2018. augusztus 29., szerda

ÚJ KORSZAK HAJNALA

Forrás: Internet: www.bilogan.com
A szép új világ hajnala. Nem is hajnal ez, inkább délelőtt. Nincs még a zeniten, de már közeledik hozzá. Kiteljesedéséhez már nem sok kell, csak egy kis idő, és alkotói elmondhatják Madách Imre örökérvényű szavait: „Be van fejezve a nagy mű, igen./ A gép forog, az alkotó pihen./ Évmilliókig eljár tengelyén,/ Mig egy kerékfogát ujítni kell.”
Újabb lépés – hiszen a hatalom már bejelentette, az ősz nagy dolgokat hoz majd – a gondolkodó embereket ismét kiakaszthatná, ha odafigyelnének. Az új NAT (Nemzeti Alaptanterv) szerint a jövő évtől az általános (alapfokú) oktatásban már nincs szükség a fizika, a kémia és a biológia külön oktatására, azokat természettudományi ismeretek címszó alatt egyesítik.
Ezzel „úgymond” kevesebb lesz a nebulók tantárgyainak száma. Ez, ha csak a tanmenetet nézzük igazuk is van. A kérdés azonban az, hogy csökken-e ennek az új tantárgynak az óraszáma?
Mert ha nem csökken, akkor bizony nem igazán értem, hogy mi értelme az átnevezésnek. Hiszen valamiféle alapvető biológiai, kémiai és fizikai ismereteket mégis csak meg kell tanítani a gyerekeknek, még akkor is, ha ez új néven kerül oktatásra.
Ha csökken az óraszám – és ezt feltételezem –, akkor bizony tanár legyen a talpán a 7. és a  8. osztályban, aki beszuszakolja a diákok fejébe a középfokú oktatásba lépéshez szükséges ismereteket.
Van egy nagyon sanda – vagy tán nem is annyira rosszindulatú, ellenben valós – feltételezésem: mindez azt a több éve folyó elbutítást folytatja, aminek a célja egy kevés ismerettel rendelkező generáció felnevelése, amely – pontosan hiátusai okán – kiszolgáltatott, könnyed játéka lesz a hatalomnak. Képtelen arra, hogy felismerje saját érdekeit, amelyet a tömegkommunikáció végtelenül lebutított szövegeivel nagyszerűen lehet befolyásolni az éppen aktuális célok érdekében.
Ez a generáció már nem fog automatikusan bejutni a középfokú oktatásba – hiába a még elkötelezett, de csökkenő pedagógusok erőfeszítése –, de problémái lehetnek a „megújított” szakmai oktatás keretei között is. Arról már szinte nem is álmodhatnak, hogy valaha is egyetemre kerüljenek.
Ez lesz a többség.
Forrás: Internet -- Marabu
Persze lesznek kivételek. Mint mindig. A NER lovagjainak nem lesznek ilyes problémái. A magánoktatásban nem érdekes a NAT. Ott az az érdekes, hogy a gyerek sajátítsa el mindazt a tudást, amire egyre gyorsuló korunkban szüksége van. Ám ezt meg kell fizetni! Ez a mostani elitnek nem probléma.
Ám a NER lovagjai nincsenek többségben – sőt elenyésző kisebbségben vannak a társadalomban –, bárha mindenütt feltűnnek hétköznapi életünkben. Nyomulásuk és erőszakosságuk adja azt az érzést.
A többség gyermekei tehát a NER NAT-ja miatt szenvednek majd el hátrányokat.
Ha semmi más, de már ez is elegendő arra, hogy a gondolkodó emberek sokasága véget vessen ennek az ámokfutásnak.
Ceterum censeo OV esse delendam!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése