Mindegyikünknek van esélye, tehát esélyegyenlőség van!
Nekem megadatik egy viszonylagos biztonság és valamiféle tudás. Neked megadatott a bizonytalanság, Neki megvan minden, ami szem szájnak ingere.
Egyenlők vagyunk. Esélyileg.
Mindez arról jutott eszembe, hogy bedobták a postaládámba egy magániskola szórólapját. Arról tájékoztat, hogy itt Budapesten a gyerek megkap mindent, ami a „sikeres életkezdéshez” szükséges: nemzetközi nevelést, oktatást három nyelven, óvodától az érettségiig. Mindez a magyar oktatási törvény által elismerten.
Nem kell hozzá nagyon sok: mindössze egy tele pénztárca – olyan, amelyik nem csak a hónap elején van tele (mit jelent ebben az esetben a tele?), hanem 15 éven keresztül. Mert a gyerekek már három éves kortól járhatnak ide, egészen az maturálásig.
Tévedés ne essen!
Nem az a bajom, hogy ilyen iskolák léteznek és működnek. Akinek vannak forrásai, hogy a gyerekét ilyen oktatási intézménybe járassa, ám legyen. Bourdieu óta tudjuk, hogy a szülők azért fektetnek jelentős összegeket gyerekeik taníttatásába – gyakran erőn felül is –, hogy szert tegyenek az úgynevezett kulturális és kapcsolati tőkére, amely majd felnőtt életükben semmivel sem pótolható előnyökhöz juttatja őket.
Az igazi gondom a most formálódó oktatási koncepció, az a felfogás, ami a legjobb indulattal sem jellemezhető azzal, hogy 21 századi és modern. Hoffmann Rózsa szerint nem is kell erőltetni az angol nyelv ismeretét. Demján Sándor szerint pedig nem sok szükség van a művészeti nevelésre.
Nem részletezem. A mai politika „leír”, jelentéktelennek, nem hasznosnak tekint egy széles társadalmi réteget. Mindazokat, akik szerintük nem tartoznak az általuk kedvezményezett „középosztályba”.
Bornírt ez a gondolkodás, mert egy olyan országban, ahol immáron 70 éve nincs valódi középosztály, komoly gondolkodást igényel, hogy kiket, milyen réteget értenek ez alatt? Az állami alkalmazottakat? A pedagógusokat, a szellemi dolgozókat? Az orvosokat? A vállalkozókat? Ha ez utóbbiakat, akkor milyen nagyságrend felett (vagy alatt)?
Ha az első két-három kategóriát nézzük, akkor ezek csak nagy jóindulattal sorolhatók a klasszikus középosztályba, mert szellemi muníciójuk ugyan megvan e létformához, azonban anyagiakban és függetlenségben oly távol vannak attól, mint Makó Jeruzsálemtől.
A vállalkozók nagy része kis hazánkban pedig a mikro és kisvállalkozásokat szaporítja, céljuk saját és családjuk megélhetése. Nem igazán mondható el róluk, hogy középosztályt gyarapítanák. Vállalkozásaik a bizonytalanság szélén táncolnak mind jövőjüket, mind bevételeiket illetően.
A középosztály – szerintem – Magyarországon egy álom, amelyet szívesen álmodnak a politikai elit tagjai, de nem igazán gondolják végig, hogy mit is takar a fogalom.
Az érzékelhető, hogy a mai kormány számára az számít „középosztálynak”, akik havi nettó háromszázezer forint körüli jövedelemmel, vagy annál többel bírnak.
Álljon itt egy kis statisztikai elemzés arról, hogy miként alakulnak a bruttó átlagjövedelmek a hazai szektorokban és régiókban 2007 és 2010 között:
Országos átlag: 2007: 195 eFt, 2011 218,9 eFt,
Budapest: 2007: 241 eFt 2011 272,2 eFt,
Fejér megye: 2011: 209,5 eFt,
Komárom-Esztergom megye: 2011: 207,9 eFt,
Győr-Sopron megye: 2011: 207,3 eFt,
Pest megye: 2011: 201,9 eFt,
Békés megye: 2011: 149,4 eFt,
Csongrád megye: 2011: 162,7 e Ft,
Az is kiderül a link alatt található statisztikákból, hogy a felsőfokú végzettséggel rendelkezők jövedelmei nagymértékben meghaladják a közép és alsó végzettséggel rendelkezőkét.
Esélyek
A politikai elit mindig az esélyegyenlőségről szónokolt, miközben szinte semmit sem tett ennek érdekében, sőt intézkedései tovább rontották az amúgy is lemaradó rétegek helyzetét. Nem teremtették meg a „középosztály” stabilitását sem.
Mindaz, amit ma tapasztalunk – a szociológiai vizsgálatok alátámasztanak – a társadalomban az a szociális olló további nyílása. Az Orbán-kormány intézkedései és törvénykezése pedig jogi formába öltözteti és stabilizálja a társadalmi különbségeket. Meggátolja a legelemibb társadalmi mozgást is.
Az egyre terebélyesedő elszakadó rétegektől elvonja mindazt a forrást és támogatást, amellyel a következő generációiknak biztosíthatnák a felemelkedés lehetőségét.
Ez persze a ma regnáló hatalmat nem érdekli, mert ennek „gyümölcse” majd csak másfél-két évtized elteltével érik be. Akkor jelenik majd meg problémaként az aluliskolázottak és funkcionális analfabéták nagy száma. Akkor gerjeszt ez majd a mainál is nagyobb társadalmi feszültséget.
Nem irigylem az akkori politikusokat!
Elődeik rövidlátásának és önző hatalomvágyának a levét fogják inni! nem akármilyen körülmények között!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése