2012. január 30., hétfő

SZÜNTESSÜK MEG A BKV-T!

Ezt is mondhatta volna Tarlós István. De nem ezt mondta, hanem hebegett, habogott arról a bizonyos 8. pontról, amely igen cizelláltan a dugódíj bevezetését szorgalmazta a fővárosban, megoldandó a BKV folyamatos likviditási hiányát.

Nem fárasztom olvasóim a közlekedési vállalat csődjének stációival. Minden esetre ebben az elmúlt húsz évben folyamatosan benne voltak az éppen regnáló kormányok és a főváros vezetése is. És ez utóbbi alatt nem elsősorban a főpolgármestereket értem, hanem például a közgyűlést. Nézze vissza a tisztelt közönség – fellelhető a főváros honlapján –, hogy milyen határozatokat fogadtak el az egyik legnagyobb közlekedési vállalatunkkal kapcsolatban. Szégyen!
Nagyon úgy néz ki, hogy a mostani kormány sem rohan megsegíteni a céget, hiába ül annak élén az egyik legkedvesebb hívük fiacskája. A probléma ugyanis nagyobb: egész egyszerűen nincs rá pénz. Akkora a deficit, hogy Matolcsy örül, ha a legnagyobb lyukakat be tudják foltozni. A BKV nagy folt ugyan, de nem a legnagyobb.
És ilyenkor jönnek a kedves bennfentesek, akik bizony különféle ötletekkel próbálnak forrásokat szerezni a több sebből vérző közlekedésnek. Ilyen a gépkocsi-tulajdonosok ismételt megsarcolása.
Már az is vérlázító volt, hogy „baleseti adót” szednek, amelynek alapja a biztosítási díj. Ráadásul ennek beszedését rátestálták a biztosítókra — szidja őket a nép.
Most a legújabb ötlet: mivel az személygépkocsik utakon közlekednek – a főváros útjain – fizessen minden autós havi tízezer forint úthasználati díjat. Akár használja az autóját, akár nem.

forrás: Fortepan
 Ez a gondolkodásmód a hetvenes éveket idézi fel. Akkor terjedt az a felfogás a hatalom részéről, hogy akinek telik gépkocsira – meg tudja venni –, annak le lehet nyúzni a bőrét, hiszen az alatt is pénz van. Működött ez a rendszer egészen a rendszerváltásig. Emlékezzünk: kocsit akartál venni, be kellett fizetni a vételár egy jelentős részét, amit aztán az állam használt az alatt a pár év alatt, amíg végre leszállították a páciens álmai autóját. A Trabantra átlag két év volt a „várakozási idő”, a Zsigulira is kb. ennyi. A nyugati kocsit, pedig csak jelentős felárral, vagy nyugati valutáért lehetett szerezni.
Mindezek mögött már akkor az állt, hogy próbáljuk meg a tehetősebb munkásarisztokráciából kipréselni, amit lehet.
De, azóta eltelt több mint két évtized. A körülmények gyakorlatilag megváltoztak. A gépkocsi luxuscikkből használati tárggyá lényegült át. Olyan használati tárgy lett belőle, amely sok esetben elengedhetetlen a munkavégzéshez. Ezt újra megadóztatni balgaság. Ugyanakkor manapság már egyre több az a kisember, aki bizony tartja még gépkocsiját, mert havonta egy-két alkalommal használja, de alapvetően – főleg a drága üzemanyagárak miatt – a tömegközlekedést használja.
Hétfőn a kora esti órákra – a nagy felháborodás hatására – visszakozni kényszerültek az illetékesek, Tarlós István a fentiekben már említett hebegésre kényszerült, a kormány illetékesei is kifaroltak a javaslat mögül.
De azért ne nyugodjon meg senki. Szerintem még van néhány bornírt javaslat a tarsolyban. Csak várjunk egy kicsit, majd előrántják!
Mert abban ne reménykedjünk, hogy a kormány belátja bűneit, és a megrendelt szolgáltatásért fizetni fog a BKV-nak.
A legjobb lenne, ha meg is szüntetnék. A metró alagutakat kitűnően lehetne használni gombatermesztésre, a kivénhedt kocsikat el kell adni hétvégi háznak. A buszokat szét lehetne osztani a világban jó pénzért az antikvitások gyűjtőinek. A villamosok pedig visszatérhetnének szülővárosukba (Hannover), legfeljebb álmukban csöngetnének egy kicsit.

forrás: Mandíner.blog
 A trolik pedig nem tennének mást, mint ilyenkor a hidegben: dermedten álldogálnának tovább az utakon, mintegy színesítve a látványt, nagydarab fekvő rendőrként csillapítva a különben is gyérülő gépkocsiforgalmat.
Az emberek pedig az egészséges életmód jegyében majd gyalog, rollerrel és – a tehetősebbek – kerékpárral járnának. Mindjárt tisztább lenne a főváros levegője!
Az pedig, hogy a munkába járóknak ez komoly megterheléssel járna? Ki figyel oda? Megérdemlik. Ennyi áldozatot hozhatnak a hazáért, hiszen szabadságharcot vívunk vagy mi a fene!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése