Ismét Tusványos, ismét messze néző jövőkép.
 |
| Forrás: Internet |
Miniszterelnökünk a szabadsága előtt még durrantott egy
nagyot, amely szinte elveszett a nyár forróságában.
Lassan hozzá kell szoknunk, hogy ha valamit sejteni akarunk
országunkat vezető politikusaink szándékairól, akkor szemünket Tusványosra kell
vetnünk.
A jövőkép enyhén paranoid, és oly mértékben populista, hogy
az már-már minden reális határt átlép.
De vegyünk sorra – ha nem is mindent – a leglényegesebb
gondolatokat.
„Azt is nehéz elhinni,
ami már megtörtént, nem csak azt, ami történni fog.”
Valóban. Tényleg nehéz elhinni azt, hogy egy magát
demokratikusnak tartó kormányfő teljes munkálkodása egy célt szolgált az „elmútt
nyócév” alatt, a demokratikus rend lebontását, az általa „illiberális
demokráciának” (értsd: tekintélyelvű diktatúra, némi demokratikus mázzal)
nevezett Nemzeti Együttműködés Rendszerének kiépítését. Az pedig, hogy még mi
történik az elkövetkező években kis hazánkban, arra vannak tippjeim! Ma olvasom
például, hogy Orbán Viktor szeretett kollégája Lengyelországban tervezi az „exit-tax”
bevezetését, azaz az országot elhagyó befektetők és vállalatok megsarcolását.
De a tervezet nem csak a cégekre vonatkozna, hanem azokra a polgárokra is, akik
elhagyják Lengyelországot.
A jó példa ragadós, nem mernék mérget venni arra, hogy ezt
miniszterelnökünk kihagyja!
A legriasztóbb azonban az a kijelentése, amelyet a „kultúrharccal”
kapcsolatban fejtett ki.
„A kétharmados győzelem új korszak felépítésére, kiépítésére
kapott felhatalmazás. De a korszak mindig több, mint egy politikai rend. A
korszak ízlésvilág, egyfajta viselkedési mód. A korszakot kulturális áramlatok
adják, ebbe kell beágyazni a politikai rendszert.”
Ha valakinek – aki csak egy kicsit is ismeri a XX. század
történetét – ismerősek lennének ezek a gondolatok — nem téved. Mintha Goebbels
legkedvesebb tanítványát hallanánk. Mint
tudjuk nagyon csúnya vége lett a dolognak, egy egész világ fogott össze és
vetett véget e gondolatiságnak. Az persze nem tagadható, hogy mostanság egyre
többször dugja ki a fejét e zombi a föld alól.
Van élet a globalizmuson túl – jelentette ki nagy
önbizalommal. Hát persze, hogy van, kb.
olyan mint Észak-Korea. Nem is értem ezt a kijelentést. Mert feltételezem, hogy
a miniszterelnök nem olyan alultájékozott, hogy ne tudná: a modern világ ezer
és millió szállal kölcsönösen kötődik egymáshoz, mind a tőke, mind az áruk,
mind a munkaerő szabad áramlásával.
Az általa e mondat alátámasztására fogalmazott öt tézisének
semmi köze a globalizmushoz, simán hazai belpolitikai, hatalmi szöveg,
tulajdonképpen tartalom nélkül. Ugyanis: Közép-Európát nem kell felépíteni, az
már megvan a maga valóságában. Nem kell megvédeni a kereszténységet, mert azt
nem a politikusoknak kell megvédenie, hanem a hívőknek, parancsszóra ugyanis
senki sem lesz jóban az Istennel. A családokat pedig nem a globalizmus ellen
kell megvédeni, hanem a hatalomtól, a túlterjeszkedő államtól, amelynek – magát
karizmatikusnak tartó – vezetője bele akar szólni azok életébe. A családok védelme
a szolidaritáson alapul (kisebb és nagyobb közösségek együttműködésén), semmi
köze a globalizmushoz.
Ami pedig az „egy nemzet, egy szavazat” elvét illeti, ez
hasonlatos az egykulcsos adóhoz. Mindig az jár jobban, akinek több a jövedelme.
Az Európai Unióban a képviselet – bármilyen sajnálatos ez a mai hazai politikai
vezetésnek – igazságos, a lakosság lélekszámához igazodik. Az alig 9,5 milliós Magyarország
miért is követel magának nagyobb beleszólást a közös dolgokba, mint a 38 milliós
Lengyelország vagy a 46,5 milliós Spanyolország — hogy ne a legnépesebb
országokat említsük. A döntések minden polgárra vonatkoznak az unióban, így
teljesen logikus, hogy a választások és a döntések alapja az a polgári tömeg,
amely az adott ország mögött áll.
Az pedig, hogy az európai vezetők alkalmatlanok-e vagy sem,
arról nyilatkozni enyhén szólva is bornírt. Az pedig, hogy az Európai
Bizottságot úgy aposztrofálja, hogy az nem barátja a szabadságnak — no, erre
nincs jelző. Persze, ha figyelembe vesszük az egekig nyúló ambíciókat talán
érthető, de ez már, ahogy jó pestiesen mondani szokták: orvosi eset.
 |
| Forrás: Internet |
Az pedig valamiféle megszállottságról tesz tanúbizonyságot,
miszerint „le lehet győzni a liberális elitet”. Ez nem csak azt mutatja, hogy a
miniszterelnök nem képes felmérni, hogy az általa – és valljuk be, az Európában
is megerősödő szélsőjobboldali pártok és mozgalmak által – képviselt politika
messze nincs a politikaformálás fő sodrában.
Milyen jövőkép adódik mindezekből? Arra kell számítani, hogy
a magyar politikában folytatódik a hatalom megerősítése, az ellenzék
ellehetetlenítése, minden olyan gondolat visszaszorítása, amely az önálló, hatalomtól
független, szuverén véleményt fogalmaz meg.
Jön a Nagy Testvér!
Ceterum censeo OV esse delendam!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése