ENYÉM A VÁR! — TIÉD A LEKVÁR!

Ez a gyerekes mondóka jutott eszembe, amikor elolvastam a kormány március 15-ére bejelentett területfoglalási igényeit.. Mert akárhogyan is forgatom a nyilvánosságra került területfoglalást, másra nem nagyon gondolhatok. Ilyen intézkedésre a rendszerváltás óta nem került sor.

A Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium jó néhány frekventált helyet lefoglalt március 15-i rendezvények ürügyén. A főváros vezetése pedig a példán felbuzdulva további helyszíneket „biztosított” magának.
Hogy legyen hab ezen a tortán, a minisztérium az általa felsorolt területekre – Múzeum-kert, Kossuth tér, Ferenciek tere, Március 15-e tér, Erzsébet–híd, képviselői irodaház környéke, Várba vezető utak, Horváth –kert, Nemzeti Színház és MÜPA környéke – jelezte igényét, a következő két évben is, március 15-ére.
Na, kérem, ez nem más, mint a paranoia egyfajta sajátos megjelenése. Ám mindezt felfoghatjuk úgy is, mint egy hihetetlenül okosan kialakított kommunikációs fogást.
Első verzióban vizsgáljuk a paranoia esetét. Azt azért vegyük figyelembe – bármilyen is a mai magyar belpolitikai helyzet –, hogy nem kell tartania a mai hatalomnak az erőszakos eszközöktől. A kormány ellenzéke a demokratikus megmozdulásokban, az erőszakmentességben érdekelt. Így igen kicsi a valószínűsége annak, hogy a Navracsics Tibor vezette minisztérium pusztán félelemből hozta volna a döntést a „stratégiai”, „hagyományosan tüntetésre használt” helyszínek lefoglalására.

Sokkal inkább valószínűnek látszik az a politikai akarat, amelyből az olvasható ki, hogy a jól megközelíthető helyekről kiszorítják az ellenzéket, igyekeznek valamiféle periféria szorítani megmozdulásait.
Ez az elgondolás – teljes joggal – arra is számít, hogy nemzeti ünnepen a budapestiek ellátogatnak a legendás helyszínekre. Már csak azért is, hogy a hivatalosságok után elhelyezzék saját virágjaikat, kis nemzeti színű zászlócskáikat Petőfi szobránál és az egyéb 1948-as emlékhelyeknél. Így a kormány majd ország-világ előtt bemutathatja, hogy mindazok, akik feltűnnek ezeken a helyeken bizony a kormány felhívására és támogatására jelentek meg.

Nem lehet – és nem is szabad – az embereket megfosztani a nemzeti ünnep méltóságától. Magam is azt javasolom mindenkinek, járják be ezeket a helyeket.
De egyre ne figyeljenek majd oda: hogy a kormányzati médiumok mindezekről hogyan számolnak be. Mert ez nem érdekes. Az érdekes az, ha az állampolgárok maguk élik meg polgári forradalmunk és szabadságharcunk évfordulóját. Ha sokan elsétálnak a Pilvaxhoz – és ne adj’ Isten még le is gurítanak egy sört –, és megemlékeznek a márciusi ifjakról, akkor ezt az élményt senki sem tudja elvenni tőlük, senki sem tudja félremagyarázni.
A Város pedig elég nagy. Nem lehet minden teret, nyílt rész lefoglalni. Az ellenzéki tiltakozásra van és lesz tér Budapesten. Csak elő kell venni egy térképet, vagy rákattintani a Google Earth alkalmazásra, és máris kiderül, hová lehet néhány tízezer ember összehívni.
Ha pedig a mostani ellenzék képes ekkora tömeget megmozdítani, akkor már szinte mindegy, hogy azt a városon belül hol teszi. Ugyanis a média ott lesz. És tudósítani is fog róla. Persze nem mindegyik, de a bátrabbak feltétlen.
Az üres Andrássy út és a Kossuth tér pedig árválkodjon.
Az idegenforgalmi szezon ugyan még nem indul március idusán, de legalább a külföldiek sétálgathatnak majd háborítatlanul a szinte üres belvárosban.
Mert, normális ember kormányzati megemlékezésekre nem jár, az snassz.