„EZ A FIDELITAS (KISZ) ÉPPEN OLYAN JÓ, ÉPPEN AZT TESZI, AMIT KELL…”

Mottó az „Addig jó, míg Kádár él” című műsorból.

Forrás: Internet

A kormányfő, mindannyiunk NER vezetője, találkozott a FIDELITAS vezetőivel. Szép és dícséretes dolog. Meg kell hallgatni az ifjúságot (azok képviselőit), hogy a társadalom e szegmenséről is szerezzünk első kézből információkat. Az persze egy másik kérdés, hogy tekinthető-e a FIDELITAS a fiatalok reprezentatív szervezetének?
Minden esetre a miniszterelnök szerint e szervezetnek „nincs versenytársa a pályán”. Arról is biztosította a résztvevőket, hogy ők „nem egy szakszervezet… hanem egy politikai mozgalom részei”. Oly annyira fontosak, hogy képviselőik a parlamentben többen vannak mint az LMP.
Orbán Viktor nem fogta vissza magát beszédében. Szavaiból ijesztő jövőkép bontakozik ki. Ugyanis azt a politikai és jövőképet sulykolja a fiataloknak, ami láthatóan a tények ellenében hat. Csak néhány gyöngyszem ennek igazolására:
Szerinte ugyanis változtatni kell a perverz módon megfogalmazott, a vesztes csatákat előtérbe helyező magyar történelemszemléleten.
Nocsak-nocsak!
És mit tetszik a helyébe állítani? Mert az történelmi tény, hogy az elmúlt 500 évben magyarok nem nyertek csatákat! Ami ütközetet megnyertek, azt hősiesen tették, de a háborúkat, azokat elvesztették. Így nagyon sok dicsekedni, ünnepelni valónk nincs. Amit a miniszterelnök mond az nem más, mint felhívás történelemhamisításra annak a jelszónak a jegyében, amit már ismerünk: „akié a múlt, azé a jövő!”. Felelős politikus ilyet a 21. században – már csak az információs társadalom kiteljesedése okán – ki sem ejt a száján.


Forrás: Internet

Erről a szövegről már elfeledkeztek?

Hasonlóan érdekes véleményt fogalmazott meg sakktábla elméletében, miszerint a nyugat-európai társadalmak a lecsúszás állapotában vannak. Az kétségtelen tény – a legutolsó híradások is erről szólnak –, hogy komoly pénzügyi válsággal küzd az euro-övezet, ám gazdasági potenciáljuk, piaci részesedésük még mindig sokszorosa a közép-európai térségnek. Az az emelkedő, amin a sakktábla közép-európai parasztjainak fel kell kapaszkodnia, kétségtelenül nagyobb erőfeszítést igényel, mint nyugati társaiknak a fékezés. Ugyanis a felfelé meneteléshez jelen pillanatban csak az akaratunk van meg, minden más – tőke, innováció, infrastruktúra, energia, ásványi és egyéb nyersanyagok – hiányoznak. Márpedig ezeket pontosan attól a nyugattól szerezzük be, amelyet most oly nagy elánnal temetünk.
Szerintem lehet hülyíteni a fiatal generációt azzal, hogy majd öt év múlva tömegével jönnek haza azok a fiatalok, akik ma Nagy-Britanniában, Németországban, Skandináviában alapozzák meg szerencséjüket és egzisztenciájukat. Ám nagy valószínűséggel ezek közül csak azok jelennek majd meg itthon, akik az ottani verseny vesztesei lesznek.
Ilyen körülmények között legalább is kétséges a miniszterelnök látomása, miszerint az ifjúsági szervezet feladata az ország „megfelelő polcra” emelése.
Persze lehetek pikírt: az alsó polc is polc. Mint tudjuk, oda helyezik a nem kurrens árut (lejárt, „akciós” termékeket) az áruházak gondoláin.
És az utolsó, de egyáltalán nem elhanyagolható megjegyzés.
A konzultációba bevont ifjúsági szervezet – bármennyire is „egyedül van a pályán” –, nem képviseli a magyar fiatalság egészét, többek között azt a 25 százaléknyi állástalant sem, akik erejük megfeszítésével, képzetten, a kor kívánalmainak megfelelő tudással akarnak elhelyezkedni Magyarországon, a munka világában.

Ceterum censeo OV esse delendam!