MI LESZ VELED EMBERKE?

Forrás: Internet

A hazai közélet egyre abszurdabb történései lassan kezdik felőrölni a toleranciát. A korai Kádár-korra hajazó kormányzati döntések csak az idősebb generációban verik ki a biztosítékot, a rendszerváltás után született nemzedék (immár negyedszázados születésnapját ünnepeli, aki 1990-ben jött a világra) és az azt megelőző tíz év szülöttei nem ismerik fel a lopakodó (soft) diktatúra veszélyeit.

El lehet persze vitatkozni azon, hogy ez most diktatúra-e vagy valami más – önkényuralom, esetleg tekintélyuralmi rendszer, inkább valami más jelzős szerkezet –, de a lényeg nem ezen van.

A lényeg a magyar társadalom viselkedése. Az egyszerű emberek – választópolgárok sokasága – reakciója mindarra, amit a hatalom művel. Ezek a válaszok pedig halkak, vagy egyáltalán nincsenek is.

Hankiss, valamikor még a hetvenes években megjelent Diagnózisokban, nagyon szépen leírta a késő Kádár-rendszer társadalmi valóságát, és abban az egyén jelentőségét. Ha az egyén alapvető szocializációja az alárendelt lét – drasztikusabb fogalmazással: szolgalélek, alávetett tudat –, akkor az önálló gondolkodásnak, a felelősségvállalásnak és az egyéni (egyben közösségi) kezeményezésnek és érdekérvényesítésnek nincs valós lehetősége.

Hiszen ez a fajta lét arra szoktatja az átlagembert, hogy maradjon meg a saját kis terében (egyén, család, saját egzisztenciális problémák) és azt ne kösse össze az ország helyzetével, a hatalom milyenségével.

Ha olyan gonddal szembesül, amely meghaladja egyéni lehetőségeit, akkor jajveszékelve fordul az „államhoz”, hogy az segítsen és oldja meg azokat. Az állam (a politikai hatalom) természetesen – hiszen ez az érdeke – rájátszik erre az attitűdre. Mint jóságos igazságosztó lép fel, felmentve az alattvalót a gondolkodás és a cselekvés kényszere alól.

Forrás: Internet

Egyszerű ez, mint a faék!

A polgár – de ki is beszél kis hazánkban polgárról, amikor ez az emberfajta történelmünkben mindig is kisebbségben volt, gondolkodásmódja nem terjedt el a társadalom mélyrétegeiben, nem vált a mindennapok rutinjává –, már akit a hatalom annak nevez, habzsolja a kész propaganda paneleket, belenyugszik abba, hogy folyamatosan fosszák meg az önálló gondolkodás lehetőségeitől. Az oktatási rendszerekben az elmúlt negyedszázad alatt végbement dúlás, az utóbbi öt év ezt is felülmúló bűnei az egész társadalomra (paradox módon magára a politikára is) ütnek vissza hosszú távon.

Az alapfokú oktatás mérhetetlen lebutítása, a modern pedagógiai eljárások és módszerek szisztematikus kiszorítása azt eredményezi, hogy már a közép- és felsőoktatásba belépők is hiátusokkal rendelkeznek.

Forrás: Internet

A társadalom fokozatosan butul el. Látható, hogy ez a politika és hatalom érdeke, hiszen az alul tájékozott, a napi kérdésekben eligazodni képtelen (tudáshiánnyal küzdő) embereket sokkal könnyebb manipulálni, mint azokat, akik képesek önálló véleményt megfogalmazni egyes dolgokról.

Ezért is tapasztalható, hogy a „nagy dolgok” iránt közönyösek az emberek. Azt még felfogják, hogy bizonyos döntésekbe egész egyszerűen nincs beleszólásuk (ezt meg is erősíti a helyi hatalom), a nagy összefüggésekről sem alakítanak ki véleményt, mert ehhez hiányzik a tudás. 

A tömegkommunikációban megjelenő „beszélő fejek” olyan nyelven és szavakkal beszélnek, amelyet meg sem értenek! Így aztán nem is veszik maguknak a fáradságot, hogy saját maguknak értelmezzék azt.

A legegyszerűbb üzenetet értik meg: ez jó, ez nem! Részben ez a szélsőségesek titka. Nem bonyolítják a dolgokat, egyszerű, érthető magyarázatot adnak a problémákra. Ezt pedig a nagy többség elfogadja még akkor is, ha a magyarázatok velejéig romlottak és hazugak. A egyszerű emberek többsége nincs abban a helyzetben, hogy tudatilag felmérje a propaganda álságosságát.

Nem gondolkodik, hanem hisz! Hisznek, abban amit valakik mondanak, mert olyan szimpatikusnak tűnnek. És főleg nem engem hibáztatnak a sok rosszért, ami ért! Nem kell cselekednem, nem kell gondolkodnom, csak elfogadni a hatalom kínálatát.

Mondom: egyszerű ez, mint a faék! Csak az a baj, hogy a faékkel maximum a tüzelőt lehet hasítani, vagy kitámasztani az ajtót, hogy be ne csapja a huzat, ám országot gyarapítani vele a XXI. században igen bajos!

Ceterum censeo OV esse delendum!

TAPOLCA —EGY VÁLASZTÁS TANULSÁGAI

A szerző felvétele

Amíg Budapesten délután több tízezer ember – alsó becslés alapján legalább 20 ezer fő – vonult az Élet menetén másfél óra hosszat az Andrássy úton, addig a tapolcai választási körzetben időközi választást tartottak a megüresedett képviselői mandátumért. (A helyi országgyűlési képviselő még januárban hunyt el – nyugodjon békében!)

A választási körzetben 70903 szavazásra jogosult állampolgár lakik. Három nagyobb település – Tapolca, Sümeg és Ajka – lakói természetesen döntő befolyást gyakorolnak a körzet szavazatainak megoszlására, a politikai paletta színeire.

A három esélyes jelölt közül Rig Lajos (Jobbik) nyerte el a mandátumot. Ezzel kétségtelenül új fejezetet nyitott a Jobbik történetében, hiszen első alkalommal nyert a szélsőjobboldal egyéni mandátumot.

A választási eredmények közzététele során, ahogyan egyre jobban kiviláglott a Jobbikos győzelem, a különböző elemzők mindenféle véleményüknek adtak hangot, szájízük, elkötelezettségük szerint.

Próbáljunk meg egy kis rendet rakni a győzelmi jelentések, a lekicsinylő szólamok és a fanyalgó értékelések között.

Kezeljük ezt a választást annak, ami: időközi megmérettetésnek Nyugat-Magyarország egy körzetében. Ebből az eredményből túlzott következtetéseket levonni a jövő politikai következményeire – enyhén szólva is –: bornírt kísérlet.

Lássuk először a tényeket. A választási törvény „furcsaságai” alapján a nyilvánosságra került százalékos eredmények végül is valódiak, de nem igazak. A már említett 70 ezer főből mindössze 29496-an vették maguknak a fáradságot, hogy az urnák elé járuljanak. Ez már eleve azt jelenti, hogy a választóknak kevesebb, mint felét érdekelte a politikai küzdelem. A többi valószínűleg azért maradt otthon (vagy a kiskertben), mert pontosan tudta, hogy az a jelen hatalmi helyzeten semmit sem változtat.

A számoknál maradva: az első helyezett Rig Lajos (Jobbik) 35,29 százalékos aránya azt jelenti, hogy mindössze 10354 szavazatot kapott. Ez pedig az ott élőknek csak 14,6 százaléka. A második helyen végzett Fenyvesi Zoltán (FIDESZ) 10093 szavazata pedig 14, 2 százalékot jelent. A baloldali demokratikus jelölt: Pad Ferenc 7712 szavazata 10,8 százalékot teljesített.

Miért is érdekes ezt így számolni? Az eredmények jól mutatják, hogy a távol maradókat nem érdekelte ez az egész cirkusz. Tették a dolgaikat, a legkisebb problémájuk is nagyobb annál, mint a választás. Pontosan tudják, hogy ebben a rendszerben nem várhatnak szinte semmit, ami közvetlenül jobbítaná életkörülményeiket. Nem lesz ettől több munkahely, nem kerül több támogatás — és úgy általában semmi sem változik a saját életükben.

A politikai elit egész egyszerűen képtelen arra, hogy olyan programot mutasson fel, amely – csak egy kicsit is – megmozgassa a tömegeket. A lózungokból mindenkinek elege van, de sehol sem talál valódi kibontakozási lehetőséget. Ez pedig egyre mélyebb közönyt szül, egyre apolitikusabbá teszi az emberek többségét.

Lehetne most itt elemezni azt, hogy mivel érte el a Jobbik ezt a sikert (tudós elemzők szerint: „Jobbik jelenség”), ám az kétségtelen, hogy a szélsőséges párt egyetlen jelöltje sem spórolta meg a „talpas” munkát. Évek óta járják elég rossz ízű bulvár magyarázataikkal saját körzeteiket. Úgy állítják be magukat, mintha valódi alternatívát jelentenének.

A FIDESZ lanyha kampánya pedig azt mutatta, hogy a kormányzó párt pontosan tudja: a hatalmat így sem lehet „kicsavarni a kezéből”, hiába nincs kétharmados többség, parlamenti aránya még így is nyomasztó.

A demokratikus ellenzék (benne az MSZP-től a DK-n át az LMP-ig) pedig még mindig azt hiszi, hogy kacifántos magyarázatokkal, a saját politika különbségének hangoztatásával előnyre tehet szert az ellenzéki oldalon. Most újra bebizonyosodott, hogy mindez öngyilkos taktika.

Forrás: Internet - MNO.hu

Az ország – jelen esetben pedig a választókörzet – többsége pedig elutasítja a most hatalmon levők kormányzását, de teljes szívvel nem igazán támogatja azt az ellenzéket, amely most regnál.

Ha politikailag és gazdaságilag rendet akar tenni az ellenzéki erő (erők) az országban végre fel kellene ismernie: nincs más útja, mint a valódi politizálás. A politikát le kell vinni a választók szintjére, és ott elmagyarázni, hogy milyen elvek és gyakorlati lépések sorozatából kívánják kivezetni az országot borús helyzetéből. Amíg erre nem döbbenek rá, addig az út – demokratikus módon – nyitva marad a Jobbik előtt. Ennek pedig beláthatatlan következményei lesznek. 

Egy figyelmeztetés már elhangzott hónapokkal ezelőtt az USA részéről, és halk figyelmeztetések az EU háza tájáról. Most pedig minderre ráfejelt a gazdasági életben igen nagy befolyással rendelkező Zsidó Világkongresszus elnöke is.

Szóval van min elgondolkodnia a demokratikus ellenzéknek.

Ceterum censeo OV esse delendum!

MOZGALMAS HÉTVÉGE — ÁRNYAKKAL

Költészet Napja, Tüntetés a károkozás ellen, Élet Menete.

A szerző felvétele

Három markáns program — más-más tartalmakkal. Akik a Szabadság téren gyülekeztek szombaton, hogy József Attilára emlékezzenek a Szabadság színpadán, elmerülve a költő műveinek különböző előadásában, majd azt követően vették magunknak a fáradságot, hogy sétáljanak egyet a belvárosban, nincsenek felkészülve arra a kontrasztra, ami a Vörösmarty téren fogadja őket.

Egy kis emelkedettség a versek hallatán, majd egy könnyű séta az átalakított Október 6-a utcán, ahol a fáradt külföldi és hazai vándor presszók, éttermek láncolatának kínálatából válogathat. Decens, visszafogott – mondhatni harmonikus, de modern – környezet.

Ám, ahogy az ember fia belép a Vörösmarty térre földbe gyökerezik a lába.

Időutazásra érkezünk. Április közepére valahogy itt maradt az adventi vásár. A téren szinte mozdulni sem lehet a sokféle bódétól, az azok közé letett padoktól.

Ahogy mondani szokás van itt minden, mint a jó boltban! A sült szopós malactól a megmaradt kézműves karácsonyfadíszig (!) — szinte minden.

Szegény Vörösmarty szomorúan nézi a lábai elé települ „Hungdog” kolbászsütő bódéjának hátsó falát. A tér platánjai pedig békésen cipelik a (kicsit ízléstelen) lampionok tucatjait.

Persze a tisztelt olvasó mondhatja, hogy mire e fikázás, hiszen mindez bevételt hoz, kell a népnek meg a kerületnek a turistáktól származó bevétel.

No, ez az a vélemény, ami kritikát igényel.

Lehetséges, hogy ez a kavalkád valóban hoz készpénzt az önkormányzatnak, hiszen bizonyára nem ingyen mérik a területfoglalást. A kérdés azonban az, hogy ez a bevétel (amelynek java bizonyára nemes célokat is szolgál a kerületben – itt és most ne is említsük azt a lehetőséget, hogy az engedélyt kiadók is megtalálják a maguk hasznát ebben –, megéri-e azt, hogy a belváros egyik ékkövét ilyen zsibvásárrá silányítsák.

A vendéglátásra nincs is igazán szükség, hiszen a téren ott van a nagy múltú Gerbaud, a szomszédos, néhány lépésre levő utcák pedig tömve vannak a vendéglátás szinte minden formájával a fastfoodtól a minden igényt kielégítő éttermekig, kávézókig, kocsmákig.

Szóval a kontraszt nagy. Érdemes lenne elgondolkodni a helyi önkormányzatnak, hogy ezt az áldatlan (bár bizonyára kifizetődő) helyzetet felszámolja. Jó lenne újra sétálni (nem lökdösődni) a téren, leülve a felújított padokra és élvezni a platánok adta árnyékot.

Ceterum censeo OV esse delendum!

A KIRÁLY MEZTELEN

Forrás: Internet

Az elmúlt hetek botrányai – brókercégek fizetésképtelenségei, 150-200 milliárd szinte nyom nélküli eltüntetése, a paksi atomerőmű fűtőelemeinek ellátási szerződései, a vasárnapi bolt bezárások,  stb. – újra és újra kiverték a biztosítékot a gondolkodó, a közéletet figyelemmel kísérő embereknél.

Egy nálunk „boldogabb”, a polgári demokrácia szabályai szerint élő országban már tömegek vonultak volna az utcára, követelve a fejük felett hozott ostoba intézkedések visszavonását, a tolvajok megbüntetését.

Kis hazánkban azt tapasztaljuk, hogy a „zemberek” sztoikus beletörődéssel veszik tudomásul, hogy totálisan hülyéknek nézik őket. A kormány folyamatosan hazudozik. Most legutóbb éppen Lázás János ujjongó jelentését cáfolta az unió illetékese. A miniszterelnöki hivatal államtitkára széles mosollyal nyilatkozta, hogy megállapodtak az Euratommal a felépítendő erőmű fűtőelemeinek szállításáról. Alig telt el két nap, az illetékes cáfolta a magyar politikus állítását. Nem csak azt, hogy megállapodás született, hanem azt is, ami a tárgyalásokon elhangzott.

Maga a miniszterelnök is belerohant a virtuális „kokiba”, amikor arról nyilatkozott, hogy az ő utasítására vonta ki a pénzt a külügy a Questorból.

Szóval a jó magyar közmondás szerint könnyebb utolérni a hazug embert, mint a sánta kutyát.

A kormányváltás idején kerül elő a „csontvázkérdés”, azaz az új hatalom milyen eltitkolt, vagy elfedett disznóságokat talál elődjei intézkedései között. Ennek a kormánynak már azt sem kell megvárnia, hogy jöjjön egy új és leváltsa. Magától képes arra, hogy borogassa kifelé a csontvázakat a szekrényből.

Mindez azt mutatja, hogy egyre kevésbé képesek a saját maguk előállította helyzeteket kezelni. A királynak lehet ugyan új ruhája, ám mindenki számára kiderül, hogy az nincs, a hatalom a maga pőreségében jelenik meg a szemünk előtt.

Nagyon úgy néz ki, hogy szövetségeseink számára is egyre kínosabb az Orbán-kormány ügyeinek magyarázata. Az Európai Unió illetékesei is besokalltak a sok hazugság és kettős beszédtől. Persze nincs joguk politikailag „beavatkozni” egy tagállam belső ügyeibe, de azért ne gondoljuk, hogy eszköztelenek.

Inkább azt láthattuk az elmúlt években, hogy nem nagyon akarták ezeket az eszközöket alkalmazni, mert belátták, hogy azok alkalmazása nem a hatalmat gyengítené, hanem a magyar társadalom egészének okozna óriási problémát.

Forrás: Internet

Mostanára azonban – úgy látszik – betelt a pohár. Az Unió leállította a magyar autópálya építés finanszírozását, kartell-gyanú miatt. Már náluk is kiverte a biztosítékot a négymilliárdos kilométerenkénti ár. (Most ne részletezzük azt, hogy ebből az irdatlan támogatási összegből mennyi jut a FIDESZ-közeli vállalkozásokhoz, és azokon át a politikai hatalom prominenseihez.)

A pályaépítés körüli machinációk tehát már azt mutatják, hogy a jelen hatalom nem csak a magyar polgárok pénzére ácsingózik, hanem szemérmetlenül lenyúlná a nyugat-európai adófizetők támogatásra szánt euróit is. Arra számítottak, hogy ugyanúgy nem lesz ennek komolyabb következménye, mint ahogy a hazai környezetben sem voltak.

Tévedtek!

A meztelen király – hasonszőrű szolgálóival – még randalírozik. De azért bízunk abban, hogy előbb utóbb az egész társdalom észreveszi, hogy mindez elfogadhatatlan.

Ceterum censeo OV esse delendam!

SEMMI SEM VÁLTOZIK

Forrás: kepafalon.hu - Pellei Fruzsina festménye

Lassan egy hónapja, hogy nem írtam új posztot. Ez persze nem jelenti azt, hogy nem vettem volna észre, hogy mi minden történik kis hazánkban. Csak úgy voltam vele, hogy a napi aktualitások (néha egészen irracionális történések) kiverik ugyan a biztosítékot, de a megszülető reakciók és vélemények ugyanolyan gyorsan enyésznek el, mint ahogyan születtek. Meghaladja őket a hatalom kapkodásának frekvenciája.

Ezzel persze nem azt mondom, hogy nem érdemes reagálni valamire, de a lerágott csontokon már nem érdemes csámcsogni.

Talán csak egy szóra érdemes dolog van, amivel foglalkozni kellene, és elgondolkodni azon. Ez pedig a veszprémi választásokból levonható tanulságok. Nem szeretném értékelni, sem elemezni a médiában elhangzott véleményeket, mert azok – talán a „hivatalos médiumok” kivételével – vagy túlértékelték Kész Zoltán eredményét, vagy egészen félremagyarázták azt.

Ez a „győzelem” ugyanis nem rendítette meg a FIDESZ hatalomgyakorlását. Talán csak egyetlen következménye lesz: a kormánypárt ezentúl még nagyobb elánnak fogja óvni az eddig elfoglalt pozícióit.

Forrás: Internet

Várhatóan felélénkül a „hurrá propaganda” – és ha ez nem lenne elég, bevethetőek az eddigi módszerek a latens vagy konkrét fenyegetés. Ennek pedig az lesz az eredménye, hogy a választásokig hátra levő időben még jobban elhülyítik a választókat. És ez ennek az egésznek a lényege. A FIDESZ ugyanis felismerte 2002-es veresége után, hogy ész érvekkel, a politikai kommunikáció nyelvén ennek ez országnak a nagy többsége nem ért.

Az egyszerű választónak semmit sem mond, hogy gazdasági szükségszerűség; nem érti a szabadság, a liberális állam szükségességét. Nem tud különbséget tenni a olyan fogalmak között, mint a liberalizmus (politikai filozófia, az állampolgári egyenlőség és szolidaritás eszmerendszere) és a (neo)liberális gazdaságpolitika (a gazdaság szervezési elvei, működésének korlátai és korlátlanságai, a piac szabadsága és bizonyos korlátozása) között.

Azért hallgat az antikommunista szólamokra, mert elfeledte már, hogy ebben az országban soha nem volt kommunizmus (a szó eszmei értelmében), és hogy egy diktatúra miként definiálja magát, az végül is csak elnevezés kérdése.

Így amikor visszaköszönnek egyes „a nép érdekében való” intézkedések, akkor de ja vu érzése támad, és hirtelen visszaképzeli magát a langymeleg Kádár-korba. Csakhogy az a korszak immáron negyed százada véget ért. Azóta felnőtt egy korosztály, amely többé-kevésbé elsajátította a polgári demokratikus értékrend egyes elemeit, képes élni az intézményrendszer nyújtotta lehetőségekkel. Ám igazi polgárnak mégsem tekinthető. Bennük él még az, amit szüleik plántáltak beléjük, a zsigeri alattvalói attitűd. (Aki ezt nem hiszi, olvassa a nemrég elhunyt Hankiss Elemér tanulmányait a témában.)

Ez az alattvalói attitűd pedig egy végzetes következménnyel jár: a passzivitással. Ez a tömeg az, amely a választási statisztikákban úgy jelenik meg, hogy el sem megy szavazni. Pedig ez a tömeg az, amely a legkiszolgáltatottabb, amely a leginkább érdekelt abban, hogy a jelenleg regnáló hatalom megbukjon.

Ne érjen az a bírálat, hogy a passzívakat hibáztatom, mert tudom: ennek a tömegnek a legkisebb gondja is nagyobb annál a mindennapokban, hogy országos politikáról, eszme és intézményrendszerekről gondolkodjon. Lefoglalja az, hogy a legelemibb szükségleteit képes legyen kielégíteni: legyen mit enni, legyen fűtés stb.

Forrás: Internet

Ám mégis: tudniuk kell, ha valamit is javítani akarnak elesettségükön, akkor ki kell nyilvánítaniuk elégedetlenségüket. Nem várom el tőlük, hogy százával-ezrével vonuljanak tüntetni, hiszen útiköltségre sem jut. De, ha már „helybe megy” a választás lehetősége, akkor éljenek vele!

Nem elegendő a politikailag aktív szavazói bázisokat „mozgatni”. Úgy nem megyünk semmire hiszen ezek összlétszáma nem teszi ki a társadalom harmadát.

Az a generáció, amely már a rendszerváltás után szocializálódott, az kifejezi kívánságait, él a lehetőségeivel: itt hagy csapot-papot és boldogulását a Lajtán túl keresi. Ma már egyre több az a család, amelyben egy-vagy két gyerek, rokon külföldön él, dolgozik, jut egyről a kettőre.

Ez azonban tragikus következményekkel járhat: az ország elveszti a legértékesebb fiataljait, akikre  a jövőt lehetne építeni.

Az ellenzék politikai pártjainak ebben van a felelőssége: olyan utat mutatni – egyszerű szavakkal és mondatokkal –, amely valós kilábalást jelent a jelenlegi „nemzeti együttműködés” hazug rendszeréből.

Ceterum censeo OV esse delendam!

VIHAR EGY „TÁNYÉR GULYÁSLEVESBEN”

Forrás: Internet

A hétvége Simicska Lajos vulgárisan megfogalmazott, sommás véleményétől volt hangos.  Ez ezért is érdekes, mert ezt Mari néni is megértette, aki  eddig szinte vallásos meggyőződéssel függött az ország miniszterelnöke minden megnyilatkozásán. Mici (lopott elnevezés, lásd Facebook: OV geci; mi ci? = Mici) pedig meg sem szólalt e kirohanásokkal kapcsolatban. Két napon keresztül szinte másról sem szólt a média, mint ennek tárgyalásáról.

Azt hiszem, hogy néhány véleménytől eltekintve (Kéri László, Vásárhelyi Mária — ATV) rossz nyomon járnak az elemzők. Ahogyan azt már szeptemberi blogomban is jeleztem, a dolog sokkal bonyolultabb annál, hogy miként működik ezután a HírTv vagy a Magyar Nemzet című újság.

Mi az alapvető gond: egyrészt az, hogy a 2014-es kormányváltás után ugyan a mai kormányzat eltávolított az államapparátusból sok olyan személyt, akik úgymond „Simicska érdekeltségébe tartoztak”, de a helyükre kinevezett bólogatójánosok kétségtelenül „szerényebb képességekkel” rendelkeznek. Lehetséges, hogy a kormányzatnak – és a miniszterelnöknek – erős elhatározása, hogy Lajost megfosszák a szürke eminenciás státusától, ám ezt – ha minden állami adminisztratív eszköz rendelkezésükre is áll – nem egyszerű véghezvinni.

Forrás: Internet

Simicska birodalma ugyanis át meg átszövi a magyar gazdaságot. Érdekeltségei között a legjelentősebb a KÖZGÉP, aminek bevételei az elmúlt években ugrásszerűen növekedtek. De mire ez a nagy állami támogatás? Erre a legvalószínűbb választ a már fent említett TV-s műsorban Kéri László adta meg: Simicska tartotta fenn ugyanis a FIDESZ-t ellenzékben töltött nyolc esztendeje alatt. Ezt a pénzt pedig valahogy vissza kellett juttatni a bőkezű szponzornak.

Orbán új politikája – amiben  Simicska, saját nyilatkozata szerint, nem akart részt venni – azt eredményezte, hogy a miniszterelnöknek létre kellett hoznia az új oligarcha réteget, amely feltétlen lojális hozzá. Meg is találta ezeket például Mészáros Lőrinc és Garancsi István személyében. Igyekszik is a kormány mostanában mindenféle állami megbízással erősíteni őket.

Szerintem azonban ez nem elég ahhoz, hogy Simicskát kibillentsék jelen gazdasági helyzetéből. Egyrészt elegendő tartalék áll rendelkezésre, másrészt vagyonának egy jelentős része már réges-rég nincs Magyarországon, kivonta azt a magyar hatóságok hatóköréből.

A FIDESZ-en belüli hatalmi harc Simicska fellépésével úgy látszik egy újabb fejezethez érkezett. Ez pedig nem gazdasági, hanem politikai és uralmi kérdéseket érint. Az elmúlt három esztendőben üstökösként feltűnő – meglehetősen gátlástalan – „ifjú törökök”: Lázár János, Szíjjártó Péter, Rogán Antal nem igazán hajlandó lemondani arról a „jóról”, ami a politikai hatalommal jár.

Egyre jobban kiviláglik a párton belüli harc a „régi FIDESZ” értékeit vallók és a hatalmi pragmatisták között. Mindez egyre inkább látható a szavazók számára is. (Ezt alátámasztják a közvélemény kutatások eredményei is, a FIDESZ harmadát vesztette el támogatóinak.)

Forrás: Internet

A jelen ellenzék számára ez a belső harc pillanatnyilag irreleváns abból a szempontból, hogy növelheti –e támogatottságát ezáltal. Az ellenzék csak úgy használhatja ki ezt, ha képes – a rendelkezésre álló információk alapján – rávilágítani arra, hogy ez az egész gazdasági-politikai konglomerátum mennyire korrupt és maffiaszerű. Ezzel elérheti azt, hogy a mostani „ingadozó és bizonytalan” szavazók közül megnyerhet tömegeket. Különösen érdekes ez abban az összefüggésben – ami a Mezőtúron történt a hét végén –, hogy a Jobbik fokozatosan tör előre, amely megakadályozása minden demokratikus pártnak alapvető célja.

A FIDESZ eróziója során az ellenzéknek kínosan kell figyelnie arra, hogy megfelelő jövőkép felvázolásával kihúzza a szélsőséges pártok alól a talajt. Sajnos erre ma még nem látunk hatékony lépéseket.

Ceterum censeo OV esse delendum!

AZ ANGYAL NYOLC ÓRÁJA

Forrás:Internet

Angela Merkelt úgy várta a magyar politikai élet mindkét pólusa, mint valamiféle igazságosztó angyalt, aki majd jól helyre teszi ezt a kis magyar abszurdot.

Azt hiszem csalódnia kellett mindenkinek.

Ha semmi mást nem veszünk figyelembe, mint a tegnapi média visszhangot, már ott is egészen elképesztő különbségeket vehettünk észre. Mind a két politikai oldal fokozott habzású propagandát folytatott a német kancellár asszony látogatásával kapcsolatban.

A kormányoldal azt igyekezett bizonygatni, hogy „minden rendben”, mert az úgynevezett „illiberális demokrácia is csak egy perc 20 másodpercre került szóba” (lásd: Szíjjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kedd reggeli nyilatkozata).

A baloldali médiumok (élükön az ATV-vel) pedig azt feszegették, hogy a diplomácia cizellált nyelvén azért Merkel mégis csak megmondta a magáét.

Mi a gondom az egésszel?

Alapvetően az, hogy a kancellár látogatását mindkét politikai erő a saját maga érvrendszerének szolgálatába akarta állítani, akkor, amikor tulajdonképpen ennek a látogatásnak nem volt mérhető politikai célja.

Forrás: Internet

Angela Merkel nem hivatalos látogatásra érkezett Magyarországra, a szegedi egyetem több hónappal ezelőtti meghívásának eleget téve, hogy átvegye díszdoktori oklevelét. Ez támasztja alá, hogy nem kormányküldöttséggel érkezett, csak legszűkebb stábjának egy-két tagját hozta magával (és természetesen biztonsági embereit). Ugyancsak ezt bizonyítja a különböző helyeken eltöltött idő is.

A diplomáciában bevett szokás, hogy egy nem hivatalos látogatás során a magas szintű vezető udvariassági látogatást tesz a fogadó ország vezetőinél. Ami meg is történt. nem egészen egy órát töltött el a miniszterelnöknél, még ennél is kevesebbet a köztársasági elnöknél.

Az előbbivel korrekt és baráti „beszélgetést” folytatott, amelyben megemlítette a két ország közti kényes kérdéseket: a német befektetők és itt működő cégek gondjait, bajait, valamint – a már említett nyolcvan másodpercben azt, hogy nem igazán tudja értelmezni a magyar demokrácia jellegét. Hogy ez a véleménybeli különbség kiderült a sajtótájékoztatón, az nem Orbán Viktor kedvére történt.

Így tulajdonképpen csorbult a FIDESZ-nek az a szándéka, hogy a nyilvánosságra kerülő kézfogás mögé olyan tartalmat adjon, ami megegyezik a saját szája ízlésének.

A kormányfői találkozó fontosságát az is megkérdőjelezi, hogy a további programokon a kancellár minden szívfájdalom nélkül lépte túl az előzetesen meghatározott időkereteket. Tovább beszélgetett az egyetemi hallgatókkal, mint azt előre jelezték, és hasonló volt a helyzet a zsidó vezetőkkel folytatott diskurzus esetében is.

Az, hogy az ellenzék persze Merkel minden szavát értelmezte, és ezeket megpróbálta beállítani következetes Orbán-kritikaként, ez szintén csak a propaganda kategóriájába tartozik.

A látogatást megelőző tüntetések mondanivalója valószínű sokkal nagyobb mértékben jutott el a német kancellárhoz, mint azt néhányan gondolják, de ezért az Alkotmány utcában kifeszített plakát, miszerint „Angéla ments meg minket a gonosztól” — némi túlzásnak és a helyzet teljes félreértelmezésének bizonyult.

Forrás: Internet

Végre a magyar társadalomnak tudomásul kellene vennie – bár ez nehezen fog menni, mert évszázadok óta az ellenkezőjéhez van szokva –, hogy saját helyzetét csak saját maga képes megváltoztatni. Az Európai Unió egyetlen vezetője, egyetlen uniós kormányfő – legyen bármekkora a tekintélye és befolyása – sem fogja „leváltani” a jelenleg regnáló kormányt.

Ennek alapvetően két oka van. Az egyik – tetszik ez az ellenzéknek vagy nem, mindegy –, hogy Orbán Viktor és kormánya demokratikus választásokon került 2010-ben hatalomra. A másik pedig az, hogy az európai uniós kormányfők mindegyike demokrata, tiszteletben tartja országunk szuverenitását, és esze ágában sincs belpolitikai purparlékba beleszólni.

Nem volt – és nincs ma sem – igaza Orbán Viktornak 2011. március 15-én, amikor is Brüsszelt és Moszkvát egyformának tekintette.

A „Tavasz jön, Orbán megy” jelszó nagyon jó, sőt kifejezi nagyon sokak kívánságát, de ez nem attól válik valóra, hogy hazánkba látogat a német kancellár és mint egy tanító néni azt mondja: „Hülye vagy fiam! Ülj le, egyes!”

Ezt a verdiktet csak a magyar társadalom mondhatja ki a rendelkezésre álló eszközzel, a demokratikus választásokkal. El kell menni szavazni és le kell váltani azt a kormányt, amelyről az a vélemény, hogy nem képviseli az érdekeit a választóknak. Addig, amíg a választópolgárok több, mint 40 százalékát nem érdekli, hogy mi történik ebben az országban, addig – adott esetben – egy kisebbség dönti el, hogy mi történjen. (Nem idézem ide most a legutóbbi parlamenti választások eredményét, mindenki ismeri azt.) Így fordulhat elő, hogy alig feles szavazataránnyal kétharmados többségre lehet szert tenni, és így fordulhat elő, hogy országos szinten 15-20 százalékos támogatottsággal mindenható kormányzást lehet bevezetni.

Fel kellene már ébredni abból a csipkerózsika álomból, hogy a politika „nagy kérdései” nem érintik a hétköznapi, egyszerű ember. Rá kell döbbenni már végre, hogy azt a nyűgöt, amit a nyakába vett az ország, csak saját maga vetheti le.

Ceterum censeo OV esse delendum.