 |
| Forrás: Internet |
Hallgatom, olvasom a híreket a Honvéd Kórház sürgősségi
osztálya kríziséről. Nos, mindenki nyilatkozik: politikusok, szakértők, a
kórház vezetése, a tárca – mindenki, aki érintett, és aki azt gondolja, meg
lehet mondani a tutit.
Sok érv, ellenérv hangzik el. Szakmaiak és politikaiak.
Egyetlen dolog nem hangzik el, ami a dolognak a lényege: az
egészségügy (úgy en bloc) finanszírozása. Néhány évvel ezelőtt a kormány az
összes komolyabb alapot megszüntette, az oda fizetett járadékokat
(egészségügyi, nyugdíj, kulturális, stb.) einstandolta, azaz a költségvetés
részévé tette. Már nem járadékokat fizetünk – mert abban az esetben számon
kérhető lenne, hogy azt mire fordítják –, hanem adót, ami felett a kormányzat
rendelkezik a költségvetés keretein belül.
Ha a költségvetésben „Y” forintot tervez a kormány az
egészségügy finanszírozására, akkor azt megváltoztatni nem nagyon lehet, hiszen
annak elfogadásával az törvénnyé válik.
Az OEP már nem is OEP (Országos Egészségpénztár), hanem
Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelő.
Ez azt jelenti, hogy a munkavállalók és a munkáltatók által
befizetett adók nem teljes egészében kerülnek az egészségügy büdzséjébe.
2018-as költségvetés bevételi főösszege
18 751 458,2 millió forint, kiadási főösszege 20 112 108,4
millió, a tervezett hiány 1 360 650,2 millió. A hiány nem haladja meg
az uniós követelményekben meghatározott 3 százalékot. (Ez így helyes.)
A költségvetési törvényben a 8. pontban az Egészségbiztosítási
Alappal összefüggő rendelkezések között olvasható:
„16. § A LXXII. Egészségbiztosítási Alap fejezet, 2. cím, 2.
Egészségbiztosítás pénzbeli ellátásai alcímen belül az adott előirányzat
terhére különös méltánylást érdemlő körülmények esetén táppénz,
csecsemőgondozási díj és gyermekgondozási díj megállapítására együttesen 200,0
millió forint, rokkantsági, rehabilitációs ellátás megállapítására 150,0 millió
forint, a 3. Természetbeni ellátások alcímen belül az adott előirányzat terhére
különös méltánylást érdemlő körülmények esetén gyógyító-megelőző ellátásra
2611,3 millió forint, gyógyszertámogatásra 10 000,0 millió forint, gyógyászati
segédeszköz támogatásra 2000,0 millió forint használható fel.”
Ugyanitt
a mellékletben a HM fejezetében az MH Egészségügyi Központ pontjában 285,7
millió forint szerepel a beruházások címszó mellett. A teljes kiadásra
(személyi juttatások, járulékok, szoc. hozzájárulás, dologi kiadások,
ellátottak pénzbeli juttatásai) 32, 777 milliárdot terveztek, amiből a költségvetésbe
visszaáramlik 4,142 milliárd forint.
A
költségvetés XX. fejezetében az Emberi Erőforrások Minisztériuma fejezetében
olvashatóak a részletes adatok. De elég nehéz külön-külön kikurkászni, hogy mi
tartozik közvetlenül vagy közvetve az egészségügyi rendszerhez. A
gyógyító-megelőző ellátás szakintézetei alatt az ÁEEK 24, 3 milliárddal
szerepel, amiből a beruházás 0.2481 milliárd.
Az
intézetek költségvetése alatt 585,4 milliárd működési költség és 9, 818
milliárd beruházás és felújítás szerepel.
Az
érdekesség, hogy a sportegészségügy külön alcím alatt szerepel a maga durván
másfél milliárdos költségvetésével.
Ha
mindent összeszámolunk, akkor kiderül, hogy kb. 657-658 milliárd forint, ami a
teljes kiadások 3,27 százaléka.
Egyes
elemzések szerint Magyarországon az egy főre jutó egészségügyi ellátás az
uniós átlag fele. Ez persze meg is látszik. Idézet a linken található
jelentésből:
„ A magyar egészségügyi
rendszer alulfinanszírozott. Az egy főre jutó egészségügyi kiadás a
legalacsonyabbak között van az EU-n belül, és csupán az uniós átlag felét teszi
ki (Magyarországon 1428 EUR/fő, szemben a 2797 eurós uniós átlaggal).”
Tehát
az egészségügyi ellátás problémáinak fő oka a forráshiány. Ez persze két dolgot
is magával ránt, egyrészt az orvosok és ápolószemélyzet pályaelhagyását vagy
elvándorlását, másrészt pedig a gyógyítási körülmények (eszköz és műszerellátottság,
a „pontok” változatlanságát) lezüllését.
A
napi működést biztosító finanszírozás (az eü. ellátás kódszámai alapján kapható
„pontértékek” pénzfedezete lassan 10 éve mit sem változott. Ez okozza többek
között a kórházak állandó deficitét, és adósságfelhalmozását. Ugyanis például
az egyszer használatos eszközök ára folyamatosan emelkedik, ugyanakkor a
felhasználásra kapott finanszírozás változatlan. Ne is gondolja senki azt, hogy
a kórházak adósságállománya így valaha is csökkenni fog. Ha végletesen eltér a
gyógyítás anyagi szükséglete (ebbe mindent beszámítok a munkabérektől a
műszerek üzemeltetésén és beszerzésén át a legutolsó takarítószerig) és a
„megállapított” finanszírozás, akkor a mérleg sohasem fog egyensúlyba kerülni.
Ha
a kormány nem tesz sürgősen átfogó és az ellátás minden szintjét érintő
intézkedéseket, és nem fordít a költségvetésből dupla összeget a rendszer
fenntartására és korszerűsítésére, akkor valóban komoly katasztrófa elé néz az
egészségügy.
Ceterum censeo OV esse delendam!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése