 |
| Forrás: Internet |
A hazai közélet egyre abszurdabb történései lassan kezdik
felőrölni a toleranciát. A korai Kádár-korra hajazó kormányzati döntések csak
az idősebb generációban verik ki a biztosítékot, a rendszerváltás után
született nemzedék (immár negyedszázados születésnapját ünnepeli, aki 1990-ben
jött a világra) és az azt megelőző tíz év szülöttei nem ismerik fel a lopakodó
(soft) diktatúra veszélyeit.
El lehet persze vitatkozni azon, hogy ez most diktatúra-e
vagy valami más – önkényuralom, esetleg tekintélyuralmi rendszer, inkább valami
más jelzős szerkezet –, de a lényeg nem ezen van.
A lényeg a magyar társadalom viselkedése. Az egyszerű
emberek – választópolgárok sokasága – reakciója mindarra, amit a hatalom művel.
Ezek a válaszok pedig halkak, vagy egyáltalán nincsenek is.
Hankiss, valamikor még a hetvenes években megjelent
Diagnózisokban, nagyon szépen leírta a késő Kádár-rendszer társadalmi
valóságát, és abban az egyén jelentőségét. Ha az egyén alapvető szocializációja
az alárendelt lét – drasztikusabb fogalmazással: szolgalélek, alávetett tudat
–, akkor az önálló gondolkodásnak, a felelősségvállalásnak és az egyéni (egyben
közösségi) kezeményezésnek és érdekérvényesítésnek nincs valós lehetősége.
Hiszen ez a fajta lét arra szoktatja az átlagembert, hogy
maradjon meg a saját kis terében (egyén, család, saját egzisztenciális
problémák) és azt ne kösse össze az ország helyzetével, a hatalom
milyenségével.
Ha olyan gonddal szembesül, amely meghaladja egyéni
lehetőségeit, akkor jajveszékelve fordul az „államhoz”, hogy az segítsen és
oldja meg azokat. Az állam (a politikai hatalom) természetesen – hiszen ez az
érdeke – rájátszik erre az attitűdre. Mint jóságos igazságosztó lép fel,
felmentve az alattvalót a gondolkodás és a cselekvés kényszere alól.
 |
| Forrás: Internet |
Egyszerű ez, mint a
faék!
A polgár – de ki is beszél kis hazánkban polgárról, amikor
ez az emberfajta történelmünkben mindig is kisebbségben volt, gondolkodásmódja
nem terjedt el a társadalom mélyrétegeiben, nem vált a mindennapok rutinjává –,
már akit a hatalom annak nevez, habzsolja a kész propaganda paneleket,
belenyugszik abba, hogy folyamatosan fosszák meg az önálló gondolkodás
lehetőségeitől. Az oktatási rendszerekben az elmúlt negyedszázad alatt
végbement dúlás, az utóbbi öt év ezt is felülmúló bűnei az egész társadalomra
(paradox módon magára a politikára is) ütnek vissza hosszú távon.
Az alapfokú oktatás mérhetetlen lebutítása, a modern
pedagógiai eljárások és módszerek szisztematikus kiszorítása azt eredményezi,
hogy már a közép- és felsőoktatásba belépők is hiátusokkal rendelkeznek.
 |
| Forrás: Internet |
A társadalom fokozatosan butul el. Látható, hogy ez a
politika és hatalom érdeke, hiszen az alul tájékozott, a napi kérdésekben
eligazodni képtelen (tudáshiánnyal küzdő) embereket sokkal könnyebb
manipulálni, mint azokat, akik képesek önálló véleményt megfogalmazni egyes
dolgokról.
Ezért is tapasztalható, hogy a „nagy dolgok” iránt
közönyösek az emberek. Azt még felfogják, hogy bizonyos döntésekbe egész egyszerűen
nincs beleszólásuk (ezt meg is erősíti a helyi hatalom), a nagy
összefüggésekről sem alakítanak ki véleményt, mert ehhez hiányzik a tudás.
A
tömegkommunikációban megjelenő „beszélő fejek” olyan nyelven és szavakkal
beszélnek, amelyet meg sem értenek! Így aztán nem is veszik maguknak a
fáradságot, hogy saját maguknak értelmezzék azt.
A legegyszerűbb üzenetet értik meg: ez jó, ez nem! Részben
ez a szélsőségesek titka. Nem bonyolítják a dolgokat, egyszerű, érthető
magyarázatot adnak a problémákra. Ezt pedig a nagy többség elfogadja még akkor
is, ha a magyarázatok velejéig romlottak és hazugak. A egyszerű emberek
többsége nincs abban a helyzetben, hogy tudatilag felmérje a propaganda
álságosságát.
Nem gondolkodik, hanem hisz! Hisznek, abban amit valakik
mondanak, mert olyan szimpatikusnak tűnnek. És főleg nem engem hibáztatnak a
sok rosszért, ami ért! Nem kell cselekednem, nem kell gondolkodnom, csak
elfogadni a hatalom kínálatát.
Mondom: egyszerű ez, mint a faék! Csak az a baj, hogy a
faékkel maximum a tüzelőt lehet hasítani, vagy kitámasztani az ajtót, hogy be
ne csapja a huzat, ám országot gyarapítani vele a XXI. században igen bajos!
Ceterum censeo OV esse
delendum!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése