MONDHATTA VOLNA SZEBBEN, KIS LOVAG!

Előre bocsátom, nem gyűlölöm Orbán Viktort, mert nem ismerem személyesen. Ám egy ember lehet azért nem szeretni, amit csinál, és ezt megerősíti a mondást – ha már maga is mindig ezekkel huzakodik elő –: „a tett maga az ember”.

Forrás: Internet Index

Szóval, végigültem a TV előtt a tusványosi szabadegyetemen elhangzott előadását. Először is el kell mondani, az előadás, annak módja, tetszett, bizonyítja ez miniszterelnökünk kiváló debattőri képességeit.

Na de a tartalom!

Azért az durva, hogy a visszatekintésben eljut odáig, hogy a közösséget, amelyhez tartozunk (Európai Unió) a volt szocialista országokhoz hasonlítja csak ezért, mert azok érzékenyebbek a társadalmi igazságtalanságokra, mint a saját pártja és kormánya. Arról már nem is beszélve, hogy a liberalizmust is valamiféle kommunista internacionáléhoz hasonlítja, amely („imperialista”) birodalmi babérokra tör.

Álljunk meg egy szóra: a hosszadalmas magyarázat arról, hogy a liberalizmus és az illiberalizmus miben különbözik, az kicsit mosolyra fakasztó, különösen az a passzusa, amikor megmagyarázza, hogy a liberális eszmék szerint az egyén szabadsága addig tart, amíg nem sérti más szabadságát. Majd összeveti ezt a saját nézetével, ami a keresztény értékekből fakad: „ne tedd azt, amit nem szeretnél, ha veled is tennének”.

Akárhogy is forgatom a két megfogalmazást, mindegyik ugyanazt jelenti: Ne árts felebarátodnak.

Az illiberalizmus ekkénti megfogalmazása tehát fából vaskarika, még akkor is, ha indoklása szerint ez a keresztény kultúra értékeiből fakad, amit a liberális nyugat maga mögött hagyott.

Szerinte nincs szükségünk az „európai szocializmusra”. Nincs szükség például a minimáljövedelemre és más hasonló, a társadalmi feszültségeket csökkentő döntésekre.

Ez pedig nem más, mint a neokonzervatív gazdaságpolitika, sajátosan ötvözve a napjainkban már lecsengő gazdasági diktatúrák (Kína, Oroszország, Törökország) gyakorlatával.

A tanácsadók úgy látszik felhívták a figyelmét arra, hogy a fejlett országokban új gazdasági válság fenyeget. Ám ennek okai nem az uniós politikában, hanem a nagy gazdaságok: Kína és az USA megtorpanásában és a hitelválságban keresendők.

A miniszterelnök elszólta magát: ő már az elkövetkező 15 évben gondolkodik, amely időszakban meg kell erősíteni a nemzettudatot, a gazdasági és politikai felépítményt, továbbá a hadsereget és a rendőrséget.

Szerinte fel kell készülni továbbra is a migrációs nyomásra, amire válaszul a schengeni országok belügyminiszteri tanácsának adna nagyobb jogosítványokat a határok védelmére. (Itt csak emlékeztetőül: nem olyan régen még kirohant az ellen, hogy a Frontex erői megjelenjenek hazánkban, mert akkor azok fognak diktálni.) Újabb ellentmondás a mostani és korábbi nyilatkozatok közt, pedig a helyzet (külső körülmények) nem változtak.

Amit pedig Európa kulturális identitásának feladásáról szónokolt, az egyszerűen badarság. Európa nem adta fel kulturális identitását, a magyar, a német, a cseh, a holland polgár magáénak érzi az évezredes hagyományainkat, ápolja és fejleszti azokat, mint ahogy egyetlen uniós ország sem adja fel identitásának alapját képező nyelvét. Esze ágában sincs kultúrát váltani, még akkor sem, ha országában nagy számban élnek más kultúrkörhöz tartozók. (Németországban már a hetvenes évek közepétől élnek törökök, akik muszlim hitükkel nem befolyásolják a protestáns és katolikus német többség identitását.)

Forrás: Internet -- Marabu

Az egész beszédet a mélyben átitatta a FIDESZ már korábban meghirdetett – és akkor sem valós alapokon álló – politikája: az erős idegenellenesség, a nemzeti önállóságra való törekvés.

Ennek a gondolatnak csak egy hibája van: Gazdaságpolitikai téren voluntarista. Ma kis hazánkban nincs olyan hazai gazdasági erő (teljesítmény, innováció, természeti erőforrás, tőke), amely alkalmassá tenné az „függetlenségre". Már csak azért sem, mert az uniós és a magyar gazdaság számtalan szállal kapcsolódik össze, a villamos energiától a kereskedelmi és termelési hálózatokon át a képzésig és a munkaerőpiacig.

A beszéd egyetlen célt szolgált: megerősíteni a párt híveit abban, hogy a miniszterelnök vezetésével minden jól megy. (Hasonlatos ez Ferenc József mondásához: „minden meggondoltam, mindent megfontoltam”.)
Csak ne egy újabb háború legyen ennek a nagy önállóságnak az eredménye. Mert rossz álmaiban még azt is el tudom képzelni, hogy az se lesz nagy ár a hatalom megóvása érdekében!

Ceterum censeo OV esse delendam!

AZ OSTOBASÁG APOTEÓZISA

Meglehetősen régen írtam. Ez egyrészt a nyárnak másrészt az elmúlt négy hét eseményeinek köszönhető.

Forrás: Internet -- Marabu

Az elmúlt hónapban minden képzeletbeli rekordot megdöntött a butaság a közéletben. Ha valaki figyelmesen követi az eseményeket, akkor megdöbbenve tapasztalja, hogy a hatalom intézkedéseit és az azt képviselő személyek milyen gyenge minőséget képviselnek. Mindent elönt a középszer uralma. Az a fajta értékrend és gondolkodás, amely egyre nyíltabban jelenik meg, egyetlen célt szolgál: azoknak a megnyerését, akik nincsenek abban a helyzetben, hogy a különböző intézkedések következményeit felmérjék, és kialakíthassák objektív véleményüket.

Ez a populista propaganda lényege. Azonban ennek is van egy kis bibije: maga a hatalom sem képes (vagy nem akarja) felmérni, hogy egyes döntései hosszú távon mivel járnak.

De hogy ne csak rébuszokban beszéljünk:

Sikerrel ledarálták a MTA kutatóhálózatát. A meghozott törvény persze egy dolog, de a végrehajtás, az új rendszer létrehozása már más kérdés, az bizonytalan.

Egy azonban biztos: nem elsősorban arról a kb. 4000 kutatóról szól a történet, akik a tudomány valamely területén végeznek alkalmazott és alapkutatásokat. A lényeg ismét a pénzről szól, azokról az összegekről, amellyel a tudományos világ támogatta a kutatásokat.

Egy valamivel azonban láthatóan nem számoltak – mert nem tudták, nem voltak róla kielégítő ismereteik –, hogy a kutatások támogatása „projekt” rendszerű. Kutatókat, teameket és kutatási programokat támogatnak, nem intézményeket. Így aztán a valóban jeles kutatást végző tudósok és teamjeik rögtön átvitték a projektet egy szabadabb világba, jelesül Svédországba.

Így nem maradt itthon se a projekt, se a kutató, se a pénzt! (Pestiesen erre mondják, hogy pech!)

Meghozták a döntést, az ’56-os Intézet megszüntetéséről és beillesztéséről a Veritas-ba. Ez azt eredményezte, hogy a két évtizeden át dolgozó kutatók önálló munkáját ellehetetlenítették.

Ennek következménye, hogy az eddig összegyűjtött anyagot (az oral history archívumot) az adatszolgáltatók letiltották (azaz már nem érhető el a kutatók számára). Persze ez is lehetett a cél, hiszen a Veritas élen jár történelmünk „újra fogalmazásában”, népiesen a történelemhamisításban.

Forrás: Internet -- Hír24

Hogy a fenti cél minél hatékonyabban valósuljon meg, az EMMI oktatási államtitkársága először megbízta Takaró Mihályt, hogy vegyen részt a 2020-as Nemzeti Alaptanterv „hazafias” szellemű átdolgozásában. A várható kinevezésen nevezett felbuzdult, és a Szlovákiai Magyar Pedagógusok Szövetsége által szervezett Jókai Mór Nyári Egyetemen lazán kijelentette, hogy Eszterházy Péter kultúraromboló és oktatása nem kívánatos az iskolákban.

A kijelentés után ugyan az EMMI közleményben adta tudtul, hogy nevezettnek nincs szerződése a minisztériummal. Azt persze tudjuk, hogy manapság sok olyan kókler tesz-vesz a hatalom környékén, akik úgymond nincsenek szerződéses viszonyban a kormányzattal. (Csak csendben jegyzem meg, ez már szinte napi gyakorlat a kormányzat munkájában.)

A szakképzés átalakításáról a napokban megjelent elképzelések pedig meglehetősen kiforratlanoknak tűnnek, bár néhány szakértő szerint az átalakításnak ideje volt, mert a szakképzést az elmúlt években rendesen kivéreztették.

Forrás: Internet -- Négymadár

Arról persze szó sincs, hogy az egész oktatási rendszert megreformálnák úgy, hogy a különböző szintű oktatási formák és szintek ki- és bemeneti szintjei egymáshoz igazodjanak. Erről szerintem szó se lehet, hiszen ekkor megvalósulna az oktatásban a tehetséggondozás, nem lennének gyerekek és fiatalok kirekesztve az oktatásból csak azért, mert a felvételi követelménynek csak úgy tudnak megfelelni, ha olyan költségeket vállalnak, amelyeket családjuk nem tud kifizetni. (Lásd:

 nyelvi kompetencia megszerzése az egyetemi és főiskolai felvételhez. A középiskolai oktatás nem biztosítja egy idegen nyelv nyelvvizsga szintű elsajátítását.)

Ezek azok a bornítságok, amik minden állampolgárt érintenek. Az már szinte csak mellékes eseménynek számít, hogy beszántották a színházak támogatásának rendszerét. Elvégre minek is színházba járni! Az alternatív (értsd nem állami és önkormányzati és a Teátrumi Társulaton kívüli) színházak amúgy is csak a felforgató és „nem magyar” eszméket terjesztik, tehát nincs is rájuk szükség. Hogy erről a közönség miként vélekedik, az egyébként a hatalmat nem érdekli.

Szóval a rombolás a kulturális életben is akadálytalanul megy tovább. Az eredmény?

Az eredmény egy olyan generáció felnövekedése, amely önhibáján kívül (mert a szüleik „döntöttek" így) nem lesz képes a jövőben eleget tenni a kihívásoknak. Nem lesz képes olyan ismereteket elsajátítani, ami 15-20 év múlva is aktív szereplővé teszi a munkaerő-piacon.

Érthetőbben: ez a hatalom a társadalom alatt vágja a fát, és már előre láthatóan komoly válságba viszi az országot.

Ceterum censeo OV esse delendam!

LOPJÁK AZ ÉVEIM!

Forrás: Internet -- Marabu karikatúra

Nagyon úgy néz ki, hogy a NER rendszerét nagyon nehéz leváltani. Még akkor is, ha előfordulna az a szinte csodaszámba menő esemény, amely az őszi választásokon a nagyvárosokban megdöntené a FIDESZ egyeduralmát.

A két év múlva esedékes parlamenti választásokra ezekből az eredményekből szinte semmire sem lehet következtetni. Egyrészt mert az majd sokára lesz, másrészt pedig egészen más törvényi és kommunikációs feltételek között zajlik majd.

Játszunk el a gondolattal – talán egyszer majd valóra is válik –, hogy az ország leváltja a NER-t, elzavarja a regnáló kormányzatot. A hatalomra kerülő ellenzék milyen állapotokkal és feladatokkal találja magát szembe, és ezeknek mik lesznek a következményei.

Forrás: Internet --Kecsup

Normális ember azt gondolhatja, hogy a fő feladat a jogállamiság intézményrendszereinek visszaállítása, a fékek és ellensúlyok megteremtésének folyamata. Azaz: új alkotmányra lesz szükség, az Alkotmánybírság tekintélyének és feladatainak reaktiválása. Továbbá egy működő államigazgatási rendszer kialakítása, a minisztériumi struktúra újrateremtése.

Ezek a feladatok éppen hogy csak végrehajthatók egy parlamenti ciklus alatt, és legfőbb feltétele, hogy az ellenzéki erőknek kétharmados parlamenti többsége legyen.

Ezt követheti majd a törvénykezés, amely magában foglalja a választási törvények módosítását; a házszabályzat átírását; a sarkalatos törvények alkotásának korlátozását (csak 4/5-ös többséggel lehessen meghozni a döntéseket).

Ezek az intézkedések, jogi procedúrák azonban alig, vagy egyáltalán nem érintik majd a szavazók, a lakosság mindennapjait. Semennyivel nem lesz könnyebb a mindennapi életük. Így a váltópártok politikai cselekvéseit és törvénykezési munkáját nem, vagy alig-alig fogják tömegesen elismerni.

Hasonló a helyzet a minisztériumi struktúrák átalakításával. Nonszensz napjainkban, hogy nincs környezetvédelmi minisztérium, nincs tárcája az oktatásnak, nem kap önálló államigazgatási irányítást az egészségügy és a kultúra.

Az átlagember talán azt gondolja, hogy mindezeket a változtatásokat egymással párhuzamosan is meg lehet tenni, de ez sajnos nincs így!

Az államigazgatás átalakításához a parlamentben meg kell teremteni a jogi környezetet, azaz meghozni a megfelelő törvényeket. Míg ezeknek az alapja az Alkotmány és a sarkalatos törvények. Amíg ezek nem születnek meg, addig az előbbieket sem lehet meghozni és végrehajtani.

És akkor még nem beszéltünk azokról az „apróságokról”, amelyek áldozatul estek az elmúlt NER ciklusok rombolásának: az alaptantervtől a különböző, lakosságot érintő törvényekig.

A gazdasági rendcsinálás már egy külön fejezetet igényel majd, hiszen az állami beruházási politika újragondolása és módosítása is hatalmas feladatnak látszik.

Megkerülhetetlennek látszik az adó- és jövedéki törvények felülvizsgálata, változtatása. Ezek már közvetlenül érintik majd a lakosságot, hiszen befolyásolják mennyi elkölthető jövedelmet visznek haza.

Forrás: Internet

Meg kell oldania majd a váltó kormányzatnak a kommunikáció problémáját is, az állami tartalomszolgáltatókat (MTVA) is át kell állítani a valódi közszolgálati követelmények betartására.

 Mint ebből a hevenyészett gondolatkísérletből is látszik, az ellenzéknek igen komoly problémákkal kell szembenéznie (12 év dúlásának romjait kell felszámolnia) anélkül, hogy komolyabb mértékben lenne képes az átlagpolgárok életkörülményeit javítani. Ennek ellenére ezeket a lépéseket feltétlen meg kell tenniük a jövő érdekében.

Nem lehetnek meg a választópolgárok támogatása nélkül, hogy céljaikat elérjék. Mert azzal a továbbiakban is számolni kell, hogy az esetlegesen vesztes pozícióba kerülő mai kormánypárt mindent el fog követni, hogy ellehetetlenítse a hatalomra kerülő ellenzéket.

Ezt pedig csak úgy tudják ellensúlyozni, ha a NER leváltását szorgalmazó polgárok kitartanak a célok megvalósítása érdekében az új kormány mellett, még akkor is, ha a változások nem egyik napról a másikra történnek.

Remélem, nem kell majd újabb tíz évet áldozni arra, hogy helyreálljon a demokrácia kis hazámban!

Ceterum censeo OV esse delendam!

HARMINC ÉVEM ELSZELELT

Bocsánat József Attilától, a parafrázisért.  De azért van benne valami. A magam korosztálya – amely teljes lelkesedéssel vetette bele magát a ’80-as évek végének, a kilencvenes évek elejének demokratikus átalakításába, építgette a maga módján tovább az országot és saját egzisztenciáját – ma joggal érezheti úgy, hogy szinte semmit sem ért el. Nagyon sokunknak deja vu érzése van. Lassan ugyanott tartunk, mint ’88-ban. Dumálni már lehet, de azért a hatalom még regnál, és minden ereje meg van ahhoz, hogy komoly kellemetlenségeket okozzon.

Valami hasonlót lehet tapasztalni ma is. Van valami látható, de elég gyengécskének kinéző ellenzék, amely csinálhat bármit, a hatalom erről egész egyszerűen nem vesz tudomást.

A hatalmi gőg és a pökhendiség megnyilatkozásait adta elő a miniszterelnök a parlamentben. Micsoda dolog az, hogy egyes képviselők tiltakoznak a valóság és a történelmi tények meghamisítása ellen, és az egyik történész kutatóműhely beszántása ellen, amire a miniszterelnök csak annyit reagál, hogy „Az ’56-os intézet a Veritasnál jó helyen lesz.”

Ez mutatja, hogy a hatalomnak már nincsenek fékjei és ellensúlyai. Mi több: a rendelkezésére álló propaganda úthengerrel még azt is elhiteti a választóival, hogy bizony neki különleges felhatalmazása van a „néptől”, amit a legutóbbi uniós választás is megerősített.

De azért a valóság kicsit másként van. Először is a FIDESZ választói bázisa nem nőtt, sőt valamelyest csökkent is az elmúlt időben. A Medián szerint a teljes népesség körében 39 százalék támogatja a kormánypártot. Ez kb. 3 millió kétszázezer ember jelent. Azaz semmiképpen sem a választás után oly szívesen hangoztatott 52,56 százalék (ami egyébként nominálisan 1.824 220 szavazatot jelentett).

Ez persze országos szinten nem nagyon vigasztalhatja az ellenzék pártjait, hiszen azokra együttesen több, mint félmillióval kevesebben szavaztak, mint a FIDESZ-re. Egy kicsit más a kép, ha a városokat nézzük. Budapesten az ellenzékre (Jobbik, a Mi Hazánk, az MKKP, a Munkáspárt nélkül) leadott összes szavazatok száma: 337401, míg a FIDESZ-KDNP 282583 voksot szerzett.

A vidéki kistelepüléseken viszont érvényesült a lassan tíz éve kialakított gyakorlat: a helyi vezetők nyomást gyakorolnak a lakosságra, hogy különböző kedvezmények ellenében a kormánypártra szavazzanak. Így a FIDESZ bázisa főleg az alulinformált és kiszolgáltatott vidéki lakosság.

A nagy kérdés persze az, hogy miért nem nő az ellenzék bázisa, és miért magas a választásoktól távolmaradók aránya?

Egyszerű lenne csak arra hivatkozni, hogy a különböző ellenzéki pártok „széthúzása” és „belső vitái” eredményezik ezt. A probléma azonban mélyebb és összetettebb. Az ellenzéki pártok nehezen találják meg azt a programot, hangot és módszert, amellyel növelhetnék támogatottságukat. A hangzatos ígérgetések és napi politikai nyilatkozatok (amik főleg a kománypárt propagandájára adott „válaszok”) nem helyettesíthetik az átgondolt, hosszú távra érvényes stratégiát. Talán az egyetlen DK az, ahol ezt fel lehet fedezni megalakulásuk óta.

Ugyanakkor az ellenzék elvesztette vidéki bázisainak javarészét. Ennek persze lehetnek anyagi és személyi okai, de ezt az adott pártoknak kell elemezni, és megtalálni a megoldásokat. Miként lehet az új generációt maguk mellé állítani, új szervezeteket létrehozni az erős FIDESZ-es ellenszélben is.

Van tehát teendő!

De, mint ahogy harminc évvel ezelőtt is meg lehetett teremteni egy olyan tömegtámogatást, ami a rendszerváltáshoz vezetett, úgy bízom abban is, hogy a NER-t is  le lehet váltani, mint anno a Kádár-rendszert. Így az generációm megszabadulhat deja vu érzésétől és nem tekintheti az elmúlt három évtizedét eltékozoltnak.

Ceterum censeo OV esse delendam!

KÉSEI SIRATÓ

Bocsánat József Attilától a címválasztásért!

Olvasom a HVG-ben Lendvai Ildikó cikkét az MSZP-ről. Jó írás, de híven tükrözi mindazt, ami az elmúlt években a pártban végbement. A 2010-es kétharmados vereség után a párt nem volt képes lábra állni, és az lett belőle, amit Lendvai Ildikó oly frappánsan fogalmazott:
„…Egy bizonyos méreten alul az irodai alkuk mögül már eltűnik a vágyott társadalmi kompromisszum, a folyamat könnyen silányulhat személyi egyezkedéssé. Egy kongresszuson azt találtam mondani, „bonszaj-párt” lettünk.”

Ez azonban a probléma csak egyféle megközelítése. Már 2010 körül lehetett tapasztalni, hogy a „megújulás jegyében” az MSZP eltávolította magától azt a szellemi holdudvart, amely társadalomtudományi, gazdasági és politikai muníciót biztosított a döntésekhez és a követendő politikához.

Ezeket tetézve a párt egyre kevesebb energiát fordított arra, hogy életben tartsa vidéki szervezeteit, szoros kapcsolatot tartson a szavazóival és támogatóival. Nem képeztek „ellensúlyt” a különböző szintű választott testületekben az egyre terjeszkedő FIDESZ-szel szemben. A vidéket – ahol újra bebizonyosodott – uraló kormánypárttal szemben szinte sehol sem tudták hatékonyan felvenni a versenyt, mert nem volt és nincs is hatékony személyes ellenérv a helyi notabilitások intézkedéseivel szemben.

Nem akarok senkit sem megsérteni, de az a – kívülről kicsinyesnek tűnő – személyes rivalizálás, aminek tanúi voltunk az elmúlt években, még tovább rontotta a képet. Azok a támogatók is elfordultak az MSZP-től, akik négy-öt évvel ezelőtt még bíztak abban, hogy a fiatalabb generáció képes lesz felrázni a pártot.

Nem sikerült. Nem is sikerülhetett, hiszen hiányzott a háttérből a tudás. A pártfunkcionáriusoknak és megválasztott képviselőknek – tisztelet a kivételeknek – nem volt (nem is lehetett) energiájuk arra, hogy egy modern baloldali filozófiát fogalmazzanak meg a napi politikai csatározások közepette.

Most már nem érdemes azon agyalni, hogy a teljes demokratikus ellenzék tulajdonképpen nem vesztett támogatásából.

Ez nem a számok kérdése, hanem a kidolgozott, hosszú távú mondanivaló léte vagy nem léte. Láthatóan az MSZP-nek ilyen víziója nincs. Márpedig lehetne!

Nem úszható meg a bázis újbóli felépítése, a modern baloldali gondolkodás és cselekvési program megalkotása.

Ha ezt a párt nem teszi meg, akkor oda jut majd, mint több más párt a hazai rendszerváltás óta: jótékony feledés homályába merül.

Ceterum censeo OV esse delendalm!

AZ UNIÓS VÁLASZTÁSRÓL PROPAGANDA NÉLKÜL

Forrás: Infostart

A kampány elült, a választás megvolt. Eddig soha nem tapasztalt részvétel mellett a választók 43,37 százaléka járult az urnákhoz (ahogy mondani szokás).

A tegnap esti kampányzárókon a különböző pártok vérmérsékletüknek – és eredményeiknek – megfelelően kommentálták az eredményeket.

A miniszterelnök a Bálnánál, a mandátumhoz jutott pártok a saját kampányzáró rendezvényeiken ünnepeltek vagy búslakodtak.

Próbáljuk meg a választás számait értékelni – elfogultságok nélkül –, és ebből levonni valamiféle tanulságot a szokásos propaganda lózungok nélkül.

Ma kis hazánkban 7 988 062 fő jogosult szavazásra, a felnőtt, 18. életévét betöltött lakosság. Bátran tekinthetjük őket Magyarország összességének.

E majdnem nyolcmillió fő csak 43,37 százaléka látogatta meg a szavazóköröket: 3 430 163 fő.

Az általuk leadott szavazatok szerint a kormánypárt 1 803 282 szavazatot kapott, ami 52,44%-os eredményt jelent. A második helyen végzett DK 555 286 szavazatot kapott, ami 16,15%-ot ér. Harmadiknak a Momentum futott be a maga 339 249 szavazatával, így az eredménye 9,87%-os eredményt ért el. Negyedik az MSZP-PB lett, amelyre 228 350 voksot adtak, ami 6,64%-ot ért.

Ötödik a Jobbik lett, rájuk 219731-en szavaztak, százalékosban kifejezve 6,39%-ot kaptak.

A többi induló párt – a Mi Hazánk 113 704, 3,31%; MKKP 89 900, 2,61%; LMP 74 729, 2,17%; Munkáspárt 14 415, 0,42% – nem ért el olyan eredményt, amely mandátumot eredményezett volna.

Ezek a puszta számok és a tények.

De mi következik ebből?

Forrás: Infostart

Nyilvánvalóan nem az, amit a miniszterelnök nyilatkozott az eredményvárón, miszerint ez a választási eredmény felhatalmazza arra, hogy a magyarok nevében politizáljon az Unióban.

Ez a felhatalmazás ugyanis nem a magyaroktól, hanem azoknak csak egy kisebbségétől, a FIDESZ rajongóitól és kiszolgáltatottjaitól érkezett. A kormánypártra leadott szavazatok a teljes lakosság mindössze 22,47 százalékát képviselik. Tehát Orbán Viktornak ismét nincs többségi támogatottsága, azt csak a matematikának köszönheti. A szavazáson részt nem vevő lakosságot nem lehet automatikusan kormánypártinak számítani, de nem lehet besorolni az ellenzék soraiba sem.

Az ellenzék se lehet nagyon büszke az eredményeire.

A teljes demokratikus ellenzék támogatottsága mindössze 14, 97 század százalékos, és még ha a Jobbikot is ide számoljuk, akkor is csak 17, 72 százalékot mondhatnak magukénak, ami mindössze 1 415 484 főt jelent országosan. Ez pedig siralmas.

A lényeg.

Az ellenzéki pártoknak gyökeresen új programmal és munkával kell előállniuk, hogy a belátható időn belül képesek legyenek leváltani a NER-t. Ehhez nem elég, hogy a parlamenti eszközöket és lehetőségeiket használják. Meg kell újítaniuk nem csak a politikájukat, de a kapcsolatrendszereiket is. Új kapcsolatokat kell kiépíteniük azokon a településeken is, amelyeket ma a FIDESZ korlátlan propagandája ural, és ahol a helyi kiskirályok hűen szolgálják a fennálló hatalmat. Ezt az aprómunkát nem lehet elhagyni. A mostani választási eredmények is azt mutatják, hogy minél kisebb a település, minél szegényebb és elhagyatottabb térségben van, annál nagyobb a kormánypropaganda befolyása.

Ezt pedig csak úgy lehet megtörni, ha helyi szervezeteket hoznak létre, ellensúlyozva a fenti befolyást.

Az uniós választás megmutatott egy képet, mint egy röntgen-vizsgálat. A beteg politraumás, gyógyítani kell, de ez hatékony beavatkozás nélkül még nagyobb gondot okozhat!

Ceterum censeo OV esse delendam!

NÉHÁNY GONDOLAT EURÓPA ÜRÜGYÉN

Régen nem írtam, és ebben volt valamiféle be nem vallott szándékosság is: nem akartam belefolyni az Európa Parlamenti választásokba, hagyni kell, hogy a különböző pártok küzdjenek meg a választók szavazataiért.

Ami azonban – főleg a kormányzat és a kormányzópárt részéről – a kampányban elhangzott (hangzik) mégis csak arra szorított, hogy valahogy rendet kellene vágni ebben a kommunikációs káoszban.

Mégpedig a józan gondolkodás és a jövőnk iránt érzett elkötelezettség jegyében.

Vegyük sorra a legközkeletűbb állításokat és tényeket.

Migránsozással nem igazán szeretnék foglalkozni, mert ez az a téma, amelynek valóságalapja – enyhén szólva is – megkérdőjelezhető napjaink magyar valóságában. Pontosabban: az a fajta bevándorlás, amely a főleg muszlim világra, az onnan származókra vonatkozik. 

Hogy az egészségesen gondolkodó emberek erről – és ennek politikai és kulturális hozadékairól – miként gondolkodtak/nak/, arra jó példa a kis versike a 80-as évek közepéről-végéről, amit a Felvonulási téren álló (azóta persze eltávolított) Lenin szobor ihletett:

„Ne mosolyogj Iljics

Nem tart ez örökké!

Százötven év alatt

Sem váltunk törökké!”

Tizenöt éve tagja kis hazánk az uniónak, és ez alatt az idő alatt 2017-ig összesen nettó 40 471 milliárd euró támogatást söpört be az ország.

Nem véletlen, hogy a választók döntő többsége – párthovatartozástól függetlenül – az unió híve.

A döntő kérdés a jövőbe tekintve az, hogy a megválasztott magyar képviselők mely pártcsaládba ülnek be, képviselni a magyar társadalom érdekeit.

A FIDESZ eddig a Néppártban (jobbközép politikai formáció) politizált, amelynek célja az unió működésének folyamatos fejlesztése, reformálása, a konzervatív politikai gondolkodás mentén.  az EP-ben a legnagyobb politikai formáció, a többséget jelentette a döntéshozatal során.  Az elmúlt három esztendőben – ki tudja miért? (bár tudjuk, de most nem ez a lényeg) – a kormánypárt folyamatosan eltávolodott azoktól az értékektől, amelyeket e pártcsalád képviselt, ami végül is tagságának felfüggesztéséhez vezetett. A FIDESZ tehát a marginalizálódás útjára lépett, és most kétségbeesetten próbál „szövetségeseket” keresni elrontott politikájához.

Azt látnia kellene a választónak, hogy a EP összetételében a Néppárt igen erős helyzetű. Jelenleg is 221 mandátummal rendelkezik. Ha ez csökken a FIDESZ képviselőinek számával, még mindig a legerősebb frakció marad a parlamentben. Ha innen kilép a FIDESZ, úgy kiesik abból a körből, ahol a legfontosabb kérdésekre megfogalmazzák a választ és a határozatokat. Két választása marad a pártnak: vagy beül a Szabadság és Demokrácia Európájának (szélsőjobb) frakciójába, amely így is az egyik legkisebb frakció marad a 751 fős parlamentben. Tehát befolyása a döntésekre szinte nulla lesz.

Azt kell tehát eldöntenie a magyar embereknek, hogy mi legyen a jövőjük:

Támogatják-e azt, hogy az EP magyar képviselői egy olyan helyzetbe (pártcsaládba) kerüljenek, ahol a döntésekbe szinte semmi beleszólásuk nem lesz, vagy olyan pártokat támogatnak, amelyek súlya komolyan esik latba. (Szocialisták a maguk 191 képviselőjével, vagy a zöldekkel, akik az északiakkal 102 mandátumot birtokolnak.)

Arról már nem is szólva, hogy az új parlamentnek a mandátuma alatt alapvető kérdésekre kell megfelelő választ találniuk, mint a globális felmelegedés, a kiterjesztett együttműködés Európa érdekében, hogy a kontinens ne váljon perifériává, maga is „játékos” legyen a globális politikai versenyben.
Ezt a célt megvalósítani azzal a légből kapott politikai szlogennel, mint a „nemzetek Európája”, kivihetetlen.

A választás most nem arról szól, hogy van-e migráció és vele járó veszedelmek! (Mert az gyakorlatilag nincs). A választás a magyar választópolgárok hosszú távú érdekeiről szól:

•  megoldhatók-e a globális gazdasági és politikai problémák;
• megoldható-e az egyre láthatóbb következményekkel megjelenő klímaválság;
• megmaradnak-e az általános emberi és polgári jogok;
• megmaradnak-e a polgári demokrácia intézményei a szabad sajtótól a független bíróságokon át a szabad civil szerveződésig stb.

Én nem sokat kérek az emberektől: csak azt, hogy gondolkodjanak. Tudom, ez kicsit strapás, de azért, hogy gyerekeink és unokáink élhető és szabad országban nőjenek fel, az kell, hogy napjainkban helyes döntést hozzunk, és ne üljünk fel ordas hazugságoknak és kommunikációs félrevezetésnek!

Ceterum censeo OV esse delendam!