeg, amely bizalmat fejez ki az elkövetkezendő időkkel kapcsolatban. Mutatja, hogy a szorgalmas polgár képes kiutat keresni és találni még akkor is, amikor mindenhonnan Hiób-híreket hall.
A helyiek és a Duna Kör már azt tervezi, hogy a mostani sor mellé egy esztendő múlva majd egy újabbat ültetnek. Az így kialakított alléban, 15-20 év múlva, talán éppen azok a fiatalok járnak majd kézen fogva, akiknek a fákat ültették.

A fasor mellől bíztatónak látszik a holnap és a holnapután.