KULTÚRA ÉS AZ ÁLLAM

Forrás: dh-online.hu

A gigaminisztérium – Emberi Erőforrások Minisztériuma, amely egyik részterülete a kulturális élet „irányítása” – felelős államtitkára a televízióban vázolta fel mindazokat az elképzeléseket, amelyek tükrözik pártjának és saját magának ez elképzeléseit.
Azaz, a kultúrának is a Nemzeti Együttműködés Rendszerét kell szolgálnia. Mindezt pedig csak úgy lehet elérni, ha a rendszerváltás óta „függetlennek” mondható köztestületet, az NKA-t (Nemzeti Kulturális Alap) forrásaival együtt a kormány, pontosabban a minisztérium, szoros irányítása alá vonják.
Az átlagolvasó általában nem követi nyomon, hogy e nagy köztestületek miként dolgoznak, mely forrásokkal rendelkeznek. A nemzeti Kulturális Alap fő bevételi forrása 2010. január 01-e óta az ötös lottó játékadójának 90 százaléka. (Az NKA-ról további részletek ezen a linken érhetők el, javaslom az alpontok áttekintését is!)


Mi is a probléma az elhangzottakkal kapcsolatban?
Már az is kicsit necces, hogy a NKA vezető testületében a miniszter és az államtitkár is elnöki, illetve alelnöki funkciót tölt be. Mindez nem az sugallja, hogy a köztestület tisztán szakmai szempontok szerint támogat projekteket.

A másik érdekesség, hogy az államtitkár szerint erre az évre mindegy 10 milliárd forrással számol az alap, amelyből 5,5-6 milliárdot terveznek felosztani. Persze marad a „miniszteri keret”, amelynek nagysága nem lehet több a teljes forrás 25 százalékánál, azaz 2,5 milliárd forintnál.
Az NKA nem egy nagy szervezet, tehát saját működésére nem kell túlzottan nagy összegeket fordítani. Így az átlagolvasónak is feltűnhet, hogy hová lesz a tervezett 10 milliárdból (Ha a tervezett támogatásokat és a miniszteri 25 százalékot összeadjuk, mint kiadásokat, ehhez hozzáteszünk nagylelkűen az 1 milliárd működési költséget, ezek összesen 9 milliárdot tesznek ki.) csaknem egymilliárd forint?
Persze érthető a nagyvonalú számolás, hiszen senki sem képes egyértelműen meghatározni, miként alakul a „zemberek” játékkedve, mekkora lesz a Szerencsejáték Rt. Lottóbevétele, és ebből mennyi lesz a nyereményadó, és ennek pontosan mekkora a 90 százaléka. Ezt csak statisztikailag lehet számolni az elmúlt évek tapasztalata alapján.
A legérdekesebb ebben a dologban az, hogy a javaslat értelmében a kulturális tárcát irányító államtitkár lesz az, aki az NKA-ban a tényleges döntési jogokat gyakorló alelnöki posztot is betölti. Azaz megkerülhetetlenné válik a magyar kulturális élet finanszírozásában.
Hiába maradnak meg a kuratóriumok – dönteni a pályázatok tartalmi elemeiről szakmai alapon – a végleges döntés, és e pénz odaítélése végül is a minisztérium kezében marad.

Az teljes kulturális „irányítás” tehát a hatalom kezében összpontosul indirekt módon. Az már csak hab a tortán, hogy a különböző intézmények vezetőit is kényük-kedvük szerint választják ki. Megmarad ugyan a „pályázati-rendszer”, de ne legyen senkinek se illúziója, ezek a pályázatok aszerint dőlnek majd el, hogy a hatalom kit tart rá alkalmasnak. És e döntésben háttérbe szorul majd a szakmai kvalitás, az eddig elért eredmények, ad absurdum a nemzetközi presztízs. Így az is biztosnak látszik, hogy a Nemzeti Színház élén is új igazgató regnál majd, ha a mostaninak lejár a mandátuma.

Az lesz a befutó, aki a „mi kutyánk kölyke”, mint ahogy ez például a budapesti színházak háza táján már meg is valósult.
Újabb veszteség érte a civil kurázsit, a társadalmi élet újabb szeletét gyűrte maga alá a hatalom. Hiába emlegeti, hogy a demokratikus döntéshozás lehetőségei továbbra is élnek az NKA szervezetében, mindenki tudja, hogy ez csak ámítás.

Ceterum censeo OV esse delendam!