AZ ESKÜ ÉS AZ ERKÖLCS



Forrás: Internet - Google

 2010. május 29-én Orbán Viktor a Magyar Országgyűlés 261 vs. 107 arányban megválasztotta a Magyar Köztársaság miniszterelnökének. Nevezett két percen belül letette kormányfői esküjét a legfőbb törvényhozói hatalom előtt. A történelmi zászlók előtt elhangzott esküjében megfogadta: „Én, Orbán Viktor esküszöm, hogy hazámhoz, a Magyar Köztársasághoz és annak népéhez hű leszek. Az Alkotmányt a többi jogszabállyal együtt megtartom és megtartatom… Miniszterelnöki tisztségemből eredő feladataimat a Magyar Köztársaság fejlődésének előmozdítása és az Alkotmány érvényesülése érdekében lelkiismeretesen teljesítem. Isten engem úgy segéljen!”

Magam valahogy úgy vagyok a politikusok esküjével, hogy azt komolyan veszem. A politikus adjon magára. Ha egyszer valamire felesküdött, a legminimálisabb követelmény vele szemben, hogy vállalását betartsa.
Orbán Viktor pedig megszegte az esküjét. Ettől a pillanattól kezdve pedig nem hiteles személyiség. Lássuk csak: felesküdött a Magyar Köztársaság Alkotmányára és törvényeire, és ő volt az első, aki ezeket lábbal taposta. Nem szeretném felsorolni időrendben a magyar alkotmányosság és jogállami keretek döntő többségének felszámolását, hiszen ezzel minden olvasó tisztában van.
Ne gondoljuk azt sem, hogy a miniszterelnöki eskü csak egy protokolláris fogás, amely elengedhetetlenül szükséges ahhoz, hogy valaki elfoglalja az egyik legmagasabb közjogi méltóságot. Mert nem az. Ez a státusz a legmagasabb szintű végreható-testület vezetőjének posztja. Azaz a miniszterelnök szolga. Szolgálnia kell esküje szerint az országot és annak népét.


Forrás: Internet

 Azt teheti, amire felhatalmazást kapott. Felhatalmazást pedig a kormányzásra kapott, nem arra, hogy átalakítsa az ország politikai felépítményét. Nem arra kapta a megbízását – mi több, nem arra esküdött –, hogy lebontsa az alkotmányos rendet, új alaptörvényt fogalmazzon – amelyet éppen most akar módosítani annak érdekében, hogy hatalmon maradjon –, lebontsa a fékek és ellensúlyok rendszerét, azt egy mondvacsinált NER-rel helyettesítse.
Bár ez a bejegyzés komoly, mégis e tevékenysége nyomán felsejlik Rejtő Jenő örökbecsűje, amelyben Piszkos Fred a kapitány Buddha rubin szemét egy vasúti jelzőlámpára cseréli, ami ezek után azt villogja a hívők szemébe, hogy stop, stop, stop.
Valahogy mi is úgy állunk, mint a regénybeli hívők: csak azt látjuk, hogy egy hamis jelzés vakítja szemünk, ahelyett, hogy valami értékeset látnánk.

A miniszterelnök minden kétséget kizárólag megszegte az esküjét – így van ez még akkor is erkölcsileg, ha alkotmány- és egyéb jogászok serege bizonyítja be, hogy különben jogilag mindent „tiszta” a cselekedetei körül – így a gondolkodó és erkölcsileg ép többség részére elveszítette morális tartását.

Egy szavahihetetlen és esküszegő embernek nincs helye a magyar közéletben, főleg nem a kormány élén. Be kell látnia, hogy – bármennyi is elkötelezett, szellemi zombiként élő híve – a magyar társadalom túlnyomó többsége átlát hazugságain, kettős beszédén, és nem szívesen látja mai posztján.

Persze tudom, mindez semmit sem ér, hiszen négy esztendeig tart a választási mandátum. Orbán Viktor most még marad a posztján. Ám mindenki vésse a fejébe: aki egyszer megszegte esküjét, az máskor sem veszi azt komolyan! Annak az adott szó nem számít! Ezen gondolkozzon el mindenki, aki már el- vagy még nem döntötte el, kire szavaz, kire származtatja jogait, kinek ad bizalmat.

Ceterum censeo OV esse delendam!

ÖSSZEFOGÁS — KÉRDŐJELEKKEL



Forrás: Internet - Index.hu Fotó: Ránki Dániel


Üdvözlendő iratot szignáltak ma a résztvevők. Hivatalosan is megalakult az Együtt 2014 mozgalom. Egyelőre három résztvevővel és kritériumokkal. A sajtótájékoztatón részletesen ismertették ezeket Bajnai Gordon és Kónya Péter és Juhász Péter.
Eddig a dolog rendben is van. A jelenleg érvényes választójogi törvény ugyanis kikényszeríti az ellenzék összefogását, mert azt úgy fogalmazták meg, hogy „a győztes mindent visz”. Tehát nincs más lehetőség a mostani kormány leváltására, mint a nagyon széles körű együttműködés.



A szerző felvétele

És éppen ebben az összefüggésben van a kutya elásva. Ugyanis van egy nagyfokú társadalmi nyomás, aminek a célja, hogy az Orbán-kormány Nemzeti Együttműködési rendszerét leváltsa, és visszaállítsa a polgári demokrácia intézményrendszerét. Ugyanakkor pontosan ez a polgári demokrácia (mint értékrend) mondja ki, hogy a polgár akaratát egy meghatározott intézményi keretben gyakorolhatja. Ez az intézményi rend a pártokra alapszik. Ámde a pártok is polgárokból állnak – és mint minden gyarló ember esetében – az egyéni és kollektív akaratok, ambíciók érdekes módon fonódnak egybe. A politikus nem csak „szolga” abban a nemes értelemben, hogy képviseli egy sokaság közösen megfogalmazott érdekeit, hanem egzisztenciális módon is kötődik e státusához, hiszen ebből él. A politikából szerzi jövedelmét. Érthetően ragaszkodik hozzá, már csak azért is, mert az esetek döntő többségében nincs mögötte más – megélhetését biztosító – forrás, vagyon.
Így a pártok egyben nem csak arra koncentrálnak, hogy az általuk képviselt tömegek érdekeit szolgálják, hanem arra is figyelnek, hogy vezető elitjeik a „felszínen” maradhassanak.


A szerző felvétele

 Az is lényeges, hogy a politika – a modern intézményrendszer – működtetése bizony komoly összegekbe kerül. Ezt a forrást pedig az állam biztosítja annak arányában, hogy az adott politikai tömörülés mekkora társadalmi támogatottsággal (szavazatokkal, mandátumokkal) rendelkezik.
Az első kérdőjel éppen ezért már most felvillan. Egy széles körű társadalmi mozgalom, amely – ha folytatja a sikeres kezdést – elnyerheti várhatóan kétmillió lakos (és egyben választó) támogatását programja alapján, miként kezdhet választási együttműködést a már jelen levő ellenzéki politikai pártokkal?
Az MSZP egy pár hónapja nyilvánosságra került dokumentuma – amelynek tartalmát aztán sietve igyekeztek cáfolni – lényegében azt fogalmazta meg, hogy a mai legnagyobb ellenzéki párt „érdekelt” a kétpólusú politikai rendszer fenntartásában. Ez részben érthető is, hiszen ha valamit nem csinál jól egy ciklusában, akkor sem esik ki a politikai játéktérről. Amennyiben sikeresen politizál, újra hatalomba kerülhet. És ez a váltógazdálkodás így mehet addig… — amíg maga a társadalom meg nem elégeli.


A szerző felvétele

 Ha a most alakult mozgalom maga is megnyerné a választásokat (benne van a pakliban egy választási párt alakítása), akkor fennáll annak a veszélye, hogy nem kap annyi szavazatot, hogy önállóan alakítson kormányt. Így a kormányzás stabilitása érdekében kénytelen lesz összefogni a ma regnáló, és a következő parlamentbe is bejutó ellenzéki pártokkal.
És ez már a második kérdőjelet veti fel. Mivel a választási törvény (a ma érvényes) egyfordulós választásokkal számol, így a koalíciókat – a siker reményében – már a választásokat megelőzően meg kell kötni. Azaz: el kell döntenie a politikai szereplőknek, hogy az erősen lecsökkent választási körzeteket miként osztják fel. Hol indítanak jelölteket egyik vagy másik szervezet nevében, és miként mozgósítanak kölcsönösen azok támogatására.
Szerintem óriási viták lesznek majd abból, hogy adott körzetben ki, kit indítson, és mások ezeket miként támogassák a szavazatmaximálás égisze alatt.


A szerző felvétele

 Persze, mondhatja az olvasó, hogy van még durván egy évük arra, hogy mindezt kidolgozzák az érdekelt felek. A probléma, azonban összetett, már csak azért is, mert egy csaknem egyesztendős kampányidőszak előtt állunk. A kormányzat „bölcs intézkedése” ugyanis előírja majd az előzetes regisztrációt, ami komolyabb feladat elé állítja a mostani ellenzéki pártokat, mint a rossz emlékű „kopogtató cédulák” rendszere.
Azaz a kampányt el kell kezdeniük azzal, hogy rávegyék potenciális támogatóikat arra, hogy elmenjenek regisztráltatni magukat – ami főleg a vidéki szavazók körében lesz kemény munka, de komoly propagandát kell végezniük a városi lakosság körében is, hogy szabadidejüket erre áldozzák. És ha ezt az akadályt sikeresen abszolválják, akkor jön az igazi politikai kampány. Amelyben a pártoknak és mozgalmaknak egy széles érdek- és kívánalomspektrumot kell valamiféle emészthető, érthető formába önteniük.
Érdekes hónapok – várhatóan értelmes munkával teli időszak – elé néz a hazai ellenzéki oldal.
A kocka el van vetve. A kérdés már csak az, hogy e kezdeményezés termékeny politikai talajra hull-e?

Ceterum censeo Ov esse delendam!

A SZAVAK SZINTJÉN – EGYÜTTMŰKÖDÉS KÉT SZÓLAMBAN

Forrás: Internet - Index.hu

Együttműködés. Ez volt a vezérmotívum október 23-án, az ’56-os forradalom 56. évfordulóján. A végletekig kettéosztott magyar társadalom tagjai – tartozzanak bármely politikai oldalhoz, kormánypárthoz vagy ellenzékhez – ma ezt a hívó szót halották. Még az előjel is egyforma volt. Az ellenzék felszólalói – Gyurcsány Ferenctől TGM-ig, Kónya Pétertől , Juhász Péteren át Bajnai Gordonig – mindenki ezt hangsúlyozta, érvként az ország jövőjét emelve ki.

Hasonló hívó szavakra menetelt a kormánypártot támogató tömeg is. Orbán Viktor szinte ugyanazokat a szavakat használta.

Mégis: mi lehet a különbség a két szóhasználat között, ha gyakorlatilag ugyanazt hallottuk? Elsőre talán azt vágnánk rá válaszul, hogy semmi. Pedig óriási a különbség. Addig, amíg a DK, a Szolidaritás, a Milla tüntetésén valamiért – egy értékrendért, egy jobb jövőért, egy élhetőbb országért – tüntettek az emberek, addig a Kossuth téren egy hatalom érdekében hirdették meg az összefogást.

Hogy értsük: az ellenzék azért szeretne összefogni, hogy Magyarországnak legyen jövője, legyen megbecsült tagja az európai közösségnek, polgárai pedig felemelt fejjel, nem pedig lesütött szemmel járhassanak határainkon túl.

Forrás: Internet - HVG.hu

A Békemenet összefogása pedig arról szólt, hogy hatalomban kell tartani a kormányt és a kormányfőt valamint pártbéli kiszolgálóit és gazdasági hátországát. Ez azért komolyabb különbség, mint elsőre látszik. Ugyanis a mai hatalomnak egyáltalán nem fontos – csak szavakban –, hogy miként él a magyar átlagpolgár. A folyamatos propaganda persze azt sugallja, hogy minden a „középosztály” érdekeit szolgálja, sőt manapság már az alsó középosztályt, ám a valóság méltó a miniszterelnök korábbi kijelentéséhez: „Ne azt figyeljék, mit mondok, hanem azt hogy mit cselekszem!”

Pontosan ez a legnagyobb problémája a mai magyar társadalomnak. Úgyanis egyre többen érzik, hogy mit is cselekszik a kormány. Minden, eddig elképzelhetetlen, lépést megtett annak érdekében, hogy ellehetetlenítse a társadalmat. Tette mindezt egy olyan politikai ideológia mentén, amely nemhogy a 21. század gondolkodásának nem felel meg, de már több, mint fél évszázada került a történelem szemétdombjára.

Figyeljünk hát a szavak és a kecses mondatok mögötti tartalomra. Ugyanis nagyon nem mindegy, hogy kinek a hívó szavára hallgatunk.

Ceterum censeo OV esse delendam!

GAZDASÁGI SZAKEMBEREK ÉS A KORMÁNY

Kis magyar abszurd

Tegnap két gazdaságpolitikai konferenciára is sor került Budapesten. A nagyobb érdeklődést kiváltó esemény a Portfolio által rendezett Budapest Economic Forum volt a budai Hiltonban, a másik pedig a Republikon Intézet konferenciája az A38-on.


Forrás: Internet

 Mindkét esemény szinte azonos tematikával tárgyalta a hazai gazdaság helyzetét, lehetőségeit. Mindkét eseményen megkerülhetetlen volt az IMF-megállapodás kérdése. A hazai és meghívott külhoni elemzők is igen borús képet festettek a jövőről, és a kormánnyal ellentétben nem igazán rajzoltak rózsás képet az elkövetkező évekről.
A lényeg – ez egyébként Kákosy Csaba szájából hangzott el –, hogy a magyar gazdaság elvesztegetett 10 esztendőt. Mindez azt is jelenti, hogy várhatóan 2014-ben a hazai GDP a 2006. évi szinten lesz. A fogyasztás ebben az időben a 2003-as szintre csökken, míg a beruházások az Orbán-kormány utolsó évében a 2000. év szintjére esnek vissza.

Mindez igen riasztó jövőkép.



Forrás: Internet

 A Hiltonban ugyanakkor Varga Mihály arról biztosította a jelenlevőket, hogy az IMF-megállapodás szinte az utolsó szakaszba jutott. Bár a jegybank elnöke korántsem osztotta ezt a véleményt, valós képet festett. Ugyanezt tette Bajnai Gordon volt miniszterelnök is.
Az egyszerű olvasó csak kapkodja a fejét a sok okosságtól, és csak nagyon kevesek értik is meg, hogy miről is szól mostanában az életünk. Hogyan juthatott az ország ebbe a helyzetbe az elmúlt évtizedek alatt?
Valahogy soha sem néztünk szembe a valósággal. Ian Stewart (a Deloitte vezető közgazdásza) tartotta a tükröt. Sajnos nem szép képet látunk benne. A kívülálló perspektívája ugyanis mindig objektívabb, mint az a kép, amelyet magunkról képzelünk. Mondhatjuk még ezt akkor is, ha figyelembe vesszük, hogy adott elemző esetleg az értékelésbe saját érdekeit is beleszövi.

A valóság azonban mindent felülír!

Olyan komédiának lehettünk tanúi az elmúlt napon, amit éles eszű szatíraszerzők is csak véres verejtékkel képesek kiizzadni magukból. Matolcsy György pedig mindezt szinte csípőből – mint egy vadnyugati cowboy – lőtte a szemünk közé. Rögtön el is indult forint – kifelé az országból és a saját zsebünkből is – lefelé, de később visszatért ma reggelre a 277,92-ről 278,18-ra. Az, hogy végül is ki fogja fizetni ezt a 367 milliárdot, abban ne legyen senkinek se kétsége: a lakosság. Vagy annak legalább is a nagyobbik fele. Mert azokat a megszorításokat, amelyekkel ismét a „multikat” akarják megszorítani, azok egy-kettőre a mi pénztárcánkat fogják üríteni.
És még csak nem is ez ebben a legszomorúbb. Hanem az, hogy ez a gazdaságpolitika legalább 10 évre vágja el a fejlődés lehetőségét a hazai gazdaságban.

Milyen jövőt várhatunk?



Forrás: Internet - Rebublikon.hu

 Ezt a kormányt leváltani kívánó ellenzék – minden gyerekbetegsége dacára – politikailag esetlegesen sikerrel járhat 2014-ben. Ez azonban, a hitelt érdemlő elemzők szerint – szinte semmit sem változat a dolgokon, hiszen a rendszer, az marad. Azt csak kétharmaddal lehet megváltoztatni. Ez pedig sajnos – a mai állás szerint, ha az ellenzék nem mozgósítja minden erejét, és éri el a kétharmadot – változtathatatlannak tűnik. Azaz: egy esetleges új kormánynak olyan kicsi lesz a mozgási lehetősége, esélye arra, hogy valamiféle átlátható és hatékony gazdaságpolitikát dolgozzon ki, hogy az szinte szót sem érdemel. Mindezeket alátámasztják az elmúlt hónapok felmérései is.
Itt az ideje, hogy a választópolgárok elgondolkodjanak: mit akarnak? Folyamatos lecsúszást, eddig elért eredményeik felélését, a jövő nemzedék kilátástalanságának fokozását, vagy képesek lesznek belátni, hogy olyanokra adták a voksukat 2010-ben, akik nem teljesítették a polgárok elvárásait, és mint elefánt a porcelánboltban összezúztak mindet, amit elértek!

Ceterum censeo OV esse delendam!

ORBÁN: MERKELTŐL A FÖLDIG

Forrás: Internet

Az elmúlt hét várakozással telt. Legalább is abban az értelemben, hogy milyen eredményeket hoz a magyar és a német kormányfő találkozója.

A sajtó jól kielemezte a berlini eseményeket, a sajtótájékoztatótól Kertész Imrét ért méltatlan „meghatározásig”. A lényeg azonban mégiscsak egy ebben a dologban: jól látható, hogy Magyarország nem tétel a német politikában, hanem csak olyan ballaszt féle, amit cipelni kell annak érdekében, hogy stabilan maradjon a hajó. (lásd még tőkesúly). A magyar kormányfő persze igyekezett ezt a tényt elbagatellizálni, és hangsúlyozta az európai – főleg monetáris – ügyek fontosságát. Kommunikációját hallgatva örömmel értesültünk arról, hogy új szót illesztett szótárába, a „prudens”-t. (Szótári értelmében: a latinból származó kifejezés [prudentia], amely jelentése okosság, körültekintés.) Ezt még helyén alkalmazta, kis hazánk euro zónához való csatlakozásával kapcsolatban. (Mert, ahogy a mondás tartja: az idegen szavak használata szerencse kérdése!)De egyebekről csak annyit tudtunk meg, hogy Orbán Viktor – jó tanulóként – felmondta a költségvetés hiányáról szóló leckét, és a tanító néni ennek megfelelően megsimogatta a buksiját. Hogy a „tanáriban” (négyszemközti tárgyaláson a Reistagban) mi is történt, azt azért jótékony homály borítja a magyar hivatalos tömegtájékoztatásban. Persze egy-két dolgot megtudhat a kedves olvasó, ha veszi magának a fáradságot és utánanéz az interneten, miként szóltak erről a tudósítások a Lajtán túl (FAZ, Die Welt, a Tagesspiegel, a Der Spiegel stb. – magyar nyelvű összefoglaló itt).


Forrás: Internet

Minden esetre le lehet szűrni a tanulságot: Európa gondjai manapság sokkal nagyobban annál, semmint egy kis ország kis stílű gondjaival elfedjék az előbbieket. Az EU ugyan még fenntartja kifogásait a demokratikus értékrendek és intézményrendszerek megsértésével kapcsolatban, ám a német kormány – éppen azért, mert a kontinens gazdasági gondjait cipeli a vállán – ezt a kérdést másodlagosnak tekinti.
Orbán Viktor hazatérve Berlinből – megittasulva attól, hogy a számítottnál valószínűleg kisebb letolást kapott – újra a lovak közé csapott. Cegléden kinyilatkoztatást tett a fiatal gazdák előtt. Nem gondolom persze, hogy ez a beszéd úgy bevonul a magyar történelembe, mint Kossuth híres beszéde, ám figyelemre méltó badarságokat hozott össze megest. „A szocialista mezőgazdaságnak vége!” és a „termőföldet meg kell védeni a külföldiektől és a bankoktól.” „visszametsszük a nagybirtokot”.


Forrás: Internet

Dicséretes elgondolás, hogy a magyar gazdák jussanak birtokhoz, ahol hatékonyan tudnak gazdálkodni, és képesek eltartani családjukat, az országot pedig minőségi termékekkel ellátni.
A probléma azzal van, hogy – és ezt minden agrárközgazdász szajkózza – a földbirtok csak egy bizonyos nagyságrend felett lehet a mai körülmények között rentábilis. Az elaprózott kisbirtokok nem szolgálják sem az ország, sem az azzal rendelkezők érdekeit. Az ország érdekét azért nem, mert a kisbirtokokon megtermelt áru drága. Magas a fajlagos költség (üzemanyag, vetőmag, talajjavítók, bér és jövedelemhányad) így a termék értékesítési ára is magas. A piac pedig ezt nem fizeti meg. A hazai piac pedig még úgy sem, hiszen nincs fizetőképes kereslet, a lakosság jövedelmi viszonyai az elmúlt tíz év mélypontján vannak.


Forrás: Internet - mek.oszk.hu

A modern mezőgazdaságban – ahol korszerű eszközparkkal, a tudományos eredmények felhasználásával gazdálkodnak – kicsi a munkaerő szükséglet. A kormány mostani intézkedési tervei visszarepítik a magyar mezőgazdaságot egy 50 évvel ezelőtti korba, ahol kis nadrágszíj parcellákon dolgoztak a háború után földhöz jutott parasztok. Ne akarjunk a mai vidéki lakosságból éjjel nappal robotoló, tőkeszegénységgel küzdő gazdálkodókat csinálni, akik csak keserves erőfeszítések árán képesek termékeiket értékesíteni, szinte haszon nélkül. Be kell látni, hogy egy bizonyos határon alul (általában 300-500 hektár) nem lehet tartósan hatékony gazdálkodást folytatni.
Nagy a kísértés, hogy azt gondolja az egyszeri ember: ez a fajta „földreform” csak azt a célt szolgálja, hogy a klientúra olyan gazdasági alapokhoz jusson, amelyet egy esetleges kormányváltás után is megtarthat.

Ceterum censeo OV esse delendam!

A KÉT ELLENFÉL: AZ ÖNSAJNÁLAT ÉS AZ UNOKATESÓ, A LEBESZÉLÉS

Olcsó poénnal lehetne kezdeni ezt a bejegyzést, miszerint két rokon beszélget. Az egyik az önsajnálat, a másik az unokatesó, a lebeszélés. Valahogy így:

– Jajj, istenem, már megint gondban vagyok. Nem tudom, mit fizessek ki: a gyerek tandíját vagy a villanyszámlát – siránkozik Önsajnálat.

– Ugyan mááá! Ne ríj! Ne csinálj magadnak problémát! Minek a gyereknek tanulni, hiszen úgy sem lesz hová elhelyezkednie! Tehát teljesen felesleges taníttatni. Így is, úgy is a munkanélküliek számát gyarapítja! A villany meg mi a fenének! Olcsóbb a petróleumlámpa! Tudod Te, hogy egy liter petró mennyi ideig ég? Meg különben is, ha besötétedik, menj aludni!Ölelgesd ez asszonyt, legalább gyarapszik a nemzet! – válaszol a Lebeszélés.

De félre a tréfával!
Kormányfőnk mesmeg elvette a sulykot! A Magyar Diaszpóra Tanács (ez a sóhivatal is megérne néhány markánsabb mondatot) második ülésén elmondta a tutit. Ettől kezdve már szinte semmi dolgunk – szerinte –, már felszálltak a sült galambok, itten van a tejjel mézzel folyó Kánaán. Csak egy kicsit kell még várni.


Forrás: Internet - Hír24

 Mert a kormányfő szerint továbbra is csökken az államadósság és nő a versenyképesség. Hát persze! Csökken az államadósság valóban, de csak azért, mert ma elég erős a forint – ami részben köszönhető annak a teljesen abszurd gazdaságpolitikának, amely magasabb kamaton bocsát ki államkötvényeket, mint amilyen százalékban növekedik a gazdaság és az állam bevétele –, ám ha bármi történik, ugyanott vagyunk, mint az a bizonyos mádi zsidó.

Forrás: Internet

Ha nem hibázunk – szónokolt Orbán Viktor – jövőre együtt növekszünk a német gazdasággal. Valamit nem igazán értek: Magyarország legnagyobb nyugati kereskedelmi és gazdasági partnere évtizedek óta Németország. A fiatalabbak kedvéért: még a rendszerváltás előtti évtizedben, az egykori NSZK volt kis hazánk legfontosabb „nyugati relációja”. (A RÁBA például a ’70-es években az MAN-el, annak know-how-jával építette ki az akkori modern motorgyártást, a vendéglátó és szállodaipar gyarapodott és épített a Kelet- és Nyugat-német családi turizmusra…)
Tehát az az állítás, hogy a magyar gazdaság ezer szállal kötődik a német gazdasághoz nem új, mint ahogy az a tapasztalat sem, hogy ha a német gazdaság gyengélkedik valamely okból (például egy gazdasági válság 2008-ban), akkor bizony azt a hazai beszállítói és itteni üzemei is megérzik. Mint ahogy az egész magyar gazdaság.


Daniel Cohn-Bendit 1968 Párizs - Forrás: Internet

 Mindez persze csak ezért van, mert az a fránya ’68-as nemzedék, amely ma Európa boldogabbik felén jelentős politikai befolyással bír, a legnagyobb hevességgel utasítja el a magyar kormány „unortodox” politikáját. Ha nagyon sokan mondják valakinek, hogy beteg, akkor az menjen el, és vizsgáltassa meg magát. A sokaságnak ugyanis – már statisztikai alapon is – rendszerint igaza van.
Miből gondolja Orbán Viktor, hogy Európában a társadalomfejlődésnek új szakasza az, amit hangoztat? A tapasztalatok és a napi trendek éppen ennek az ellenkezőjét igazolják. Egyre több országban döntenek úgy a polgárok, hogy gyarapodásuknak és további eredményes életüknek a minél szélesebb együttműködés adhatja meg a reális alapot. Természetesen – mindenütt vannak konzervatív gondolkodók és az őket követő tömegek – ellenzik is ezt a gondolatot, ám a többség még mindig az együttműködés és kooperáció alapján áll. Sehol sem nyúlnak vissza egy retrográd, nacionalista, az egyházat előretoló társadalmi berendezkedéshez. Mert ezt meghaladta az idő.


Prága 1968 szovjet tankokkal - Forrás: Internet

 Érthető a kormányfő utálata a ’68-as nemzedékkel kapcsolatban, hiszen nem éppen diplomatikusan, annak egy prominens személyisége oktatta ki a demokrácia mibenlétéről. ’68-at Orbán Viktor meg sem értheti, hiszen abban az időben, ötévesen, nem igen foglalkoztatták a világpolitika eseményei. Ez nem is várható egy egy ilyen kisfiútól, de azért az elmúlt 45 év alatt illett volna tájékozódni arról, hogy mit is köszönhet 1968-nak (pro- és kontra) a világ. Milyen következtetéseket vont le az öreg kontinens a diáklázadásokból és Csehszlovákia „baráti megsegítéséből”.
Lezárult egy korszak a kormányfő szerint, ami a mostani – és az előbb általa már ostorozott – politikai elit gondolkodásmódjának végét is jelenti, mert arra nem lehet jövőt építeni. Mert mindaz a kritika, ami éri kis hazánkat, az európai kultúra másfajta értelmezéséből fakad. Ezzel nem is mond mást, mint azt, hogy Magyarország e kultúrának a letéteményese, és aki nem úgy gondolkodik, mint mi, az tulajdonképpen nem is európai.
Ez valami olyan nonszensz, amit nem is érdemes ragozni, mert az már az orvosi kompetenciát igényelne.


"Alsó középosztály" - a miniszterelnök szerint

 Nem áll ez másként a társadalomszociológiai ismeretekre. A kormányfő szerin az alsóközéposztályra több figyelmet kell fordítani. Ez úgy alapvetően rendben is lenne, ha nem lenne zavaros egy kicsit ez az egész középosztályosdi. A kormányfő szerint a 100-120 ezer forintot kereső tartoznak az alsóközéposztályba. Itt szeretném felhívni a tisztelt miniszterelnök figyelmét arra, hogy totálisan el van tévedve. Ugyanis a társadalom rétegződésének csak egy – és nem a legfontosabb – mutatója a megszerzett jövedelem. A kizárólag jövedelmi szintű besorolás torz képet ad.
A társadalom alsóközéposztályába ugyanis a képzett – alkalmasint felsőfokú végzettséggel rendelkező –, főként az államigazgatásban (egészségügyben, oktatásban, szociális szolgáltató szektorban, kulturális szolgáltatásokban) foglalkoztatottak tartoznak. Akikről a kormányfő beszél, az a népszerűen „plebsznek”nevezett réteg, amely érdekérvényesítő képessége alacsony. Jellemzője, hogy általában alul, vagy egyáltalán nem képzett, kizárólag a munkaerejét képes eladni (korábbi terminológiával: a „munkásosztály”). Ez a réteg – sajátos módon, és önhibáján kívül marad ki az értékteremtési folyamatból – a vesztese a 21. század tudományos és technikai forradalmának, ahol is nincs szükség a tömeges munkaerőre, mert olcsóbban és jobban lehet a termékeket a gépekkel előállítani.


Forrás: Internet

 Az igazi probléma – amit a mai politikát irányító kormány ostobasága miatt figyelmen kívül hagy – egy olyan új társadalmi közmegegyezés létrehozása (néhány éve ettől hangosak az európai társadalomtudósok fórumai), amely képes kezelni a fenti társadalmi problémát. Mindez éppen az ellenkezőjét bizonyítja, mint amit Orbán Viktor állít.
Az pedig már-már a nevetségesség tárgya, hogy a magyarokat „világnemzetté” nyilvánította. Azon kívül, hogy magának a fogalomnak sincs értelme (mert vagy világ, vagy nemzet), miből gondolja a kormányfő azt, hogy a határainkon kívül élő – önmagukat magyarnak valló – sokaság maga a világ?
Nem egy olyan nemzet létezik e földtekén, amelynek tagjai legalább akkora – de általában nagyobb – diaszpórát alkotnak öt kontinensen, mint a magyar.
E beszéd már megint azt bizonyította, hogy a kormányfő nincs tisztában két dologgal: az egyik az, hogy bármit is mond, az elmondásának pillanatától nyilvános. Megszűnt a „sajátjaimnak mondom” lehetősége. A másik pedig az, hogy tájékozódni kellene arról is, hogy az új gazdasági és politikai trendek – nem a felszínes, napi politikai események –, a mélyáramlatok merre húzódnak az öreg kontinensen.

Ceterum censeo OV esse delendam!

MATOLCSI HÉT PONTJA

Forrás: Internet

Úgy látszik a valóság betört a magyar döntéshozókhoz. Véglegesen szembe kell nézniük azzal a gazdasági környezettel, ami hazánk mozgásterét meghatározza. Nem más ez, mint az eddigi „unortodox” politika kudarca. Persze a mai kormány szerint szó sincs semmiféle „megszorításról”, hiszen ezt a szót kiiktatták a politikai diskurzusból. Ám mi másnak tekinthetjük azt a csomagot, amelyet kuszaszemű gazdasági miniszterünk bejelentett.

A jövő évi költségvetés gyors beterjesztése gyors kiigazítást követelt. Már csak azért is, mert a légvárakra épített stratégia látványos vereséget szenvedett.
Az, hogy a hiánycélt felfelé módosították, az közvetlen összefüggésben van azzal, hogy a hazai gazdaság nem teljesítette a – szakértő közgazdászok által elve kifogásolt – növekedési tempót. A bejelentett 397 milliárdos „kiigazítási program” azonban – már most látszik – nem képes orvosolni a bajokat.


Forrás: Internet - VG.hu

 A 133 milliárdos zárolás a költségvetésben – amely elsősorban a minisztériumokat érinti – azzal jár, hogy a kötelező takarékosság jegyében közszolgák kerülhetnek az utcára a rosszabbik esetben, a jobbik esetben pedig befagyasztják béreiket. Ez pedig máris cáfolja azt a kijelentést, hogy nem érinti a lakosságot. Ez utóbbi csak akkor lenne igaz, ha az államigazgatásban (minisztériumokban és azok háttérintézményeiben) dolgozókat nem tekintjük a lakosság részének.
A legsúlyosabb tétel ebben az, hogy 15 százalékról 5-re mérséklik az uniós támogatásokhoz nyújtott támogatást. Ez lefordítva annyit jelent, hogy a már megvalósulás alatt álló vagy éppen pályázati szakaszban levő uniós támogatásokhoz nem lesz meg az úgynevezett „önrész”. Ha pedig ez az 50 milliárd kiesik e szegmensből, úgy ennek az összegnek a sokszorosát veszíti el az ország. Ez különösen fájó, hiszen az Állami Számvevőszék legutóbbi jelentése szerint is Magyarország a rendelkezésére álló uniós források jelentős hányadát nem használta fel.
A közszolgák – háttérintézmények, egészségügyi és oktatási szektor – vagy nyugdíjat, vagy bért kaphatnak. Ezzel gyakorlatilag megszűnik annak lehetősége, hogy egyes hiányterületeken visszafoglalkoztassák a tapasztalt nyugdíjasokat. Komoly problémát okozhat ez az orvosi alapellátásban, ahol sok nyugdíjas orvos lát el szerződéses vagy más alkalmazással egy-egy körzetet. Ezek az önkormányzatok komoly problémával néznek majd szembe a tiltás miatt. Ugyanez mondható el a pedagógusok esetében is.
A másik nem igazán hatékony intézkedés, hogy nem töltik fel a nyugdíjba vonuló közszolgák helyét. Azaz a közigazgatásban csökken a létszám, növekszik a terhelés. A lakosság felkészülhet arra, hogy ha a hatóságokhoz hivatalos ügyben fordul, hogy az eddig sem zökkenőmentes ügyintézés tovább nehezedik: növekszik az eljárások ideje, nő a sorbaállás stb. Mindezt úgy eladni, hogy nem érinti az emberek mindennapjait, szintén bornírt állítás.
Mindig azt a réteget ütik, amelyik nem képes visszavágni. A nagy hanggal beharangozott program a pedagógusok bérének emeléséről, az „életpálya program” elhalasztása nem szolgálja az iskolai rendszerek – koránt sem kívánt – átalakítását, a pedagógusokat a jelenleginél is rosszabb helyzetbe hozza. Persze – a kommunikáció szerint – ez sem érinti a lakosságot, hiszen (gondolom én) a tanító, a tanár, az egyetemi oktató szintén nem tartozik a lakosság körébe. Ők a föld felett lebegnek…
A legfelháborítóbb a szociális juttatások egy részének megvonása. Nem ragozom: az a szerencsétlen közmunkás, akinek valamilyen bornírt ötlettől fogva már elve a törvényben meghatározott minimálbér felét fizetik, még megterhelik azzal, hogy segélyért sem folyamodhat saját önkormányzatához — ez több, mint elvetemültség.
A legbornírtabb ötlet az, hogy a kormány a saját kincstárát adóztatja meg 30 milliárd értékben, azaz egyik zsebéből a másikba teszi, miközben azt akarja elhitetni, hogy ez valamiféle bevételt jelent. Olyan ez, mint amikor a szegény ember elindul vásárolni. betesz a zsebébe egy ezrest. Útközben átteszi a másik zsebébe. A piacon meg már úgy számol, hogy az egyik zsebemben is van egy ezres, meg a másikban is, így aztán van kétezer forintom. Csak akkor esik pofára, amikor kiderül: nem tud csak egy ezresért vásárolni.
Ami érinti a lakosságot az az újfajta adó, az ATM illeték. Ez 3 ezrelék, azaz minden 1000 forint után három. Gondolja át minden kedves olvasó, hányszor, mennyi pénzt vesz ki az automatából. Egy család esetén ez havonta – még minimális használattal számolva is – családonként legalább 70 ezer forint. Ennek az illetékterhe 210 forint. Sok kicsi sokra megy!


Forrás: Internet - VG.hu

 Az online pénztárgép ötlete pedig nevetséges. Már csak azért is, mert számoljunk egy kicsit. Hány pénztárgép lehet ebben az országban? Több százezer (Matolcsy szerint 400 ezer)? Hogyan építik ki az online kapcsolatot? Minden falusi vegyesboltba bevezetik? Mennyibe kerül az a bizonyos pénztárgép, mert a mostaniak nem tesznek eleget a követelményeknek? Mindezt még ebben az évben a NAV közreműködésével. Szerény becslésem szerint a kütyü a gépekhez legalább 1500 forint. A hálózatkiépítés ennek legalább a tízszerese átlagosan. No, akkor mennyi az egyenleg? (400 000X1500+400000x15000 = 6600 000 000 Ft, azaz 6,6 milliárd) Ezzel szemben áll egy vélelmezett összeg a maga 95 milliárdjával. Ám ha már ÁFA-csalásról beszélünk, akkor csak arról feledkezik el a tisztelt miniszter, hogy azt a általában nem vezetik át a pénztáron (így a pénztárgépen sem) és a könyvelés sem mutatja ki. Az ügylet általában cash-ben bonyolódik, lehetőleg tanúk nélkül.
A fordított ÁFA-fizetést már több ágazatra bevezették, ám az így keletkező bevétel legalább annyira bizonytalan, mint az előbbi eset.
Ami pedig a TB járulékra alkalmazott plafont eltörlik, az még üdvözölhető is lenne, ám kétségeim vannak azzal kapcsolatban, hogy hosszú távú hatásvizsgálatot végeztek ezzel kapcsolatban. Ugyanis, ha eltörlik ezt a plafont, akkor a magas jövedelműek joggal fognak – a mai kiszámítási rendszertől eltérően – jóval magasabb ellátásra igényt formálni. Ez persze nem nagyon érdekli a mai kormányt, mert ennek hatásai majd csak később – az elkövetkezendő 10-20 évben – jelentkeznek. Főjön az akkori kormány feje!
Mint láthatjuk, nem más ez, mint a rossz gazdaságpolitika következményeinek a javítgatása. Be kell tömni a réseket, mert különben összeomlik a fal. Csakhogy ez a tömítőanyag nagyon gyorsan ki fog peregni az egyre táguló repedésekből. Néhány hónap után ugyanott leszünk, ahol most!

Ceterum censeo OV esse delendam!

LÁZÁR, A CREDO — MEG A KÉTKARÚ RABLÓK

A címben jelzett kétkarú nem tévedés. A pénznyerő automaták ugyanis kisstílű szerkezetek a kormányhoz képest.

Forrás: Internet - (MTI-Koszticsák Szilárd)

Lázár János miniszterelnökségi államtitkár szavaiból ugyanis kiderül, hogy a fenti szerkezetek léte nem összeegyeztethető a párt credojával. A FIDESZ hiszekegyetje (lásd: Bakos: Idegen Szavak és Kifejezések Szótára, 151. old.) persze nem tűri sem az ellentmondást, sem a konkurenciát.
Lázár János is beleesett a szerencsejáték üzletbe és a lobbik harcába, mint Pilátus a krédóba. Ugyanis az intézkedés általa előadott indoklásából nagyon kilóg a lóláb.
Mert az egy dolog, hogy ellentétes „a mi politikai családunk credojával”, ám az már érdekes érvelés, miszerint eleve szegénységben élő családok tízezreit tették tönkre a félkarú rablók. Az is sántító érvelés, hogy nemzetbiztonsági kockázatot jelent.
Az is feltűnő a javaslatban, hogy ezentúl sem vendéglátóhelyeken, sem játéktermekben nem lehet üzemeltetni a gépeket, azokat csak a kaszinókban tűrik meg.
Érdekes! A hír szerint négyezerötszáz gép működését tiltják be. Ezek tulajdonosai jelentős bevételtől esnek el, gyakorlatilag van olyan „vendéglátóipari egység”, amelyet ezek a kis gépek tartanak el. Nos, ezek az üzletek valószínű bezárnak. Mint ahogy ilyen sorsra juthatnak más játéktermek is.


Forrás: Internet

 Az intézkedésnek, mint látjuk, komoly következményei lesznek. Több vállalkozás lehúzza majd a rolót, elbocsátja a ma még foglalkoztatott alkalmazottait. Nem utolsó sorban pedig 30 milliárdnyi adó esik ki a költségvetésből. Ennek pótlását Matolcsyra bízta a kormány, mintha szerencsétlen sorsú gazdasági miniszterünknek nem lenne elég gondja a költségvetés 400 milliárdra rúgó egyéb hiányaival.
Két következtetés adódik mindebből:
Az első az, hogy valaki(k)nek – aki(k)nek komoly kaszinó érdekeltségeik vannak – elemi érdeke, hogy e téren monopóliumra tegyenek szert. A fenti adatokból jól látszik, hogy egy erősen visszafogott, csökkentett piacon is milliárdos hasznot hoz az üzletág. Így valamely „mi kutyánk kölyke” szerzi meg e szegmenst, akkor valószínűleg jól jár maga a FIDESZ is. Az egyszerű adófizetők mindenképpen rosszul járnak, hiszen a be nem folyó 30 milliárdot velük fogják valamilyen formában megfizettetni.
A másik következtetés: a mostani bejelentés – függetlenül attól, hogy bevezetik-e vagy sem – gumicsont. Azaz valami olyan, ami jól eltereli a figyelmet valami sokkal fontosabbról. Ezt a kérdést jól elrágcsálhatják a Szerencsejáték Szövetségtől kezdve a ballib sajtóig és más médiumokig az elemzők. Amíg ezt tartják „napirenden”, addig lehet a háttérben tényleg fontos döntéseket hozni, amiről persze a nyilvánosságnak és az adófizetőknek sejtelmük sem lesz!

Ceterum censeo OV esse delendam!