MINDENT VAGY SEMMIT

Forrás: http://www.tusvanyos.ro/ - Fotó: Zsigmond István



Orbán Viktor úgy látszik, vabankra játszik. Teszi ezt itthon – lásd a vállalkozókkal tartott „egyeztetés” során elhangzottakat – és külföldön, Tusnádfürdőn.
Számomra már az is kicsit visszás, hogy a FIDESZ nyílt politikai propagandára használja az erdélyi nyári egyetem nyilvánosságát immár több mint egy évtizede.
Nem elegáns a havasok lábától hazaüzengetni, onnan beharangozni a következő belpolitikai lépéseket. Így történt ez most is. A külföldön élő magyar állampolgárok szavazásáról szóló ígéret (törvény híján) lehet, hogy pozitív hatással volt a hallgatóságra, ám mindezt ilyen módon bejelenteni – még akkor is, ha tisztában van a miniszterelnök a törvényhozás lojalitásával – vérforraló. Még a látszatra sem ad a miniszterelnök.
Az pedig egyenesen diplomáciai ostobaság – tudomásul kell venni ugyanis, hogy Románia ugyanúgy az EU tagja, mint Magyarország, és nem szokás a tagállamok között beleszólni a másik belpolitikai csatározásaiba –, ha nyomást akar gyakorolni a népesség egy részére, eldöntendő egy román politikai kérdést.
Ám mindezt sutba vágva Orbán Viktor szónokol a tusványosi pódiumon.
Ugyanaz a stílus fedezhető fel ebben, amely eluralkodott a hazai politikában az elmúlt fél évben. Minden, amit a kormány kitalál – egyeztetés, hatásvizsgálat és kímélet nélkül – letolják a „partnerek” torkán, fittyet hányva arra, hogy az a társadalom egészére milyen hatással lesz.

Forrás: http://www.nol.hu/

A partnerek pedig – tisztelet az egyetlen VOSZ-nak – szervilizmussal eltelve bólogatnak, mint az a bizonyos kiskutya a hetvenes-nyolcvanas évek autóinak hátsó ablakában. Márpedig ez a feltámadó – olykor a racionalitást is felülíró – rajongás az, ami megmérgezi a hazai politikai életet. A kormányzópárt szándékosan építgeti ezt az attitűdöt, jogi formulákkal támasztja alá, lásd a választási végrehajtási törvény elképzelései, annak érdekében, hogy a tévedhetetlenség mítoszában tetszelgő pártelnök hatalomban maradhasson.
Úgy ahogy van, ez az egész kezd roppant szánalmas lenni. A mindenáron való hatalomgyakorlásért való tülekedés párosul a hozzá nem értéssel, a teljesen ostoba kompromisszumképtelenséggel. Mindez egyre több embert (polgárt) fordít el a politikától, idegenít el közös dolgainkba való beleszólástól. Ez pedig az elmúlt két évtized eddig elért – még korántsem reflexé váló – demokratikus magatartásnak a lerombolását szolgálja. (A fél ázsiai horda azt teszi, amire az erő kényszeríti.) Mindez pedig olyan kárt okoz, amelynek helyreállítása nemzedéknyi időt igényel!


Forrás: Internet

 Az a politikai erő, amely erre játszik, szembe megy a társadalommal, a 21. század kihívásaival, a saját maga által is – szóban hangoztatott – vállalt szövetségi elkötelezettségekkel.
Ez a politikai erő, az előbbiek szerint, inkompetens, nem képes közfeladatai ellátására, a társadalmat romlásba viszi.
E gondolkodás lehet – esetleg – eredményes egy kaszinó rulett asztalánál, amikor az összes eddig megszerzett pénzünket feltesszük egyetlen számra. Van esélye a sikernek, de ez igen csekély. Általában bukás a vége! A mindent vagy semmi hazardírozása nem fér bele a politikába.

Ceterum censeo OV esse delendam!

„ A LEGJOBB JÓS A BELÁTÁS S JÓZAN ÉRTELEM” – (EURIPIDÉSZ)

„…ha ...gonoszság fészkelte be magát a közügyekbe,

nem gyűlölet támad a gonoszok között, hanem erős barátság.

Mert akik a közjó megrontására törnek, összetartva cselekszenek…”

(Herodotosz)

Azt tudjuk, hogy szél ellen nem lehet! (Bár néhány – több sör után tudatmódosult férfitársunk – megpróbálta, de ezután a kudarc szemmel látható jeleit viselte .) Ám, úgy látszik ez egyáltalán nem zavarja kormányunk vezetőit. Volt ez a kis ország már minden: száguldó gyorsnaszád, tündérország, hogy csak a legutóbbiakat említsem.

Forrás: Internet - ATV, mód: szerző

Matolcsy vezette gazdasági tárca költségvetést tervez, prognózisokat állít fel. A magyar gazdasági növekedést két százalékra jósolják. De hogy mindek alapján, az azért nem igen derül ki. Az ex has számoktól a közvéleményt – már akit érdekel – kiveri a víz a szakértők pedig kikerekedett szemekkel szemlélik az a papírt, ami mindent elbír.
Az igazi szakértől – akiknek kontinensnyi rálátásuk van a gazdasági folyamatokra – pedig érvelnek, elemeznek és nem átallják közzé is tenni azokat.

Az elemzők szerint az európai gazdaság – tudott problémák: spanyol és görög adósságválság, az IMF hezitálása ez utóbbiak finanszírozásában – nem növekszik oly mértékben, mint ahogyan azt korábban vélték a gazdaság szereplői és a vezető politikusok. Egész kontinensünkön csökken a fogyasztás, mert az átlagember nem költ feleslegesen, meglévő pénzecskéjét próbálja megóvni ebben a kaotikus környezetben.
Ha pedig visszafogja a fogyasztását, az bizony azt hozza magával, hogy csökken a szolgáltatások és kereskedelem bevétele, amely egyenesen hat az ezeket előállítókra. Ha pedig ez utóbbiak bevétele is csökken, az azzal jár, hogy csökkentik a kiadásaikat, elbocsátják az immár feleslegessé váló munkaerőt. Akit pedig elbocsátottak – jövedelem híján, vagy jelentősen megcsappant források okán –, szintén „minimum üzemre” kapcsol, csak a legszükségesebbeket vásárolja meg. A spirál így végig szánt az egész társadalmon, egyre komolyabb válságot generálva.
A magyar gazdaság sem lehet kivétel az európai trendből, mert számtalan szállal kapcsolódik a nyugat-európai partnereihez.
Ezt a tényt nem tudomásul venni, a legnagyobb bűn! Azt hirdetni, hogy vásárlóink, piacaink felvevőképességének korlátai ellenére képesek vagyunk növekedni, az csaknem akkora ostobaság, mintha azt hirdetnénk, hogy képesek vagyunk energiahordozókból ellátni saját magunk.

Ám úgy látszik – a nyilatkozatok, a kormányzati kommunikáció mind azt sugallja –, a kormány elképzelései a „merjünk nagyot álmodni” szlogen mentén épülnek fel, szemben minden valósággal.
Ideje lenne már – IMF tárgyalások ide vagy oda – szembenézni a tényekkel. Vagy, ha erre képtelen a gazdaságirányítás (a miniszterelnökkel az élen), akkor be kellene látniuk maguktól, hogy kudarcot vallottak. Mert ha nem így tesznek, akkor a választópolgárok büntetik majd őket. Nagyon gyorsan eltelik a következő választásokig hátralevő idő.
Minél többször hangoztatják nem ortodox módszereiket, annál mélyebbre süllyedünk, annál több kár keletkezik. Így a változtatás hiányában egyre mélyebb politikai válságba zuhan az ország, a jelenlegi hatalom esélyei egy újabb megmérettetésre exponenciálisan csökkennek. Ami persze nem olyan nagy baj, de a romeltakarításra fordítandó erőfeszítéseket jelentősen növelik. A váltó kormánynak pedig az eddig összehozott kár felszámolása tán meg is haladja a lehetőségeit (saját ciklusa alatt nem képes növekedő pályára állítani az országot).
Mert rombolni mindig könnyebb, mint építkezni. Ezt felejti el ez a kormányzat!

Ceterum censeo OV esse delendam!

TÁRSADALMI MORÁLIS MÉLYPONT

Nem keltett nagy feltűnést, az országos média sem kapta fel. Eltűnt a kis hírek sokaságában. Mégis nagyon beszédes. Talán ezért is nem került a címlapokra a tény, hogy rendőröket vertek Siófokon.

A híradás szerint két rendbontó bandát akartak az egyenruhások szétválasztani, amikor hirtelen a korábbi ellenségeskedésből összefogás lett, és az addig szembenálló felek közösen a rend őrei ellen fordultak. A csetepatét végül is a kommandósok zárták le, néhány főkolompost letartóztatva, sérült társaik pedig a kórházban kaptak ellátást.

Mindez megtörténhetett a város központjában a legforgalmasabb sétányon, több száz ember szemeláttára. Senki sem sietett a rendőrök segítségére, inkább sürgősen elhagyták a helyszínt, mondván: nem keveredek bele semmibe.
Mai rendőrségünk presztízse – minden belügyminiszteri propaganda ellenére – a bányászbéka hátsója alatt van. Pontosan az a párt és annak korifeusai jutatták ide,, amelyek most rá lennének szorulva egy pártatlan rendőrség törvényes működésére, mert a bűnügyi statisztikák egyre romlanak. Hol vagyunk már attól, hogy „két hét alatt rendet csinálunk”!
Az egész testületet lehetetlenné tették. Egyrészt elbizonytalanították magukat a rendőröket, megvonva tőlük – totálisan ostoba és demagóg indokokkal – járandóságaikat. Folytatták azzal, hogy megrendítették a rendőrség törvényes tevékenységébe vetett hitet – pusztán politikai okokból, lejáratandó a volt miniszterelnököt –, nem számolva annak hosszan tartó, a társadalom egészében tapasztalható következményeiről.
Most pedig eljutottunk oda, hogy maga a testület egyre kontraszelektáltabb lesz, hiszen, ki a fene megy el olyan munkahelyre, ahol a szolgálati jogviszony eleve korlátozza személyes jogait, ahol gyakorlatilag a rengeteg plusz munkájáért nem kap semmit: se anyagilag versenyképes fizetést, se kedvezményeket, ám elvárják tőle, hogy áldozza fel testi épségét, rosszabb esetben az életét.
Ez a nézőpont jelen esetben az áldozat nézőpontja.
Ám tekintsünk át egy másikat, amely legalább ilyen fontos: a társadalom viszonyát a rendfenntartóihoz.

Európában – legalább is a Lajtán túl – a polgár tudja, hogy a rendőr a demokrácia része. A biztonság letéteményese, a polgár érdekét szolgálja. Ezt tudja az átlagpolgár még akkor is, ha megállítja az autósztrádán, mert gyorsan hajtott. A bírságot kifizeti, mert tudja, hogy ez így van rendjén. Vétkezett az előírások (szabályok) ellen, ennek meg következménye van. Nevezetesen: megbünteti a rendőr, mert ez utóbbi azért van!
A demokráciának ugyanis van egy alapvetése: a személyes szabadság addig tart, amíg mások szabadságát az nem zavarja (veszélyezteti). Erre találták ki a demokráciákban a rendőrséget. A rendőrség a legtisztább értelemben vett közszolga. Mindannyiunk érdekében cselekszik. Ez a testület nem tévesztendő össze a hatalom feltétlen kiszolgálását végző milíciákkal. Egy demokratikus rendőrség tevékenységét soha nem irányíthatja a mindenkori hatalom, csak a törvényeknek lehet alárendelt.

Ameddig a mai törvényhozó hatalom ehhez az elvhez nem tartja magát, addig soha nem lesz tekintélyes rendőrségünk. Addig a magyar állampolgár mindig is a hatalom meghosszabbított karját látja ebben a szervezetben, hiába is állít a mindenkori kormány bármit is. Addig, amíg rendőrségi vizsgálatokat el lehet húzni végtelen időkig, addig, amíg a rendőr nem tudja, tapasztalja, hogy munkájába senki sem akar „felülről” beleszólni, és amíg a magyar polgár nem tapasztalja meg, hogy a rendőr az ő érdekeit (vagyonát, biztonságát) védi, addig ebben az országban nem lesz rend.
A siófoki eset ékesen bizonyítja: az átlagpolgár nem áll a saját rendőrsége mellett. Jobb esetben csak közömbös. Ám ettől csak egy lépés az, hogy tételesen elutasítsa a rendőri intézkedést, akkor is, ha annak minden törvényes alapja adott.
Ez pedig azt mutatja, hogy nem csak a testület morális állapota hagy kívánnivalót maga után, hanem azt is, hogy a polgárok erkölcsi érzéke is túlságosan fellazult az elmúlt években.

Ceterum censeo OV esse delendam!