Régen nem írtam már megint, de mentségemül szolgáljon, hogy
nem igazán foglalkoztam a hazai eseményekkel távol a határtól.
Prágában töltöttem az időm, évszázados műemlékek, szép
házak, jó sörözők között egy élhető városban.
Ne várjon most tőlem senki részletes útleírást, a szokásos
áradozást a Hradzínról vagy az Óváros szépségeiről. Hagyjuk azt a turisták vad fehér
törzsére, amelyik egy Baedeker nevű istent imád.
Foglalkozzunk inkább azzal, amit a nyitott szemű turista észrevesz,
és amitől elgondolkodik, hogy bizonyos dolgokat miként lehet hatékonyan és
ésszerűen csinálni, mi az, amiből tanulni lehet (persze, csak, ha akarunk).
 |
| Szerző felvételei |
Kezdjük a közlekedéssel. A villamos közlekedés és hálózat
Prágában legendás. A villamosok kb. 30-50 másodpercenként követik egymást
(sokszor a fonódó hálózaton még sűrűbben, féktávolságra követik egymást) Ha nem
ragaszkodunk egy meghatározott járathoz (főleg a belvárosban, ahol csak egy-két
megállót akarunk utazni) bármely számúra felkapaszkodhatunk, majd leszállhatunk,
és a másikkal folytathatjuk utunkat. Ezt az teszi lehetővé, hogy a jegyek nem
egyszeri felszállásra jogosítanak, hanem időhatárhoz kötöttek. A 24 CzK-ba
kerülő jegy 30 percig érvényes, a 35 CzK-s másfél óráig. (De az utazók vehetnek
3-5 napos bérletet is. Ez általában csak akkor éri meg, ha szállásunk
viszonylag távol esik a belvárostól és a látnivalóktól, és lusták vagyunk
sétálni, gyalogolni.) Három metróvonal szolgálja a gyors közlekedést, ezekkel
is el lehet jutni a híresebb helyekre.
De magam jobban szeretek sétálni, nézelődni, felfedezni a
várost.
Szállások. Természetesen itt is megtalálhatók a patinás, a
századfordulón vagy a századelőn épült híres szállodák. Ám ezek a „hátizsákos
és kispénzű” vendégeknek szinte megfizethetetlenek. Ám nem messze az óvárostól,
Prága „újváros” részében számos régi bérházat alakítottak megfizethető három
vagy négycsillagos szállodává. Ezek minden igényt kielégítenek, tiszták,
rendezettek. Prága egyik bevezető
útpárján (ez a nemzetközi 51-es út és a cseh 1. számú út városi bevezető része,
áthalad a városon a főpályaudvart is érintve) a Legerován és a Sokolskán
egymást érik a szállodák néhány száz méterre a Vencel tértől és apályaudvartól.
Napjainkban is látni, hogy fokozatosan alakítják át ezeket
az öreg – a múlt század elején, az 1800-as évek végén épült – lakóházakat
szállodává.
A prágai városvezetés bizonyára felismerte, hogy bevételeit
jótékonyan növeli, ha minél több vendégnek nyújthatnak szállást.
Elképesztő a turisták mennyisége. Ha valaki sétált már a
budai várban egy nyár végi hétvégén, és látta a Várpalota és a Halászbástya
környéki tömeget, akkor el tudja képzelni, hogy ennek többszöröse van jelen egy
időben Prága különböző helyein. Egy hétköznapi délelőttön szinte mozdulni sem
lehet a Károly-hídon, de ha valaki azt hiszi, hogy este változik a helyzet,
téved.
A legérdekesebb a helyzet a Hardzínban.
A várba elég komoly belépőt kell fizetni. Ha minden
látnivalót meg kívánunk látogatni (ehhez legalább két nap kell), akkor az „A”
túra jegy 65 éven felülieknek 175 CzK (appr. 2200 Ft), a fiatalabbaknak 700 CzK
(8750 Ft.). A belépők két napra érvényesek, de belépésre az egyes helyekre csak
egyszer jogosít.
A belépéskor biztonsági ellenőrzés van, és az egész
Hradzínban jól látható a biztonsági erők jelenléte. Igaz ugyan, hogy a
Köztársasági Elnököt és hivatalát nem zavarja a sok tízezer turista jelenléte,
a miniszteriális Mercedesek lassan és csendesen kerülgetik a csoportokat.
Itt indult meg az agyam: ilyet elképzelni az éppen
átalakítás alatt álló várban, ahová rettegő miniszterelnökünk kíván költözni,
szinte elképzelhetetlen.
Elképzelhetetlen az is, hogy a Budapest városvezetése olyan
intézkedéseket hozzon, amivel a bulinegyed tényleg azzá alakítható, ami. Nem
azon kell gondolkodni, hogy miként korlátozzák a vendéglátó helyek forgalmát,
hanem azon, milyen ösztönzéssel lehet a lepattant belvárosi bérházakat –
amelyek lakóinak se ereje, se forrása a házak felújítására – mely módszerekkel
lehet hasznosítani úgy, hogy az a jelenlegi (többnyire kényszer) tulajdonosok is
jól járjanak, és a beruházók is megtalálják számításaikat.
Így aztán a ma vitatott „bulinegyed” valóban azzá válhat,
ami vonzza a turistákat, bevételt termel a fővárosnak és kevéssé lesz zavaró
tényező, mint napjainkban.
Egy előnye kétség kívül van a cseh fővárosnak: nem dúlta fel
a háború. Nagy rombolások nem voltak a városban, így maradhattak meg csodálatos
– főként szecessziós és jugend stíl épületek, amik meghatározzák a várost.
És még egy, nem látható, de érezhető (benne van a
levegőben): Prága polgárosultsága. Történelméből fakad ugyan, a sok
alávetettség ellenére mégis meg tudta őrizni a korai kereskedővárosból
kialakult polgári mentalitását. (A legjobban a sörözőkben lehet érezni ezt a
feelinget)
Ahogy Hasek írta:
„Ne lőjenek, itt emberek vannak!” A mai napig ki van írva a
Kehely falát díszítő grafikákon.
A városnak láthatóan van „gazdája”.
Megőrzik az értékeket. Mindenhol szorgosan folynak a
felújítások. A Vencel-teret lezáró
Nemzeti Múzeumtól az Óváros Óratornyáig mindenhol a rekonstrukció munkálataival
találkoztam. Mindez Uniós pénzből, ahogyan azt a plakátok tanúsították. (Valószínűleg nem lopták el a kapott összegek
felét.) A felújítások, rekonstrukciók híven megőrzik az eredeti
állapotokat.
Még arra is futja, hogy különböző modern műalkotásokkal díszítsék a közösségi tereket. Ennek egyik legjobb példája
Cerny Kaffka szobra,
vagy az Óváros főterén az ülő ördög.
De ami még ennél is érdekesebb, hogy a már korábban említett
villamos hálózaton a legkülönbözőbb szerelvények közlekednek (felújítva), és ez
is külön bájt ad a városon belüli utazáshoz.
Nagy valószínűséggel ott is dolgozik a korrupció ördöge
(szobra látható), de az utcai plakátokon látszik, hogy a politikai pártok
komolyan fellépnek ellene.
Az egyik legérdekesebb megoldás a főpályaudvar környéke. Itt
a város teljes egészében figyelembe vette a városi átmenő közlekedés, az érkező
utasok és a tömegközlekedés igényeit. A régi főpályaudvarhoz – amelynek
szecessziós épületét éppen napjainkban újítják fel eredeti állapotában – szint
alatt csatlakozik egy hatalmas utas terminál, ahová a metró is befut. Ebben a
komplexumban minden megtalálható, amit csak kívánhat az utazó: éttermek (hagyományos
és gyors), kávézók, üzletek, szupermarket, utazást kiszolgáló jegypénztárak,
elektronikus tájékoztató táblák. Szóval szervesen kapcsolódik egybe a
városszerkezet, a hagyományos és modern építészet a változó igényekkel.
A képet mindenki hasonlítsa össze a hazai valósággal.
Ez a megoldás akkor igazán drámai, amikor az utazó
megérkezik a Keleti-Pályaudvarra, ahol a hat órával korábbi helyzethez képest
balkáni állapotok fogadják az utazót: kosz, lepusztultság és igénytelenség.
Ehhez már csak annyit kell hozzátenni, hogy a Hamburgból Budapestig közlekedő
EC expresszen a szobi állomástól kezdve már nem mondják be három nyelven, hogy
éppen hol áll a vonat, és mi lesz a következő megállója, az utasok nem tudják
hol járnak. Ezt még fokozza, hogy a vonatot a Keleti egyik legkülső vágányra
irányítják, Volt utas, aki arra várt, hogy a vonat megérkezzen, mert nem akarta
elhinni, hogy már befutott. Csak a felszálló pályamunkás látványára vette
tudomásul, hogy mégiscsak Budapesten van.
Szóval a főváros vezetésének a sok hezitálás és okoskodás
helyett azt ajánlanám, hogy menjenek el konzultálni a cseh kollégáikhoz, és
kérjenek tanácsot arról, hogy miként is kellene (kellett volna) csinálni a
sikeres várost. Ugyanakkor kezdték a rendszerváltás, mint mi. Sőt még
közrejátszott a volt
Csehszlovákia
felbomlása is. Tehát bő két évvel később kezdték az önállóságot, mint mi,
mégis fényévekkel járnak előttünk. És ez nem csak „gazdasági erőforrások”
kérdése, hanem a felelősségteljes gondolkodásé.
