Patt

A tegnapi MSZP-beli események – úgy látszik – mindenképpen megássák a párt sírját, de mindenképpen óriási veszteséget okoznak. Az ugyanis, hogy milyen döntést hoz a kongresszus, vagy milyen eredménye lesz a későbbre kiírt pártszavazásnak, annak semmi köze sincs a párt választói elismertségéhez, elfogadottságához.

Az MSZP jelenlegi vezetése és vezető testületei – úgy látszik – nem ismerték fel, hogy politikai súlyuk nem attól függ, hogy hány taggal rendelkezik a párt. A választók támogatása a párt közreadott politikájától, a hatalomgyakorlás minőségétől és a kommunikáció sikerességétől függ.
A modern polgári demokráciában működő politikai pártok alapjában „médiapártok”, azaz nem tömegpárti jellegükkel biztosítják maguknak a kormányzáshoz szükséges voksok többségét, hanem folyamatos kommunikációjuk eredményeként alakul támogatási bázisuk. Ez a bázis pedig illékony.
Látható mindez a mai kormánypárt rohamosan apadó támogatottságán.
Az MSZP mindig is hadilábon állt a kommunikációval. Kormányerőként is képtelen volt mindazokat az intézkedéseket – legyenek ezek pozitív vagy negatív töltetűek – eljuttatni saját szavazóihoz úgy, hogy azok támogatásra találjanak. Azt vallotta a párt, hogy „tetteik majd igazolják őket” a választók szemében.
Nos, 2010 bebizonyította, hogy ez nincs így. A párt ma is azzal küzd, hogy minden eredménye – amelyet kétségtelenül elért nyolc éves kormányzása alatt – szertefoszlani látszik. Nem épült be az elmúlt évek politikai közbeszédébe, nem jelenik meg, mint eredmény. Ezzel ellentétben viszont minden hiba, bűn és balfogás felértékelődik, elsősorban az akkori ellenzék és a mai kormánypárt folyamatos karaktergyilkosságai hatékonysága okán.
Ez persze frusztrálja a pártot, annak tagságát és megmaradt támogatóinak nagy részét.
A párt pedig veresége után nem vonta le a tanulságot. Úgy látszik, ma sem teszi azt.
A cselekvés, amely ma látszik – kívülállóként tekintve az eseményekre –, nem eredményes és nem támogatható.
Az egyszerű választó azt várta a szocialistáktól a vereség után, hogy érdemi értékelést végeznek elmúlt nyolc évükkel kapcsolatban. Ez a választó szemében azt is jelentette volna, hogy mindazok távoznak a párt vezető testületeiből, akik a vereséghez vezető utat szimbolizálták a pártban. Elvárta volna a választó, hogy vonuljanak vissza, és egy belátható idő elteltével a párt álljon elő valamiféle koherens, előremutató, érthető módon kommunikálható távlatos politikával.
Elvárja a választó – ha már az ellenzék legnagyobb pártjának mondja magát –, hogy dacára a parlament jelenlegi erőviszonyainak, képes legyen egy valódi szociálisan érzékeny, ám egyben alternatív politikai megoldást felmutatni.
De nem ez történik. A párt a vereség óta eltelt egy év alatt sem talált magára. Politikájára a rögtönzés a jellemző. Nem látható egy stratégia – azon kívül, hogy a jelen kormány intézkedéseit ostorozza –, amely az egész mostani hatalom leváltását szolgálná.
A párt vezető testületei sodródnak az eseményekkel. Őrzik saját presztízsüket, ahelyett, hogy valamiféle kibontakozás felé terelgetnék mind a frakciót, mint a párt egészét.
E halogató taktika azt láttatja, hogy nincs az MSZP-nek kialakult politikai víziója a jövőről.
Persze miért és honnan lenne?
A holdudvarba tartozó értelmiség lassan teljes egészében kihátrál a párt mögül. Az a néhány okos fő, aki még ott sertepertél a párt testületeiben — háttérbe szorul. Háttérbe szorul, mert a mostani pártbeli viták sokkal inkább szólnak egyfajta „status quo” fenntartásáról, semmint a kibontakozás útjairól, módjairól.
A párt politikai tevékenysége kimerül a jelen kormányzópárt – egyébként teljesen jogos – kritikájában és minősítésében. A párt jelen vezetése „baloldali fordulatot” tűz a zászlajára, amikor – megkockáztatom e merész kijelentést a látható kommunikáció alapján – érezhetően gőze sincs arról, hogy mit is jelenthet a „modern baloldali politika” a 21. század Magyarországán és Európájában.
Belpolitikájában pedig – a már említett kormányzati kritikán túl –, hibásan értékeli saját helyét, szerepét a hazai politikai palettán. Nem ismeri fel, azt a tényt, hogy a jelen kormányzat politikáját ellenzők nem jelentik automatikusan a „legerősebb ellenzéki párt” támogatottságának növekedését. Akik ma hazánkban elutasítják a FIDESZ politikáját, azok nem törvényszerűen támogatói az MSZP-nek és a baloldalnak.
E hibás önértékelés pedig kudarcos politikához vezet, és ahhoz, hogy kellő helyzetértékelés és hosszú távú stratégia hiányában, a párt presztízse tovább erodálódik. Tömegtámogatottsága csökken, politikai lehetőségei beszűkülnek. Ahelyett, hogy valóban vezető erejévé válna az ellenzéki csoportoknak és kezdeményezéseknek, marginalizálódik.

A párton belül ma arról folyik a diskurzus, hogy modernizálódjon, nyisson-e az MSZP, vagy határozza meg magát egy elit (de alapvetően konzervatív) baloldali pártnak. Jelen állás szerint az utóbbi vélemény látszik dominánsnak a párton belül.
Nem tisztem értékelni, hogy miként működik a párton belül a véleményalakítás rendszere. Egy azonban kívülről is látszik: A párt ma igen kényes helyzetben van. Nem tisztázott a párton belül az éppen regnáló vezetési szintek támogatottsága sem. (Ezt mutatja a pártszavazásról kialakult vita és annak – főleg a tagság létszámát firtató – kényes része.) Így lehetséges az, hogy kialakult egy felemás helyzet. A tagság egy része a reformokat támogatná (közvetlenül), míg az választott testületek és az apparátus egyértelműen a jelenlegi helyzet fenntartásában érdekelt. A helyzet sakknyelven szólva pattra áll.
A probléma azonban az, hogy a jövő hónapban megtartandó rendkívüli kongresszus és a pártszavazás sem fogja ezt a helyzetet feloldani, bármennyire is erre számít a párt elnöksége. Egyrészt azért nem, mert az idő rövidsége lehetetlenné teszi egy valódi – elegendően előkészített, politikailag, gazdaságilag, szociológiailag stb. alátámasztott – stratégia kimunkálását, amelyet aztán a kongresszus megvitathat. A mostani kongresszus tulajdonképpen a háttérben folyó, párton belüli hatalmi harcok és személyes ambíciók „kibeszélésére” adhat valamiféle keretet, ám az alapproblémát mégsem döntheti el. Mert bármelyik fél kap támogatást, az nem fogja eliminálni az alapvető nézetkülönbségeket.
A legnagyobb vesztesei ennek az ellentétnek azok lesznek, akik vagy a párton belül – vagy azon kívül lelkes támogatókként – szeretnék megoldani a kör négyszögesítését, azt, hogy a MSZP húsz év után képes legyen megújítani önmagát. Ez a megújítás megkerülhetetlen.
Megkerülhetetlen a társadalom érdekében is.
A jövő hónap nagy kérdése, hogy felülkerekedik-e a személyes presztízseken a józan politikai pragmatizmus.