2015. február 3., kedd

AZ ANGYAL NYOLC ÓRÁJA

Forrás:Internet
Angela Merkelt úgy várta a magyar politikai élet mindkét pólusa, mint valamiféle igazságosztó angyalt, aki majd jól helyre teszi ezt a kis magyar abszurdot.
Azt hiszem csalódnia kellett mindenkinek.
Ha semmi mást nem veszünk figyelembe, mint a tegnapi média visszhangot, már ott is egészen elképesztő különbségeket vehettünk észre. Mind a két politikai oldal fokozott habzású propagandát folytatott a német kancellár asszony látogatásával kapcsolatban.
A kormányoldal azt igyekezett bizonygatni, hogy „minden rendben”, mert az úgynevezett „illiberális demokrácia is csak egy perc 20 másodpercre került szóba” (lásd: Szíjjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kedd reggeli nyilatkozata).
A baloldali médiumok (élükön az ATV-vel) pedig azt feszegették, hogy a diplomácia cizellált nyelvén azért Merkel mégis csak megmondta a magáét.
Mi a gondom az egésszel?
Alapvetően az, hogy a kancellár látogatását mindkét politikai erő a saját maga érvrendszerének szolgálatába akarta állítani, akkor, amikor tulajdonképpen ennek a látogatásnak nem volt mérhető politikai célja.
Forrás: Internet
Angela Merkel nem hivatalos látogatásra érkezett Magyarországra, a szegedi egyetem több hónappal ezelőtti meghívásának eleget téve, hogy átvegye díszdoktori oklevelét. Ez támasztja alá, hogy nem kormányküldöttséggel érkezett, csak legszűkebb stábjának egy-két tagját hozta magával (és természetesen biztonsági embereit). Ugyancsak ezt bizonyítja a különböző helyeken eltöltött idő is.
A diplomáciában bevett szokás, hogy egy nem hivatalos látogatás során a magas szintű vezető udvariassági látogatást tesz a fogadó ország vezetőinél. Ami meg is történt. nem egészen egy órát töltött el a miniszterelnöknél, még ennél is kevesebbet a köztársasági elnöknél.
Az előbbivel korrekt és baráti „beszélgetést” folytatott, amelyben megemlítette a két ország közti kényes kérdéseket: a német befektetők és itt működő cégek gondjait, bajait, valamint – a már említett nyolcvan másodpercben azt, hogy nem igazán tudja értelmezni a magyar demokrácia jellegét. Hogy ez a véleménybeli különbség kiderült a sajtótájékoztatón, az nem Orbán Viktor kedvére történt.
Így tulajdonképpen csorbult a FIDESZ-nek az a szándéka, hogy a nyilvánosságra kerülő kézfogás mögé olyan tartalmat adjon, ami megegyezik a saját szája ízlésének.
A kormányfői találkozó fontosságát az is megkérdőjelezi, hogy a további programokon a kancellár minden szívfájdalom nélkül lépte túl az előzetesen meghatározott időkereteket. Tovább beszélgetett az egyetemi hallgatókkal, mint azt előre jelezték, és hasonló volt a helyzet a zsidó vezetőkkel folytatott diskurzus esetében is.
Az, hogy az ellenzék persze Merkel minden szavát értelmezte, és ezeket megpróbálta beállítani következetes Orbán-kritikaként, ez szintén csak a propaganda kategóriájába tartozik.
A látogatást megelőző tüntetések mondanivalója valószínű sokkal nagyobb mértékben jutott el a német kancellárhoz, mint azt néhányan gondolják, de ezért az Alkotmány utcában kifeszített plakát, miszerint „Angéla ments meg minket a gonosztól” — némi túlzásnak és a helyzet teljes félreértelmezésének bizonyult.
Forrás: Internet
Végre a magyar társadalomnak tudomásul kellene vennie – bár ez nehezen fog menni, mert évszázadok óta az ellenkezőjéhez van szokva –, hogy saját helyzetét csak saját maga képes megváltoztatni. Az Európai Unió egyetlen vezetője, egyetlen uniós kormányfő – legyen bármekkora a tekintélye és befolyása – sem fogja „leváltani” a jelenleg regnáló kormányt.
Ennek alapvetően két oka van. Az egyik – tetszik ez az ellenzéknek vagy nem, mindegy –, hogy Orbán Viktor és kormánya demokratikus választásokon került 2010-ben hatalomra. A másik pedig az, hogy az európai uniós kormányfők mindegyike demokrata, tiszteletben tartja országunk szuverenitását, és esze ágában sincs belpolitikai purparlékba beleszólni.
Nem volt – és nincs ma sem – igaza Orbán Viktornak 2011. március 15-én, amikor is Brüsszelt és Moszkvát egyformának tekintette.
A „Tavasz jön, Orbán megy” jelszó nagyon jó, sőt kifejezi nagyon sokak kívánságát, de ez nem attól válik valóra, hogy hazánkba látogat a német kancellár és mint egy tanító néni azt mondja: „Hülye vagy fiam! Ülj le, egyes!”
Ezt a verdiktet csak a magyar társadalom mondhatja ki a rendelkezésre álló eszközzel, a demokratikus választásokkal. El kell menni szavazni és le kell váltani azt a kormányt, amelyről az a vélemény, hogy nem képviseli az érdekeit a választóknak. Addig, amíg a választópolgárok több, mint 40 százalékát nem érdekli, hogy mi történik ebben az országban, addig – adott esetben – egy kisebbség dönti el, hogy mi történjen. (Nem idézem ide most a legutóbbi parlamenti választások eredményét, mindenki ismeri azt.) Így fordulhat elő, hogy alig feles szavazataránnyal kétharmados többségre lehet szert tenni, és így fordulhat elő, hogy országos szinten 15-20 százalékos támogatottsággal mindenható kormányzást lehet bevezetni.
Fel kellene már ébredni abból a csipkerózsika álomból, hogy a politika „nagy kérdései” nem érintik a hétköznapi, egyszerű ember. Rá kell döbbenni már végre, hogy azt a nyűgöt, amit a nyakába vett az ország, csak saját maga vetheti le.

Ceterum censeo OV esse delendum.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése