HETEDIK

Nem József Attila versét elemzem, sőt még a hetedik alkotmánymódosítást sem, hiszen ezt részletesen megtették a különböző médiumok (pártállásra való tekintettel). Sokkal inkább azt szeretném hangsúlyozni, hogy milyen következményekkel járhat mindez az átlagember szintjén.

Az, hogy ezek után a „keresztény értékrend” szerint kell elbírálni mindent, és ennek az értékrendnek kell alávetni tulajdonképpen minden döntésünket – ez maga a megtestesült abszurd.

Hiába mondja a Kereszténydemokrata Néppárt frakcióvezetője, hogy ezt nem „vallási alapon” kell értelmezni, hanem egy tágabb kulturális értelemben, ez attól még marad az, ami: az elmúlt 27 esztendő legnagyobb politikai hülyesége.

Ez az ország Szt. István óta soknemzetiségű ország. „Mert amiként különb-különb tájakról és tartományokból jönnek a vendégek, úgy különb-különb nyelvet és szokást, különb-különb példát és fegyvert hoznak magukkal, s mindez az országot díszíti, az udvar fényét emeli, s a külföldieket a pöffeszkedéstől elrettenti. Mert az egy nyelvű és egy szokású ország gyenge és esendő. Ennélfogva megparancsolom neked, fiam, hogy a jövevényeket jóakaratúan gyámolítsad és becsben tartsad, hogy nálad szívesebben tartózkodjanak, mintsem másutt lakjanak.”

Az Intelmekből azt is meg kellene fogadnia a mai politikának (lásd: Käsler Miklós ömlengését László királyról), hogy a hit milyen helyen áll a királyi hatalom gyakorlásában: „…Ha a királyi koronát meg akarod becsülni, legelőször azt hagyom meg, tanácsolom, illetve javaslom és sugallom, kedves fiam, hogy a katolikus és apostoli hitet akkora buzgalommal és éberséggel őrizd, hogy minden Istentől rendelt alattvalódnak példát mutass…”

Nos, a mindennapi életünkben azt tapasztaljuk, hogy e keresztényi erényeket bizony-bizony nem nagyon gyakorolják a mai – sokszor királyi hatalommal (már ez is avítt fogalom 2018-ban) rendelkező  –, magukat politikai elitnek tartók. Nincs bennük könyörület, nincs bennük az elesettek segítését kiváltó alázat, nincs bennük semmi, amit egyébként a Tízparancsolat előírna.

Az átlagember pedig csak néz ki a fejéből, hiszen eddig azt hitte, hogy a vallása, kultúrája a sajátja. Úgy gyakorolja, ahogy akarja! Senkinek nincs beleszólása. Magyarország (micsoda ostobaság az Alaptörvénytől, hogy kis hazánkat megfosztja a köztársaság büszke jelzőjétől) államformáját tekintve köztársaság és ezt – az európai keresztény (katolikus, református, protestáns) ötszáz éves hagyomány szerint – eltagadni azt jelenti, hogy megszűnik a hagyományos elkülönítés állam és egyház között.

És ha már a Tízparancsolatnál tartunk:

Milyen hatalom az, amelyik az állami politika rangjára emeli az emberek közti megkülönböztetést bőrszín, vallás (vallástalanság), nyelv vagy politikai meggyőződés szerint?

Milyen hatalom az, amely a korrupciót, a lopást szintén az állami működés részévé teszi?

Milyen hatalom az, amely a rászorulókat nem segíti, hanem „rendőri intézkedés” hatálya alá rendeli?

Milyen hatalom az, amely folyamatosan hazudik, mi több, a valóság tényeit elzárja a társadalmi nyilvánosság elől (azt csak bírósági ítéletekkel lehet belőle kikényszeríteni), és amely minden kérdésben (szociális, egészségügyi, oktatási és egyéb, a társadalom tagjait közvetlen érintő) ordas hazugságokkal manipulál?

Milyen hatalom az, amely saját hatalmát – minden adat ellenére (a szavazatok 49, 27 százalékával) – pusztán jogi manipulációval (a választási törvény testre szabása a második Orbán-kormány idején) képes fenntartani?

Mindez az ország, a választópolgárok számára azt jelenti, hogy gyakorlatilag mindenféle erkölcsi megfontolást, értéket sutba vág ez a hatalom. A bírói testületek bedarálásával pedig az átlag állampolgároknak egyszerűen nem lesz hová fordulnia, ha a hatalom atrocitást követ el vele szemben.

Nem lesz biztonságban – no, nem a migránsok kitalált erőszakossága ellen – a saját hazájában: nem garantálják az egészségügyi ellátást, a nyugdíjak vásárlóértékét, a lakhatáshoz való jogot, a tanuláshoz való jogot.

Senkinek se legyen kétsége: a hetedik nem az utolsó. A hatalomnak ugyanis – ha már nincsenek meg a fékek és ellensúlyok, márpedig ezeket az elmúlt nyolc esztendőben gyakorlatilag lebontották – az a tulajdonsága, hogy tevékenységét hajlamos az élet minden területére kiterjeszteni. Ha az egyik intézkedését „beveszi” a társadalom, akkor feljogosítva érzi magát arra, hogy tovább lépjen a korlátozások útján. Ennek vagyunk ma tanúi.

Eljön majd az idő, amikor egy kisebb társaság nem állhat meg majd meg viccet mesélni az utcán, mert azt már „gyülekezésnek” nyilvánítják, és feloszlatja a rendőrség.

Gondolkodjuk már el, emberek, meddig tűrjük még, hogy a kiszervezzék alólunk a saját életünket?

Ceterum censeo OV esse delendam!