AKKOR MOST MI VAN? — NYUGDÍJASOK VESZÉLYBEN

Két hír is napvilágot látott nyugdíjügyben. Az egyik megmelengette – hőség ide vagy oda – az idősek szívét, hiszen pénz áll a házhoz. Ha nem is sok, de éppen annyi, ami már emeli a havi ellátást jövőre. Mert a kormány elszámolta az inflációt, és egyéb döntései folyományaként bizony 5,2 százalékos lesz a pénzromlás. Ezt pedig az érvényben levő törvény értelmében bizony kompenzálni kell. Így a nyugdíjasok bizton számíthatnak 1,2 százalékos kompenzációra novemberben. Persze ez a réteg nem ettől lesz gazdag, sőt még a középosztály szintjét sem éri majd el, de azért több a semminél. Egy 80 ezer forintos átlagnyugdíjjal számolva ez havi 1020, ami az év első 10 hónapjára számolva is csak tízezer forint. De jövőre már ez a havi összeg hozzáadódik az alaphoz, így januárban már 81 ezer lesz a számlán.

Ez így van jól, hiszen legalább egy kis kompenzációt jelent az elszabaduló árakkal szemben. Az összehasonlító statisztikák szerint a magyar átlagnyugdíjas ellátásának felét a lakhatására, tíz százalékát a gyógyszereire költi, és csak a 35 százalékát fordíthatja minden egyéb szükségleteire: élelmiszer, ruházat, háztartási kiadások stb. Megtakarításról nem is beszélhetünk. Örül, ha egyáltalán kijön a kis pénzecskéjéből, és nem kell lassan-lassan az egy életen át felhalmozott ingóságaitól megválnia. Nyugati sorstársainál ezek az arányok egészen mások. Európa boldogabbik felén a lakhatási kiadások csak a nyugdíj negyedét viszik el. Kevesebbet kell az élelmiszerre és a háztartásra költeni (mindössze 35 százalék). A fennmaradó 40 százalékot pedig jól beosztva még nyaralásra is telik, amiről egy magyar átlagnyugdíjas még csak nem is álmodhat.

Hogy az öröm ne legyen teljesen felhőtlen, a Századvég Gazdaságkutató Zrt. elnöke, Heim Péter azt nyilatkozta a magyar királyi TV-ben, hogy szerinte igen drasztikus intézkedésekre kényszerül a kormány, aminek része lehet a nyugdíjak csökkentése is. Mint kifejtette „…egy elöregedő társadalomban nem lehet azt megtenni, hogy nem nyúlnak hozzá a nyugdíjkiadásokhoz”.
Véleménye szerint ugyanis: „Lehet bizonyos intézkedésekkel a problémákat elhúzni, viszont a rendszerben lévő feszültségek mindig újratermelődnek. A nyugdíjkassza technikai értelemben van egyensúlyban, a valós egyensúly nem következett be, ami komoly problémák forrása a közgazdász szerint. A helyettesítési ráta csökkentése szükséges, vagyis alacsonyabb nyugdíjat lehet csak adni az átlagbérhez képest a nyugdíjban.
Az utóbbi fél évtizedben folyamatosan csökkent ez a ráta, ennek tovább kell csökkennie, és a nyugdíjrendszerben meg kell valahogy jeleníteni a gyermekvállalást is, pontosan ezért Botos Katalin felvetése jó, miszerint a nyugdíjakat a gyermekvállaláshoz kell kötni. Én maximálisan egyetértek ezzel a gondolkodásmóddal, a jelenlegi politikai csatározások ezen a téren inkább a választóknak szólnak, a nyugdíjas társadalom ugyanis egy nagyon komoly választói bázis...”
Mondhatnánk persze minderre azt, hogy ez egy közgazdász véleménye. Azt azért nem szabad elfelejtenünk, hogy a Századvég (Ne feledjük: nagyon sokáig a most alkormánybíróként tevékenykedő Stumpf István irányította szervezetről van szó, kapcsolódása a FIDESZ-hez régi keletű.) igen nagy befolyással bír a kormányra. Az általuk kidolgozott ötletek sorra jelentek meg a Matolcsy-féle gazdaságpolitikában.
Azaz ne örüljünk túlságosan! A mostani nyugdíjemelés nem biztos, hogy egy állandó folyamat eleme (a megélhetés folyamatos biztosításának). A kormány közeli agytrösztök már dolgoznak az unortodox megoldásokon. Ezek pedig nem arról híresek, hogy az átlagember pénztárcáját dagasztanák.
A beetetés után a nyugdíjasoknak fel kell készülniük, hogy a mostaninál is keservesebb létet szán nekik ez a kormányzat!

Ceterum censeo OV esse delendam!