ÚJ KORSZAK HAJNALA

Forrás: Internet: www.bilogan.com

A szép új világ hajnala. Nem is hajnal ez, inkább délelőtt. Nincs még a zeniten, de már közeledik hozzá. Kiteljesedéséhez már nem sok kell, csak egy kis idő, és alkotói elmondhatják Madách Imre örökérvényű szavait: „Be van fejezve a nagy mű, igen./ A gép forog, az alkotó pihen./ Évmilliókig eljár tengelyén,/ Mig egy kerékfogát ujítni kell.”

Újabb lépés – hiszen a hatalom már bejelentette, az ősz nagy dolgokat hoz majd – a gondolkodó embereket ismét kiakaszthatná, ha odafigyelnének. Az új NAT (Nemzeti Alaptanterv) szerint a jövő évtől az általános (alapfokú) oktatásban már nincs szükség a fizika, a kémia és a biológia külön oktatására, azokat természettudományi ismeretek címszó alatt egyesítik.

Ezzel „úgymond” kevesebb lesz a nebulók tantárgyainak száma. Ez, ha csak a tanmenetet nézzük igazuk is van. A kérdés azonban az, hogy csökken-e ennek az új tantárgynak az óraszáma?

Mert ha nem csökken, akkor bizony nem igazán értem, hogy mi értelme az átnevezésnek. Hiszen valamiféle alapvető biológiai, kémiai és fizikai ismereteket mégis csak meg kell tanítani a gyerekeknek, még akkor is, ha ez új néven kerül oktatásra.

Ha csökken az óraszám – és ezt feltételezem –, akkor bizony tanár legyen a talpán a 7. és a  8. osztályban, aki beszuszakolja a diákok fejébe a középfokú oktatásba lépéshez szükséges ismereteket.

Van egy nagyon sanda – vagy tán nem is annyira rosszindulatú, ellenben valós – feltételezésem: mindez azt a több éve folyó elbutítást folytatja, aminek a célja egy kevés ismerettel rendelkező generáció felnevelése, amely – pontosan hiátusai okán – kiszolgáltatott, könnyed játéka lesz a hatalomnak. Képtelen arra, hogy felismerje saját érdekeit, amelyet a tömegkommunikáció végtelenül lebutított szövegeivel nagyszerűen lehet befolyásolni az éppen aktuális célok érdekében.

Ez a generáció már nem fog automatikusan bejutni a középfokú oktatásba – hiába a még elkötelezett, de csökkenő pedagógusok erőfeszítése –, de problémái lehetnek a „megújított” szakmai oktatás keretei között is. Arról már szinte nem is álmodhatnak, hogy valaha is egyetemre kerüljenek.

Ez lesz a többség.

Forrás: Internet -- Marabu

Persze lesznek kivételek. Mint mindig. A NER lovagjainak nem lesznek ilyes problémái. A magánoktatásban nem érdekes a NAT. Ott az az érdekes, hogy a gyerek sajátítsa el mindazt a tudást, amire egyre gyorsuló korunkban szüksége van. Ám ezt meg kell fizetni! Ez a mostani elitnek nem probléma.

Ám a NER lovagjai nincsenek többségben – sőt elenyésző kisebbségben vannak a társadalomban –, bárha mindenütt feltűnnek hétköznapi életünkben. Nyomulásuk és erőszakosságuk adja azt az érzést.

A többség gyermekei tehát a NER NAT-ja miatt szenvednek majd el hátrányokat.

Ha semmi más, de már ez is elegendő arra, hogy a gondolkodó emberek sokasága véget vessen ennek az ámokfutásnak.

Ceterum censeo OV esse delendam!

ALAGÚT ÉS A VÉGE

A múlt hét végén el nem ítélhető módon buliztam. Ez így önmagában magánügy lenne, semmi különös, még akkor sem, ha jól éreztem magam.

Volt azonban ennek a két napnak egy igen kellemes élménye, ami egy kicsit túlmutat egy nyári hétvége kitűnő eltöltésén.

Megismerkedtem öt igen szimpatikus, intelligens, képzett fiatalemberrel, akikkel egész komoly beszélgetést folytattunk.

A diplomás 30-as éveiket taposó fiúk – kellő cinizmussal és nem titkolt rosszallással – nyilatkoztak az ország jelen helyzetéről. Megjárták már külföldet is, bizonyították ott is rátermettségüket. Az csak hab volt a tortán, hogy kettejük politológusi végzettséggel is rendelkezik, ám napi megélhetésüket nem a szakmájuk adja.

Kiforrott véleménnyel nyilatkoztak napjaink legkurrensebb hazai problémáiról – kezdve a gazdaságtól a kultúra és a tudomány legyakásának – kérdéseiről.

Érdekes volt egyikük – megígértem nekik, hogy neveket nem említek – mondata a gender studies megszüntetésével kapcsolatban. Azt gondolja, hogy a dolgokat nem így kellene intézni, hanem az egyetemi autonómia keretében felülvizsgálni azt, hogy melyek az állam által preferált szakok – azokat az állam támogassa minden lehető módon –, és melyek azok, amik kevéssé fontosak a hatalomnak. Az így kialakult megegyezés egyben eldönti azt is, hogy mik lesznek a finanszírozott és mik az önköltséges vagy tandíjas szakok. Aki latin-német szakon akar tanulni (1 fő), az bizony esetleg bekerülhet a fizetős kategóriába. Mondott még néhány szakot mondandója megerősítésére, de alapvetően egy koherens rendszert vázolt fel néhány perc alatt.

Na, a beszélgetésnek ezen a pontján kezdtem szinte tisztelettel figyelni ezeket a fiatalokat. Tudatosodott bennem, hogy milyen téves vélemények terjednek a médiában erről a generációról.

Szerintem a megfelelő időben készen lesznek arra, hogy átvegyék a stafétabotot és olyan országot építsenek, amely valóban megfelel az európai értékeknek (amit egyébként jól ismernek).

Szóval most még rohanunk egy sötét alagútban. Még nem látjuk a fényt teljesen, de már érzékeljük, hogy nem teljesen sötét.

Ceterum censeo OV esse delendam!

TUSVÁNYOSRÓL ÉS A REAKCIÓKRÓL

Eléggé kiakadt a magyar szellemi ellenzék Orbán Viktor tusványosi beszédén. Előző postomban én is elmondtam a magamét.

Most inkább arra koncentrálnék, hogy milyen reakciókat, véleményeket szült a beszéd, kinek mennyire lódult meg a fantáziája, ki volt mértéktartó és pontos stb.

Kezdjük a pontos  – talán így is lehet mondani – politológiai és filozófiai elemzésekkel.

Gábor György vallásfilozófus pontos, történetileg, filozófiailag pontos magyarázatokkal zúzta le a populista szöveget. Írása azért is fontos, mert érvrendszere feltárja azt a mögöttes ürességet, amit az egész beszéd sugárzott, azt a valósággal alá nem támasztott ambíciót, amely a miniszterelnököt jellemzi. Igaz ez még akkor is, ha figyelembe vesszük az elmúlt évek európai politikai mozgásait, a szélsőjobb – unióellenes politikai tömörülések – előretörését. Azt azonban figyelembe kell venni ez utóbbiak során, hogy napjainkban ezek a szervezetek (pártok) még nem tartoznak a politika formálás élvonalába. Igaz: bekerültek a nemzeti parlamentekbe, de ettől se Németország, se Franciaország politikája alapvetően nem változott, és az ott élő polgárok többsége is a liberális értékek mellett teszi le a voksát.

Népszerű volt a közösségi médiában a B1 Blog bejegyzése, amely egy olyan magyarázatot közöl, miszerint a magyar miniszterelnök az Európai Bizottság elnöki posztjára gyúr. Az érvelése nagyon logikus, kicsit conteo, de emészthető. Ezzel csak az a bajom: nem hiszem, hogy az unió tagállamainak politikusai olyan mértékben opportunisták, mint ahogy azt az írás feltételezi. Az azonban igaz, hogy a manapság gyakorolt tömegmanipulációs technikákkal talán lehet befolyásolni a választó tömegeket, azonban nem hiszem, hogy a polgári tudatot olyan szintre lehetne süllyeszteni a nyugat-európai országokban, hogy széles körben elismertté tegyék Orbán Viktort.

Az 2019-es uniós választások pedig még messze vannak, addig még az a kevéssé valószínű, ám mégis optimista eset is előfordulhat, hogy a magyar ellenzéki erők képesek lesznek megmutatni magukat és elképzeléseiket a hazai választóknak.

A lényeg, nem kell felülni az orbáni messze mutató elképzeléseknek és jövőképnek. Sokkal inkább arra kellene koncentrálni, hogy minél nagyobb ismertséget kapjanak a valós alternatívát felvázoló gondolkodó elmék.

Ceterum censeo OV esse delendam!

„ELŐTTÜNK ÁLL A SZÉP JÖVŐ”

Ismét Tusványos, ismét messze néző jövőkép.

Forrás: Internet

Miniszterelnökünk a szabadsága előtt még durrantott egy nagyot, amely szinte elveszett a nyár forróságában.

Lassan hozzá kell szoknunk, hogy ha valamit sejteni akarunk országunkat vezető politikusaink szándékairól, akkor szemünket Tusványosra kell vetnünk.

A jövőkép enyhén paranoid, és oly mértékben populista, hogy az már-már minden reális határt átlép.

De vegyünk sorra – ha nem is mindent – a leglényegesebb gondolatokat.

„Azt is nehéz elhinni, ami már megtörtént, nem csak azt, ami történni fog.”

Valóban. Tényleg nehéz elhinni azt, hogy egy magát demokratikusnak tartó kormányfő teljes munkálkodása egy célt szolgált az „elmútt nyócév” alatt, a demokratikus rend lebontását, az általa „illiberális demokráciának” (értsd: tekintélyelvű diktatúra, némi demokratikus mázzal) nevezett Nemzeti Együttműködés Rendszerének kiépítését. Az pedig, hogy még mi történik az elkövetkező években kis hazánkban, arra vannak tippjeim! Ma olvasom például, hogy Orbán Viktor szeretett kollégája Lengyelországban tervezi az „exit-tax” bevezetését, azaz az országot elhagyó befektetők és vállalatok megsarcolását. De a tervezet nem csak a cégekre vonatkozna, hanem azokra a polgárokra is, akik elhagyják Lengyelországot.

A jó példa ragadós, nem mernék mérget venni arra, hogy ezt miniszterelnökünk kihagyja!

A legriasztóbb azonban az a kijelentése, amelyet a „kultúrharccal” kapcsolatban fejtett ki.

„A kétharmados győzelem új korszak felépítésére, kiépítésére kapott felhatalmazás. De a korszak mindig több, mint egy politikai rend. A korszak ízlésvilág, egyfajta viselkedési mód. A korszakot kulturális áramlatok adják, ebbe kell beágyazni a politikai rendszert.”

Ha valakinek – aki csak egy kicsit is ismeri a XX. század történetét – ismerősek lennének ezek a gondolatok — nem téved. Mintha Goebbels legkedvesebb tanítványát hallanánk.  Mint tudjuk nagyon csúnya vége lett a dolognak, egy egész világ fogott össze és vetett véget e gondolatiságnak. Az persze nem tagadható, hogy mostanság egyre többször dugja ki a fejét e zombi a föld alól.

Van élet a globalizmuson túl – jelentette ki nagy önbizalommal.  Hát persze, hogy van, kb. olyan mint Észak-Korea. Nem is értem ezt a kijelentést. Mert feltételezem, hogy a miniszterelnök nem olyan alultájékozott, hogy ne tudná: a modern világ ezer és millió szállal kölcsönösen kötődik egymáshoz, mind a tőke, mind az áruk, mind a munkaerő szabad áramlásával.

Az általa e mondat alátámasztására fogalmazott öt tézisének semmi köze a globalizmushoz, simán hazai belpolitikai, hatalmi szöveg, tulajdonképpen tartalom nélkül. Ugyanis: Közép-Európát nem kell felépíteni, az már megvan a maga valóságában. Nem kell megvédeni a kereszténységet, mert azt nem a politikusoknak kell megvédenie, hanem a hívőknek, parancsszóra ugyanis senki sem lesz jóban az Istennel. A családokat pedig nem a globalizmus ellen kell megvédeni, hanem a hatalomtól, a túlterjeszkedő államtól, amelynek – magát karizmatikusnak tartó – vezetője bele akar szólni azok életébe. A családok védelme a szolidaritáson alapul (kisebb és nagyobb közösségek együttműködésén), semmi köze a globalizmushoz.

Ami pedig az „egy nemzet, egy szavazat” elvét illeti, ez hasonlatos az egykulcsos adóhoz. Mindig az jár jobban, akinek több a jövedelme. Az Európai Unióban a képviselet – bármilyen sajnálatos ez a mai hazai politikai vezetésnek – igazságos, a lakosság lélekszámához igazodik. Az alig 9,5 milliós Magyarország miért is követel magának nagyobb beleszólást a közös dolgokba, mint a 38 milliós Lengyelország vagy a 46,5 milliós Spanyolország — hogy ne a legnépesebb országokat említsük. A döntések minden polgárra vonatkoznak az unióban, így teljesen logikus, hogy a választások és a döntések alapja az a polgári tömeg, amely az adott ország mögött áll.

Az pedig, hogy az európai vezetők alkalmatlanok-e vagy sem, arról nyilatkozni enyhén szólva is bornírt. Az pedig, hogy az Európai Bizottságot úgy aposztrofálja, hogy az nem barátja a szabadságnak — no, erre nincs jelző. Persze, ha figyelembe vesszük az egekig nyúló ambíciókat talán érthető, de ez már, ahogy jó pestiesen mondani szokták: orvosi eset.

Forrás: Internet

Az pedig valamiféle megszállottságról tesz tanúbizonyságot, miszerint „le lehet győzni a liberális elitet”. Ez nem csak azt mutatja, hogy a miniszterelnök nem képes felmérni, hogy az általa – és valljuk be, az Európában is megerősödő szélsőjobboldali pártok és mozgalmak által – képviselt politika messze nincs a politikaformálás fő sodrában.

Milyen jövőkép adódik mindezekből? Arra kell számítani, hogy a magyar politikában folytatódik a hatalom megerősítése, az ellenzék ellehetetlenítése, minden olyan gondolat visszaszorítása, amely az önálló, hatalomtól független, szuverén véleményt fogalmaz meg.

Jön a Nagy Testvér!

Ceterum censeo OV esse delendam!

A VÉG KEZDETE — VAGY A KEZDET VÉGE?

A cím indokolt. Napjaink gazdasági eseményei baljós jövőt rajzolnak fel, nem csak az idei, hanem a jövő évi költségvetéssel kapcsolatban. A pénzügyminiszter igyekszik mindenkit megnyugtatni, hogy a tervezett költségvetés irányszámai tarthatók, még akkor is, ha a magyar forint tovább romlik.

Ordasabb hazugságot elképzelni is nehéz. A 2019-es költségvetés irányszámait a 311 Ft/Euro árfolyam mellett állapították meg. Ez az jelenti, hogy ilyen árfolyamon tervezik a költségvetés bevételi oldalán a bevételeket (export, adók stb.) Igen ám, de 330 Ft-os árfolyamon ez még azt is eredményezheti, hogy a magyar export forintban többet hoz a konyhára, mint a tervezettek. A probléma nem a kivitellel van, hanem a behozatallal és a fogyasztással.

A behozatalunk sokszorosát veszíti az árfolyamváltozáson. Csak néhány példa: az élelmiszereknél a tej, a zöldségek és gyümölcsök együtt drágulnak a valuta leértékelődésével. Márpedig a magyar fogyasztók legnagyobb része (főleg a városlakók) import élelmiszert fogyasztanak. Tehát minden vásárlásnál „buknak” a dolgon. A tömegtájékoztatás leginkább a nyaralásra utazókat riogatja azzal, hogy bizony a költőpénzük jelentősen drágul. De azért valljuk be, legalább magunknak, hogy bizony ma már csak a tehetősebb réteg utazik külföldre vakációzni, a többség marad otthon, mint Sajó.

(Akik nem ismerik e klasszikust: Hacsek megkérdezi Sajót, hogy hol nyaralnak. Mire a válasz: „háromszéken”. Az szép táj– dicséri partnerét Hacsek – Erdély szép hely. Mire Sajó felvilágosítja: Nem Erdély, hanem kiteszünk a gangra három széket, és kiülünk oda, ha süt a nap.)

Az idősebb generáció emlékszik még a Kádár-kor ’80-as évekbeli propagandájára, amikor az áremeléseket a „cserearányok romlásával” indokolták. Ez akkor az ország eladósodásához vezetett (aminek nagyságrendje a mai eladósodásunkhoz képest elenyésző).

Azt lehet látni, hogy a jegybank és a kormány gazdaságpolitikája dilettáns, még a nemzetközi pénzügyi szervezetek (bankok, befektetési alapok) gyakorlatát sem veszik figyelembe. A nemzetközi pénzügyi szférában már régen a kamatemelések korszaka kezdődött. Csak a magyar jegybank tart ki az alacsony alapkamat mellett. Úsznak az ár ellen. Márpedig azt lehet csinálni, csak egy idő után elfogy az erő, és vízbe lehet fulladni.

Ez a jelenség – hiába kommunikálja a kormányzat, hogy gazdasági válság közelg – akkor is káros, ha közben azt szajkózzák, hogy nincs szükség a jegybank beavatkozására. Nő a nettó adósságállomány – mert nő a „cserearány” –, és egyre nehezebb lesz kitermelni újabb államkötvények kibocsátásával (alacsony kamatok mellett) ellensúlyozni azt.

Szóval ez lehet a sikergazdaság végének kezdete. Tartunk a szakadékba!

A kezdet vége pedig azt jelenti, hogy a parlament ellenzéki pártjai megválasztásuk idején milyen fogadalmakat tettek a jelentős, és markáns politizálásra. Nos, úgy látjuk, hogy ennek a „szép” kezdetnek itt van a vége. Az ellenzék a jelentősebb törvények elfogadásakor szinte feltett kézzel szavazott vagy nem a benyújtott javaslatokra. Az mégis csak röhej, hogy a költségvetés 155 igen szavazattal ment át a „nem tisztelt házon”, a StopSoros törvény szavazására nem mentek be az ellenzékiek. és még folytathatnánk. Gyalázatos a politikájuk, hónapok alatt elvesztették azt a támogatást, amivel a szavazás idején még rendelkeztek.

Így aztán érvényes Hofi Géza mondása, amit ugyan más kontextusban mondott:

„Az is hülye, aki erre kardot ránt!”

Ceterum censeo OV esse delendam!

HETEDIK

Nem József Attila versét elemzem, sőt még a hetedik alkotmánymódosítást sem, hiszen ezt részletesen megtették a különböző médiumok (pártállásra való tekintettel). Sokkal inkább azt szeretném hangsúlyozni, hogy milyen következményekkel járhat mindez az átlagember szintjén.

Az, hogy ezek után a „keresztény értékrend” szerint kell elbírálni mindent, és ennek az értékrendnek kell alávetni tulajdonképpen minden döntésünket – ez maga a megtestesült abszurd.

Hiába mondja a Kereszténydemokrata Néppárt frakcióvezetője, hogy ezt nem „vallási alapon” kell értelmezni, hanem egy tágabb kulturális értelemben, ez attól még marad az, ami: az elmúlt 27 esztendő legnagyobb politikai hülyesége.

Ez az ország Szt. István óta soknemzetiségű ország. „Mert amiként különb-különb tájakról és tartományokból jönnek a vendégek, úgy különb-különb nyelvet és szokást, különb-különb példát és fegyvert hoznak magukkal, s mindez az országot díszíti, az udvar fényét emeli, s a külföldieket a pöffeszkedéstől elrettenti. Mert az egy nyelvű és egy szokású ország gyenge és esendő. Ennélfogva megparancsolom neked, fiam, hogy a jövevényeket jóakaratúan gyámolítsad és becsben tartsad, hogy nálad szívesebben tartózkodjanak, mintsem másutt lakjanak.”

Az Intelmekből azt is meg kellene fogadnia a mai politikának (lásd: Käsler Miklós ömlengését László királyról), hogy a hit milyen helyen áll a királyi hatalom gyakorlásában: „…Ha a királyi koronát meg akarod becsülni, legelőször azt hagyom meg, tanácsolom, illetve javaslom és sugallom, kedves fiam, hogy a katolikus és apostoli hitet akkora buzgalommal és éberséggel őrizd, hogy minden Istentől rendelt alattvalódnak példát mutass…”

Nos, a mindennapi életünkben azt tapasztaljuk, hogy e keresztényi erényeket bizony-bizony nem nagyon gyakorolják a mai – sokszor királyi hatalommal (már ez is avítt fogalom 2018-ban) rendelkező  –, magukat politikai elitnek tartók. Nincs bennük könyörület, nincs bennük az elesettek segítését kiváltó alázat, nincs bennük semmi, amit egyébként a Tízparancsolat előírna.

Az átlagember pedig csak néz ki a fejéből, hiszen eddig azt hitte, hogy a vallása, kultúrája a sajátja. Úgy gyakorolja, ahogy akarja! Senkinek nincs beleszólása. Magyarország (micsoda ostobaság az Alaptörvénytől, hogy kis hazánkat megfosztja a köztársaság büszke jelzőjétől) államformáját tekintve köztársaság és ezt – az európai keresztény (katolikus, református, protestáns) ötszáz éves hagyomány szerint – eltagadni azt jelenti, hogy megszűnik a hagyományos elkülönítés állam és egyház között.

És ha már a Tízparancsolatnál tartunk:

Milyen hatalom az, amelyik az állami politika rangjára emeli az emberek közti megkülönböztetést bőrszín, vallás (vallástalanság), nyelv vagy politikai meggyőződés szerint?

Milyen hatalom az, amely a korrupciót, a lopást szintén az állami működés részévé teszi?

Milyen hatalom az, amely a rászorulókat nem segíti, hanem „rendőri intézkedés” hatálya alá rendeli?

Milyen hatalom az, amely folyamatosan hazudik, mi több, a valóság tényeit elzárja a társadalmi nyilvánosság elől (azt csak bírósági ítéletekkel lehet belőle kikényszeríteni), és amely minden kérdésben (szociális, egészségügyi, oktatási és egyéb, a társadalom tagjait közvetlen érintő) ordas hazugságokkal manipulál?

Milyen hatalom az, amely saját hatalmát – minden adat ellenére (a szavazatok 49, 27 százalékával) – pusztán jogi manipulációval (a választási törvény testre szabása a második Orbán-kormány idején) képes fenntartani?

Mindez az ország, a választópolgárok számára azt jelenti, hogy gyakorlatilag mindenféle erkölcsi megfontolást, értéket sutba vág ez a hatalom. A bírói testületek bedarálásával pedig az átlag állampolgároknak egyszerűen nem lesz hová fordulnia, ha a hatalom atrocitást követ el vele szemben.

Nem lesz biztonságban – no, nem a migránsok kitalált erőszakossága ellen – a saját hazájában: nem garantálják az egészségügyi ellátást, a nyugdíjak vásárlóértékét, a lakhatáshoz való jogot, a tanuláshoz való jogot.

Senkinek se legyen kétsége: a hetedik nem az utolsó. A hatalomnak ugyanis – ha már nincsenek meg a fékek és ellensúlyok, márpedig ezeket az elmúlt nyolc esztendőben gyakorlatilag lebontották – az a tulajdonsága, hogy tevékenységét hajlamos az élet minden területére kiterjeszteni. Ha az egyik intézkedését „beveszi” a társadalom, akkor feljogosítva érzi magát arra, hogy tovább lépjen a korlátozások útján. Ennek vagyunk ma tanúi.

Eljön majd az idő, amikor egy kisebb társaság nem állhat meg majd meg viccet mesélni az utcán, mert azt már „gyülekezésnek” nyilvánítják, és feloszlatja a rendőrség.

Gondolkodjuk már el, emberek, meddig tűrjük még, hogy a kiszervezzék alólunk a saját életünket?

Ceterum censeo OV esse delendam!

ÚJ NER

Lassan elkezdi a nyár mutatni igazi arcát, az emberek legtöbbjének ilyentájt nem a politika a legnagyobb gondja. Le kell szedni az epret, fel kell készülni az aratásra, gondolkodni kell azon, mi legyen a gyerekkel az iskolai szünetben… Kevesebbek meg azon törik a fejüket, hová menjenek nyaralni.

Forrás: Internet

Ez utóbbiak közé tartoznak a „NER-lovagok”, akik – „hála” a parlamenti vagyonbevallás rendszerének – nem nélkülöznek, mi több, szépen gyarapodnak.

Egyikük, a volt kancellária miniszter is beszámolt gyarapodásáról. Ismét megtudtuk, mindenki annyit ér, amennyije van! Lett vadászkastély résztulajdonos és bevásárolta magát a Párizsi Nagyáruház (volt Divatcsarnok, azelőtt Terézvárosi Kaszinó, majd Párisi Nagyáruház) tulajdonosai közé is.

Átlagembernek szinte felfoghatatlanul nagy összegekről van szó, több százmillióról, de ez legyen a legkisebb probléma ebben (ne mondják, hogy irigykedek).

Sokkal nagyobb problémának tartom azonban, hogy mindezeknek a vagyonoknak az eredetét nem sikerül felderíteni. Hiába hallom, hogy az egyik ellenzéki párt (nevezetesen a DK) eljárást kezdeményez ebben az ügyben, kivizsgálandó, miből keletkezett a vagyon, amikor az érintett személy teljes munkálkodása alatti összes jövedelme nem fedezi mindezt.

Óhatatlanul felvetődik a gondolat, hogy itt valami nem stimmel!

Az egyik (magát ellenzékinek tartó) televízió meg is kérdez egy – az üzlet résztvevőjét ismerő – újságírót, az Ausztriában élő Paul Lendvait, akit azonban mondanivalója közepén, a műsoridő lejártára hivatkozva lekevernek az adásból, mielőtt az kifejthette volna mondanivalóját.

 A dolog itt, elsőre, furcsa véget ért. Mit sem enyhít ezen, hogy egy nappal később az egyetlen ellenzéki rádió felhívta az öreg tudósítót, aki akkor elmondta, hogy valóban túllépték az adásidőt, de azóta se keresték meg az ügyben, és kifejtette a titokzatos osztrák résztulajdonos szerepét az ikonikus budapesti ingatlan beruházásban.

Azt azonban még a mai napig sem tudni, hogy Magyarország egyes kormánytisztviselőinek – akiknek javadalmazása, egyébként méltán kiemelkedő – honnan származik a legális, befektetésre alkalmas vagyona.

Forrás Internet -- Youtube

A gyorsan gazdagodó réteg, amely az elmúlt tíz esztendő alatt szedte meg magát az ország gázszerelőjével az élen, milyen forrásokat csapol meg, honnan keletkeznek több százmilliós (milliárdos) vagyonok?

A kérdés persze költői. A gazdasági elemzések, a napfényre kerülő különös üzletek, állami és önkormányzati beruházások körüli anomáliák megmutatják azt, hogy folyamatosan az adófizetők és az európai adófizetők pénze vándorol a NER lovagjaihoz.

Mindebből szorosan következik, hogy az elkövetkező években sem fog ez változni, hiszen továbbra is érdekük, hogy az állami költségvetést és a – csökkenő, de ezért még mindig csordogáló – uniós támogatásokat megcsapolják.

Éppen ezért nem hiszek azokban a „jóslatokban”, amelyek az hirdetik, hogy a mostani miniszterelnök kivezeti országunkat az Unióból. Miért is tenné? Senki sem olyan ostoba, hogy levágja az aranytojást tojó tyúkot. Lehet azt esetleg seprűvel kergetni, hajkurászni a kiskertben, nagyon vigyázva arra, hogy azt el ne hagyja, mert akkor odavan a mindennapi jövedelem.

Sokkal inkább arra számítok, hogy az uniós támogatások visszavágása, amely épp most van napirenden Brüsszelben, olyan hiányokat okoz majd a hazai költségvetésben, amiket már nem lesz képes a kormány „megszorító intézkedésekkel” korrigálni, kénytelen lesz szembenézni az egyre nagyobb politikai elégedetlenséggel. És ez lesz a NER vége.

Ceterum censeo OV esse delendam!