A POLITIKA UTÁN A KULTÚRA

Addig, amíg az elmúlt esztendőben néhány törvénykezési „húzás” kiverte a biztosítékot a választók java részénél – most ne soroljuk ezeket tételesen a sajtótörvénytől az új alaptörvényig –, addig alig-alig vert hullámokat néhány olyan intézkedés, amely a kultúrát és a civil társadalmat érintette.
Ez valahogy a nagy zajban elsikkadt, pedig hatását, következményeit tekintve legalább olyan súllyal rendelkezik, mint a már említettek.

A kormány – még tavaly – hirtelen és egyetlen tollvonással megszüntetett nagy múltú intézményeket. Ezek pedig semmivel nem pótolható módon segítették – mecenálták – a magyar kulturális élet számos szereplőjét.
Megszüntették az eddig nagyfokú autonómiával rendelkező közalapítványokat: a Nemzeti Kulturális Alapot és a Nemzeti Civil Alapot. (Ezek az elmúlt egy évben nem is folyósítottak támogatásokat, a pályázatok kiírása szünetelt. Az alapok pénzügyi és szervezeti egységeit elnyelték a gigaminisztériumok: a Nemzeti Erőforrás Minisztériuma az előbbit, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium pedig az utóbbit.)

96 alapítványkerült „államosításra” vagy ellehetetlenítésre. Közöttük olyan intézmények, amelyek működésüket tekintve az elmúlt húsz vagy még több esztendő alatt bizonyították társadalmi hasznosságukat. Ezek közül az egyik legtekintélyesebb a Magyar Kultúra Alapítvány, amelynek kuratóriumában olyan neves személyiségeket találunk, mint Tőkés László, Csóri Sándor és Jókai Anna.
Az eset pikantériája, hogy a ma ámokfutást rendező hatalom úgy viselkedik, mint elefánt a porcelánboltban. Felszámol, miközben azt hiszi, hogy leszámol.
Nem tudja a nagy „nemzeti együttműködésben”, hogy a kultúra nem az a terep, ahol hagymázas nyomulása elérheti áhított célját. A kultúra nem az az anyag, amelyet tetszése szerint alakít a kormányzat. Ezt már bebizonyította a történelem.
El lehet lehetetleníteni egyes intézményeket, lehetséges elhallgattatni alkotókat, bezáratni műhelyeket, megfosztani képzőművészeket anyagi alapjaiktól. De ennek eredménye nem az lesz, hogy a magyar kultúrának csak az számít, ami a hatalomnak kedves.
Mert ha egy hatalom nem tudja, hogy a nemzet megtartó ereje nem más, mint a kultúra, akkor bármit is tesz a kultúra ellen, azt a nemzet ellen teszi. Ezen nem változtat az sem, hogy mindezt az általa hangoztatott – elfogadott és kívánatosnak tartott – kulturális értékek mentén teszi.

A hatalomnak ugyanis nincsenek kulturális értékei.

A hatalomnak csak ideológiája van és politikai szándékai, érdekei. Ezek pedig általában nem esnek egybe a társadalom és a nemzet által elfogadott kulturális értékekkel.

Aki a hatalom sáncai közül kívánja meghatározni a három „T”-t vagy mostanság a három „F”-et, tévúton jár, és ugyanúgy kudarcra van ítélve, mint bármely diktatúra „kultúrpápája” Göbbelstől Zsdanovon át Révai Józsefig vagy Aczél Györgyig.
Ma úgy látszik, újra éljük a régi időket. Pedig tudhatnánk: nem csak a csikós-gulyásos, árvalányhajas és csodaszarvasos hagyomány az igazi magyar kultúra. Ebben a halmazban békésen megfér egymás mellett Berzsenyi és Kölcsey, Jókai és Móricz, Gyóni Géza és Csáth Géza, József Attila és Kosztolányi, Ybl Miklós és Sávoly Pál, Lechner Ödön és Makovecz Imre, Rippl-Rónai és Munkácsy, Dürer és Derkovits, Máray Sándor és Wass Albert… és még nagyon sokáig folytathatnánk a sort.
Az erőszak, hogy valakit, valakiket, kirekesszenek a kulturális kánonból, csak egyetlen eredménnyel járhat: az egész nemzet lesz szegényebb.
Az a kulturális károkozás, amely napjainkban folyik, semmivel sem pótolható veszteséget okoz. Egyszer már megtanultuk, hogy a diktatúra által „el nem ismertek” úgyis visszatérnek a hazai környezetbe, hiszen itt a helyük. Hiába nem ismerte el a „szocialista” kultúrpolitika Márayt, Faludyt, és a többieket. Azért mára elismert és megbecsült tagjai értékrendünknek.
Spóroljuk meg a fáradságot: ne radírozzunk ki senkit és semmit a mai értékeink közül, mert az igazi értékek úgyis megmaradnak és visszatérnek, bármit is gondol róluk a mai hatalom.
A rombolásnak csak az a vége, hogy a vissza kell építeni azt, amit elpusztítanak.
És ez sokkal többe kerül anyagilag és szellemileg egyaránt.