A MÚLTUNK LESZ A JÖVŐNK?

Egy konferencia margójára

Ez a cím csak parafrázisa a szerdán volt konferenciának, amely Horthy kultuszának feléledése ürügyén körbejárta mindazt a problémahalmazt, amit kibeszéletlen múltunk zúdít a fejünkre.

A sajtó jól megdicsérte – vagy lefikázta, jelentéktelenítette – a rendezvényt. A lényeg azonban elsikkadt.


Forrás: Internet

 E tanácskozásnak a fő mondanivalója – szerintem – nem az volt, hogy a volt kormányzó tevékenységét elemezzék, hanem az, hogy a mai magyar társadalom legyen már egyszer képes szembenézni saját múltjával. A cél lehetett az is, hogy a mai társadalomban igen sokan vannak, akiket nem is igazán érdekel a lassan száz éves történet a Budapestre fehér lovon – tengerész létére kicsit érdekes – bevonult kormányzó.
Ami igazán érdekes: tisztában vagyunk-e – pártállami és egyéb politikai felhangoktól megfosztott – huszadik századi történelmünkkel. Képesek vagyunk-e elfogultságok nélkül, a tények alapján ítélkezni, véleményt formálni a múlt század viharos évtizedeiről? Tudják-e a fiatal korosztályok – akik már a rendszerváltás vagy a késő kádár-kor idején születtek, a mai húszasok-harmincasok – miként gondolkozzanak a múltról.


Forrás: Internet

 Képesek-e arra, hogy különbséget tegyenek hagyományőrzés és ordas eszmék között. Tudják-e, hogy azok a propagandisztikus szövegek, tudománytalan fércművek, amelyek ma oly nagy népszerűségnek örvendenek, mint a magyarság kiválóságának bizonyítékai (pl: „Magyarságtudományi tanulmányok” – Szerk.: Botos László, Kiadja HUN-idea (szkíta-hun-magyar) Szellemi Hagyományőrző Műhely, 2008.) nem elégítik ki a tudományos történetírás követelményeit.
A legtöbb lekicsinylő vélemény a szervezők politikai elkötelezettségét taglalja. Pedig könnyen belátható lenne: valós történelmünkről szóló diskurzusnak nem a politikai oldalak megkülönböztetését kellene szolgálnia, hanem éppen az oly sokat emlegetett nemzeti egység kialakítását.
Ám addig, amíg a múlt eseményeit politikai célokra használják, mai cselekvéseket akarnak régi ideológiákkal alátámasztani, addig ezt a konszenzust igen nehéz lesz elérni. A mai baloldal – a balliberális, liberális értelmiség és az őket támogató tömeg – hiába szeretné „egyszer s mindenkorra” tisztába tenni kibeszéletlen történelmünket, a trianoni békeszerződéstől a nyilas uralmon át, Rákosi diktatúráján keresztül, a kádár-kor valamint a rendszerváltás eseményeiig. Falakba ütközik, mert a mindenkori politikai hatalom számára közelmúltunkban mindig található valami „kényes kérdés”, amiről azt hiszi, hogy az árt a presztízsének.


Forrás: Internet

 Pedig, ha a mai magyar társadalom nem képes ezen túllépni, úgy automatikusan utat nyit torz szemléleteknek, nem kívánt kultuszoknak és eszméknek. Az erőltetett történelemszemlélet, az orwelli gondolat szerint, pontosan azt a kohéziós erőt bontja le, amelyre a társadalomnak szüksége van.
A mai hatalom, úgy látszik, a múltban kívánja megtalálni szellemi identitásának fundamentumát. Ez pedig szörnyű, hiszen akkor értékrendje nem a modernitás, a 21. század valósága talaján áll, hanem valamiféle – egyébként sosem volt, mesterségesen kreált – idealizált korba réved. Onnan próbálja átemelni – rég meghaladott, és sokszor megtagadott – az értékrendet, amely meghatározza mai cselekedeteit. Miután ezeket a társadalom egy nagy része elutasítja, így a politika saját maga kódolja magamagának a kudarcait.
Nem kellene ezt a zsákutcás kalandot tovább folytatni. Egy valóban felelősséggel gondolkodó mai konzervatív is tudja: a múltat nem majmolni kell, hanem tanulni belőle!

Ceterum censeo OV esse delendam!