TURIZMUS Ó… PRÁGA VS BUDAPEST

Régen nem írtam már megint, de mentségemül szolgáljon, hogy nem igazán foglalkoztam a hazai eseményekkel távol a határtól.

Prágában töltöttem az időm, évszázados műemlékek, szép házak, jó sörözők között egy élhető városban.

Ne várjon most tőlem senki részletes útleírást, a szokásos áradozást a Hradzínról vagy az Óváros szépségeiről. Hagyjuk azt a turisták vad fehér törzsére, amelyik egy Baedeker nevű istent imád.

Foglalkozzunk inkább azzal, amit a nyitott szemű turista észrevesz, és amitől elgondolkodik, hogy bizonyos dolgokat miként lehet hatékonyan és ésszerűen csinálni, mi az, amiből tanulni lehet (persze, csak, ha akarunk).

Szerző felvételei

Kezdjük a közlekedéssel. A villamos közlekedés és hálózat Prágában legendás. A villamosok kb. 30-50 másodpercenként követik egymást (sokszor a fonódó hálózaton még sűrűbben, féktávolságra követik egymást) Ha nem ragaszkodunk egy meghatározott járathoz (főleg a belvárosban, ahol csak egy-két megállót akarunk utazni) bármely számúra felkapaszkodhatunk, majd leszállhatunk, és a másikkal folytathatjuk utunkat. Ezt az teszi lehetővé, hogy a jegyek nem egyszeri felszállásra jogosítanak, hanem időhatárhoz kötöttek. A 24 CzK-ba kerülő jegy 30 percig érvényes, a 35 CzK-s másfél óráig. (De az utazók vehetnek 3-5 napos bérletet is. Ez általában csak akkor éri meg, ha szállásunk viszonylag távol esik a belvárostól és a látnivalóktól, és lusták vagyunk sétálni, gyalogolni.) Három metróvonal szolgálja a gyors közlekedést, ezekkel is el lehet jutni a híresebb helyekre.

De magam jobban szeretek sétálni, nézelődni, felfedezni a várost.

Szállások. Természetesen itt is megtalálhatók a patinás, a századfordulón vagy a századelőn épült híres szállodák. Ám ezek a „hátizsákos és kispénzű” vendégeknek szinte megfizethetetlenek. Ám nem messze az óvárostól, Prága „újváros” részében számos régi bérházat alakítottak megfizethető három vagy négycsillagos szállodává. Ezek minden igényt kielégítenek, tiszták, rendezettek.  Prága egyik bevezető útpárján (ez a nemzetközi 51-es út és a cseh 1. számú út városi bevezető része, áthalad a városon a főpályaudvart is érintve) a Legerován és a Sokolskán egymást érik a szállodák néhány száz méterre a Vencel tértől és apályaudvartól.

Napjainkban is látni, hogy fokozatosan alakítják át ezeket az öreg – a múlt század elején, az 1800-as évek végén épült – lakóházakat szállodává.

A prágai városvezetés bizonyára felismerte, hogy bevételeit jótékonyan növeli, ha minél több vendégnek nyújthatnak szállást.

Elképesztő a turisták mennyisége. Ha valaki sétált már a budai várban egy nyár végi hétvégén, és látta a Várpalota és a Halászbástya környéki tömeget, akkor el tudja képzelni, hogy ennek többszöröse van jelen egy időben Prága különböző helyein. Egy hétköznapi délelőttön szinte mozdulni sem lehet a Károly-hídon, de ha valaki azt hiszi, hogy este változik a helyzet, téved.

A legérdekesebb a helyzet a Hardzínban.

A várba elég komoly belépőt kell fizetni. Ha minden látnivalót meg kívánunk látogatni (ehhez legalább két nap kell), akkor az „A” túra jegy 65 éven felülieknek 175 CzK (appr. 2200 Ft), a fiatalabbaknak 700 CzK (8750 Ft.). A belépők két napra érvényesek, de belépésre az egyes helyekre csak egyszer jogosít.

A belépéskor biztonsági ellenőrzés van, és az egész Hradzínban jól látható a biztonsági erők jelenléte. Igaz ugyan, hogy a Köztársasági Elnököt és hivatalát nem zavarja a sok tízezer turista jelenléte, a miniszteriális Mercedesek lassan és csendesen kerülgetik a csoportokat.

Itt indult meg az agyam: ilyet elképzelni az éppen átalakítás alatt álló várban, ahová rettegő miniszterelnökünk kíván költözni, szinte elképzelhetetlen.

Elképzelhetetlen az is, hogy a Budapest városvezetése olyan intézkedéseket hozzon, amivel a bulinegyed tényleg azzá alakítható, ami. Nem azon kell gondolkodni, hogy miként korlátozzák a vendéglátó helyek forgalmát, hanem azon, milyen ösztönzéssel lehet a lepattant belvárosi bérházakat – amelyek lakóinak se ereje, se forrása a házak felújítására – mely módszerekkel lehet hasznosítani úgy, hogy az a jelenlegi (többnyire kényszer) tulajdonosok is jól járjanak, és a beruházók is megtalálják számításaikat.

Így aztán a ma vitatott „bulinegyed” valóban azzá válhat, ami vonzza a turistákat, bevételt termel a fővárosnak és kevéssé lesz zavaró tényező, mint napjainkban.

Egy előnye kétség kívül van a cseh fővárosnak: nem dúlta fel a háború. Nagy rombolások nem voltak a városban, így maradhattak meg csodálatos – főként szecessziós és jugend stíl épületek, amik meghatározzák a várost.

És még egy, nem látható, de érezhető (benne van a levegőben): Prága polgárosultsága. Történelméből fakad ugyan, a sok alávetettség ellenére mégis meg tudta őrizni a korai kereskedővárosból kialakult polgári mentalitását. (A legjobban a sörözőkben lehet érezni ezt a feelinget)

Ahogy Hasek írta:

„Ne lőjenek, itt emberek vannak!” A mai napig ki van írva a Kehely falát díszítő grafikákon.

A városnak láthatóan van „gazdája”.

Megőrzik az értékeket. Mindenhol szorgosan folynak a felújítások.  A Vencel-teret lezáró Nemzeti Múzeumtól az Óváros Óratornyáig mindenhol a rekonstrukció munkálataival találkoztam. Mindez Uniós pénzből, ahogyan azt a plakátok tanúsították.  (Valószínűleg nem lopták el a kapott összegek felét.) A felújítások, rekonstrukciók híven megőrzik az eredeti állapotokat. 
Még arra is futja, hogy különböző modern műalkotásokkal díszítsék a közösségi tereket. Ennek egyik legjobb példája Cerny Kaffka szobra, vagy az Óváros főterén az ülő ördög.

De ami még ennél is érdekesebb, hogy a már korábban említett villamos hálózaton a legkülönbözőbb szerelvények közlekednek (felújítva), és ez is külön bájt ad a városon belüli utazáshoz.

Nagy valószínűséggel ott is dolgozik a korrupció ördöge (szobra látható), de az utcai plakátokon látszik, hogy a politikai pártok komolyan fellépnek ellene.

Az egyik legérdekesebb megoldás a főpályaudvar környéke. Itt a város teljes egészében figyelembe vette a városi átmenő közlekedés, az érkező utasok és a tömegközlekedés igényeit. A régi főpályaudvarhoz – amelynek szecessziós épületét éppen napjainkban újítják fel eredeti állapotában – szint alatt csatlakozik egy hatalmas utas terminál, ahová a metró is befut. Ebben a komplexumban minden megtalálható, amit csak kívánhat az utazó: éttermek (hagyományos és gyors), kávézók, üzletek, szupermarket, utazást kiszolgáló jegypénztárak, elektronikus tájékoztató táblák. Szóval szervesen kapcsolódik egybe a városszerkezet, a hagyományos és modern építészet a változó igényekkel.

A képet mindenki hasonlítsa össze a hazai valósággal.

Ez a megoldás akkor igazán drámai, amikor az utazó megérkezik a Keleti-Pályaudvarra, ahol a hat órával korábbi helyzethez képest balkáni állapotok fogadják az utazót: kosz, lepusztultság és igénytelenség. Ehhez már csak annyit kell hozzátenni, hogy a Hamburgból Budapestig közlekedő EC expresszen a szobi állomástól kezdve már nem mondják be három nyelven, hogy éppen hol áll a vonat, és mi lesz a következő megállója, az utasok nem tudják hol járnak. Ezt még fokozza, hogy a vonatot a Keleti egyik legkülső vágányra irányítják, Volt utas, aki arra várt, hogy a vonat megérkezzen, mert nem akarta elhinni, hogy már befutott. Csak a felszálló pályamunkás látványára vette tudomásul, hogy mégiscsak Budapesten van.

Szóval a főváros vezetésének a sok hezitálás és okoskodás helyett azt ajánlanám, hogy menjenek el konzultálni a cseh kollégáikhoz, és kérjenek tanácsot arról, hogy miként is kellene (kellett volna) csinálni a sikeres várost. Ugyanakkor kezdték a rendszerváltás, mint mi. Sőt még közrejátszott a volt Csehszlovákia felbomlása is. Tehát bő két évvel később kezdték az önállóságot, mint mi, mégis fényévekkel járnak előttünk. És ez nem csak „gazdasági erőforrások” kérdése, hanem a felelősségteljes gondolkodásé.

Ceterum censeo OV esse delendam!