Forrás: Internet - Origo
|
A gondolkodó emberek azonban fejcsóválva fogadták a legutóbbi elképzelést is, ami – még Orbán Viktor fogalmazása szerint is – „unikális” Közép-Európában. Azaz a cél, hogy a Magyarországon tevékenykedő bankok legalább fele tulajdonban magyar kézben legyenek.
Mostanában halottunk már egyet, s mást. Leszünk tündérország, fejlődünk olyan sebességgel, hogy csak na, leelőzve mindenkit.
A bajom az, hogy igen jól hangzó bonmot-ok ezek, csak a valóságos alapjaikkal vannak óriási bajok.
Kezdjük akkor az elején, a tulajdonlásnál és annál a bizonyos ötven százaléknál.
Egy banknak van egy nagyságrendű alaptőkéje. Ez többnyire adott (például 100 forintos) névértékű részvényekben testesül meg. A részvényekből meghatározott mennyiséget bocsátanak ki (például 23 millió darabot), a darabszám és a névérték adja a bank jegyzett alaptőkéjét. E részvények tulajdonlásának aránya adja a beleszólási jogot a cég ügyeinek intézésébe. Akinek a részvények fele a kezében van, az dirigálhatja a stratégiát. Megmondhatja, milyen üzletpolitikát folytasson a bank.
Ám a dolog nem ilyen egyszerű. Ugyanis a bankok többsége nyílt részvénytársaság, azaz a részvények a tőzsdén forognak. Árfolyamuk (az előző példa szerint egy 100 forintos részvény akár többezer forintért is gazdát cserélhet) a bank gazdálkodásától, az elért eredménytől és az ebből következő osztaléktól függ. Így fordulhat elő, hogy az adott névértékű részvény – ami a bank tőkéjét testesíti meg – a napi tőzsdei forgalomban sokszorosát érheti névértékének. Hiszen, aki részvényt vásárol abban bízik első esetben, hogy a bank továbbra is kiváló üzletpolitikát folytat, és a ma "x" összegért megvett részvény egy idő elmúltával – lehet ez az időpont egy órától több évig terjedő intervallum – magasabb összeget ér, mint vásárlásának idején, azaz haszon keletkezik. Működik az úgy is, hogy arra spekulál valaki, hogy esik a részvény ára, ezen is lehet keresni, de ez a blog most nem arról szól, hogy miként lehet vagyonunkat megsokszorozni a tőzsdén.
Forrás: Internet - Korcsmáros Pál rajza |
A másik sarkalatos kérdés: mi számít magyar tulajdonnak? Az állam tulajdona? Netán néhány „helyzetbe hozott” magyar üzletember (szándékosan nem használom az eléggé lejáratott „oligarcha” kifejezést)?
Az igazi kérdés persze az, hogy a megvalósításhoz vajon honnan lesz – bárkinek is: államnak, magánszemélyeknek – ennyi pénz, amivel e tulajdoni hányadokat meg lehet szerezni?
Ha az állam akarja megszerezni, akkor bizony fokoznia kell a költségvetés bevételeit, mert csak így tehet szert azokra a milliárdokra, amiből részvényeket vásárol. Lásd: MOL pakett megvásárlása. Ez a többlet pedig csak abból keletkezhet, hogy növeli az adókat és a más jogcímű bevételeket: illetékek, járulékok stb.
Ez a mai helyzetben kivitelezhetetlen, hiszen a gazdaság egyéni és tulajdonosi szereplőit további sarcokkal már nem lehet sújtani, mert így is működőképességük határán vannak. A roppant igazságos 16 százalékos személyi jövedelemadó megváltoztatásáról pedig szó sem lehet.
A találékonyságban már eljutottunk oda, hogy az állam saját kincstárát és nemzeti bankját is adóztatni akarja, de mint a kommentárokból kiderül, ennek a haszna tart a nullához, és csak időleges bevételeket generál a költségvetésben.
Szóval, kedves olvasóim, újra szembe találtuk magunkat a „merjünk nagyot álmodni” effektussal. Csak az a baj, hogy felébredve a kormány konstatálhatja: bilibe lóg a keze!
Ceterum censeo OV esse delendam!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése