2015. március 26., csütörtök

A KIRÁLY MEZTELEN

Forrás: Internet
Az elmúlt hetek botrányai – brókercégek fizetésképtelenségei, 150-200 milliárd szinte nyom nélküli eltüntetése, a paksi atomerőmű fűtőelemeinek ellátási szerződései, a vasárnapi bolt bezárások,  stb. – újra és újra kiverték a biztosítékot a gondolkodó, a közéletet figyelemmel kísérő embereknél.
Egy nálunk „boldogabb”, a polgári demokrácia szabályai szerint élő országban már tömegek vonultak volna az utcára, követelve a fejük felett hozott ostoba intézkedések visszavonását, a tolvajok megbüntetését.
Kis hazánkban azt tapasztaljuk, hogy a „zemberek” sztoikus beletörődéssel veszik tudomásul, hogy totálisan hülyéknek nézik őket. A kormány folyamatosan hazudozik. Most legutóbb éppen Lázás János ujjongó jelentését cáfolta az unió illetékese. A miniszterelnöki hivatal államtitkára széles mosollyal nyilatkozta, hogy megállapodtak az Euratommal a felépítendő erőmű fűtőelemeinek szállításáról. Alig telt el két nap, az illetékes cáfolta a magyar politikus állítását. Nem csak azt, hogy megállapodás született, hanem azt is, ami a tárgyalásokon elhangzott.
Maga a miniszterelnök is belerohant a virtuális „kokiba”, amikor arról nyilatkozott, hogy az ő utasítására vonta ki a pénzt a külügy a Questorból.
Szóval a jó magyar közmondás szerint könnyebb utolérni a hazug embert, mint a sánta kutyát.
A kormányváltás idején kerül elő a „csontvázkérdés”, azaz az új hatalom milyen eltitkolt, vagy elfedett disznóságokat talál elődjei intézkedései között. Ennek a kormánynak már azt sem kell megvárnia, hogy jöjjön egy új és leváltsa. Magától képes arra, hogy borogassa kifelé a csontvázakat a szekrényből.
Mindez azt mutatja, hogy egyre kevésbé képesek a saját maguk előállította helyzeteket kezelni. A királynak lehet ugyan új ruhája, ám mindenki számára kiderül, hogy az nincs, a hatalom a maga pőreségében jelenik meg a szemünk előtt.
Nagyon úgy néz ki, hogy szövetségeseink számára is egyre kínosabb az Orbán-kormány ügyeinek magyarázata. Az Európai Unió illetékesei is besokalltak a sok hazugság és kettős beszédtől. Persze nincs joguk politikailag „beavatkozni” egy tagállam belső ügyeibe, de azért ne gondoljuk, hogy eszköztelenek.
Inkább azt láthattuk az elmúlt években, hogy nem nagyon akarták ezeket az eszközöket alkalmazni, mert belátták, hogy azok alkalmazása nem a hatalmat gyengítené, hanem a magyar társadalom egészének okozna óriási problémát.
Forrás: Internet
Mostanára azonban – úgy látszik – betelt a pohár. Az Unió leállította a magyar autópálya építés finanszírozását, kartell-gyanú miatt. Már náluk is kiverte a biztosítékot a négymilliárdos kilométerenkénti ár. (Most ne részletezzük azt, hogy ebből az irdatlan támogatási összegből mennyi jut a FIDESZ-közeli vállalkozásokhoz, és azokon át a politikai hatalom prominenseihez.)
A pályaépítés körüli machinációk tehát már azt mutatják, hogy a jelen hatalom nem csak a magyar polgárok pénzére ácsingózik, hanem szemérmetlenül lenyúlná a nyugat-európai adófizetők támogatásra szánt euróit is. Arra számítottak, hogy ugyanúgy nem lesz ennek komolyabb következménye, mint ahogy a hazai környezetben sem voltak.
Tévedtek!
A meztelen király – hasonszőrű szolgálóival – még randalírozik. De azért bízunk abban, hogy előbb utóbb az egész társdalom észreveszi, hogy mindez elfogadhatatlan.
Ceterum censeo OV esse delendam!

1 megjegyzés:

  1. Kedves Greenbrain!

    "A meztelen király – hasonszőrű szolgálóival – még randalírozik." - és randalírozni is fog, amíg Máriaországamutyisztán minden idők legjobb hátvédje a főügyész székét bitorolja.
    Ebben semmi kétségem.

    "De azért bízunk abban, hogy előbb utóbb az egész társdalom észreveszi, hogy mindez elfogadhatatlan." - hiú ábránd.
    Nem véletlen az, hogy a Fidesz inkább hasonlatos az egyházhoz, mintsem egy politikai párthoz.
    A hit vezérel.
    Mindent.
    Az "egész társadalom" jelentős része vagy képtelen a gondolkodásra, vagy nem érzi szükségét a gondolkodásnak, vagy nem akar gondolkozni.
    Hinni akar, és hisz is.
    Reménykedhetsz abban, hogy a józan ész, a racionalitás veri majd a hitet.
    Mint ahogy bennem is csak a remény él, hogy majd, egyszer...

    "Ceterum censeo OV esse delendam!" - valaha, a zemútnyócévben az eredeti idézettel zártam minden hozzászólásomat egy fórumon.
    Sajnos nem emlékszem, hogy Cato meddig köllött ismételje, míg meghallgatásra talált.

    VálaszTörlés