EGY GAZDASÁGI TANÁCSKOZÁS TANULSÁGAI — GAZDASÁGI FORDULAT A MILLENÁRISON

Ha eddig nem tudtuk, mától tudjuk — Magyarország háborús övezet


Május 31-én a Millenárison a Széll Kálmán Alapítvány rendezett Gazdasági Fordulat címmel gazdasági konferenciát az Orbán-kormány egyéves tevékenységéről. A teátrum tele volt a meghívottakkal: kormánytagokkal, a gazdasági, tudományos és művészeti élet meghívottaival, a FIDESZ-közeli notabilitásokkal.
A tanácskozás – és a FIDESZ-kormány – alaphangját Dr. Lánczi András előadása adta meg. A Corvinus Egyetem professzora, politológus, mintegy felvázolta azt a politikai krédót, amely alapján a kormány politizál.
A konferencián felszólalt az AUDI elnöke is, kihangsúlyozva, hogy a Bécs, Pozsony Budapest (Győr) háromszög egy igen ígéretes térség, amelyben a fejlődés és a beruházások minden bizonnyal igen sikeresek lesznek. Finoman felhívta a tanácskozás figyelmét arra, hogy a fejlett projekteket érdemes támogatni, mert azok „húzzák” a gazdaságot. A fejletlen térségekbe nem érdemes sokat ölni, mert azok csak visszahúzzák az országot.
Csak félve jegyzem meg, hogy ez egy jellegzetes multi-gondolkodás. Minden jó, amit nekem jó, ami másnak is kedvező (és esetleg a forrásokat tőlem vonják el) az nem támogatandó.

Demján Sándor, mint a VOSZ elnöke, szólalt fel. Finoman, de kiosztotta a kormányt. Bírálta a kormányt néhány teljesen ostoba intézkedése miatt, mint például a kereskedelem vasárnapi nyitva tartásának korlátozása, a „bérkommandók” működtetése. Ugyanakkor üdvözölte a gazdaságpolitika „megszorító intézkedéseit”, amelyek a társadalmi kiadások lefaragását szolgálják. Szorgalmazta egy olyan típusú „társadalmi szerződés” megkötését, amely mind az ír, mind a finn gazdaságot és társadalmat eredményesség tette az elmúlt évtizedekben. Kiállt az oktatás visszafogása mellett, a munkára való nevelés érdekében.
Ismerjük Demján Sándor elméletét, miszerint inkább dolgos kézre és fizikai munkásokra van szükség, semmint képzett emberfőkre. De ezt megbocsáthatjuk neki, hiszen nem szakértője a területnek. Ami pedig „bátorságát” illeti, azon nincs is mit csodálkozni, hiszen az egész mai politikai elit – pártállásra való tekintet nélkül – a VOSZ és a magyar gazdaság „legnagyobb ágyúinak” tenyeréből csipkedi el a finom falatokat.
A tanácskozás kétség kívül legnagyobb durranása Orbán Viktor beszéde volt, amelyben a miniszterelnök értékelte a kormány elmúlt egy évét.
A néző – a HírTV egyenesben közvetítette a meetinget – az előző előadások alapján várt egy összefogott értékelést. Ám nem kapta meg. Néhány szóval, mintegy bevezetőképp – tulajdonképpen –, visszautasította Demján szavait.

Majd az évértékelésbe kezdett. A szavak ismét csak hullottak. Emberek, magyarok, mi együtt, és mindig.
Lényegében alig mondott valamit. Ugyanazok a panelek puffogtak, közöttük néhány adat, amely jelentőségét meghaladó jelentőséget kapott.
Ilyen például a munkanélküliségi adatok felemlegetése, mint a magyar gazdaság fejlődésének bizonyítéka. Ám ha a 28 ezer többlet munkavállalót tekintjük, az azért mégiscsak elenyésző a munkanélküliek számához képest, amely 11,7 százalékos.
A miniszterelnök bejelentette, hogy az ország háborúban áll. Háborúban két ellenséggel, a munkanélküliséggel és az államadósággal. Úgy jellemezte e kettőt, mint igazi ellenséget, amelyet ha nem gyűrünk le, úgy az semmisít meg bennünket.
A miniszterelnök szerint vissza kell utasítani minden – külső és belső – kritikát: „nekünk higgadtan, udvariasan, rezzenéstelen arccal és egyenes tekintettel csak annyit kell mondanunk: ez nem a ti dolgotok, ez a magyarok dolga”.
Azt is megtudtuk a miniszterelnöktől, hogy ugyan letették az új gazdasági rendszer alapjait, amely felszámolta a neoliberális korszak alapvetéseit, ám az új politikának a szervezési, tervezési és koordinációs gyakorlatát még nem építették ki. Ma kis hazánkban csak pénzügyi tervezés folyik, a reálgazdasági tervezés még nem működik, a rendszer féllábas.
Nos, egy elszólás. Azt tudják, hogy mit tagadnak, az is világos számukra, hogy a pénzügyi és befektetői kör mit vár el (pénzügyi tervezés), ám arról, hogy valójában mit kellene tenni (reálgazdaság tervezése „vertikálisan, horizontálisan és területileg”) az még a ködös jövőbe vész.
Ugyanakkor, hangsúlyozta, hogy bár rengeteget dolgoztak, nem sikerült áttörést elérni. Az állam és a piac még nem működik elég hatékonyan a források elköltésében.
Ám a szociális konzultáció után a vitákat befejezik, megkezdik a törvénykezést, amelyet ősszel a parlament elfogadhat. Célként jelölte, hogy a kormányzat őrizze meg emberi, gőg nélküli jellegét.
Érdekes.
Eddig is az jellemezte a FIDESZ és a kormány politikáját, hogy minden eddig szokottól eltérően, arrogáns volt és kíméletlen. Mindezt emberinek és gőg nélkülinek beállítani enyhén szólva is szemfényvesztés.
Mint ahogyan szemfényvesztés azt állítani, hogy az elmúlt esztendő gazdaságpolitikája maga a siker. Nem is érthető az a kijelentés, hogy az IMF adósrabszolgaságától szabadította meg az országot ez a kormány. Igaz ugyan, hogy felmondták az IMF kölcsönszerződést, ámde az ország visszavezetése a pénzpiacokra nem tűnik sikertörténetnek. Ugyanis jóval nagyobb kamatot kell fizetni a legutóbbi kötvénykibocsátás után, mintha azt az IMF-től vették volna fel.
Igaz: a pénzpiaci finanszírozás mellé nem társul a szoros pénzügyi és gazdasági felügyelet. Ezek szerint a szabadság megér néhány milliárdot! Ez a magyar virtus! Különösen akkor, ha azt tulajdonképpen nem is nekünk kerül sokba, hanem az unokáinknak.

Mindent összevetve: azt kaptuk, amit várhattunk.
Azaz semmit!