GONDOLATOK HOLOKAUSZT KÖZPONT ÜRÜGYÉN

Az elmúlt napokban elég nagy port vert fel a Páva utcai Holokauszt Dokumentációs és Emlékgyűjtemény élén véghezvitt személyi változások sora. Ez a különböző médiumok megfelelően kitárgyalták az elmúlt időszakban (lásd a mellékelt linkeket).

Az mindenki számára tudott szervezeti forma, hogy a központ közalapítványként működik. Egy évvel az ezredforduló előtt alapította a Magyar Köztársaság kormánya – az 1990-ben civil kezdeményezésre alakult Magyar Auschwitz Alapítvány jogutódaként –, 2002-ben pedig annak helyéről, a Páva utcáról.
„Az intézmény tudományos, oktatási és kulturális központ” — áll a központ honlapján. Ugyanitt olvashatunk a Központ küldetéséről és jogi helyzetéről is.
A közalapítványt kuratórium felügyeli. Ez év márciusában az alapító módosításokat hajtott végre a Közalapítvány Alapító Okiratában, a közigazgatási és igazságügyi miniszterhez delegálva az alapító képviseletét.
Mivel nemzeti intézményről van szó, így a közalapítványi státus nyilvánvaló és a gyakorlati működésben is hasznos. Kiemelten közhasznú intézményként számos – a költségvetési támogatáson túl – forrás nyílik meg előtte mind a hazai, mind a nemzetközi pályázatokon.
Együttműködnek a MAZSÖK-kel, amelyet nemzetközi szerződések előírásainak megfelelően alapított a Magyar Köztársaság kormánya 2007-ben.
Nemzeti intézmény, számos honfitársunknak – így az izraelita közösségeknek kiemelkedően – ad semmivel nem pótolható ismereteket identitásuk megkeresésében, annak ápolásában.
Éppen ezért, ha az alapító – akinek erre természetesen joga van – íly módon nyúl bele a közalapítvány életébe, elvárható lett volna, hogy az kiváltson valamiféle reakciót a magyar zsidó közösségből.

Ennek az elvárásnak természetesen semmi köze a most leváltott és kinevezett intézményi vezetőhöz. Szakmailag semmi kifogása nem lehet senkinek dr. Szita Szabolcs személye ellen. Eddigi tudományos munkája referencia arra nézve, hogy a magyar zsidóság története híven, minden torzítás nélkül jelenik meg majd a központ minden tevékenységében.


Mégis, akkor mi az, ami felkeltette az érdeklődésem?


Az, hogy sem a kuratórium tagjai, sem a magyar zsidó közösségek képviselői nem emelték fel a szavukat a korábbi igazgató – rapid – menesztése ellen. A kormány – bármennyire is alapító, és jogszerűen járt el – intézkedése, indoklás nélkülisége mégis csak példa nélküli az intézmény életében. Ha pedig nem emelik fel a szavukat, a munkáját egyébként közmegelégedésre végző, igazgató mellett, akkor az azt jelenti, hogy feltétel nélkül behódolnak a mindenkori hatalomnak.
Könnyű a bloggernek — mondhatják, hiszen nem lát bele a háttéralkukba, az igazi mozgatórugókat esetleg nem ismeri.
A véleményem pedig éppen ezért érdekes. Mentes vagyok minden elfogultságtól. Semmi sem befolyásol.

Az esetről – így kívülről szemlélve – az látszik, hogy veszélyes útra tévedtek. Mint az dr. Feldmájer Péter „meg nem jelent interjújából” kihámozható, az elmúlt húsz esztendőben a zsidó közösségek nagy utat tettek meg. Rátaláltak régi hagyományaikra, és új identitást tudtak kiépíteni a fiatal korosztályokban, gazdagítva ezzel a hazai kultúrát, és nem utolsó sorban, a magyar zsidó kultúrát.
Tették ezt mindannak ellenében, hogy az elmúlt esztendőkben felerősödött Magyarországon az antiszemitizmus és a rasszizmus.
Ma újra arról beszélnek egyesek, hogy készen áll a bőrönd…
Ez pedig nem jó! Nem jó, sőt tűrhetetlen!
Minden olyan „hallgatás” – amelynek indoka sokféle lehet – azt a látszatot kelti, hogy a közösség behódol (visszhang nélkül hagyja) az állami, kormányzati ultimátumoknak. Ezzel errodálja eddigi eredményeit, és igen rossz képzeteket hoz vissza a múltból.
Lehet, hogy tévedek, de nem leltem fel a közösségek „hivatalos” véleményét az ügyről.
Ámbár lehet, hogy nincs is véleményük, mert végül is egy állami közalapítvány belső dolgai nem kell hogy érintsék őket. Talán még akkor sem, ha ez az intézmény a zsidóság történelmének soha el nem feledhető szakaszához kötődik.

(Az illusztrációk a központ honlapjáról, az Origo.hu-ról és a MAZSIHISZ honlapjáról származnak)