AZ ABSZURD VILÁG – ABSZURD VEZETŐK

Lassan egy hónapja, hogy halogatom az írást, töröm a fejem (azaz folyamatosan gondolkodom), hogy miről érdemes írni abban az abszurditásokkal teli valóságban, ami körülvesz bennünket. A szorgos kollégák a neten innen és túl azonban lerágtak szinte minden csontot, amit a nyár vége kínált az augusztus 20-i népünnepélyektől, kormányzati „fesztiváloktól” az önkormányzati választások előkészületeiig és a kampány kezdetének eseményeiig.

Mindezek pozitív és visszás megfogalmazásain már túl vagyunk, és ma már csak az izgathat bennünket, hogy az előttünk álló kampány „piszkosságában” és személyeskedéseiben, karaktergyilkosságaiban mennyire fogja felülmúlni a korábbiakat. Nem lehet kétségünk: sokban. Abban bizton nem bízhatunk, hogy a hangnem esetlegesen kiegyensúlyozott és tárgyszerű lesz.

Forrás: Internet -- Blikk.hu

Ma azonban valami – ami talán nem sokakat érintett meg – mégis csak sikerült a közéletben, a miniszterelnök nagyot dobott. Egy félórás beszédben ennyi hamis, de jól hangzó magyarázatot összehozni – mit ne mondjak – már-már művészi értékkel bír.

Arról van szó, hogy a Várbazár helyet adott az immár harmadik alkalommal megtartott Demográfiai Csúcsnak, ahol megjelentek jeles nemzetközi notabilitások: a szerb, a cseh kormányfő a volt ausztrál miniszterelnök, és ahogy mondani szokták: még sokan mások.

Az, hogy az élet lényegéről és mibenlétéről a miniszterelnök hogyan gondolkodik, az szerintem magánügy, neki, mint egy ország egyik közjogi méltóságának, nem illik vallásfilozófiai módon megnyilatkoznia. Mert ugyan kis hazánk ma már bevallottan illiberális demokrácia, de azért az állam még mindig szekuláris.

A lényegről pedig annyit, hogy a népességfogyásról kialakított nézete egész egyszerűen ostoba, téves, és a valóságot semmibe vevő.

De maradjunk a tényeknél. Szerinte a népességfogyás, az európai jelenség és az előző két világháború – Orbán Viktor fogalmazásában – polgárháború eredménye. Az akkori 50 milliós veszteséget nem hevertük ki.

Szóval ekkora marhaságot már régen nem hallottam, de vegyük egyenként sorra a kijelentést. Az, hogy Európában két világháború volt, az történelmi tény, bár vannak ma már olyan történész műhelyek, amelyek a két háborút tulajdonképpen egynek tekintik, a két harcokkal teli fél évtized között, egy hosszabb fegyvermentes időszakkal. (Ennek kifejtésére itt és most nincs lehetőségünk.)

Ám a két háborút polgárháborúnak feltüntetni mégis csak nagy ostobaság, mutatja, hogy beszélőnek fogalma sincs a két fogalom tartalmáról.
Ráadásul magyarázatként hozzátette, hogy mivel a két polgárháborút a politika „hozta létre”, így az ebből keletkező emberveszteséget is, akkor a ma államának és politikájának kell azt „rendbehoznia”.

A csökkenő lakosságszám pótlására a migrációt, a bevándorlást teljes egészében elvetette, mondván, hogy az lakosságcserével és a kereszténység eltűnésével járna.

A népességfogyás – és a népességcsökkentés – úgymond „zöld” érvrendszerét eleve ostobaságnak nyilvánította, mert – idézem – „Esztelenség, hogy a Föld akkor járna jobban, ha kevesebb gyerek születne. Lehetne ellene érvelni, de egyszerűen csak utasítsuk el. A teremtés rendje szerint az ökoszisztémának az ember is része, nem ellenfele. Nem szembe kell fordítani egymással, hanem értelmesen kell kijelölni a növekvő számú emberek helyét.”

Na ez volt az, ami kicsapta a biztosítékot!

Nem hiszem el, hogy a miniszterelnök beszédírója – ad absurdum, maga Orbán Viktor – nem hallott a túlnépesedés problémájáról, amelyet már a Római Klub első jelentésében is tárgyalt 1978-ban, és aminek következményeire azóta is folyamatosan figyelmeztetnek a tudósok. Csak egy adat: az idei évben augusztus 8-án használta el az emberiség az ez évre jutó megújuló forrásait.

Forrás: Internet

Nem hiszem el, hogy a beszélő nem tud arról, hogy az emberiség (közte Európa) népességnövekedése hogyan alakult az elmúlt másfél évszázad alatt. Kis hazánkban 1870-ben 5 011 310 fő élt (Nagy Magyarország). 1949-ben – a háború után – 9 204 528 fő volt a lakosság, a csúcsot 1983-ban értük el, amikor az itt élők száma 10 700 155 fő volt. Azóta csökkent az ország lakossága: 1990-ben 10 374 823, 2000-ben 10 043 224, 2010-ben 10 014 324, 2019-ben 9 772 756 fő. A statisztikai előrejelzések szerint 2060-ra a lakosság létszáma 7 902 861 főre csökkenhet.

Ez utóbbi szám még mindig 2 millió fővel több, mint az 1870-es adat. tehát arról vizionálni, hogy eltűnik a magyar nemzet, nem egyéb légből kapott ostobaságnál.

Továbbá azt sem vette figyelembe a miniszterelnök, hogy a világ lakossága csak a fejletlenebb régiókban növekszik: Közép-Ázsiában, a Távol-Kelet és Afrika egyes országaiban.

A népességi és gazdasági adatok összefüggéseiből világosan látszik, hogy minél fejlettebb egy társadalom, a népességnövekedés annál alacsonyabb. Az USA-ban például 14 születés/1000 lakos évente, azaz 0,9 százalék. (lásd.: Wikipédia) .

Kína komoly intézkedéseket tett a népesség növekedésének megállítása érdekében – itt és most ne tárgyaljuk, hogy ezt milyen módszerekkel érte el –, és a statisztikai előrejelzések szerint a 2015-ös 1 369 743 millióról az évszázad végére 941 042 millióra kívánja csökkenteni a lakosság létszámát.

A lényeg: minél fejlettebb gazdaságilag egy társadalom, annál kisebb az adott társadalom népességének növekedése, mert a fejlődő gazdasági rendszerek egyre kevesebb munkaerőt igényelnek azonos vagy magasabb termelési eredmény mellett.

A népesség növekedése tehát – ahogy egyébként Orbán Viktor elképzeli, miszerint „ha valaki gyermeket vállal éljen jobban, mint aki nem vállal utódot – a gazdaság növekedésével,sem pedig „politikai” eszközökkel nem bővíthető. De nem is szükséges, mert a korlátozott természetes források nem teszik lehetővé a népesség korlátlan növekedését.

A demográfiai konferencián elhangzott beszéd tehát két dolgot mutat meg nekünk: van egy olyan miniszterelnökünk, aki vagy nem érti a világban lezajló folyamatokat, akkor ezért alkalmatlan a posztjára, vagy nagyon is érti és ennek ellenére olyan elképzeléseket igyekszik megvalósítani, ami káros, hosszú távon nem tartható, akkor pedig egyszerűen gazember!

Ceterum censeo OV esse delendam!

A KÖZÉPSZER TÜNDÖKLÉSE (és bukása?)

De sokszor hallani, hogy a mostani hatalom és képviselői a középszer emberei és képviselői. A szövegösszefüggésekben ez általában pejoratív értelmet kap. Járjuk körül e kifejezés értelmét a közbeszédben, mert érdemes. Az Akadémiai Kiadó Magyar Értelmező Szótár szerint a középszerű: „közepes méretű, mértékű, értékű. színvonalú”.

A nyelvtudományból legyen elég ennyi.

A középszerűség a véleményem szerint nem nyelvi és értelmezési, hanem gondolkodási probléma. Az átlagember középszerűnek azt tartja, ami nem ad kielégítő, értelmes és konstruktív választ egyes kérdésekre.

Forrás: Internet -- Marabu

Ha a hatalomra és képviselőire vonatkoztatjuk a fenti jelzőt, akkor egy összetett jelenséggel állunk szemben. Nem arról van szó, hogy adott esetben ezek a személyek ostobák vagy buták lennének, nem elég képzettek stb. A középszernek ugyanis semmiféle összefüggése nincs a képzettséggel, egy megszerzett tudással. A középszert (mint gondolkodást) a hatalom generálja.

Minél magasabbra kerül valaki ezen a grádicson, úgy szűkül, és torzul a gondolkodása. Ezért hallhatunk néha ép elmével nehezen felfogható szövegeket a hatalom képviselőitől.

Mi jellemzi ezt a középszert?

Elsősorban a valóság, a távlatok és a következmények negligálása. Ez érhető tetten a MTA kutatóhálózatának einstandolása körüli vitákban.  A tudomány embereinek nem volt semmiféle lehetősége normális vitára, hiszen ők a tudomány érvrendszerét használták, míg a hatalom középszere ezt meg sem érti, mert más nyelvet, fogalomrendszert használ. Az ellentét így antagonisztikus, a felek objektív módon nem érthették meg egymást.

Hasonlóval szembesülhettünk a hét végén, amikor Gyergyószentmiklóson újra kinyilatkozta a házelnök a magyarsággal kapcsolatos elképzeléseit: a három-négy gyerekről és kilenc-tizenhat unokáról, a nyelvről és a hazafiságról.

Joggal vetődhet fel a kérdés a kormánypárt feltétlen hívei között, hogy mi is lehet a baj ezzel a kijelentéssel, és miért is ikonikus megjelenése a középszernek?

Először is, mert totálisan negligálja a valóságot. Azt a világot, amely körbe vesz bennünket, azt az európai és globális valóságot, ami mind ellene szól a nagy ívű elképzeléseknek.

Lássuk a tényeket, hogy világos legyen, miről beszélek:
Vessünk egy pillantást a legújabb népesedési (demográfiai) adatokra. Ma kis hazánk lakossága 9 772 756 fő. Ebből a szülőképes nők (20 és 45. életév között) 1 703 840-en vannak. Az ő csoportjukból a 36 és 45 év közöttiek  száma 771 255 fő. Ezek a hölgyek valószínűleg további gyermekek vállalására már nem vállalkoznak, a családalapítási és gyermeknevelési korszakuknak éppen a közepén járhatnak.

A 20 és 35. életévük között 932 585 nőt tart számon a statisztika. Valószínűleg nekik szól a házelnök elvárása.

Menjünk tovább a számok útján. A legújabb statisztikai adatok – érdemes tallózni a számsorok és táblázatok között – szerint ma átlagosan egy szülőképes nő (bocsánat a statisztikai kifejezésért) 1,5 gyermeket hoz a világra. Ez adja a népességszaporulatot, ami ebben az évben is negatív, hiszen a született 89 807 csecsemővel szemben 131 045 fő halt meg.

Ha a házelnök elképzeléseit követjük, akkor a következő nyolc-tíz évben a már említett 20-35 közötti korosztályban a születések száma a mai 1,5-ről 3-ra növekszik, azaz megduplázódik. Ez azt jelenti, hogy 2 797 755 gyermek születhet. Ez ugyan drasztikusan növelheti a népesség számát, és javíthatja a statisztikákat, azonban számtalan következménye van.

Csak a legkézenfekvőbbeket sorolom fel, mintegy jelzésként:

Ma a gyermekek száma 0-15 éves korig 1 423 992.  A mai intézményrendszer éppen hogy csak képes ezek ellátására, bár az óvodai kapacitások már ma sem felelnek meg a törvényben és rendeletekben meghatározottaknak. Nincs elegendő férőhely, hiányzanak a pedagógusok az alapoktatás szintjein.

Ha tehát megvalósul a házelnök „álma”, úgy az elkövetkezendő 15-20 évben másfél millióval kell emelni ezeknek az intézményeknek a kapacitását. Még akkor is, ha ez az utóbbi csaknem másfél millió gyerek nem egyszerre, hanem az időszakban viszonylag egyenletesen elosztva jelenik meg az oktatási rendszerben.

Arra sem gondol a házelnök, hogy három-négy gyerek felnevelése mekkora összegeket igényel a családoktól. Nem látom annak hosszú távú lehetőségét, hogy a családok olyan jövedelemre tegyenek szert (még különböző állami támogatásokkal: CSOK és egyéb látszólagos intézkedések), ami biztosítja a születendő gyermekek harmonikus felnevelését, iskoláztatását, életbe való elindítását.

Továbbá arra sem gondolt a parlament feje, hogy a felnövő generáció mit fog tenni iskolai (főiskolai, egyetemi, szakképzési) tanulmányai után. Lesz-e elegendő állás és munka, amellyel a társadalom hasznos tagja lehet. Nincs elegendően pontos képünk arról, hogy egy idén született gyermek milyen elhelyezkedési lehetőségekkel szembesül, mondjuk, 2048-ban. Hogyan változik a munkaerőpiac, milyen szakmák és munkahelyek jelennek meg az elkövetkező évtizedekben.

Szintén nem számolnak politikusaink azzal, hogy miként változik meg környezetünk. Milyen változásokat hoz majd a klímaválság. Erre vannak ma már közelítő szimulációk, de hogy a valóságban ez miként jelentkezik, arról különböző forgatókönyvek léteznek. Ezek az előrejelzések mind azt hangsúlyozzák, hogy a népességnek nem növekednie kell, hanem csökkenni, mert maga a bolygó már most képtelen eltartani azt a 7,5 milliárd embert, akik folyamatosan zsákmányolják ki megújuló és nem megújuló forrásait. Ebben az évben július közepén éltük fel a megújuló forrásokat globális szinten.

A középszerű gondolkodással megáldott politikus a fentiekkel (ami nem teljes összefüggés rendszer, mert az be sem férne egy bejegyzés adta keretekbe) egyáltalán nem számol. Rövid távú érdekei szólaltatják meg, és ösztönzik arra, hogy átgondolatlan kijelentésekkel és tervekkel álljon elő. Számára a jövő nem évtizedes távolságokat jelent, hanem maximum azt az öt évet, amelyre újra megszerezheti a hatalmat, és ezért semmilyen ár nem drága. Ha esetleg mégis emlékeztetik a valóságra és a megjósolható jövőre, akkor az érveket semmibe veszik, mi több, tagadják annak tudományos voltát. Politikai támadásnak állítják be azokat, amelyeknek – olvasatukban – csak egy célja van: megfosztani őket hatalmuktól.

Remélem a tisztelt olvasót meggyőztem arról, hogy miért is lehet mai politikusainkra ráhúzni a középszert, és miért is nem tartjuk őket államférfinak, csak egy(közép)szerű politikusnak.

Égetően hiányzik a mai politikai életből az a politikus, akinek messze ható perspektívája és víziója vagy stratégiája van kis hazánkkal kapcsolatban.

Ceterum censeo OV esse delendam!

HARMINC ÉVÜNK ELSZELELT

Havi kétszáz azért telt még, de nem akarom JA-t tovább parafrálni.

Inkább azon gondolkozzunk el, hogy a rendszerváltás óta miért jutott idáig az ország, miért születhetnek olyan közvélemény kutatási eredmények, amelyeket nem rég tett közzé a Policy Solution és a Závecz Research.

Forrás: Internet

Kezdjük a kályhánál. A dolgok nem az elmúlt harminc évben kezdtek „eldurvulni”, hanem már a hetvenes évek végén, a nyolcvanasok elején. Totálisan felborult a társadalmak addigi rendje. A harmadik ipari forradalom és az informatika robbanásszerű terjedése teljesen átalakította a társadalmakat. Először abban reménykedtek a tudósok és a háló kitalálói, hogy ezzel az emberiség számára rendelkezésre álló tudás demokratikus módon mindenki számára elérhető lesz, és ez egy jobb és élhetőbb társadalmat, közösségi formákat hoz létre.

Mint általában a naiv kreatívok, most is tévedtek.

Ugyanis a háló valóban sok százmillió ember számára elérhető, és valóban nagyon sok minden megtalálható rajta az emberiség közös kultúrkincséből, de a használóknak csak igen kis százaléka él a lehetőséggel.

Az elmúlt három évtizedben az informatika – amellett, hogy rengeteg élőmunkát tett feleslegessé – azt eredményezte a társadalmakban, hogy az emberek még jobban eltávolodtak fizikailag egymástól.

Olyan erőként léptek fel a szolgáltatások, mint az atomoknál az entrópia. Egyre nő a használat, és az emberek egyre távolabb kerülnek egymástól.

Ugyanakkor ennek az eltávolodásnak és az informatikának van egy másik, a társadalomra rombolóan ható következménye. Felbomlanak a kisebb nagyobb közösségek, megszűnnek, vagy legalább is csökkennek, a klubok, egyéb közösségi terek, ahol az emberek élő szóban, egymással face to face megbeszélhetnék gondjaikat.

Gyakorlatilag egyedül maradnak a közösségi oldalakon még akkor is, ha igen számos „ismerőst” tudhatnak magukénak. Ugyanakkor ezeken a platformokon mindenféle fals információnak adnak teret, terjesztve néha a legmeghökkentőbb (ostoba) tartalmakat a lapos föld hívőktől az UFO rajongókig, mindent.

A társadalom tehát atomizálódott, és elvesztette eddigi értékeinek jelentős részét. Már nem az a lényeg, hogy valaki tanult, tájékozott és esetleg valós mondanivalója van a különböző problémákra. Azok a tartalmak és vélemények befolyásolják az elidegenedett tömeget, amely jól hangzik, könnyen emészthető, és hatásos.

Mintegy 10-15 éve ezt ismerte fel a politikusok jelentős része. Ma már szerte Európában és a fejlett világban, az USA-ban is, nem az a lényeg, hogy egy politikusnak kiforrott elveken alapuló politikája legyen, amely figyelembe veszi a társadalom problémahalmazát, hanem az, hogy mint egy „áruvédjegy” eladható legyen az általában alulinformált választóinak.

Kis hazánkban is ez a helyzet. A minden elárasztó kormánypropaganda – amelynek gátlástalan kiszolgálói vannak a közösségi médiában is – befolyásolja a tulajdonképpen egyedül levő választót.

A hatalom jól használja ki az ebben levő lehetőséget, és a már bevált recept szerint az emberek legalapvetőbb érzelmeire és félelmeire bazírozik.

Hogy a sikere minél biztosabb legyen, a hatalom birtokában leépíti a még meglevő társadalmi szervezeteket, ellehetetleníti működésüket. Korlátozza a tudás megszerzését, számtalan törvénnyel és anyagi korlátozásokkal, amelyek érintik mind az intézményrendszert, mind az oktatásba bekerülni kívánókat.

Így aztán három évtized alatt létrejön egy olyan társadalom, amelyből lassan kivész a tudás, az erkölcs (a klasszikus elvek és viselkedésformák) és a szolidaritás. Marad helyette egy gátlástalan hatalom és egy atomizálódott választói tömeg, amely alulinformáltságában fel sem fogja ésszel, hogy mi történik körülötte.

Nem szép a kép! De a kilábalás akkor is a gondolkodás, bármennyire fárasztó, bármennyire körülményes.

Ceterum censeo OV esse delendam!

MONDHATTA VOLNA SZEBBEN, KIS LOVAG!

Előre bocsátom, nem gyűlölöm Orbán Viktort, mert nem ismerem személyesen. Ám egy ember lehet azért nem szeretni, amit csinál, és ezt megerősíti a mondást – ha már maga is mindig ezekkel huzakodik elő –: „a tett maga az ember”.

Forrás: Internet Index

Szóval, végigültem a TV előtt a tusványosi szabadegyetemen elhangzott előadását. Először is el kell mondani, az előadás, annak módja, tetszett, bizonyítja ez miniszterelnökünk kiváló debattőri képességeit.

Na de a tartalom!

Azért az durva, hogy a visszatekintésben eljut odáig, hogy a közösséget, amelyhez tartozunk (Európai Unió) a volt szocialista országokhoz hasonlítja csak ezért, mert azok érzékenyebbek a társadalmi igazságtalanságokra, mint a saját pártja és kormánya. Arról már nem is beszélve, hogy a liberalizmust is valamiféle kommunista internacionáléhoz hasonlítja, amely („imperialista”) birodalmi babérokra tör.

Álljunk meg egy szóra: a hosszadalmas magyarázat arról, hogy a liberalizmus és az illiberalizmus miben különbözik, az kicsit mosolyra fakasztó, különösen az a passzusa, amikor megmagyarázza, hogy a liberális eszmék szerint az egyén szabadsága addig tart, amíg nem sérti más szabadságát. Majd összeveti ezt a saját nézetével, ami a keresztény értékekből fakad: „ne tedd azt, amit nem szeretnél, ha veled is tennének”.

Akárhogy is forgatom a két megfogalmazást, mindegyik ugyanazt jelenti: Ne árts felebarátodnak.

Az illiberalizmus ekkénti megfogalmazása tehát fából vaskarika, még akkor is, ha indoklása szerint ez a keresztény kultúra értékeiből fakad, amit a liberális nyugat maga mögött hagyott.

Szerinte nincs szükségünk az „európai szocializmusra”. Nincs szükség például a minimáljövedelemre és más hasonló, a társadalmi feszültségeket csökkentő döntésekre.

Ez pedig nem más, mint a neokonzervatív gazdaságpolitika, sajátosan ötvözve a napjainkban már lecsengő gazdasági diktatúrák (Kína, Oroszország, Törökország) gyakorlatával.

A tanácsadók úgy látszik felhívták a figyelmét arra, hogy a fejlett országokban új gazdasági válság fenyeget. Ám ennek okai nem az uniós politikában, hanem a nagy gazdaságok: Kína és az USA megtorpanásában és a hitelválságban keresendők.

A miniszterelnök elszólta magát: ő már az elkövetkező 15 évben gondolkodik, amely időszakban meg kell erősíteni a nemzettudatot, a gazdasági és politikai felépítményt, továbbá a hadsereget és a rendőrséget.

Szerinte fel kell készülni továbbra is a migrációs nyomásra, amire válaszul a schengeni országok belügyminiszteri tanácsának adna nagyobb jogosítványokat a határok védelmére. (Itt csak emlékeztetőül: nem olyan régen még kirohant az ellen, hogy a Frontex erői megjelenjenek hazánkban, mert akkor azok fognak diktálni.) Újabb ellentmondás a mostani és korábbi nyilatkozatok közt, pedig a helyzet (külső körülmények) nem változtak.

Amit pedig Európa kulturális identitásának feladásáról szónokolt, az egyszerűen badarság. Európa nem adta fel kulturális identitását, a magyar, a német, a cseh, a holland polgár magáénak érzi az évezredes hagyományainkat, ápolja és fejleszti azokat, mint ahogy egyetlen uniós ország sem adja fel identitásának alapját képező nyelvét. Esze ágában sincs kultúrát váltani, még akkor sem, ha országában nagy számban élnek más kultúrkörhöz tartozók. (Németországban már a hetvenes évek közepétől élnek törökök, akik muszlim hitükkel nem befolyásolják a protestáns és katolikus német többség identitását.)

Forrás: Internet -- Marabu

Az egész beszédet a mélyben átitatta a FIDESZ már korábban meghirdetett – és akkor sem valós alapokon álló – politikája: az erős idegenellenesség, a nemzeti önállóságra való törekvés.

Ennek a gondolatnak csak egy hibája van: Gazdaságpolitikai téren voluntarista. Ma kis hazánkban nincs olyan hazai gazdasági erő (teljesítmény, innováció, természeti erőforrás, tőke), amely alkalmassá tenné az „függetlenségre". Már csak azért sem, mert az uniós és a magyar gazdaság számtalan szállal kapcsolódik össze, a villamos energiától a kereskedelmi és termelési hálózatokon át a képzésig és a munkaerőpiacig.

A beszéd egyetlen célt szolgált: megerősíteni a párt híveit abban, hogy a miniszterelnök vezetésével minden jól megy. (Hasonlatos ez Ferenc József mondásához: „minden meggondoltam, mindent megfontoltam”.)
Csak ne egy újabb háború legyen ennek a nagy önállóságnak az eredménye. Mert rossz álmaiban még azt is el tudom képzelni, hogy az se lesz nagy ár a hatalom megóvása érdekében!

Ceterum censeo OV esse delendam!

AZ OSTOBASÁG APOTEÓZISA

Meglehetősen régen írtam. Ez egyrészt a nyárnak másrészt az elmúlt négy hét eseményeinek köszönhető.

Forrás: Internet -- Marabu

Az elmúlt hónapban minden képzeletbeli rekordot megdöntött a butaság a közéletben. Ha valaki figyelmesen követi az eseményeket, akkor megdöbbenve tapasztalja, hogy a hatalom intézkedéseit és az azt képviselő személyek milyen gyenge minőséget képviselnek. Mindent elönt a középszer uralma. Az a fajta értékrend és gondolkodás, amely egyre nyíltabban jelenik meg, egyetlen célt szolgál: azoknak a megnyerését, akik nincsenek abban a helyzetben, hogy a különböző intézkedések következményeit felmérjék, és kialakíthassák objektív véleményüket.

Ez a populista propaganda lényege. Azonban ennek is van egy kis bibije: maga a hatalom sem képes (vagy nem akarja) felmérni, hogy egyes döntései hosszú távon mivel járnak.

De hogy ne csak rébuszokban beszéljünk:

Sikerrel ledarálták a MTA kutatóhálózatát. A meghozott törvény persze egy dolog, de a végrehajtás, az új rendszer létrehozása már más kérdés, az bizonytalan.

Egy azonban biztos: nem elsősorban arról a kb. 4000 kutatóról szól a történet, akik a tudomány valamely területén végeznek alkalmazott és alapkutatásokat. A lényeg ismét a pénzről szól, azokról az összegekről, amellyel a tudományos világ támogatta a kutatásokat.

Egy valamivel azonban láthatóan nem számoltak – mert nem tudták, nem voltak róla kielégítő ismereteik –, hogy a kutatások támogatása „projekt” rendszerű. Kutatókat, teameket és kutatási programokat támogatnak, nem intézményeket. Így aztán a valóban jeles kutatást végző tudósok és teamjeik rögtön átvitték a projektet egy szabadabb világba, jelesül Svédországba.

Így nem maradt itthon se a projekt, se a kutató, se a pénzt! (Pestiesen erre mondják, hogy pech!)

Meghozták a döntést, az ’56-os Intézet megszüntetéséről és beillesztéséről a Veritas-ba. Ez azt eredményezte, hogy a két évtizeden át dolgozó kutatók önálló munkáját ellehetetlenítették.

Ennek következménye, hogy az eddig összegyűjtött anyagot (az oral history archívumot) az adatszolgáltatók letiltották (azaz már nem érhető el a kutatók számára). Persze ez is lehetett a cél, hiszen a Veritas élen jár történelmünk „újra fogalmazásában”, népiesen a történelemhamisításban.

Forrás: Internet -- Hír24

Hogy a fenti cél minél hatékonyabban valósuljon meg, az EMMI oktatási államtitkársága először megbízta Takaró Mihályt, hogy vegyen részt a 2020-as Nemzeti Alaptanterv „hazafias” szellemű átdolgozásában. A várható kinevezésen nevezett felbuzdult, és a Szlovákiai Magyar Pedagógusok Szövetsége által szervezett Jókai Mór Nyári Egyetemen lazán kijelentette, hogy Eszterházy Péter kultúraromboló és oktatása nem kívánatos az iskolákban.

A kijelentés után ugyan az EMMI közleményben adta tudtul, hogy nevezettnek nincs szerződése a minisztériummal. Azt persze tudjuk, hogy manapság sok olyan kókler tesz-vesz a hatalom környékén, akik úgymond nincsenek szerződéses viszonyban a kormányzattal. (Csak csendben jegyzem meg, ez már szinte napi gyakorlat a kormányzat munkájában.)

A szakképzés átalakításáról a napokban megjelent elképzelések pedig meglehetősen kiforratlanoknak tűnnek, bár néhány szakértő szerint az átalakításnak ideje volt, mert a szakképzést az elmúlt években rendesen kivéreztették.

Forrás: Internet -- Négymadár

Arról persze szó sincs, hogy az egész oktatási rendszert megreformálnák úgy, hogy a különböző szintű oktatási formák és szintek ki- és bemeneti szintjei egymáshoz igazodjanak. Erről szerintem szó se lehet, hiszen ekkor megvalósulna az oktatásban a tehetséggondozás, nem lennének gyerekek és fiatalok kirekesztve az oktatásból csak azért, mert a felvételi követelménynek csak úgy tudnak megfelelni, ha olyan költségeket vállalnak, amelyeket családjuk nem tud kifizetni. (Lásd:

 nyelvi kompetencia megszerzése az egyetemi és főiskolai felvételhez. A középiskolai oktatás nem biztosítja egy idegen nyelv nyelvvizsga szintű elsajátítását.)

Ezek azok a bornítságok, amik minden állampolgárt érintenek. Az már szinte csak mellékes eseménynek számít, hogy beszántották a színházak támogatásának rendszerét. Elvégre minek is színházba járni! Az alternatív (értsd nem állami és önkormányzati és a Teátrumi Társulaton kívüli) színházak amúgy is csak a felforgató és „nem magyar” eszméket terjesztik, tehát nincs is rájuk szükség. Hogy erről a közönség miként vélekedik, az egyébként a hatalmat nem érdekli.

Szóval a rombolás a kulturális életben is akadálytalanul megy tovább. Az eredmény?

Az eredmény egy olyan generáció felnövekedése, amely önhibáján kívül (mert a szüleik „döntöttek" így) nem lesz képes a jövőben eleget tenni a kihívásoknak. Nem lesz képes olyan ismereteket elsajátítani, ami 15-20 év múlva is aktív szereplővé teszi a munkaerő-piacon.

Érthetőbben: ez a hatalom a társadalom alatt vágja a fát, és már előre láthatóan komoly válságba viszi az országot.

Ceterum censeo OV esse delendam!

LOPJÁK AZ ÉVEIM!

Forrás: Internet -- Marabu karikatúra

Nagyon úgy néz ki, hogy a NER rendszerét nagyon nehéz leváltani. Még akkor is, ha előfordulna az a szinte csodaszámba menő esemény, amely az őszi választásokon a nagyvárosokban megdöntené a FIDESZ egyeduralmát.

A két év múlva esedékes parlamenti választásokra ezekből az eredményekből szinte semmire sem lehet következtetni. Egyrészt mert az majd sokára lesz, másrészt pedig egészen más törvényi és kommunikációs feltételek között zajlik majd.

Játszunk el a gondolattal – talán egyszer majd valóra is válik –, hogy az ország leváltja a NER-t, elzavarja a regnáló kormányzatot. A hatalomra kerülő ellenzék milyen állapotokkal és feladatokkal találja magát szembe, és ezeknek mik lesznek a következményei.

Forrás: Internet --Kecsup

Normális ember azt gondolhatja, hogy a fő feladat a jogállamiság intézményrendszereinek visszaállítása, a fékek és ellensúlyok megteremtésének folyamata. Azaz: új alkotmányra lesz szükség, az Alkotmánybírság tekintélyének és feladatainak reaktiválása. Továbbá egy működő államigazgatási rendszer kialakítása, a minisztériumi struktúra újrateremtése.

Ezek a feladatok éppen hogy csak végrehajthatók egy parlamenti ciklus alatt, és legfőbb feltétele, hogy az ellenzéki erőknek kétharmados parlamenti többsége legyen.

Ezt követheti majd a törvénykezés, amely magában foglalja a választási törvények módosítását; a házszabályzat átírását; a sarkalatos törvények alkotásának korlátozását (csak 4/5-ös többséggel lehessen meghozni a döntéseket).

Ezek az intézkedések, jogi procedúrák azonban alig, vagy egyáltalán nem érintik majd a szavazók, a lakosság mindennapjait. Semennyivel nem lesz könnyebb a mindennapi életük. Így a váltópártok politikai cselekvéseit és törvénykezési munkáját nem, vagy alig-alig fogják tömegesen elismerni.

Hasonló a helyzet a minisztériumi struktúrák átalakításával. Nonszensz napjainkban, hogy nincs környezetvédelmi minisztérium, nincs tárcája az oktatásnak, nem kap önálló államigazgatási irányítást az egészségügy és a kultúra.

Az átlagember talán azt gondolja, hogy mindezeket a változtatásokat egymással párhuzamosan is meg lehet tenni, de ez sajnos nincs így!

Az államigazgatás átalakításához a parlamentben meg kell teremteni a jogi környezetet, azaz meghozni a megfelelő törvényeket. Míg ezeknek az alapja az Alkotmány és a sarkalatos törvények. Amíg ezek nem születnek meg, addig az előbbieket sem lehet meghozni és végrehajtani.

És akkor még nem beszéltünk azokról az „apróságokról”, amelyek áldozatul estek az elmúlt NER ciklusok rombolásának: az alaptantervtől a különböző, lakosságot érintő törvényekig.

A gazdasági rendcsinálás már egy külön fejezetet igényel majd, hiszen az állami beruházási politika újragondolása és módosítása is hatalmas feladatnak látszik.

Megkerülhetetlennek látszik az adó- és jövedéki törvények felülvizsgálata, változtatása. Ezek már közvetlenül érintik majd a lakosságot, hiszen befolyásolják mennyi elkölthető jövedelmet visznek haza.

Forrás: Internet

Meg kell oldania majd a váltó kormányzatnak a kommunikáció problémáját is, az állami tartalomszolgáltatókat (MTVA) is át kell állítani a valódi közszolgálati követelmények betartására.

 Mint ebből a hevenyészett gondolatkísérletből is látszik, az ellenzéknek igen komoly problémákkal kell szembenéznie (12 év dúlásának romjait kell felszámolnia) anélkül, hogy komolyabb mértékben lenne képes az átlagpolgárok életkörülményeit javítani. Ennek ellenére ezeket a lépéseket feltétlen meg kell tenniük a jövő érdekében.

Nem lehetnek meg a választópolgárok támogatása nélkül, hogy céljaikat elérjék. Mert azzal a továbbiakban is számolni kell, hogy az esetlegesen vesztes pozícióba kerülő mai kormánypárt mindent el fog követni, hogy ellehetetlenítse a hatalomra kerülő ellenzéket.

Ezt pedig csak úgy tudják ellensúlyozni, ha a NER leváltását szorgalmazó polgárok kitartanak a célok megvalósítása érdekében az új kormány mellett, még akkor is, ha a változások nem egyik napról a másikra történnek.

Remélem, nem kell majd újabb tíz évet áldozni arra, hogy helyreálljon a demokrácia kis hazámban!

Ceterum censeo OV esse delendam!

HARMINC ÉVEM ELSZELELT

Bocsánat József Attilától, a parafrázisért.  De azért van benne valami. A magam korosztálya – amely teljes lelkesedéssel vetette bele magát a ’80-as évek végének, a kilencvenes évek elejének demokratikus átalakításába, építgette a maga módján tovább az országot és saját egzisztenciáját – ma joggal érezheti úgy, hogy szinte semmit sem ért el. Nagyon sokunknak deja vu érzése van. Lassan ugyanott tartunk, mint ’88-ban. Dumálni már lehet, de azért a hatalom még regnál, és minden ereje meg van ahhoz, hogy komoly kellemetlenségeket okozzon.

Valami hasonlót lehet tapasztalni ma is. Van valami látható, de elég gyengécskének kinéző ellenzék, amely csinálhat bármit, a hatalom erről egész egyszerűen nem vesz tudomást.

A hatalmi gőg és a pökhendiség megnyilatkozásait adta elő a miniszterelnök a parlamentben. Micsoda dolog az, hogy egyes képviselők tiltakoznak a valóság és a történelmi tények meghamisítása ellen, és az egyik történész kutatóműhely beszántása ellen, amire a miniszterelnök csak annyit reagál, hogy „Az ’56-os intézet a Veritasnál jó helyen lesz.”

Ez mutatja, hogy a hatalomnak már nincsenek fékjei és ellensúlyai. Mi több: a rendelkezésére álló propaganda úthengerrel még azt is elhiteti a választóival, hogy bizony neki különleges felhatalmazása van a „néptől”, amit a legutóbbi uniós választás is megerősített.

De azért a valóság kicsit másként van. Először is a FIDESZ választói bázisa nem nőtt, sőt valamelyest csökkent is az elmúlt időben. A Medián szerint a teljes népesség körében 39 százalék támogatja a kormánypártot. Ez kb. 3 millió kétszázezer ember jelent. Azaz semmiképpen sem a választás után oly szívesen hangoztatott 52,56 százalék (ami egyébként nominálisan 1.824 220 szavazatot jelentett).

Ez persze országos szinten nem nagyon vigasztalhatja az ellenzék pártjait, hiszen azokra együttesen több, mint félmillióval kevesebben szavaztak, mint a FIDESZ-re. Egy kicsit más a kép, ha a városokat nézzük. Budapesten az ellenzékre (Jobbik, a Mi Hazánk, az MKKP, a Munkáspárt nélkül) leadott összes szavazatok száma: 337401, míg a FIDESZ-KDNP 282583 voksot szerzett.

A vidéki kistelepüléseken viszont érvényesült a lassan tíz éve kialakított gyakorlat: a helyi vezetők nyomást gyakorolnak a lakosságra, hogy különböző kedvezmények ellenében a kormánypártra szavazzanak. Így a FIDESZ bázisa főleg az alulinformált és kiszolgáltatott vidéki lakosság.

A nagy kérdés persze az, hogy miért nem nő az ellenzék bázisa, és miért magas a választásoktól távolmaradók aránya?

Egyszerű lenne csak arra hivatkozni, hogy a különböző ellenzéki pártok „széthúzása” és „belső vitái” eredményezik ezt. A probléma azonban mélyebb és összetettebb. Az ellenzéki pártok nehezen találják meg azt a programot, hangot és módszert, amellyel növelhetnék támogatottságukat. A hangzatos ígérgetések és napi politikai nyilatkozatok (amik főleg a kománypárt propagandájára adott „válaszok”) nem helyettesíthetik az átgondolt, hosszú távra érvényes stratégiát. Talán az egyetlen DK az, ahol ezt fel lehet fedezni megalakulásuk óta.

Ugyanakkor az ellenzék elvesztette vidéki bázisainak javarészét. Ennek persze lehetnek anyagi és személyi okai, de ezt az adott pártoknak kell elemezni, és megtalálni a megoldásokat. Miként lehet az új generációt maguk mellé állítani, új szervezeteket létrehozni az erős FIDESZ-es ellenszélben is.

Van tehát teendő!

De, mint ahogy harminc évvel ezelőtt is meg lehetett teremteni egy olyan tömegtámogatást, ami a rendszerváltáshoz vezetett, úgy bízom abban is, hogy a NER-t is  le lehet váltani, mint anno a Kádár-rendszert. Így az generációm megszabadulhat deja vu érzésétől és nem tekintheti az elmúlt három évtizedét eltékozoltnak.

Ceterum censeo OV esse delendam!