TÁRSADALMI MORÁLIS MÉLYPONT

Nem keltett nagy feltűnést, az országos média sem kapta fel. Eltűnt a kis hírek sokaságában. Mégis nagyon beszédes. Talán ezért is nem került a címlapokra a tény, hogy rendőröket vertek Siófokon.

A híradás szerint két rendbontó bandát akartak az egyenruhások szétválasztani, amikor hirtelen a korábbi ellenségeskedésből összefogás lett, és az addig szembenálló felek közösen a rend őrei ellen fordultak. A csetepatét végül is a kommandósok zárták le, néhány főkolompost letartóztatva, sérült társaik pedig a kórházban kaptak ellátást.

Mindez megtörténhetett a város központjában a legforgalmasabb sétányon, több száz ember szemeláttára. Senki sem sietett a rendőrök segítségére, inkább sürgősen elhagyták a helyszínt, mondván: nem keveredek bele semmibe.
Mai rendőrségünk presztízse – minden belügyminiszteri propaganda ellenére – a bányászbéka hátsója alatt van. Pontosan az a párt és annak korifeusai jutatták ide,, amelyek most rá lennének szorulva egy pártatlan rendőrség törvényes működésére, mert a bűnügyi statisztikák egyre romlanak. Hol vagyunk már attól, hogy „két hét alatt rendet csinálunk”!
Az egész testületet lehetetlenné tették. Egyrészt elbizonytalanították magukat a rendőröket, megvonva tőlük – totálisan ostoba és demagóg indokokkal – járandóságaikat. Folytatták azzal, hogy megrendítették a rendőrség törvényes tevékenységébe vetett hitet – pusztán politikai okokból, lejáratandó a volt miniszterelnököt –, nem számolva annak hosszan tartó, a társadalom egészében tapasztalható következményeiről.
Most pedig eljutottunk oda, hogy maga a testület egyre kontraszelektáltabb lesz, hiszen, ki a fene megy el olyan munkahelyre, ahol a szolgálati jogviszony eleve korlátozza személyes jogait, ahol gyakorlatilag a rengeteg plusz munkájáért nem kap semmit: se anyagilag versenyképes fizetést, se kedvezményeket, ám elvárják tőle, hogy áldozza fel testi épségét, rosszabb esetben az életét.
Ez a nézőpont jelen esetben az áldozat nézőpontja.
Ám tekintsünk át egy másikat, amely legalább ilyen fontos: a társadalom viszonyát a rendfenntartóihoz.

Európában – legalább is a Lajtán túl – a polgár tudja, hogy a rendőr a demokrácia része. A biztonság letéteményese, a polgár érdekét szolgálja. Ezt tudja az átlagpolgár még akkor is, ha megállítja az autósztrádán, mert gyorsan hajtott. A bírságot kifizeti, mert tudja, hogy ez így van rendjén. Vétkezett az előírások (szabályok) ellen, ennek meg következménye van. Nevezetesen: megbünteti a rendőr, mert ez utóbbi azért van!
A demokráciának ugyanis van egy alapvetése: a személyes szabadság addig tart, amíg mások szabadságát az nem zavarja (veszélyezteti). Erre találták ki a demokráciákban a rendőrséget. A rendőrség a legtisztább értelemben vett közszolga. Mindannyiunk érdekében cselekszik. Ez a testület nem tévesztendő össze a hatalom feltétlen kiszolgálását végző milíciákkal. Egy demokratikus rendőrség tevékenységét soha nem irányíthatja a mindenkori hatalom, csak a törvényeknek lehet alárendelt.

Ameddig a mai törvényhozó hatalom ehhez az elvhez nem tartja magát, addig soha nem lesz tekintélyes rendőrségünk. Addig a magyar állampolgár mindig is a hatalom meghosszabbított karját látja ebben a szervezetben, hiába is állít a mindenkori kormány bármit is. Addig, amíg rendőrségi vizsgálatokat el lehet húzni végtelen időkig, addig, amíg a rendőr nem tudja, tapasztalja, hogy munkájába senki sem akar „felülről” beleszólni, és amíg a magyar polgár nem tapasztalja meg, hogy a rendőr az ő érdekeit (vagyonát, biztonságát) védi, addig ebben az országban nem lesz rend.
A siófoki eset ékesen bizonyítja: az átlagpolgár nem áll a saját rendőrsége mellett. Jobb esetben csak közömbös. Ám ettől csak egy lépés az, hogy tételesen elutasítsa a rendőri intézkedést, akkor is, ha annak minden törvényes alapja adott.
Ez pedig azt mutatja, hogy nem csak a testület morális állapota hagy kívánnivalót maga után, hanem azt is, hogy a polgárok erkölcsi érzéke is túlságosan fellazult az elmúlt években.

Ceterum censeo OV esse delendam!