A PROPAGANDA HATALMA

Forrás: Internet

Az elmúlt hónap közbeszédét és a kormány propagandáját eluralta a „Sargentini-jelentés” szindróma.

Ez az uniós jelentés, amelyet teljes egészében meg lehet találni az interneten, hiteles magyar fordításban, végletekig lecsupaszított és eltorzított formában került a „nagyérdemű” elé a kormány jóvoltából.

Kis közvélemény kutatást végeztem az elmúlt hetekben arról, hogy az átlagemberek miként vélekednek erről a dokumentumról. A megkérdezettek száma persze nem meríti ki a reprezentatív kutatás kritériumait, de mint cseppben a tenger, azért mutat valamit, ami segít megérteni a kormány propagandájának hatékonyságát.

Néhány vidéki és budapesti ismerősömet faggattam ki arról, hogy mi a véleményük az említett dokumentummal kapcsolatban.

A minta összetétele: 8 férfi és 5 nő, életkoruk 40 és 82 év között volt, iskolai végzettségüket tekintve 2 főnek van gimnáziumi (és középfokú szakmai) a többinek egyetemi-főiskolai végzettsége. Kommunikációs lehetőségeiket tekintve mindenkinél van televízió (előfizetéses kábelszolgáltató), és mindenkinek van internet hozzáférése.

Hogy miért hangsúlyosan érdekes mindez, az a későbbiekben kiderül.

A megkérdezettek közül senki sem olvasta el a jelentést! Megelégedtek azzal, amit a televíziók híradói – politikai beállításuk szerint – közzétettek, illetve az interneten olvasták az éppen eléjük kerülő (szintén a közzétevő elkötelezettségét tükröző) interpretációkat a jelentésről.

Arra a kérdésre, hogy miért nem vették a fáradságot utána nézni a jelentésnek, esetleg elolvasni azt, erre már megoszlottak a válaszok.

Az idősebb korosztály szinte feltétel nélkül elfogadta a jelentésről szóló „hivatalos” véleményt, mert szerintük a televízió azért van, hogy helyesen tájékoztassa őket a hazánkat érintő ügyekben. Mások azt említették, hogy nincs idejük 80 oldalas anyagokat olvasni és azt összehasonlítgatni a hallott, olvasott értékelésekkel.

Volt, aki azt mondta, hogy bármely véleményoldal kijelentéseit sem fogadja el, mert mindenki hazudik, ám ennek ellenére nem vette a fáradságot, hogy megismerje a dokumentumot.

Ha az ember belegondol ezekbe a válaszokba, akkor két nagyon súlyos megállapítást tehet.

Az első, hogy az emberek többsége nem hajlandó túl nagy energiát fordítani az őt körülvevő, ám magát közvetlenül nem érintő, információk vizsgálatának és feldolgozásának. Kész elfogadni azt a véleményt, amit „elé raknak”. (Még akkor is, ha tudja, amit hall, nem biztos, hogy igaz.)

Tehát elegendően lusták vagyunk arra, hogy gondolkodjunk. Nem is mérjük fel, hogy a pillanatnyilag tőlünk távol eső dolgok a jövőben miként befolyásolhatják közvetlen körülményeinket.

Másodszor: nagyon erősen él, még napjaink informatikai forradalmában is, az a vélemény, hogy a közmédiában elhangzó (vagy inkább fogalmazzuk úgy: a televízióban hallottak) hírek és értékelések helyesek és követendőek.

Mindez azt mutatja, hogy az átlagemberek konformizmusa, a véleményvezérek feltétlen követése jellemző az országra. Az állampolgárok döntő többsége nem gondolja végig – sőt, egyáltalán nem gondolkodik azon –, hogy mi a saját érdeke, az esetleges közvetlen és közvetett hatalmi döntések miként befolyásolják mindennapi életét.

Ezt a jelenséget használja ki a hatalom gátlástalanul, és bármit letol az emberek torkán, hiszen nem kell attól tartania, hogy tömegek látnak át a szitán.

Ceterum censeo OV esse delandam!