A KULTÚRKAMPFRÓL

AVAGY LEHET-E A KULTÚRÁT IRÁNYÍTANI?

Forrás: Internet - Hír24 Neményi Márton

Az elmúlt hét két kulturális botránytól híresedett el. Mindkettő a hatalom sajátos felfogását és bornírtságát tükrözi, amely képtelen arra, hogy intézkedéseinek a hatásait felmérje. Talán arra is képtelen, hogy egyáltalán felfogja, mit is csinál.
A kormány felsőoktatással kapcsolatos intézkedései – kiegészítve az alapfokú oktatás államosításával – egy olyan világnézetet tükröznek, amely láthatóan nem képes elhelyezni saját magát abban a korban, amelyben él. A „munka alapú” társadalomnak, miről Orbán Viktor oly szívesen értekezik szerte a kontinensen, ugyanis végérvényesen vége. Mindezt alátámasztják a statisztikai adatok. A társadalom számára szükséges anyagi javakat ugyanis a munkaképes lakosság egy igen kis százaléka állítja elő. És ez a tendencia nem új. A technológia és a tudomány fejlődésének következtében tovább erősödik a jövőben. Ezt a tényt figyelmen kívül hagyni pedig ostobaság.
A távol-keleti államok az elmúlt 35-40 évben robbanásszerűen fejlődtek. Mindezt annak köszönhetik, hogy még a hetvenes-nyolcvanas években szinte erejükön felül finanszírozták az oktatást.
Az az ország, amely a 21. század második évtizedében nem a tudásba, hanem a tudatlanságba „ruház be”, az biztosan rombolja saját nemzeti létét, taszítja saját népét a perifériára, veszi el a jövendő évek polgárainak lehetőségeit, teszi tönkre a jövő generációkat.
Ezt teszi a mostani kormányzat. A bejegyzés írásának idején még nem tudhatjuk, hogy az egyetemisták és középiskolások tiltakozásai alapján milyen „ötlettel” áll elő a kormányzat, de ismervén képességeiket, túlzottan optimista jóslataink nem lehetnek. Addig ugyanis, míg a kormányzat pusztán fiskális alapokon akarja problémáit rendezni, erre esély sincs. Addig, amíg a politika nem lát túl saját – meglehetősen rövid, ámbár az igazmondás hiányától egyre hosszabbodó – orrán, addig e kérdésben valódi, modern megoldást nem is várhatunk tőle.

A kultúra nem tervezési kérdés

Az Alaptörvény értelmében a Magyar Művészeti Akadémia jogosultságai ugyanazt a retrográd gondolatiságot tükrözik, mint az oktatáspolitika. Az MMA elnöke Aczél György legrosszabb reinkarnációjának tetszik. Még azt is meg lehet kockáztatni, hogy szereptévesztésbe esett.
Természetesen ez nem vonatkozik a kétségtelenül nagyhírű és tehetséges művészekre, akiket e magát köztestületként megfogalmazó szervezet meghívott soraiba, és akik legjobb tehetségük szerint alkotnak, gyarapítják a közös kultúrkincset.

Azt azonban el kellene fogadni, hogy egy ország kultúráját sohasem a hatalom határozta meg. A kultúrát ugyanis az alkotók és a társadalom együttesen teremti. Az a hatalom, amely megpróbálta meghatározni, hogy „mi a kultúra”, mindig kudarcra volt ítélve. A hatalom ugyanis favorizálhat alkotókat, művészeti ágakat, bevezethet különböző korlátozásokat (lásd: 3T), de ezek talmi sikereket hozhatnak csak. A független alkotás – amely szuverén gondolkodás és világnézet alapján születik – áttöri ezeket a mesterséges határokat.
A kurzusművészet hozhat sikereket időlegesen, ám amilyen gyorsan aratja azokat a hatalom segítségével, ugyanolyan gyorsan ki is hull a kulturális életből. Ki emlékszik már a húszas-harmincas évek dédelgetett íróira, vagy az ötvenes-hatvanas évek „támogatott” műveire. Mára elsüllyedtek, oda kerültek, ahová valók: a szellemi raktár hátsó, soha nem látogatott polcaira. Jól megvannak ott, emlékeztetnek egy olyan korra, amit senki sem kíván vissza.
Hasonló sorsra jutnak majd az alaptörvény illusztrációi is. Ugyanis a kultúra sikeressége attól függ, hogy a befogadók hogyan értékelik azokat. Ha elfogadják (megértik, magukévá teszik), akkor megmarad a kánonban, ha nem, könyörtelenül kihull onnan. Bizonyítja mindezt, hogy számos szerző és alkotó művét tekintjük ma a magyar kultúra legértékesebb alkotásainak, annak ellenére, hogy születésükkor a hatalom nem fogadta azokat „lelkesedéssel”.
Balassi magyar nyelvű költészete fennmaradt annak ellenére, hogy korában – a magyar nemesség fafejűsége eredményeként – a hivatalos nyelv hazánkban a latin volt. Ugyanígy Kassák kétségtelenül a magyar avantgárd egyik letagadhatatlan alakja marad, függetlenül attól, hogy a későbbi korok miként ítélték meg, többnyire politikai szempontok alapján. De sorolhatnánk a példákat oldalakon keresztül.
Éppen ezért bornírt az a szerep, amit Fekete György magára vállal. Nem lehet „kijelölni” a magyar kultúra irányának „fő csapásait”. Már csak azért sem, mert ez eleve megkülönböztetést von maga után. Mert az a művész, aki nem áll be az irányba, az nem a magyar kultúrát színesíti gazdagítja?
Más megközelítéssel: csak az a művész, akiről megmondják, hogy az? Akinek a „magyarságteljesítménye” eléri az elvárt szintet? A többi pedig menjen a hóra, azt nem tekintjük se művésznek, se magyarnak?
Mekkora ostobaság ez? Akkora, amekkorát a hatalom képzel. Ám ha a hatalom így gondolkodik, akkor saját magáról állít ki bizonyítványt. Ezzel a bizonyítvánnyal pedig nem lehet bekerülni a felsőoktatásba. nem éri el a 240 pontot.

Ceterum censeo OV esse delendam!

EZENTÚL — KUSS! — MINDENKINEK?

A kormány – és az őket híven kiszolgáló szoldateszka – túl megy minden határon. Az az egyik dolog, hogy szinte semmit sem reagáltak a középiskolások és egyetemisták tiltakozó demonstrációjára. Mert mit is reagálhattak volna – tekintsünk el ebben az esetben szerencsétlen Balogh Zoltán miniszter, aki belekényszerítettek egy, politikailag is ostoba megnyilatkozásba a tárgyalásokról –, hiszen láthatóan nem tudják kezelni a helyzetet.

Forrás: Internet - Hír24 Neményi Márton



Egy ismerősöm – aki a felsőoktatásban dolgozik – azért izgul, nehogy a diákok és a rendőrség között összecsapásokra kerüljön sor. Megnyugtattam – és ezt a tegnap esti gyakorlat is megerősítette –, hogy rendőrség „glasszékesztyűs kézzel” bánik a fiatalokkal. Hogy ezt miért teszi, annak lehetnek különböző okai és indokai (például az, hogy számos rendőr, főleg a vezető állományból, érintett saját gyermekei révén, mert saját illetményéből képtelen lenne fizetni az oktatási költséget).
A kormány képtelen bármiféle kompromisszumra. Csupán egyetlen dologra koncentrál: uralmának megőrzésére és annak meghosszabbítására. Minden eszközt bevet ennek érdekében.
Az MTVA nyugdíjba vonuló igazgatójának széke még ki sem hűlt, amikor máris újabb rendteremtésről – munkatársak eltávolításáról – szólnak a hírek. Mint ahogyan a diáktüntetésről is csak egy csatornán szerezhetett tudomást a „nagyérdemű”, mert érdekes módon a közszolgálatinak nevezett csatornák nem siettek tájékoztatni „online, valós időben” a nézőket.
Most pedig a kiszivárgott elbocsátások azt mutatják, hogy nem csak a híreket manipulálják, hanem hadat üzennek a teljes kulturális műsorfolyamnak. Mi mással lehet magyarázni, hogy a teljes kulturális főosztálynak felmondtak? Ennek a bejegyzésnek nem az a célja, hogy egyenként értékelje az elbocsátott munkatársak erényeit. Sőt, még az sem, hogy helyettük szálljon síkra jogaikért.
Arra szeretném felhívni a figyelmet, hogy ez egy tendencia.


Forrás: Internet - képkocka Orwell 1984-ből

 Lerombolt felsőoktatás. Korlátozott alsó- és középfokú képzés. A tankötelezettség leszállítása. A felsőfokú képzésbe belépők szelektálása vagyoni helyzet szerint.
A tömegtájékoztatás feladatainak olyan meghatározása, hogy abból lehetőleg maradjanak ki azok a műsorok, amelyek a nézők épülésére szolgálnak.
Mind-mind egy irányba mutat: egy olyan társadalom létrehozása viszonylag rövid idő alatt (5-8 év), amely képtelen lesz helyesen felmérni saját helyzetét, nem lesz alkalmas arra, hogy artikulálja saját érdekeit, és ezt meg is jelenítse a politika színterén. Azaz egy végtelenül lebutított társadalom, amelyet a hatalom úgy manipulál – olyan hírekkel és információkkal lát el – ahogyan pillanatnyi érdekei diktálják.
De ez még mind semmi: Nemrég az éjszakai órákban elfogadott a parlament egy olyan törvényt is, amely az internetes vélemények korlátozását jelenti. Azaz szembe megy a gondolatszabadsággal és azzal az alaptörvénnyel is, amelyet saját maga fogalmazott meg.
Ne is folytassuk a választási végrehajtási törvénnyel, amely jelen pillanatban „előzetes normakontrollon” az AB előtt fekszik. Az már egy másik post témája lehet, hogy a Salamon Lászlóval kiegészülő grénium milyen választ fog adni a Köztársasági Elnöknek.
Szóval, kedves feleim, egyre telik a pohár. Ma már nem is tehetjük fel azt a kérdést, hogy meddig van? Már a pesszimista és az optimista sem mondhatja, hogy „félig teli” vagy „félig üres”. Ugyanis a pohár már tele van. Csurig. Az egyetemistáknál már ki is csordult. Már pedig ha náluk is kiveri valami a biztosítékot, akkor baj van. Ezen pedig a hatalomnak el kellene gondolkodnia. Két lehetősége van: vagy eltakarodik, vagy változtat. Ez utóbbira láthatóan képtelen….

Ceterum censeo OV esse delendam!