„Pártunk és kormányunk”

Oly sokszor hallotta e kezdőszavakat a ma 50-60 éves nemzedék a mindenkori vezetők szájából, legtöbbször Kádár Jánostól. Mostanában, más fordulatokkal, de azonos jelentéssel Orbán Viktor előadásában.
Hogy miért jut ez egyre többször az ember eszébe, azt magyarázza a kísérteties hasonlóság. Már ami a mai politikai folyamtok és a három-négy évtizeddel ezelőtti történések között előtűnik.

Ma is azt látjuk – két évtizedes „polgári” demokrácia ide vagy oda –, hogy adott egy „centrális politikai erő”, amely megmondja a tutit, függetlenül attól, hogy a valóság, a nemzetközi és hazai környezet visszaigazolja-e az általuk mondottakat, végzetteket.
Már vagy egy éve tiltakozik az ember ez ellen a voluntarizmus ellen. Ám úgy néz ki, hogy mindez falra hányt borsó.
Vizsgáljuk meg, hogy miért nem érzékeny a társadalom – az emberek összessége – arra, ami saját szabadságaitól fosztja meg?
Mára nőtt fel az a generáció, amely gyermekkorát – politikai érdeklődés nélkül – ugyan a késő Kádár-korban élte meg, de tudatos énje már a rendszerváltás utáni időre esik. Ez a generáció ma ér „szülői korba”, napjainkban érik és haladják meg a „krisztusi kort”.
Azt saját tapasztalataikból tanulták meg, hogy tulajdonképpen senki másra nem számíthatnak, mint saját magukra. Maguknak kell megteremteni – eléggé ordas körülmények között – egzisztenciájukat. Egy valamivel törődnek, a felszínen maradással és saját sikerességükkel. Szüleikre alig-alig számíthatnak – néhány elenyésző kivételt leszámítva –, így felőrlődnek a mindennapok mókuskerekében. Kevéssé érzékenyek a politikára – tulajdonképpen nem is érdekli őket –, nem befolyásolják őket a világról alkotott véleményükben. Ezek a fiatalok már nem a magyar napilapokból és tömegkommunikációs eszközökből (televízió, rádió) szerzik alapvető információikat, hanem a világhálóról.

Legtöbbjük már beszél idegen nyelvet, képes a külföldi sajtót online olvasni. Tehát kevéssé hat rájuk az a kommunikációs áradat, amely ma ellepi hétköznapjainkat. A gazdasági adatokat – életüket, munkahelyüket közvetlenül vagy közvetetten befolyásoló trendeket –, a politika folyamatait már több oldalról „metszik be”. Hamar átlátnak a szitán, és elfordulnak attól a politikától, amely elég bumfordi módon kívánja őket átverni.
Azok táborát erősítik – a népesség több mint fele –, akik passzívak, akik nem látnak a mai elitek között politikai alternatívát .
Manapság azonban már azt is tapasztaljuk, hogy ez a réteg képes arra, hogy akaratát, és elégedetlenségét kimutassa. Amire nem voltak képesek a „hivatalos érdekvédelmi szervezetek”, azt képes volt megszervezni az internetes társadalom. Jól mutatják ezt a neten szervezett demonstrációk az elmúlt hónapok során.

Míg a regnáló hatalom elleni tiltakozásokon az első időben általában az idősebb korosztály jelent meg, addig ebben az évben egyre több fiatal nyilvánította ki nemtetszését a tüntetéseken.
Örvendetes tendencia. Azt jelzi, hogy a „nem szavazók” tábora korántsem olyan passzív, mint ahogyan az a közvélemény-kutatásokban megjelenik.
Ahogyan a most kormányzó párt folytatja ámokfutását, úgy növekszik e politikának ez elutasítottsága. Egyre többen ismerik fel – különösen a mostani harmincasok között –, hogy a kormány „játéka” az ő bőrükre megy.

A bizonytalanság és a jövőkép nélküliség meghatározza e generációt. Nem a saját hibájukból. A kiszámíthatóság megszűnt. Ami ma igaz gazdaságilag és az élet apró szabályaiban, az nem biztos, hogy holnap is így lesz. Nem kiszámítható az adórendszer, a nyugdíjrendszer. Nem lehet tudni, hogy a ma gazdaságpolitikájának akár középtávon is, milyen következményei lesznek.
Az már látható, hogy közép távon – 2013-2015 –, nincs konkrét elképzelése a kormánynak arról, hogy „hogyan tovább”. A mai hatalom a rögtönzések hatalma. Nem lát tovább az orránál, rövid távú hatalmi vágyainak rendeli alá az intézkedéseit. Láthatóan nem is érdekli, hogy promt intézkedései 25-30 évre meghatározzák az ország jövőjét. Csak egy példa erre a legutóbb kibocsátott állampapír csomag, amelynek kamatfeltételei kiemelkedően kedvezőtlenek. Ráadásul a negyedszázados futamidő óriási tehertételt jelent a jövő generációinak.
Ne gondolja a ma kormánya, hogy mindezt nem látja át a társadalom. Átlátja, és büntetni is fog érte. Mégpedig nagyon!
Ideje lenne a józanság, és a realitások talajára visszatérni, mert ha a húr elszakad, akkor az nem lesz jó senkinek sem! Sem a társadalomnak, sem a regnáló elitnek, „pártunknak és kormányunknak”!